2013. október 23., szerda

Egy nap a szalonban

A tegnapi nap egyéb okok miatt elég zsúfoltra sikeredett, így a 10. napi teendők mára maradtak.
Reggel elsőként Win kapott egy kezelést Stronghol spot-onnal. Szülés előtt 10 nappal és szülés után 10 nappal is kap egy becsepegtetést, ez megvédi az élősködőktől a mamát és a babákat is.
Ezek után megejtettük a babák első manikűrjét. Kb. 10-12 napos korban szoktunk először karmot vágni nekik, mivel ekkora már olyan drakula-körmöket növesztenek, amivel fájdalmat okozhatnak az anyjuknak szopizás közben. Ezért egy lefertőtlenített körömcsipesszel szépen levágjuk a karmok végét. Zoli szépségszalonja mindig nyitva áll a szépülni vágyó babák előtt :-) Ő fogja, én vágom. A kölykök meg visítanak.
A visítás egyébként tegnap óta szinte folyamatos. Ezt a hangot viszont már elég jól ismerjük. Akkor adják ki, amikor már elkezd kinyílni a szemecskéjük, de még nem látnak rendesen, csak érzékelik, hogy valami más. A mostani képeken már látszik is, hogy itt-ott becsillan a szemük. A fejük is kezd kiskutyaszerű lenni, már nem olyan kis egyöntetű uborkák.
Igyekszünk most már valóban 3 óra szünetet tartani két szopizás közt, hogy ne fájjon a kis hasuk a túl sok tejtől, és Win is tudjon eleget pihenni. Bár ez nem mindig sikerül, mert Win néha egyszerűen rájuk töri az ajtót, bemegy, és megszoptatja őket, ha akarjuk, ha nem.
A karomvágás után súlyt is mértünk nekik (11 naposak):
Tri kan; 96 dkg
Tri szuka; 99.3 dkg
Blue szuka; 95 dkg

Minden évben megválasztjuk az MGM arcát. Az idei nyertes a tri kan :-)

Zoli felkészíti a kis tri kant a manikűrre :-) Majd sorban a többit is.




Ez a nap képe lett. Imádom!

Most már nem túl kényelmes nekik a lavór, így a fürdőszobai relaxhoz új fekhelyet kaptak, amiben tudnak szniffogva kuszmákolni és aludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése