Költői kérdés

A fejemben most több ezer kérdőjel tombol. És most minden kérdést fel is teszek, akkor is ha ezekre senki sem fog válaszolni. Mert egyszerűen egyik döbbenetből a másikba esek.

A „sosem lehetsz elég óvatos” kifejezést kutyások esetében úgy néz ki erősen újra kéne értelmezni. Főleg nemzetközi szinten. Mert elképzelésem sincs arról, hogy néhány tenyésztő, hogy mer bizonyos dolgokat megtenni? Hogy van pofája? Hogy képes rá? És legfőképpen MIÉRT? Mi előnye, érdeke származik belőle, ha valakit, pláne egy másik tenyésztőt átver? És így, ilyen gusztustalan, alattomos módon.…

A múltkor valaki egy FB csoportban érdeklődött külföldi kutyavásárlással kapcsolatban. Én határozottan nem javasoltam, de nem részleteztem ennek okait. Az illető elég sokat értetlenkedett ezen, nekem pedig nem volt kedvem hosszan magyarázni. Aki olvassa a blogot, az már találkozhatott olyan bejegyzéssel ami a külföldi fedeztetés, kutyavásárlás téma és problémakörét boncolgatta. (Pl. Prepozíció - 2016. november 15., Légy a falon – kiemelt bejegyzés 2016. november 6.) És akkor, amikor az ember már azt hiszi, hogy óóó… hát én már olyan óvatos vagyok, hogy csak na, mivel az esélyt nem akarom megadni arra, hogy átverjenek, meg tanultam én más hibáiból is… akkor jön az, ami előtt teljes értetlenséggel állok. Megmondom őszintén, hogy forr a vérem a dühtől. Mert ez már mindennek az alja. Vagy még ez se?? Hát hova van még lejjebb?

Na szóval… az első felindulás után lássuk a tényeket. Egy újabb tanulságos esetet. Nem saját, de természetesen az érintett engedélyével írom. Valahol közben kicsit mégis a sajátomnak érzem a történetet, mivel aktívan részt vettem a folyamatban, és az átvert magyar tenyésztő nagyon közel áll hozzám.

Előzmény röviden:

Kiskutya képe megjelenik a FB-on. Mindenki elolvad. Hát ilyen gyönyörű ebet. A kutya több szempontból is valódi főnyereménynek tűnik, és akkor azt gondolja az ember, hogy bárcsak itt lenne az országban. Ej de jó lenne egy ilyen fedezőkan. Ha már nekem nincs lehetőségem megvenni, legalább más hozza ide. Hát idehozta. Én is bíztattam, jó ötletnek tűnt. Hosszas levelezés, és rettentően alapos, szinte mindenre kiterjedő ellenőrző kérdéssor után megszületett a megállapodás, a kutya Magyarországra jön. Azt gondoltuk, hogy a lehető legkisebbre csökkentettük az átverés lehetőségét, ha ilyen alaposak vagyunk. Azt gondoltuk, hogy minden olyanra rákérdeztünk, amiből probléma adódhat.  DE NEM! Mert ki a büdös franc kérdezi meg, hogy Te; nem rakattál be mostanában, vagy vetettél ki valamit a kutyából, vagy nem végeztettél el rajta olyan beavatkozást, amitől majd leesik a hajam ha rájövök??? Hát basszus mit kéne még tenni? Egy teljes teströntgent és állatorvosi szakvéleményt kell kérni minden kutyavásárlás előtt? Mert esküszöm ez lesz.

Szóval a kutya megérkezett. Kicsi lett. Nem kicsit kicsi, hanem nagyon kicsi, már ami a tenyésztési, kiállítási szempontokat illeti, mert természetesen ettől még lehet bárki legjobb barátja. Gyönyörű kutya, de ránézésre sokkal inkább tűnik szukának, mint kannak, merthogy kan a lelkem. És esküszöm miközben ezt írom, majd megszakad a szívem, mert csak arra tudok gondolni, hogy szegényke ő ezekről mit se tehet, legyen neki nagyon boldog élete. Pont ezért kapott új gazdit. Legyen meg az esélye egy hétköznapi kutyaéletre, a szó legjobb értelmében. Az új családba való kerülésnek egyik legfontosabb feltétele az ivartalanítás volt, hogy ez a kan soha ne kerülhessen tenyésztésbe, még véletlenül se. Az ivartalanítás meg is történt, egész pontosan ma.

És akkor jött a meglepi, amitől a pofám leszakad. El volt kötve a kutya basszus! El volt kötve az ondóvezetéke! Még a rohadt cérna is benne volt, a varratokat se szedték ki rendesen. A kedves külföldi tenyésztő „sporttárs” egy olyan kan kölyökkutyát adott el kiállítási és tenyésztési célra egy másik ország tenyésztőjének, amin ő előtte VAZEKTÓMIÁT végeztetett!? Ez komoly? Hát milyen ember csinál ilyet? És legfőképpen: milyen okból?

Néha őszintén okádok ettől az egésztől. Sosem a kutyáktól, sosem velük van a baj, hanem az emberrel, de azzal nagyon. Tényleg elég sok mindennel találkoztam már az elmúlt években. De miért van olyan érzésem folyton, hogy még így is csak a felszínt kapargatom? Mi a fenét csinálhatnak még? Mennyire tud valaki lealjasodni? Pusztán a pénzért, vagy miért? Neki ez mire volt jó? Komolyan azt hitte, hogy ez nem derül ki?

Magyar collie tenyésztők azért ilyeneket biztos nem mernének megcsinálni, legalábbis nem tudok róla, és csak reménykedni merek benne, hogy kicsiny országunk tenyésztői erre erkölcsi okokból se lennének képesek. Túl kicsi ország, túl sok pletyka, túl hamar lebukna, túl nagy botrány, túl nagy kockázat és túl nagy erkölcsi veszteség lenne.

Pár országban viszont sajnos rengeteg mindent meg mernek tenni, mert egyszerűen nincs központosítás, nincs kontroll, nincs következménye semminek. Mert mit csinálhat a vevő ilyen esetben? Nincs semmi a kezünkben, semmi olyan hatásos ’szer’, amivel meg lehetne védeni magunkat.

Vagy csak én értem félre, és van egy olyan szint, ami alá egy nagyobb, nevesebb tenyésztő nem megy? Szimplán nem veszi komolyan a nálánál kisebbeket? Ha nem hoztál le ezer almot és nincs legalább 50 Interchampion kutyád, akkor respekt sincsen? Mit kell ahhoz elérni, hogy ne verjék át az embert, de komolyan mit? Hol szól ez már a kutyákról? Hol szól ez egy hobbiról? És hol az emberi tisztességről, a „sporttársiasságról”? Már ettől a szótól is a víz ver. Mert ez se nem sport, se nem társ.

Amikor pedig a nyálunkat csorgatjuk egy-egy ígéretesnek tűnő külföldi alom után, akkor azért jusson eszünkbe, hogy esetenként mi lehet a háttérben. Mert csuda dolgok esnek meg. És nem hiszem el, hogy csak mi szívunk. Hát mik történhetnek még, amikről fogalmunk sincs? Meddig lehet elmenni a kutyatenyésztésben? És vajon ezek az esetek miért nem kerülnek soha napvilágra?

Tapasztalatok és figyelmeztetések a jövőbeni önmagamnak: bizonyos országokat innentől kezdve kerülök mint a tüzet, onnan többet egy tollat sem vennék, nemhogy kutyát. Kerülendők továbbá minden ország nagyüzemű tenyészetei, ahol tízesével jönnek le az almok. Kell szerválni egy nagyon súlyos többnyelvű szerződést, külön kitérve arra, hogy mi a teendő szerződésszegés, peres eljárás esetén. Az EU-n kívül többet soha nem üzletelni senkivel, mert ott azután tényleg totál védtelenek vagyunk. Ja, és lekáderezni az eladót ahonnan csak lehet, mielőtt egyetlen fillért is adnék neki.

Az ivartalanításról és az elkötött ondóvezetékről fotó-dokumentáció készült. Mert ez most tuti nem marad annyiban…

FULL STORY IN ENGLISH

UPDATE - 2018.01.14.

Mivel a történet elég sokakat érdekel, így gondoltam megosztom a fejleményeket.

Expozíció az esetet felfedő ivartalanításról:

Mikor kiderült, hogy a kutya valószínűleg sosem fogja elérni a standard méretet (lassan másfél évesen is alig éri el az 52, kis jóindulattal az 53 centit), a magyar tenyésztő úgy döntött, ilyen feltételekkel nem tudja őt megtartani. Ezért keresett egy új családot a kutyának. A kutya tenyésztőjével pedig megállapodtak abban, hogyha új gazdához kerül a kutya hobbi célra, akkor ő megfizeti a kártérítésként kért összeget, viszont a magyar tenyésztőnek garantálnia kell, hogy ezek után a kutya sosem kerül kiállításra vagy tenyésztésbe. Ezt pedig ugye csak ivartalanítással lehet garantálni, ezért kérte a magyar tenyésztő az új tulajdonosoktól a kutya ivartalanítását. Bár a kutya tenyésztője később úgy nyilatkozott a kérésével kapcsolatban, hogy neki elég lett volna egy ígéret arra, hogy a kutya nem fog szaporodni, ez elég nehezen lett volna teljesíthető, tekintve, hogy a kutya egy lakásban él egy ivaros collie szukával.

Mivel a magyar tenyésztő, a méret-probléma miatt – nagyon korrekt módon - már kapott kártérítést, a mostani eset miatt nem kért további anyagi juttatást semmilyen formában. Egyszerűen csak az igazat szerette volna tudni, hogy mi történt pontosan a kutyával, milyen okból kellett őt korábban megműteni.

Az ivartalanításkor kapott kórlapról:

"A műtéti terület előkészítése során, mindkét oldali lágyékcsatorna felett korábbi műtéti hegek nyoma látszik. Ezekről fényképet is készítettünk, a tulajdonost tájékoztattuk, a felvételeket átadtuk. A műtét során a jobb oldali ondózsinór felett egy lekötésből származó felszívódó sebészeti varróanyag maradványát találtuk. Ezt szintén lefényképeztük."

A rákérdezés utána a kutya tenyésztője elismerte, hogy ő műttette meg korábban a kutyát. Elmondása szerint azért volt rá szükség, mert a kiskutya átugrott a drótkerítésen, ami súlyosan megsebesítette – többek közt - a lágyékát, és az állatorvos csak a sebeket varrta össze. A fotókat és a kórlapot több állatorvos is áttanulmányozta. Abban mindegyikük egyetértett, hogy a hegeket nem sérülés okozta. Ha kerítés sebesíti meg a kutyát az szakít. Akkor a hegek egyeletlenek, és inkább háromszög alakúak lennének. Ezek a hegek egyértelműen szikétől származnak. Túl egyenesek, túl szimmetrikusak. Abban is egyetértettek, hogy a műtéti nyomok arra utalnak, hogy a kutya szaporítószervére vonatkozóan történt a beavatkozás, mivel semmilyen más okból nem vágnak meg kutyát ott, ahol ez esetben a hegek találhatók (a lágyékcsatorna felett).

A kutya ondóvezetékénél talált varratról azonban már megoszlottak a vélemények. Bár több állatorvos is úgy nyilatkozott, hogy nem zárná ki a vazektómiát, nagy valószínűség szerint nem ezen esett át a kutya. Másik eshetőségnek a here-korrekciós műtét merült fel, miszerint a kutya heréi nem voltak a helyükön, így azokat művi úton lehozatták. A kutyában található cérna pedig nem arra szolgált, hogy az ondóvezetéket kösse el, hanem arra, hogy a helyükön tartsa a heréket. És így már értelmet nyert az egész. A vazektómiának logikailag nézve valóban nem volt sok értelme. Ennek viszont van. A here lehozatala még érthető is lenne, és nem is lenne az eljárással semmi gond, ha ezt a kutyát hobbi célra adják el, és nem tenyészkannak. A művi úton lehozott here ugyanis ugyanúgy tud funkcionálni, a kutya simán működhet tenyészkanként. Ámde... míg a vazektómizált kutyákra semmilyen szabályzás, tiltás nem vonatkozik, a here hibás kutyák tenyésztésbe vonását minden létező szabályzat és előírás tiltja. Nem véletlen. Nem sok ok van, amiért egy kutyát kizárnak a tenyésztésből (talán 3 vagy 4), ez pont az egyik. Teljesen mindegy, hogy rejtett here, félhere, vagy sorvadt here, mind kizáró ok. Ez esetben valószínű, hogy mindkét herét érintő rejtett heréről van szó, mivel a kutyán két szimmetrikus vágás volt.  Ezen kívül további etikai kérdést vet fel az is, hogy bármilyen korábbi beavatkozásról értesíteni kell a vevőt, ami ugye ez esetben nem történt meg.

Ha a kutya ivartalanítása nem történik meg valószínűleg sosem derül fény a titokra. Merthogy ki az aki lenyírja a kutyát deréktól lefelé, vagy felnyittatja pont ott bármilyen egyéb okból. A kérdés már csak az, hogy mennyire beszélhetünk itt egyedi, elszigetelt esetről. Nem gondolom, hogy az lenne. Azt sem gondolom, hogy ez a tenyésztő lenne az első és egyetlen, aki ehhez az eljáráshoz folyamodott… 

FULL STORY IN ENGLISH

Alapozás sebbel-lobbal

A mai bejegyzésem a President CACIB kutyakiállítás ihlette. Újfent rá kellett jönnöm ugyanis, hogy mi - akik már kapiskáljuk a kutyázást – sokszor természetesnek vesszük, hogy tudunk bizonyos dolgokat. Tudjuk, hogy hogyan zajlik egy kiállítás, hogyan kell felkészülni vagy megérkezni, minden olyan infót ami közel sem evidens annak aki frissen belekerül ebbe az egészbe. Az ember első alkalommal csak forgatja a fejét, hogy ez mit jelent, az merre van, ezt meg hogy kell, most mit kell csinálni, most mennyi időm van még, stb. stb. stb. Persze ezekbe a dolgokba hamar beletanul mindenki, és el is felejti, hogy az elején mennyi infót kellett összeszedni és feldolgozni.

Én első körben kutya nélkül jártam. Amint értesültem róla, hogy ilyen rendezvény létezik – kb. 10-11 éves voltam – azonnal nógatni kezdtem Anyámat, hogy engem oda vigyen el. A család eleinte szívesen jött velem, bár nekik ez fele annyira sem volt szórakoztató mint nekem. Mivel az esemény számomra abból állt, hogy kimentem, vettem egy katalógust, leültem a collie ring szélére, elővettem a színes filceimet, és jelöltem, jegyzeteltem a katalógusba. Meg persze fotóztam és próbáltam beszédbe elegyedni a tenyésztőkkel.  Majd a kijegyzetelt katalógust hazavittem és otthon még vagy ezerszer átnéztem. Azt jelölgettem melyik kutya tetszik, és miért, meg írtam hozzá egyéb megjegyzést, pl. hogy beszélgettem e a tenyésztővel, tulajdonossal és az azzal kapcsolatos benyomásaim, stb. Ezt hosszú évekig csináltam. Ettől függetlenül engem ugyanúgy sokként ért az első kiállítás, amin aktív résztvevőként voltam. Állatira izgultam, és fogalmam sem volt, hogy mikor mi van, mert teljesen más ezt nézőként bámulni, és más nevezni. 

A mai kiállításon több olyan emberrel is beszélgettem akiknek ez volt az első. Kérdéseikkel pedig erősen rávilágítottak arra, hogy mennyire hiányzik az alapozó kommunikáció kezdő és nem kezdő kutyások közt. Nem mondunk el minden apróságot, hogy mit kell hozni egy kiállításra, mert nekünk már természetes, nem mondjuk el percről percre, hogy éppen mi történik a ringben, mert nekünk természetes. De ez nem mindenkinek az. Ezen nem kicsit hosszúra sikeredett bevezető után szeretnék egy kis segítséget nyújtani azoknak akik mostanság kezdik a kiállításozást.

Ja.. és semmi sem szentírás...

A legfontosabb: arra törekedjünk, hogy jól érezzük magunkat, mi is és a kutya is. Első alkalmakkor csak szokni kell a dolgokat, felfedezni, infót gyűjteni. Persze ha nyerünk az is jó, de ne ez legyen az elsődleges cél.

Ahhoz, hogy a kutya a kiállításon jól érezze magát az kell, hogy a gazda is komfortosan legyen. Egy kiállítás jó hosszú rendezvény, nem is szólva a dupla, dupla éjszakai, vagy nagyobb kaliberű kiállítások sok órán át tartó bírálatáról. Kezdésnek ilyen kiállításokat ne válasszunk. Inkább kisebb CAC-ot, nem túl nagy kaliberű CACIB-ot, esetleg speciált vagy klubot. Az, hogy melyik rövidítés pontosan milyen rendezvényt takar, az több helyen is részletezve van (minden kiállítási tudnivaló hivatalosan összefoglalva a Kiállítási szabályzatban), így erre nem térnék ki. A bírálatok általában délelőtt 10-kor kezdődnek. Érdemes legalább 1.5 de inkább 2 órával a kezdés előtt megérkezni. Ne centizzük ki, mert a kapkodás a legrosszabb. Számoljunk több időt az odajutásra, plusz a beengedésre, parkolásra, kipakolásra, ami fél óra biztosan lesz. Megérkezés után érdemes a ringünkhöz lepakolni (a bejáratnál ki van írva melyik fajtát hol bírálják), majd egy jó nagy karikát menni a területen, hogy felfedezzük mi hol van, és megjárassuk a kutyát az utazás után (kakizacsi legyen nálunk!). Egy kezdő kutyát ringbe menetel vagy kozmetika előtt legalább 1 órát járassuk, vigyük ide-oda. Menjünk el a katalógusért, vegyük fel a ringben a startszámot (visszaigazolás ellenében adják ki), menjünk el a kutyának vízért, mosdóba, meg ami kell.

Tehát megérkezünk kb. reggel 8-kor, és számíthatunk arra, hogy a nap nagy részét ott fogjuk tölteni. Nagyon fontos, hogy miután legtöbb esetben szabadtéri rendezvényről van szó, nagyon öltözzünk fel. Nem ugyanolyan a hidegben, esőben, szélben kiszaladni egy percre valamiért, mint órákig kint ülni, állni. Csak, hogy legyen viszonyítási alap, volt olyan kiállítás ahova reggel 7-kor érkeztünk - mivel dupla kiállítás volt, így a bírálat is valamivel korábban kezdődött, mint szokott – és kb. este fél 10-kor végeztünk. Délelőtt egy CACIB, délután egy klubkiállítás. És még oda-vissza kb. 4 óra vezetés. Amikor nagy lelkesedésünkbe kezdőként betervezünk egy több napos kiállítást, azért jusson eszünkbe, hogy ez elég kemény fizikai próbatétel lehet 3-4 napon keresztül, még ha nem is nyúlik ennyire hosszúra a nap.

Fontos! Előre nézzünk utána az időjárásnak, és inkább több ruha legyen nálunk mint kell, de legyen amit váltani, vagy felvenni tudunk ha szükséges, a kocsiban elfér. Érdemes egy sátrat is vinni a biztonság kedvéért, mert ha nagyon esik, tűz a nap, vagy orkánerejű szél tombol a kiállításon, igen jól tud jönni a sátor. A kiállítók legtöbbször ugyanazt a sátortípust veszik, valamiért ez vált be a legjobban (Quechua Base sátor, Decathlonban kapható asszem kb. 30 ropi). 

Arra viszont nagyon ügyeljünk, hogy hova állítjuk fel a sátrat, inkább kérdezzük meg az elején hogy hova lehet. Minden kiállításra nem is kell. Ha jó az idő, vagy csarnokos, fedett kiállítás, vagy eleve van nagy sátortető, akkor felesleges. Egy kiállítás miatt ne vegyünk sátrat, de ha rendszeresre tervezzük akkor érdemes.

Mindenképpen vigyünk széket. Ahányan megyünk annyit. Bármilyen egyszerű kempingszék, összecsukható horgászszék megfelel, de legyen kényelmes, az fontos. Sok-sok órát leszünk kint, és a kiállítási helyszíneken nem nagyon van más ülési lehetőség, az egészet pedig elég fárasztó végigállni.

Éhesek, szomjasak leszünk, így vigyünk valamit enni-inni, de vehetünk étkeket kint a kiállítás helyszínén is, sokszor igen jó a koszt. Főleg ha bográcsozós klubrendezvény van, vagy Komárom CACIB ropogós krumplival és vasalt lángossal. J A kiállításon evés-ivás egyfajta közösségi élmény is a bírálatok után persze. Addig az ember gyomra úgyis mogyoróméretű az izgalomtól.

A ruhánk, cipőnk persze ne csak időjárás-biztos, hanem kényelmes is legyen. A ruhánkon pedig legyen zseb. Zseb nélkül is lehet csak nehezebb. Mindig valamit el kell rakni, beakasztani és nem lehet minden a kezünkben. Nagyon törekedni kell a praktikumra, a kényelemre, és közben arra is, hogy a kiállítás „nagyságának” megfelelően öltözzünk. Nem illik tréningben felvezetni a kutyát.

A lényeg, hogy a nagy kutyázásban ne feledkezzünk meg a saját igényeinkről sem! Legyen nálunk minden olyan dolog ami otthontól távol biztonság, komfortérzetet adhat.

Na és akkor az ebnek…

• a kutya oltási könyve, kiállítási visszaigazolása (ezeket a bejáratnál már kérik), katalógusjegy, díjbefizetés banki igazolása!!!!
• érvényes veszettségi oltás nélkül nem engednek be a kiállítás területére (bejáratnál állatorvosi ellenőrzés)
• kullancs elleni kezelés a kiállítás előtt pár nappal, nagyon sok rendezvény-terület kullancsos

(ezek a cuccok javarészt minden kiállításon is kaphatók)

• Ketrec, vagy boksz, hogy a kutya kényelmesen le tudjon pihenni (én mondjuk sose viszek, kiviszek egy kutyát és ő végig velem van, de azért jó ha van)
• kozmetikai asztal – a legfontosabb egy colliesnál, tartósan nem lehet nélküle létezni, iszonyat nehéz és macerás a földön térdelve fésülni
• felvezető póráz
• itatótál
• kozmetikai cuccok (minimum: kefe, fésű, olló, hintőpor – lehetőleg kutyás, ne emberi)
• kutyás törülköző! – a ringbe a kutya nem mehet vizesen, sárosan, persze ha bírálat közben szakad az eső akkor tárgytalan, de akkor is legyen nálunk, nagyon gyakran kellhet!
• startszám-tartó (gyakran öntapadós, így rá lehet matricázni a ruhánkra, ha nem, kell legalább egy ziherejsztű, vagy inkább startszám-csipesz vagy karra húzható tartó)
• tekercs papírtörlő (tapasztalat: a kutyák gyakran f..ssák le a bokájukat, szó szerint… leggyakrabban pedig kiállításon szeretik tenni mindezt, egy kis izgalom, sok inger és már dobják is a barnát, gyakran a szépen befésült szőrükre…. akkor papírtörlő ezerrel, hintőport rá, kikefélni, és mehet is a ringbe… hidd el nem elég egy tízes csomag zsepi)
• jutifalat (nem száraztáp, nem szokásos juti, inkább valami extra csemege, puha állagú kaja, apró darabokban legalább 10 dkg, olyan ami nem buggyan meg a zsebünkben X óra alatt, leggyakoribb a virsli, én szoktam még: sült vagy füstölt hús, sült máj, sajt)
• kakizacsi (a kiállítások területén kiemelten fontos a kaksiszedés!!) 

Ez nagyjából a minimál csomag.

Szóval…

• parkolunk (általában fizetős, a belépő pedig: egy nevezett kutya = egy ingyen belépő, ha többen megyünk egy kutyával belépőt kell fizetni)
• megkeressük a ringet (sokszor már a visszaigazoláson is rajta van a ringbeosztás, de a kiállítás weboldalán biztosan, a rendezvény ringtérképével együtt)
• lepakolunk
• elmegyünk körbenézni, sétálni
• kikérjük a katalógust (külön sátorban)
• kikérjük a startszámot (a ringben felállított asztalnál)
• lazulunk, felvesszük a hangulatot, sétálunk, intézzük a szükségleteinket
• a játék, a séta, a szeretgetés, a pozitív élmények megélése szintén fontos része a kiállításnak
• kicsit gyakoroljunk a ringben a kutyával, engedjük bent szaglászni
• majd jöhet a kutya felkészítése kozmetikailag (a kiállítási kutya patent és patika legyen, tiszta, szálára szárított, gyönyörű, fényes, rendezett, ahogy kell… ha előző nap fürdetve volt, egy kis átfésülés és igazítás után rendben is van… mindaddig nem látjuk, hogy mekkora a különbség egy totál frissen kifürdetett és egy átlagosan rendezett állapotú szőrzet között, míg be nem állnak egymás mellé a ringben… bazira látszik a különbség)
• pár perccel a bemenetel előtt már készüljünk fel a ring bejáratánál (startszám legyen rajtunk, jutifalat nálunk), vegyük fel a kutyával a szoros kontaktot, kezdjük kicsit felpörgetni (ha túlpörgött nyugtatni), ráhangolni a dologra, adjunk neki pár kecsegtető falatot, figyeltessük
• utána mehetünk a ringbe

A ringről:

• körülkerített terület benne a ringasztal
• asztalnál bírálatok előtt már ott az írnok, és a ringtitkár (ők adják a startszámot)
• a bíró csak közvetlen a bírálatok előtt érkezik
• a kiállítást hivatalosan a Himnusz nyitja meg, utána már kezdődnek a bírálatok
• egy ringben több fajtát bírálnak
• a fajták bírálati sorrendje a ring bejáratánál ki van téve
• az is, hogy egy fajtából hány nevezett kutya van, így be tudjuk lőni, hogy kb. mikor kerülünk sorra
• nézzük meg az első egy-két kutya bírálatát, hogy mennyi ideig tart, és ahhoz képest hányan vannak előttünk (a bíró a kiállítás előrehaladtál gyakran gyorsít, pörget!!)
• ha már a mi fajtánk megy, maradjunk a ring mellett
• először a kanok, utána a szukák mennek korosztályok szerint (minden infó a katalógusban, ezért legyen mindig a kezünk ügyében!!)

A ringben:

• nagy levegő, teljes ellazulás
• akkor vigyük be a kutyát ha az előző osztály kiment
• ahova a bíró az előző osztályt kezdéskor állította, oda/úgy álljunk be mi is
• állítsuk meg a kutyát
• ettől a pillanattól kezdve pedig követni kell a ringtitkár, és a bíró utasításait
• a kutya a legfontosabb, sose veszítsük el vele a kontaktot, nagyon figyeljünk rá
• soha de soha ne álljunk a bíró és a kutya közé, a kutya sose legyen takarásban, részben sem!
• amikor látjuk, hogy a bíró meg fogja érinteni a kutyát, tereljük el a figyelmét egy kis kajával, hogy lehetőleg hátra se forduljon
• általános menet: beállás a ringbe sorszám/startszám szerint, a bíró végignézi a mezőnyt, egy közös kör futás, megállás, egyesével behívás a bíró elé sorszám szerint, egyéni bírálat, ’teljes átvizsgálás’, futás háromszögben, és/vagy körben, futás oda-vissza, beállás a sor végére, összes kutya egyéni bírálata, majd összevetése állásban és mozgásban, címkiadás, besorolás
• és, hogy mit néz meg a bíró… mindent... a fülétől a farkáig szó szerint, teljes test-tapi, kanoknak a here is játszik, fogak, anatómia, mozgás, aktuális állapot, karakter, habitus, szóval tényleg mindent, mindezt a fajtával szembeni standard elvárásokkal összevetve
• ha túl vagyunk az egyéni bírálaton, visszaálltunk a sor végére, és a bíró a többi kutyát vizsgálja hagyjuk a kutyát pihenni, ne állítsuk folyton, de közben figyeljük a bírót, hogyha odanéz, a kutya ne éppen a hátán fekve vakarózzon
• a bíróval kommunikálni kell, annyit minimum meg fog kérdezni, hogy mennyi idős a kutya, ha nem értjük, mert nem beszéljük a nyelvet a ringtitkár tud segíteni
• a bírálatok végén (amikor lement a fajta) kérjük el a bírálati lapot meg a kártyát, és biztos helyre tegyük is el!

Azt, hogy egy fajtát, hogyan kell állítani, felvezetni, a ringben milyen formákat kell lefutni, lehetőleg ne a helyszínen kezdjük feltérképezni. Vagy ha 0 infónk van, akkor menjünk ki jó korán és kérjünk segítséget, gyakoroljunk ezerrel. Az sem árt, ha első alkalommal megnézzük végig legalább egy előttünk lévő fajta bírálatát, vagy legalább egy részét, hogy lássuk ki mit hogyan csinál. Vagy pár ilyen videót.

A kiállítás nem ’sportverseny’, nincs pontozás. A bírálat leíró, egy része szubjektív. Az objektív része a központilag kibocsájtott fajtastandard, mint viszonyítási alap. A bíró döntése ellen óvni nem lehet, kár is reklamálni. Hibátlan kutya nincs. Ha látjuk, ismerjük a saját kutyánk hibáit, akkor nem fog ordasul pofán vágni, amikor a bíró ezt a lapra is felíratja. Egy bírónak nem kötelessége címet kiadni akkor sem, ha egyetlen kutya van a ringben, ez sem reklamáció tárgya. Az, hogy egy kutya nem nyer egy, vagy öt kiállításon nem azt jelenti, hogy sose fog. Mint ahogy mindig csak nyerő kutya sem létezik. Mert ahány bíró annyi vélemény. Az eleje egyébként is egy tanulási szakasz, mind a kutyának, mind a gazdának. 

Ahhoz, hogy megértsük egy kiállítás pontos menetét, az összes minősítést, címet, visszahívásokat, minden ilyesmit, elég sok időbe telik. Ezért se féljünk kiállításon kérdezni ha nem tudjuk hol tartunk, mi történik, meg persze figyeljünk ezerrel a ringtitkárra, ha ordít, hogy nem a mi startszámunkat kiabálja –e, mert elmulasztottunk visszamenni.

Ha kiskutyával kezdünk... A felkészülést nem lehet elég korán kezdeni. Egy kiállítási kutyának helyt kell állni egy olyan közegben amit nem lehet mesterségesen előállítani, erre nem lehet egyedül otthon felkészülni. A valódi gyakorlatot csak az éles helyzetek adják meg. Ahhoz, hogy mind a kutya, mind a gazda gyakorlott legyen, legalább egy teljes évadot le kell nyomni, azalatt legalább 10-12 kiállítással. Egy kisbabakutyától senki sem vár el tökéletes teljesítményt, perfekt ringdresszúrát, de egy felnőttől már igen. Ezért is érdemes jó korán elkezdeni, már három hónapos kortól, hogy legyen egy jó hosszú szoktatási, gyakorlási időszak. Egy kiállítási kutya karrierje már a kiválasztásnál megkezdődik. Hiszen a jövője eldöntetett. És ez az egész pedig tulajdonképpen azzal jár, hogy - szép mai kifejezéssel élve - "ki kell maxolnunk" a kutyát, vagyis genetikai adottságaihoz mérten a maximumot kell belőle kihozni, küllemben, viselkedésben, minden téren egyaránt. Ez pedig jó sok időbe, energiába és pénzbe kerül. És lehet, hogy első blikkre egyszerűnek tűnik, de nem az. Viszont ha valaki szereti csinálni, akkor nem kérdés. Megéri.

      Maddox 3 hónaposan az első kiállításán a ringben.      3 évvel később két bírálat között.

             Egész nap pattogva azt az ananászt kergette. 

Hát most hirtelen ennyi, ha még valami eszembe jut, vagy valakinek még lesz kérdése, akkor frissítem a bejegyzést, esetleg folyt. köv. 

További információk ezzel és minden mással kapcsolatban a skótjuhászos weboldalon!

PAUSE

A gondolataim mostanában eléggé össze-vissza csaponganak. Régóta tervezek egy bejegyzést, de a témákat amiket érinteni akartam valahogy nem sikerült egy szálra felfűzni. Pedig mindegyiknek van egy közös indikátora, ez pedig a Facebook.

A Facebook egyszerre átok és áldás ezen a kutyás világon, sőt úgy szerintem az egész világon. A tenyésztőknek szinte kötelező fent lenni rajta, egyrészt az elérhetőség miatt, másrészt a virtuális térben való aktív jelenlét miatt. A tenyésztőknek a FB azért nagyon jó, mert azonnal tudnak frissíteni dolgokat, fel tudnak tölteni rögtön pl. egy megszületett almot, egy kiállítási eredményt, bármit, mindezt egy folyamatosan morajló, aktív közegbe, ahonnan visszajelzést is kapnak. A másik a segítség kérés-nyújtás. Mert akármennyire tűnnek széthúzónak sokszor a kutyások, ha baj van azonnal összezárnak és segítenek egymáson. Elveszett kutya, árván maradt kölykök, leégett kennelsor, háborús menekültek, volt már mindenféle helyzet, amikor a tenyésztői összefogás kutya és/vagy emberéleteket mentett.

Ezek mellett viszont rengeteg olyan téma is felmerül, ami ha megjelenik biztosan vitát generál. Az emberek mindig ki vannak éhezve az infókra, pletykákra, a szaftos sztorikra, ezeket a nyilvános vitákat pedig rengetegen olvassák, s még ha nem is szólnak hozzá, sok órányi privát csámcsogáshoz adhatnak témát. Ezeknél a vitáknál sokszor felszínre kerülnek privát konfliktusok, régre visszamenő személyes ellentétek részletei. Ezeket pedig mindenki akarja tudni, pláne ha személyes az ismerettség.

A tenyésztői viták korábban zárt falak, fórumok között zajlottak. Ez pedig most a FB által kikerült a nyilvánosság elé. Sokan értetlenül szemlélik amikor a kutyások egymásnak esnek és jaj annak a szegény semmit sem sejtő „lelkes amatőrnek”, aki megpróbál csitítani, vagy beleszólni. Mert ez tulajdonképpen olyan, mintha valaki egy családi konfliktusba próbálna beleszólni, teljesen függetlenül az illető szándékától. Az emberek nem is biztos, hogy értik mi zajlik ilyenkor. Kutyások között az összetűzések mindennaposak, ugyanúgy mint minden olyan közösségben ahol nagyobb létszámú ember van tartósan együtt. A szóváltások legtöbbször csak ideig-óráig borzolják a közeget, mivel ha nagyon eldurvul a dolog akkor egyszerűen törlik.

Na akkor nézzük mik a „tuti vitaindító” post-ok:

Típuskérdések:

Főként az amerikai kutya esetében. Behozni, nem hozni, belekeverni, nem belekeverni, miért nem választják szét két fajtára, stb., stb., stb. A típuskérdés (főleg az európai kutyák esetében) rendszerint összemosódik a fajta hibáinak taglalásával. A típusoknak ugyanis megvannak a jellegzetes jegyei, amikről felismerhetők, ugyanakkor az egyes típusokba tartozó kutyák javarészt hasonló hibákkal rendelkeznek. Általában ezek szokták kiverni a biztosítékot. A fej, a testfelépítés, a mozgás, ezek hibái és annak súlyozása. Mert mindenkinek más a zavaró hiba, más az amit tolerál, vagy amit kifejezetten preferál. Jönnek az érvek, ellenérvek, tuti vitabomba.

A karakter és a használhatóság fontossága:

Avagy a „kanapékutya” vs. munkakutya vita. Ehhez sok mindent szerintem nem is kell magyarázni. Miért nem dolgozik több kutya? Miért nem kötelező az ösztönpróba? Miért nem kötelező a karakterteszt? Stb, stb, stb. Nem a legnagyobb vitaindító, de azért időről időre felbukkan.

Bírálatok, bírók, kiállítások kritikája:

Az egyik legnagyobb vitaforrás tud lenni. Milyen volt a bíró? Hogyan bírált? és persze a Ki nyert? Miért az nyert? stb. Ez gyakran a legnagyobb kiállításokkal kapcsolatban indul el, de persze nem kizárólagosan. Egy Cruft’s vagy WDS győztes cím elég megosztó tud lenni. (Kisebb kiállítások esetében inkább személyes a dolog.) Az utóbbi években pl. a Cruft’s győztes kutyákat ízekre szedték a FB-on. Ami egyrészről nagyon nem elegáns dolog, másrészről azt is értem, hogy a „cincálás” ilyenkor általában nem annak az adott kutyának, hanem egy tendenciának szól. Miért ez az ideál? Miért errefelé megyünk? stb. És értem én, hogy ilyenkor egyfajta globális irányelv ellen lázad az ember, de akkor is… Szegény megnyeri azt a címet amire olyan sokan vágynak, de sok ideje nincs örülni, mert épp egy bazinagy céltábla van ráakasztva. Valamint ott van még a témán belüli téma, vagyis amikor - vélten vagy valósan - „a bíró a póráz rossz oldalát nézi”. Na az a személyeskedő sértegetések igazi mekkája, ott kőkeményen elszabadulnak az indulatok.

Párosítások kritikája:

Ezzel igazán nagyot lehet robbantani, a szó legrosszabb értelmében. Ha valaki feltesz egy olyan párosítást ami valamilyen szempontból nem kívánatos, az számíthat rá, hogy azonnal kapni fog. Az ilyen viták pedig nem szoktak nemzeti szinten megmaradni, mert ehhez a külföldi tenyésztők is előszeretettel szólnak hozzá. Pl. dupla merle vagy sable x merle párosításból származó nem elfogadott színű kölyköt nem a legjobb ötlet felpakolni a FB-ra, mert azonnal jönnek a Na ezt minek kellett? Tudja e, hogy milyen következményei vannak? Kinek fogja eladni a süket és a vak kölyköket? és így tovább. Ugyanez vonatkozik az ugyanolyan genetikai betegséggel terhelt kutyák párosítására. Ilyenkor a közeg egyöntetűen támad, és nem fogad el magyarázatot. Óriási vitaforrás, akárcsak a szűrések megléte, nemléte, súlyozása. A FB párosításokról dönthet, mivel a közeg nyomása és a várható kritikák miatt, sokan már meg sem mernek lépni egy vitatható párosítást. Ami mondjuk nem biztos, hogy baj.

Megmondom őszintén azért az mindig eszembe jut, amikor erről a témáról gondolkozok, hogy néha látok igen nagynevű külföldi tenyészeteknél hasonlókat, merle merlével, alomtestvérek párosítása, brutális beltenyésztések, stb., nekik valamiért mégse mondja senki, hogy „ember te mit csinálsz??”. Merthogy azért itt is – mint minden közösségben - belép a hierarchia kérdése. Ki az akinek mernek szólni és ki az akinek nem. Az embernek tudnia kell magát elhelyezni a rendszerben, mert lehet köpni fölfele is, csak mind az arcodban landol.

Amit a kívülállók sokszor nem értenek az a klubok közti csatározás. Ennek gyökerére, és az elmúlt évtizedek ezzel kapcsolatos történéseire azért sem térnék ki, mert bár hosszú munkaórákat fektettem abba, hogy megértsem, a mai napig nem teljesen tiszta. Tulajdonképpen egyfajta Capulet-Montague háború zajlik régóta (csak szerelmi szál nélkül), egy darabig éles, majd hidegháborús verzióban. Amikor klubot kellett választanom, én nem sokat gondolkoztam. Leggyakrabban… ha egy gazdi klubot választ automatikusan oda sorol, ahonnan az ő kutyája származik. Nálam egy kicsit másképp volt, mert én saját magam éveken keresztül figyeltem a dolgokat, és saját magam által kialakított vélemény alapján döntöttem. De őszintén szólva gyűlölöm ezt az egészet. Olyan kevés collies van ebben az országban, és olyan rossz, hogy kétfele húzunk. Már úgy általánosságban. Mert míg én ugye AAPKK tag vagyok, addig a hozzám legközelebb álló tenyésztők, akikkel tényleg baráti a kapcsolatom, mind a HCSC tagjai. Köztünk ez soha nem okozott gondot. Mégis a legnagyobb személyes szívfájdalmam, hogy sosem tudunk egymás mellé ülni klubvacsorán, mert én itt ülök, ők meg ott. Engem aztán rohadtul nem érdekel ki melyik klubhoz tartozik, nekem az ember a lényeg. Ezért néha ábrándozok egy olyan világról, ahol mind egy asztalnál ülhetünk. Mint a bilibe lógás tipikus esete.

Úgyhogy kedves mindenki, aki most kezd bele ebbe az egészbe:

Kemény lesz. Nem is kicsit. Legyenek saját gondolataid, legyenek saját döntéseid, amik felett nem engedsz befolyást senkinek. Figyelj és tanulj. És ne várd, hogy simogatni fogják a fejed és mindenki lelkendezni fog, hogy „üdvözlünk körünkben”. Mert ilyen nem lesz. Neked kell megtanulni mindent, sokszor a saját károdon. És szelektálj! Mind embert, mind információt. Növessz jó vastag bőrt és tanuld meg megvédeni magad, és kiállni amellett amit gondolsz, de sosem elvakultan.

MÁS…

A „nagyon jó” kiállításokról:

Aki ötnél többször megfordult a ringben az pontosan tudja, hogy milyen a „nagyon jó” kiállítás. Jön egy bíró, aki úgy dobálja a piros (sőt néha a sárga meg a zöld) lapokat, hogy „öröm nézni”. Volt amikor egy komplett champion osztályt vágott ki egy bíró nagyon jóval. Vagy 5-6 Interchampion kutyát úgy penderített ki, mint a huzat. A ring szélén közben egy család piknikelt. Volt kockás pléd, sült csirke, meg minden.  Életük első kiállításán fogalmuk sem volt mit várhatnak, mi fog történni. Kihozták a „családi kedvencet” (aki egyébként egy igen neves tenyészetből származik) és inkább csak eszegettek, szemlélődtek. A „családi kedvenc” kutya aznap az összes jelenlévőt leverte és vitte a fajtagyőztest. Pedig nem kis nevek vonultak föl aznap. De basszus… annyira jó volt nézni az arcukat (mármint a családét), hogy mennyire odavoltak attól, hogy nyert a kutya, hogy milyen szinten tudtak neki örülni. Mert aki régóta és sokat csinálja az már nem így tekint rá. Belefásul az ember. Egy sokat kiállításozó tenyésztőnek az „csak egy cacos cac”, századik vagy ezredik, nekik meg egy valószerűtlennek tűnő álom.  Jó néha ilyet is látni, és jó néha őszintén örülni egy másik ember örömének.

Egyébiránt… amikor az ember úgy áll a ringben, hogy egyedül ő kap valami rossz minősítést, a többi meg jót, az letaglózó tud lenni, de amikor a fent említett szituáció áll elő (amikor 20 kutyából 15 kap nagyon jót), akkor inkább csak nevet az ember. Persze bosszantó, hogy kiadtunk érte egy rakás pénzt meg minden, de közben amikor közösen szívunk egy nagyot, az valahogy mindig összehozza a társaságot. Nekem az ilyen kiállításokról csak olyan emlékeim vannak amikor már fájt az arcom a sok nevetéstől. Főleg amikor valaki lead egy fals infót a kiállítás előtt, mint pl. amikor valaki elterjesztette, hogy az egyik kiállításra jön egy olyan bíró, aki egyszerűen rajong a blue merle színért. Ennek köszönhetően persze aki tudott rögtön nevezett merlével, a bíró bácsi meg úgy vágta ki őket mint a szél. Az első 5 kutya után már nagyon gyanús volt. Hát merle kutya aznap egy alkalommal nyert, amikor csak az az egy kutya állt a ringben. Viszont készült egy állati jó csoportkép rengeteg merle kutyával, és tényleg nagyon jól szórakoztunk. Öröm az ürömben. Ettől függetlenül a kiállítók megjegyzik a „nagyon jó” bírókat, mert azért senki sem akar túl gyakran ilyen drágán szórakozni.

(Ezek alól kivételt képeznek a kiemelt fontosságú kiállítások - Cruft’s, WDS, EDS -, ahol nagyon gyakoriak a „nem kitűnő” címek, viszont a címek értéke is más.)

Jómagam mostanában kimaradtam a kiállításokból Az elmúlt években elég intenzíven toltam, de erre az évre egyrészt el is fáradtam, másrészt elég sok ilyen-olyan gátló tényező adódott. Almot szerettem volna ami sajnos nem jött össze, még klubkiállításra sem tudtam elmenni, pedig ha máshova nem is, oda mindig szoktam. Cserébe viszont rengeteget ülhettem állatorvosnál. Szaporodásbiológiai vizsgálatok, balesetek, fertőzések tettek arról, hogy ne unatkozzak. Amint az egyik kutyát rendbe raktam, már jött is a következő megoldandó feladat. Jó lenne egy eseménytelen fél év végre. De úgy látszik, hogy még javában tart ez a széria, miután tegnap kristályosodott ki a mai program, ami megint állatorvos lesz. Az egyik elöl, sántít, a másik hátul, a harmadik nem termékenyül, a negyedikből tegnap óta csöpög a vizelet. Ezek a problémák persze részben abból is adódnak, hogy öregszenek a kutyáim. Win lassan 10 éves.

MÁS…

Sikertelen fedezések:

Az utóbbi időkben ez sajnos elég nagy problémákat okoz. Winnie engem alaposan elkényeztetett, hiszen nagyjából elég volt ha egy kannal tartósan összenézett és már potyogtak is a babák. Emiatt sokszor hallottam milyen szerencsés vagyok. Mondjuk azt már nem mindenki tudja, hogy hány évembe telt eljutni odáig, hogy legyen egy colliem, hogy eljussak egy kiállításra, hogy nyerjek bármit, vagy hogy megszülessen az első almom. Ebben kb. 15 év munkája volt. Szóval eddig szerencsésen elkerült a „nem sikerült” érzés. Idén viszont borzasztóan vágytam a babákra és amikor nem jött össze, teljesen összetörtem. Ilyenkor az ember meggyászolja a meg nem született kisbabákat, majd összekanalazza magát és igyekszik továbblépni. De itt és most zsinórban annyi volt a sikertelen esemény, - annak ellenére, hogy mennyi orvosi segítséget vettünk igénybe - hogy totál kiakadtam. Csináltunk vagy négy különböző fedezést, és semmi. Minden napra jutott egy „ez sem sikerült”. Az utolsó Ivy volt. Annyira biztos voltam benne, hogy sikerült, fel sem merült, hogy nem. Nála teljesen hagyományos fedeztetést akartam, mindent természetesen, emberi beavatkozás nélkül. Hát nem jött össze. Persze tudom, hogy nincs minden veszve és fogunk még próbálkozni, de ez per pillanat nem boldogít. És erre közben ránehezedik az is, amikor ugyanezt hallom egy barátnőmtől és próbálom támogatni, mert tudom, hogy ő még jobban elkeseredett. Miközben mindannyian tudjuk hogyan lehetne továbblépni ebből a mostani feneketlen helyzetből, azt is pontosan tudjuk, hogy ezt egyikünk sem fogja megtenni. A tenyésztésben már nem használható kutyák eladása, elajándékozása lenne az az opció, ami mindent megoldana. A régi állomány ki, az újak be és mehet minden tovább. Csakhogy ez az opció nem opció, erre egyikünk sem képes. És szerintem soha nem is lesz az.

Szóval egyszerűen összeroskadtam a sok negatívumtól, a tehetetlenségtől, a dühtől. Na és ilyenkor kell egy kis PAUSE. Ezért tartottam pár hét szünetet, hogy összeszedjem magam. A többiek persze rettenetesen sokat segítenek, megértenek, támogatnak, és ötletelünk hogyan tovább. Mi.. így páran.

A Mi:

Mi nem állunk egy nagy tenyésztő égisze alatt sem, nekünk sosem volt senki aki támogat, eligazgat, mi csak egymásra számíthatunk. Amikor elkezdtem ezt az egészet nem így képzeltem. Anno úgy gondoltam, hogy lesz majd egy olyan mentor-szerűségem, egy nagynevű, tapasztalt tenyésztő, akinek a keze alatt majd én megkezdem áldásos tevékenységemet. Utána persze önállósodni terveztem, de az elején jól jön a segítség. Hát ez rohadtul nem így alakult. Azok akik most mellettem állnak, akikkel támogatjuk egymást, nem a régi nagy nevű tenyésztők közül valók, hanem olyanok mint én, az új generáció tagjai, akiket a nagyok teljesen magukra hagytak, mert ők azóta továbbléptek ebből, már máshol tartanak. Valaki már nem is ezt a fajtát tenyészti. Ez egy darabig kissé rosszul érintett, mára viszont örülök, hogy így alakult. Mert így senki sem szólhat bele abba, hogy mit hogyan csinálok, hogyan döntök bizonyos helyzetekben. Amit csinálok az 100%-ban én vagyok. Az én döntésem, az én felelősségem. Merthogy ez a lényeg, a döntés súlya, annak következményei, a totális felelősség. Ha egy másik tenyésztő keze alatt ténykedek, akkor a felelősség bizonyos része ugyan lekerül rólam, viszont a döntések egy része is kikerül a kezemből. Az előbbi jó lehet persze, de nem ér annyit, hogy egyetlen döntést is átengedjek bárki másnak.

Az utóbbi idők nagyjából egyetlen pozitív történése, hogy Winnie megint nagymama lett. Ivy alomtesója Liza is fedeztetve lett és abból hála az égnek született két tündéri kisbaba, el is mentünk őket meglátogatni. Megkönnyebbülésemre Liza pont ugyanolyan mama, mint Winnie volt. Figyelő, óvó, gondoskodó. És meg kellett zabálni, annyira örült nekem. Csak álltam ott és néztem milyen komoly felnőtt lett belőle. Már anyuka. Pedig még nemrég ő is kisbaba volt aki itt szaladgált nálam a kertben, akit én segítettem a világra, akit minden percben aggódva figyeltem. Egészen szentimentális pillanat volt az ő kölykeit a kezemben tartani. Mert ezek azok a percek, amikor azt gondolom: igenis megérte!

Sperma-kalandok Vol. X

Fú, hát érdekes időszakon vagyunk túl megint, sőt igazából egyáltalán nem vagyunk még túl rajta, még befejezetlenül állnak a dolgok, és ezekhez a következő hetekben, hónapokban csapódnak még újak.

Hát ez jó rejtélyes mondat lett J

Igazság szerint Maddoxnak már elég régóta érik egy külföldi fedeztetés, mármint egy teljesen konkrét. A probléma csak az volt, hogy egyszerűen nem akart összejönni. Amikor a szuka tulajdonosa első alkalommal megkeresett, kb. akkor kaptam meg az Egyetemről azt a spermavizsgálati eredményt, miszerint Maddox örökítő anyaga nincs abban az állapotban, hogy nagy biztonsággal fedezhessen. Ezt őszintén el is mondtam, így az a fedezés elúszott. A következő időpont már nem is emlékszem mi miatt hiúsult meg, valami banális dolog volt, de egyszerűen nem tudtuk összehozni. Harmadik alkalommal úgy állapodtunk meg, hogy hűtött spermát fogok neki küldeni, mert a szuka gazdája egészségügyi okok miatt nem utazhatott ennyit. Megmondom őszintén fogalmam sem volt pontosan hogyan zajlik ez az egész, annak ellenére, hogy egyszer írtam cikket a sperma export-importról. Bár ha jól emlékszem ott nem tértünk ki egy csomó olyan részletre, amit most jó lett volna tudni, mivel nem tartozott szorosan a témához. Ilyenkor a legegyszerűbb, ha megkeresek egy olyan tenyésztőt, aki már csinált ilyet, most is így tettem. (Ezúton is köszönöm az infót!)

Hát nem volt túl egyszerű a dolog. Nem az orvosi, hanem a szállítási része miatt. A spermát ugyanúgy veszik le mint máskor, a kan gazdájának tulajdonképpen nincs is más dolga, mint elvinni a kutyát az anyaglevételre, és ennyi. DE… Első körben kell keresni olyan állatorvost, aki ilyet vállal (anyaglevétel, küldés, beültetés, stb.). Hát ha itthon van 4 vagy 5 akkor sokat mondok. Ebből 3 Budapesten, tehát ha valaki vidéken lakik, akkor szinte tuti el kell látogatni a fővárosba. Külföldön sem hemzsegnek, ami egy nagyobb országnál több száz kilométeres utat jelenthet. (Van egy nemzetközi lista azokról az állatorvosokról, akik foglalkoznak ilyennek - szaporodásbiológia specialisták - ott lehet utánanézni.)

Ezen kívül nem tudják mindenhova kiszállítani 24 órán belül, ami egy plusz rizikófaktor (mivel a túl hosszú út alatt tönkremehet a cucc). Mint a mi esetünkben is most (mondjuk nem egy szomszédos országba kellett vinni). Nem tudták ezt a várost 24 órával vállalni, ráadásul az időjárás is ellenünk dolgozott, mivel ilyen melegben még nagyobb a rizikó.

Szóval a szuka tulajdonosának orvosa kiszámolja, hogy mikor lesz időben a szuka, és a spermának akkora kell kiérnie. Emiatt rögtön két újabb feladat adódik. A kan gazdájának ki kell fizetni a saját orvosának a levételi és a küldési költségeket. Ezt esetünkben a szuka tulajdonosa szó nélkül előre elutalta. Tehát mielőtt még bármi történt volna, elküldtem a pontos adatokat – a beültetést végző külföldi állatorvos neve, címe, elérhetőségei - Szász doktornak (dr. Szász Ferenc - Anirep) aki a műveletet végezte. Ő egyeztetett a futárcéggel, majd elmondta nekem a költségeket, amit én továbbítottam a szuka tulajdonosának, aki banki utalással előre kifizette nekem. Ekkor a szuka még a tüzelése elején tartott. Ezután megkezdődtek a szuka vizsgálatai, hogy a lehető legpontosabban meg tudják mondani mikor lesz időben. Mindezt össze kell egyeztetni azzal, hogy: hétvégén nincs szállítás, és a sperma max. 4 napig használható fel. Ha a szuka pont hétvégén van időben, és a szállítás két napot vesz igénybe, akkor szerdán legkésőbb le kell venni, hogy péntekre megérkezzen és hétvégén be lehessen ültetni. Különben csak hétfőn tudják levenni és szerdára ér oda. Szóval napokig ment a matek, hogy akkor mi legyen, hogy legyen, miközben az idő csak melegedett tovább, mi meg paráztunk, hogy kibírja e a cucc. Ha megbuggyan megszívtuk. Hát nem volt egyszerű de összehoztuk. Legalábbis én elküldtem, hogy ezután mi lesz, fogalmam sincs.

(UI.: a sperma elküldése után kaptam egy csomagszámot és egy un. sperma-riportot, ami igazolja a levételt, a küldést, és annak minden részletét, ezt továbbítottam a szuka tulajdonosa felé.)

Persze, a dolgok gyakran összeérnek és sokszor van, hogy beindul egy tüzelési hullám és sorban tüzelnek be a szukák. Mert közben becsúszott még egy fedezés Maddoxnak, ismét egy újdonság, endoszkópos megtermékenyítés. Meg közben még száz másik állatorvosi dolog, ami miatt az utóbbi időkben megint sokat ültem állatorvosi rendelőkben. Hála az égnek azok szép sorban megoldódtak. De ez az endoszkópos dolog nagyon érdekelt. A kan szerepe megint ugyanaz, leadja az anyagot és kész. Ez esetben ezt rögtön be is ültették a szukának egy endoszkóp és egy katéter segítségével. Ez egy amúgy sem egyszerű művelet, de most még volt pár nehezítő tényező. Maddox koránál fogva már nem tud ilyen rövid időközönként jó minőségű spermát leadni. Ez alkalommal kicsit gyengébb minőséget produkált, bár hála az égnek még így is határon belül volt. Muszáj lenne a kutyának nagyobb mennyiségű tiszta fehérjét (csirkemell, túró) magához vennie, de a sok tüzelő szuka szagától egyszerűen alig lehet bele ételt diktálni, ugyanis nálam is beindult a hormon party. 

A következő nehezítő tényező a szuka méhe volt, amibe borzasztóan nehéz volt beletalálni. Ennek miértjének részleteibe nem mennék bele, mert nem akarok hülyeséget mondani, ennyire nem vágom még ezt a témát. Ha jól emlékszem vagy 2-3 órán át tartott a próbálkozás, kis szünettel persze. De, hogy az a szuka milyen hősiesen viselte, hát le a kalappal. Mondjuk tény és való, hogy a tüzelő szuka szereti ha hátúról macerálják, legyen az egy kan, vagy egy műszalma, vagy bármi. Szász doktor előtt pedig szintén meghajlok, mert látszott, hogy egyszerűen nem hajlandó feladni, mindent megtesz, hogy sikerüljön. Hát nem kis sikítozás volt amikor betalált. A szuka az egész művelet közben teljes súlyával ráfeküdt a gazdájára és a két segítő asszisztensre, de mindenki nagy lelkesedéssel tartotta, bár nem kicsit volt durva fizikai munka. A folyamat tulajdonképpen abból áll, hogy egy mini kamerát vezetnek be a szuka méhszájáig, és egy katéter segítségével közvetlen a méhbe juttatják a spermát. A műveletet közben mindegyikünk egy monitoron nézte. Tudomásunk szerint ez volt az első alkalom, hogy ezt egy collie szukánál csinálták, legalábbis ebben a rendelőben. A végére mindenki totál hulla volt, de sikerült, és csak ez a lényeg. Persze azt, hogy tényleg sikerült -e, még jó soká fogjuk megtudni. Egyébként bazira érdekes volt, még sosem láttam kutya endoszkópozását. Olyan volt, mint egy nyálkás labirintus.

Ja, és még egy újdonság volt. A beültetések után a szukákat általában meg kell emelni úgy, hogy a fenekük magasabban legyen mint a fejük, hogy a gravitáció dolgozhasson, és a sperma jusson szépen befelé, a visszafolyás pedig minimális legyen. Ezt általában úgy oldjuk meg, hogy a gazda leül, ülébe veszi a szuka hátsó felét és tartja vagy 20-30 percig. Ez esetben viszont rendelkezésre állt egy dönthető asztal, ami megkönnyíti a dolgot. Éljen a dönthető asztal! :-)

Szóval rövid időn belül elég sok tapasztalattal lettünk gazdagabban, és az események csak folynak tovább…

Az endoszkóp bevezetése...

...katéter bevezetése...

Megkönnyebbülés... és sikeres spermabejuttatás..

A második adag befecskendezése már totál lelazulva :-D 

Hadd szóljon! honlap-werk

Heti honlap-készítős kutakodásom során megint rengeteg érdekes dolgot találtam. Miközben régi törzskönyveket, képeket tanulmányoztam, olyan szemszögből is elkezdtem vizsgálni őket, ami eddig eszembe se jutott, bár fogalmam sincs miért. Miközben annyira evidens. Mint például az, hogy a kutyatenyészést a történelem mennyire erősen befolyásolta, illetve befolyásolja a mai napig. Az a fajta tenyésztés amiről ma beszélünk a modern kor találmánya. Persze kutyákat korábban is tenyésztettek, de az első mindig a funkció volt, a kutya használhatósága, nem pedig a küllem. A küllem igazából az 1800-as évek második felére vált fontossá. 1859. Ekkor tartották meg az első kutyakiállítást Angliában. Nagyjából ekkora tehető a modern fajták kialakulása, többek közt a collie létrejötte is. Persze tenyésztettek ezerrel már az ókori birodalmakban is (és a collie sem hipp-hopp ott termett a viktoriánus korban), de ott az volt a lényeg, hogy a kutya segítse a vadászatot az egyiptomi sivatagokban, vagy, hogy vérengző fenevadként vesse rá magát a gladiátorokra az arénában, fogjon patkányt, tereljen, őrizzen, vagy bármi más. Az viszont, hogy a kutya csak álljon, vagy ritmikusan mozogjon és szép legyen, a modern kori felsőbb osztályok sportja lett (sok ezer vagy tízezer éves viszonylatban, az elmúlt kb. 150 évet mondhatjuk modernnek).

A kutyatenyésztés túlélt sok viharos időszakot, de ami majdnem végleg megsemmisített mindent az a II. Világháború volt. Nemrég az Indexen olvastam egy cikket arról, hogy az angol kormányzat a ’30-as években hirdetésben kérte a tenyésztőket, tulajdonosokat arra, hogy altattassák el a kutyáikat, mert háború kitörése esetén élelemhiány lesz, és nem lesz a kutyáknak mit enni. Tömegesen, ezrével altatták el a kutyákat. Később a maradék állománnyal bombázások, katonák, vagy - sok országban - éhező civilek végeztek. Azt hiszem, hogy a II. Világháborút nem lehet olyan aspektusból vizsgálni, hogy annak ne valami borzalom legyen a vége. A blue merle collie állomány akkor majdnem teljesen megsemmisült. Hogy pár kutya mégis túlélte, az olyan tenyésztőknek volt köszönhető, akik még idejében észlelték a veszélyt, és kutyáikat az USA-ba és Kanadába mentették (pl. Beulah kennel). A háború után a visszakerült kutyáikkal és azok leszármazottaival folytatták a tenyésztést. 

Mindezek tanulmányozása közben rengeteg fotót néztem át, és egészen szentimentális nosztalgia fogott el amikor a ’10-es, ’20-as évek tenyészeteinek képeit nézegettem. Miközben valami hihetetlen mély tisztelet ébredt bennem a régi kutyák és tenyésztőik iránt. Micsoda gyönyörű kutyák voltak ezek. És értem én persze, hogy egy fajtának változnia, modernizálódnia kell, mégsem értem, hogy miért büntetjük ma, ha egy kutyában a régmúlt nemzedékek tulajdonságai fedezhetők fel? Miért van az, hogy a régi nagy nevek ma valószínűleg repülnének egy „jó”-val vagy „nagyon jó”- val? Sosem szerettem volna vitába szállni azzal, hogy kinek mi a típusa, vagy ki melyiket tenyéssze, de alapvetően meg kéne becsülnünk azokat a kutyákat, akik egy korszak szellemiségét, tendenciáját hordozzák. És mindegyiknek helye kell, hogy legyen ebben a mostani világban. Mert bármelyik képre pillantva úgy gondolom, hogy ez a legszebb fajta a világon. A ’30-as években is az volt, és most is az. Egyik sem jobb vagy rosszabb, egyszerűen csak más. Amikor egy régi kutya, régi tenyészet képeit nézem folyton arra gondolok, hogy bárcsak egy percre ott lehetnék, hogy lássam őket élőben, hogy megérinthessem őket egy pillanatra. És az ha egy darabka belőlük itt lehet velem, hihetetlen érzés.

forrás: roughcolliecanarias.net

Persze a régiek közül is megvannak az abszolút kedvenceim. Főleg azok akikben megvolt az az arisztokratikus elegancia, amitől a collie olyan különleges. Szedegettem össze a képeket róluk, alaposan átnéztem a törzskönyvüket, meg persze a leszármazottaikat. Majd első körben sok generációra visszamenőleg átnéztem Maddox törzskönyvét is. Ugyan néztem már vissza mindegyik kutyámét, de elsősorban azért, hogy megnézzem vajon tényleg minden mai collie Old Cockie-ra vezethető –e vissza. Maddox törzskönyvében viszont anno csak pár generációra mentem vissza, s miután ott csak és kizárólag francia kutyák voltak, azt sem tudtam, hogy Maddox eredetileg milyen angol vonalakból származik. Hát jó sokat lapoztam vissza mire találtam egy angol kutyát, és még vagy ötöt mire az egész törzskönyv teljesen „kiangolosodott”. És akkor jöttek a meglepik. Azok a régi kutyák akiket kigyűjtöttem magamnak, mint kedvencek, szinte kivétel nélkül megtalálhatók a törzskönyvében. Miközben rájöttem, hogy talán a fanatizmus határán állok akkor, mikor majdnem elsírom magam azon, hogy Maddox (s mint kiderült Flesh is) egyenes ági leszármazottja Witchcraft of Rokeby-nek. De édes Istenem az a szuka… hát abba szerelmes vagyok amióta megláttam.

Witchcraft of Rokeby

tricolor szuka

szül: 1963

forrás: collie-online.com

 Be kell vallanom, hogy a collie történelmet ilyen alaposan még sosem tanulmányoztam át. Old Cockie-val kezdődött persze, ezt tudom/tudtam, de ha valaki azt kérte volna, hogy nevezzek meg néhány híres kennelt vagy kutyát a ’10-es, ’20-as vagy ’30-as évekből, hát bajban lettem volna. A ’80-as, ’90-es évektől már abszolút vágom a dolgot, még tudnék pár nevet mondani a ’70-es évekből is, de a korábbi évtizedek merő homályba vesztek. Egy-két olyan kenneltől eltekintve persze, mint a Pelido vagy a Ladypark. Most viszont nagyon alaposan végignéztem a kezdeteket, külön a merle szín történetét, meg mindent.

És most végre jól szemügyre vettem az ősöket, miután ezerszer hallottam a „bezzeg a régi colliek” kezdetű mondatot. Igazából most sem értem, ahogy akkor sem.  Ez a mondat legtöbbször a mérettel és a testfelépítéssel kapcsolatban hangzik el. Végignéztem a régi standareket is, egészen a kezdetektől. A collie standard mérete egyáltalán nem változott. A régi (pl. 1881-es) leírásokban is hajszálra ugyanaz a méret szerepelt, mint most. Akkor vajon miért van, hogy a mindig olyan nagy nosztalgiával emlékszünk a régi „nagy” kutyákra? Talán azért, mert bár a standard méret régen is ugyanekkora volt, sokkal több lehetett a méreten felüli vagy a felső határon mozgó collie. Ma meg inkább az ellenkezője jellemző. Azt is megnéztem, hogy az amerikai kutyák valóban nagyobbak –e. Hát igen. Európai: szuka 51 – 56 cm / kan 56 – 61 cm. Amerikai: szuka 56 – 61 cm / kan 61 – 66 cm. Szóval az európai kutyák ideális mérete valójában változatlan az első standard kiadása óta. A másik ugye a testfelépítés amit sokszor emlegetnek, hogy bezzeg a régi kutyák.. ó hát azoknak olyan felépítésük volt, hogy csak na, nem úgy mint a mostaniaknak. Jelentem – kb. 1000 fotó átnézése után – hogy nem. Semmivel sem voltak jobban vagy rosszabbak, egyszerűen csak mások. Ha egy hiba eltűntetésére nagyon törekednek a tenyésztők, az csak megalkuvással kivitelezhető. Akkor be kell nyelni helyette egy másik hibát, ami esetleg kevésbé zavar. És akkor néhány évente egyszer megjelenik valahol a szinte tökéletes kutya, akibe igazából senki nem tud belekötni, aki mindenkinek tényleg tetszik, aki mindenkinek típusa.

Az viszont határozottan nem igaz, hogy a collie az elmúlt évtizedekben teljes mértékben  „elromlott” volna. Valójában a régi és új kutyák összehasonlítását nagyon megnehezíti a szőrzet mennyiségének változása. Nagyon nehéz fotó alapján megállapítani pl. a stop mértékét, mert lehet virtuális stop a kutyán, ami tulajdonképpen nem stop csak bazi vastag szőr. Ahogy a csontok vastagságánál is. Találkoztam már olyan collieval akinek elképesztően vastag csontja volt, legalábbis első ránézésre, majd amikor a gazdája lenyomta a szőrt, akkor látszott a csont igazi vastagsága, ami egy teljesen átlagos collie csontozat volt. És megmondom őszintén, hogy rengeteget gondolkoztam azon, hogy vajon mikor lett az elvárás egy collie-tól, hogy olyan vastag csontja legyen mint egy aussie-nak? Mindezek okán én kifejezetten pártolom a vedlett kutyák kiállítását, mert akkor látni igazán, hogy mi van a szőr alatt.

Az elmúlt napokban nagyon de nagyon átértékeltem a dolgokat, és azon gondolkoztam, hogyha elölről kezdhetném, vajon másképp csinálnám –e. És tulajdonképpen nem. Amire én most a legjobban vágynék, az egy szelet a múltból. Egy kis collie-klasszicizmus, valami antik báj, finomság. Mindezt angolosan körítve. Ez pedig most adott…