2018. augusztus 27., hétfő

Müttyer

Most nézem, hogy eltelt vagy másfél hónap, mióta utoljára írtam. Hát az igazság az, hogy rég nem volt ilyen bazijó nyaram, nem volt kedvem a szobában ülni. A pusztulat melegben kiállításra se volt kedvem menni. Másképp kutyázni viszont igen. 

Bence az utóbbi hetekben többször volt nálam, mindenki teljesen megújult, minden oltás, féregható, Bravecto, s miegyéb beadatott minden kutyuskának. Azon kívül, hogy Maddox lábfájása kiújult, megúsztuk a nyarat durvább dolgok nélkül (ritka alkalom). Azóta Maddox-nak talált Bence egy hatásos tartós fájdalomcsillapító gyógyszert, így már sokat javult. (Fél éves Trocoxil kúra: először 1 tabi, 2 hét múlva még 1 és utána fél évig havonta 1). Ennek ellenére, miután a meleg kifejezetten rosszat tesz a lábának, mozgatni meg nem nagyon szabad, ezért a nyarat főleg a hűvös lakásban töltötte. Néha annyira kivinném futni, hogy dobáljak neki, meg minden, de tudom, hogy csak ártok neki. Azért is kellett valami azonnali kezelés, mert csóri egyik napról a másikra rá se bírt állni a sérült szalagos lábára. Úgy felnyalta a lábfejét, hogy azt hittem toklász van benne, vagy valami, ki is sebesedett, de semmi sem volt ott, egyszerűen csak fáj neki és nyalogatta non-stop. Úgyhogy bármennyire is sajnálom, és tudom, hogy majd megveszik egy kis labdázásért, mostanában tuti nem lehet, végre megint rendesen jár, alig sántít, nem kockáztatok. Most csak sok pihi és simi mehet neki. 

Azt hiszem most kezdem látni a kutyáimon, hogy mennyire öregszenek, már a 3 idősebb. Főleg Win. Eddig szinte semmit sem változott, de így a 11. életévébe lépve, már tényleg nem mondható fiatalnak, sőt... Bár őszülni még mindig alig őszül, de a mozgás már nehezebben megy, főleg a felállás egy hosszabb fekvés után, látom, hogy lassabb, nehézkesebb. Ő is sokat volt bent a nyáron. Sétálni már nem annyira szeret, viszont velem bent héderelni a hűvösben, meg egész nap aludni annál inkább. Nem akarok nála erőltetni semmit, pláne kánikulában, azt csinálja amihez kedve van. Azt akarom, hogy tényleg nagyon kényelmes nyugdíjas évei legyenek, hiszen annyi mindent tett értem. Ja azt el is felejtettem, hogy azért vele is volt egy kis állatorvosi kalandom. Lenyírattam a hasát, miután földig érő bolyhos szőr nőtt rá, amit képtelenség rendben tartani, viszont telemegy mindenféle növényi fragmentummal (Ugye milyen szép szó? Bencétől tanultam. :-D ), főleg toklásszal ugye. A lényeg, hogy lenyírták a pocót, majd kiderült, hogy van valami fekete izé (pár mili átmérőjű puklis kis folt) a hasán. Bence megnézette egy onkológussal, mert azt mondta lehet ez melanoma. Még szerencse, hogy lenyírattam, különben a büdös életbe nem veszem észre ebben a pusztítóan nagy szőrben ami az ivartalanítás óta nőtt rá. Ja, és még szerencse, hogy az ivartalan kutya állítólag nem vedlik. A fenéket nem. Óriási szőrtömeg van rajta, és folyamatosan vedlik. Na mindegy, vissza a majdnem rákos incidenshez. A puklit kimetszették és szövettanra küldték. Hála az égnek semmi kóros, csak valami jóindulatú vérgyülemke volt. Nem rák. Ehhez persze altatni kellett, és ha már altatva volt, mindent megcsináltattam rajta. Kapott egy teljes generált. Fogkő meg minden. Egyébként bazi szívós az öreglány, remélem még elél pár évig.

Visszatérve... megindult Müttyer szocializációs tréningje. Ja, mert közben a kis Sushi... olyan kis mütyürke volt, hogy, bár egy ideig ingadoztam a Prüntyi és a Mütyi között, végül Müttyer lett. Na jó nem hivatalosan Mütyi, csak úgy otthon. Szóval Mütyike nyúlik mint a vöcsök, zabálja ezerrel a nyers és nem nyers (táp, konzerv) kosztot is, közben meg folyamatos tanulási fázisban van. Az anyja rengeteg mindenre tanítja, elég sok feladatot levesz a vállamról. Már szinte teljesen szobatiszta is a kis Müttyer, elég hamar megtanulta. Csak a nappali szőnyege kísérti még néha, utána meg az én hangom, ahogy ordítok, hogy "Neeeee, a szőnyegre neeee!". Egy csomó dolgot nem is neki tanítok meg, hanem megkérem az anyját, hogy csinálja meg a feladatot, Mütyi meg mindenben utánozza. Persze azért van vele meló bőven, főleg, hogy letörjem a szarvát, mert kezd irtó nagy pofája lenni, közben meg annyira cuki, hogy megzabálom. Egyébiránt a nagyanyja sem semmi ugatásban, az anyja is ugat ha kell ha nem, de Mütyi hiper-ugatós, így erről sürgősen le kell szoktatni. Amikor a kaját csinálom akkor is non-stop ugat, ezért addig nem kapja meg, míg nem kussol el masszívan legalább egy percre. Ha csöndben van, és a szemembe néz, akkor kapja a kaját. Fésülgetem is sokat, azt eléggé csipázza, miután rengeteg simivel és puszival kötöm össze. Asztalon és földön is nyüstölöm, szokja csak a kis collie teste. De a legfontosabb most a séta.

A szocializációs sétákhoz megvannak a kedvenc helyeim, ezeket ingermennyiségi sorrendben igyekszem beiktatni a kiskutya életébe. Nem akarom csórit rögtön azzal sokkolni, hogy a kert biztonsága után bevágom az Oktogonra, de hamarosan az is meglesz. 
Nagyon szeretem a kutyabarát éttermeket, kávézókat, van is pár kedvenc, sorba szépen megmutatom őket Mütyinek. Meg mindent amit szeretek. Szokja ezeket is. A békásmegyeri Duna-part, a lakótelep (Békás- és Káposztásmegyer I. és II.), a Veresegyházi Medveotthon, a belváros (Oktogon, Hősök tere, Városliget), Fóton a Botos Vendéglő, Újpesten a Charlie's Loft,  meg még egy csomó kedvenc van a programban. Pihenésnek meg egy kis Naplás tavi séta.

Azt hiszem Ivynál boldogabb kutya a világon nincsen. Már a szüléskor is madarat lehetett volna vele fogatni, ahogy nőttek a kicsik, látszott, hogy egyre jobban szereti őket, és, hogy őt tényleg megviselte amikor elvitték őket. Hogy Mütyi maradt, neki mindennél többet ér. De azt azért elmagyaráztam neki, hogy ezt nem lehet mindig, nem tudok minden alomból megtartani. Remélem megérti. Müttyert - aki épp most fürdik meg megint az itatóban - mérhetetlenül szereti, folyamatosan együtt akarnak lenni, állandóan játszanak, pusziznak, imádják egymást. Ezért is viszem néha Mütyit külön utakra, hogy azért az anyja nélkül is biztonságba érezze magát, akkor is ha "csak" én vagyok vele. Néha az az érzésem kicsit túl sokat is megenged a kölöknek, még azt is hagyja, hogy a hátán ugráljon. Mindennél jobban szereti az ő kislányát, a kis Müttyert.

Vivi és Müttyer Anyuval a békásmegyeri szocializációs túra közben megpihenve. 

Vivi, mint a fóti Botos vendéglő törzsvendége :-D 

Müttyer hűsöl a lábunknál a Botosban...

Csak a kis Müttyer-popper lóg ki az asztal alól.


Mütyi kérdéseket tett föl az étterem kínálatával kapcsolatban. Megválaszoltam, ő pedig megköszönte.


Bandázás Fóton
(sajnos a kamerán sikerült valamit elállítanom, amit azóta megoldottam, de ez a felvétel kissé homály lett, de azért...)




Extra köszönet a KANDURPHOTO-nak az alábbi fantasztikus képekért! 


Ivy, vagyis most éppen Ceruza (farok.. és nem ér kinevetni :-D ) labda-megszállott, neki mindegy mekkora laszti, csak valaki dobja, rúgja neki. Nem tudom kié volt, de örök hálám érte.

Sheltie kis-pajtással. Ha a kutyáim tarthatnának kutyát, az tuti egy sheltie lenne, annyira szeretik őket a colliek. 



Ez a nagyon kedves kisfiú előszeretettel rohangált a kutyákkal, amit ők nagyon élveztek. Müttyer kiszagolta, hogy kaja van a zsebében, és onnantól kezdve ő lett a legjobb barátja. Le nem szakadt :-) 

Ivy sem.



Spontán karakterteszt Ivy-val. Itt éppen elbújtam és magára hagytam kikötve. A kocsi mögül kukkolok titkosan, míg vele egy számára idegen ember gazsulált. 

Müttyer nagyon de nagyon megpuszilgatva. Mert mindig megérdemli :-)