2016. július 6., szerda

Sok az egyben

Ezer éve próbálok leülni írni végre, de valahogy sosem volt rá időm. Pedig történt ez-az, voltunk itt-ott. Megpróbálok kronológiai sorrendben haladni.
Pár hete voltunk Dasházni Ágiéknál. Látogatásunk során több dolgot is megállapítottam. Első körben azt, hogy a kutyának nem is lehetne jobb helye, mint ahol van. Azon kívül, hogy csodaszép a környezet, olyan szeretet veszi körül azt a kislányt, annyi törődést kap... szóval nagyon jó kis otthona van. Másrészt láttam, hogy Dasha nagyon szépen fejlődik, és lassan készen áll az első kiállítására. Most éppen olyan mint egy nyurga tinilány, és vedlik is rendesen, de szépen alakul. Hogy őszinte legyek elég sok munkát kellett fektetni a kutyába, ami szinte mind Ágira hárult, de egy hajszálnyit sem aggódtam, mert biztos voltam benne, hogy meg fogja oldani. És ez így is lett. Sokan azt gondolják, hogy az ember megvesz egy kész kutyát és annyi. Ez sokszor nem egészen így van. Amit a tenyésztő nem végez el, azt a gazdának kell pótolni. Kezdve a szűrésektől, a szükséges táplálék-kiegészítőkön át, egészen a kutya megfelelő szocializációjáig, kiállítási felkészítéséig.

Dior jött elénk elsőnek, és megmutatta az ő kis birodalmát

Ági tartott egy kis pózolós gyakorlást Dashával




Dasha kis gazdájával Dorinával :-)

Dásenyka és Dior igazi családi kutyaként élik hétköznapjaikat


Szűrések tekintetében... azt hiszem erről külön fogok írni, mert az megér egy komplett bejegyzést.  Azért röviden; megkaptam Ivy HD szűrését. "B" minősítést kapott. Hát nem a legjobb, de nem is rossz. A Norberg-szög 1-2 fokkal elmaradt a kívánthoz képest, ezért ítélték B-nek. Ezen kívül leszürettük Dashát is amire még nem volt. Szemre már leszűrték Moszkvában (mentes), a veséjét Ági megnézette amikor megérkezett (JRD klinikai mentes), most pedig nézettünk neki genetikai szűréseket. MDR1 -re terhelt (-/-), DM-re hordozó (N/DM). Ez megint a nem a legjobb, de nem is  a legrosszabb eredmény. A lényeg, hogy most már ezt is tudjuk. 

Két Dasházás között egy másik látogatásra is sort kerítettünk. Az előző almom egyik kisbabája, nekünk anno Oreo, most Oliver (Agent Provocateur Jet Black Licorice), nagyon közel lakik hozzám. Most végre elmentünk őt megnézni, hogy hogy van, milyen kutya lett. Amikor beléptünk rögtön odajött megszaglászni, és közben kissé bizalmatlanul méregetett. Majd kb. 1 perccel később szagot fogott és össze-vissza döfködött a kis orrával. Akkor láttam, hogy valami bevillant neki és iszonyatos csóválásba meg puszizásba kezdett. Nagyon cuki volt. :-) A kutya pont olyan lett, mint amilyenre számítottam. Nagyon hasonlít Fleshre és nyomokban Winniet is tartalmaz, de a legjobban az apai nagyanyjára Camanna Cocoon-ra hajaz. Oliver fantasztikus környezetben él, látszik, hogy boldog kutya. Jó volt őt ott látni nagyon. Van egy kis barátja is, egy másik collie Alex, akivel nagyon szeretik egymást. Ezért szoktam mondani, hogy az, hogy két kutya mennyire jön ki egymással, nem 'nem' kérdése. Két szuka is összekaphat folyton, és két kan is imádhatja egymást. Rajtuk abszolút látszik az összhang. Oliver nagyon kedves, ugyanakkor nagyon határozott kutya lett. Bár a szülei természetéből fakadóan erre lehetett számítani. Ja, és pont ugyanúgy képes könyékig csonkolni a karomat egy falat kajáért, mint az állandóan éhenkórász szülei. :-)

Agent Provocateur Jet Black Licorice "Oliver"


Most, hogy írom, közben jövök rá mennyi látogatóba voltunk. Merthogy babaköszöntő buliba is mentünk. Mártinál (Nolynna Lux kennel) éppen kiskutyák vannak, akiket muszáj volt megnéznem. Imádok babalátogatóba menni. Imádom a kis colliekat. Főleg amikor citeráznak a kis lábukkal :-) (Ezen kívül a "kis" szót is szeretem, attól minden sokkal cukibb lesz :-) Nagyon édesek voltak a kicsik, és állati jól éreztük magunkat! (Köszönjük a vendéglátást Márti és Alex!)





A kutyákkal sosem unalmas az élet. Amint lenne egy kis szabadidő, azonnal betöltik. Maddox nemrég megörvendeztetett az idei első és remélhetőleg utolsó toklász kalanddal. Mondtam már, hogy mennyire utálom a toklászt? Egyszerűen nem tudok tőle megszabadulni. Mindenhova követ. Ha szálanként van kiszedegetve és gyomirtózva akkor is visszajön. Elképesztő helyekre tud bemenni. Most épp a bal combhajlatból szedték ki. Majd ugye volt közben Winnie és Flesh eltűnése... Hát nagyon remélem, hogy most egy darabig nyugi lesz.

Visszatérve... Dasha vizsgája tulajdonképpen az első kiállítás volt, amire Herenden került sor. Hát le voltam nyűgözve, hogy Ági milyen munkát végzett a kutyával. Dasha egyszerűen rajong Ágiért. Csak úgy csüngött rajta folyton. Dásenyka kis tündérke olyan aranyos volt ahogy száguldozott a ringben, meg kellett zabálni. Ja, egyébként Nagyon ígéretes I.-et kapott.




Ivy is nevezve volt Herendre, vele Kit. II. Res. CAC eredményt értünk el nyílt osztályban. Nagyon jól éreztem magam Vivikével. Még a Híradóba is bekerültünk :-)    (M1 Híradó - 2016.07.03. 1:25)
Annyira imádom ezt a kutyát, hogy nagyon. Minden perc öröm vele, és soha egy pillanatig se bántam meg, hogy megtartottam. (Ahogy visszaolvasom ezeket a sorokat olyan mintha valami hormonális szeretet-rohamom lenne, ami egyébként nem kizárt. :-)

Vivivel a kép bal szélén


Hát ezek nagyon kellettek. Nagyon kellett az, hogy megint lássam értelmét az egésznek, hogy megint akarjak kutyázni. Mert nagyon el tud menni a kedvem. Sosem a kutyák miatt, hanem amiatt a rengeteg ember által okozott nehézség miatt, ami ezt az egész abszurd világot folyton körüllengi. Úgy akartam végre kutyakiállításra menni, hogy nem érdekel ki lesz a bíró, nem érdekel ki-kit nevezett, vagy mekkora a nevezési létszám, nem érdekel semmi más, csak az, hogy egy nagyon kellemes napot töltsek el valahol a barátaimmal, kutyáimmal és hódolhassak kedvenc hobbimnak. Ahol nem érdekel mit nyerek, vagy nem nyerek, ahol nem foglalkozom a kutyapolitikával, sem az egyre jobban terebélyesedő nepotista kő-papír-ollóval, se más idegesítő dolgokkal. Kicsit vissza akartam menni arra a pontra, amikor még megfelelő naivitásba burkolózva tudtam élvezni ezt az egészet. 
Azt hiszem sikerült.
Nagyon jó volt látni olyan kutyákat, akiket eddig csak képekről ismertem. Jó volt szemlélni ezt a szín-arányt a ringben (23 neveztt collieból: 8 tricolor és 9 merle). Nagyon jó volt találkozni barátokkal, ismerősökkel. És nagyon jó volt végre nem görcsölni. Bár a szél lefújta a fejünket és a felvezetésből - ahogy egy kedves ismerősöm mondta - majdnem sárkányeregetés lett, összességében szuper nap volt. 

2016. július 3., vasárnap

Tekergők térképe

Hát... nem is tudom, hogy hol kezdjem. 
Winnie és Flesh eltűnéséről elég sokan értesülhettek a Facebook-on. 
Az egész úgy indult, hogy a 2 merle kutya Ivy és Maddox bent voltak velem a házban, a két tri pedig kint rohangászott. A gép előtt ülve az ablakon át láttam őket ahogy fekszenek a teraszon. Azután átmentem a ház másik felébe. Egyszer csak az tűnt fel, hogy síri csönd van. Olyan gyanús csend. Kimentem, hogy viszek nekik vizet, de egyik kutya se jött oda, pedig ha kinyitom az ajtót, azonnal ott teremnek. Előrementem és észrevettem, hogy a kapu tárva nyitva. A zár teljesen kilazult, elengedett, a kapu pedig a telek lejtésének irányába kinyílt.. A kutyák sehol. 
Elég késő este volt, olyan sötét, hogy alig lehetett látni valamit. Elindultunk a keresésükre, hátha még a közelben vannak. Azután jött egy infó, hogy a Naplás úton látták őket. Végigjártuk a környéket vagy ötször, a Naplást oda-vissza, de sehol semmi. Közben persze a netre is feltettem ahova csak lehet, és igyekeztem figyelni a beérkező infókat. Az egyik nagyon kedves ismerősöm, aki állatorvosnál dolgozik, azonnal ellenőrizte a kutyák adatait, regisztrációit, egyeztettük az elérhetőségemet, és bevezette a PET VET DATA-ba, hogy a kutyákat keresik. Nagyon köszönöm Encő! Elég sok mindenkivel beszéltem, és mindenki nagyon segítőkész volt.
Többen is a kutyák keresésére indultak, nekik ezúton is nagyon köszönöm a segítséget!!! Késő éjjelig vagy 5-6 ember kereste őket, de semmi. Hazajöttünk, majd kora reggel amikor kivilágosodott, újra kezdtük. A helyzetet nagyon megnehezítette, hogy itt hatalmas zöld területek vannak, erdők, szántók, a tó körüli nádas, lovardák, telephelyek, stb. Az viszont adott némi támpontot, hogy részt vettem egy-két elveszett kutya előkerítésében, így volt valami fogalmam arról, hogy mit kell csinálni, mert amúgy kezem-lábam úgy remegett az első pár órában, hogy csak na..... Amit minden alkalommal láttam, hogy a kutyák gyakran nem mennek el messzire, hanem X kilométeren belül bandukolnak. A másik, hogy keresik az emberi társaságot, sokszor próbálnak segítséget kérni. Szóval reggel újabb keresés következett, akkor már gyalog is bevezettük magunkat a Naplás tó körüli óriási susnyásba, erdőbe és füttyentgetve, szólongatva kerestük a két kutyát. A folyamatos rohangálás és a forróság minket is annyira kimerített, hogy muszáj volt egy kicsit hazajönnünk megpihenni. Ez azonban nem tartott sokáig, mert kb. 2 órával később megjelent a szomszédom, hogy menjek azonnal mert megvan az egyik kutya. Mint utóbb kiderült, a szomszédaim elkezdtek körbeérdeklődni, járták a környéket, kérdezősködtek, és belefutottak abba a házaspárba, akik éjjel befogták Winniet. Azonnal átszaladtunk a kb. 1 kilométerre lévő utcába és megkönnyebbülve láttam, hogy valóban Winnie az. Végre megvan. De hol van Flesh? Elképzelni se tudtam, hogy a két kutya különvált. Majd a házaspár elmesélte, hogy Winnie (eltűnése után nem sokkal) a Naplás úton bandukolt, amikor meglátták, és azonnal megálltak, hogy felvegyék, mivel gondolták, hogy nem egy kidobott ebről van szó, a fajtát is felismerték. Kiszálltak, hogy Winniet a kocsiba rakják. Betették, majd észrevették, hogy nincs egyedül, egy másik kutya is van vele. Flesh is el akarták kapni, de a kutya teljesen bepánikolt. Mikor hátulról megfogták, ráharapott a férfi kezére, majd elrohant. Ezek után Winniet hazavitték, majd a harapott seb miatt orvoshoz mentek. A sztori elmesélése után azonnal megmutattam Flesh oltásiját, le is fotózták minden oldalát, én meg közben nem győztem elnézést kérni a történtek miatt. Elképesztően megértőek voltak, tényleg... Szóval Wint azonnal hazahoztuk. Ő nem is értette mi ez a nagy felhajtás. Semmi baja nem volt, csak szomszédolt kicsit. Ő így élte meg. Megitattam, majd azonnal el is aludt. Flesh miatt azonban így már jobban aggódtam. Visszagondolva; Flesh még sosem töltött egyedül egy percet sem. Élete minden pillanatában volt vele valaki, vagy ember, vagy kutya, de általában mindkettő. Azon kívül azt, hogy ő embernek támadott, valami nagyon nagy stressz vagy félelem okozhatta,de majd megkérdezek erről pár nálam okosabbat a témában. 
Flesh keresését délután folytattuk. Márti barátnőm (akinek nem tudok eléggé hálás lenni) szórólapokat, plakátokat nyomtatott, majd átjött, hogy együtt rójuk a környéket.Ragasztgatás közben folyamatosan nézelődtünk, hátha.... Zoli is velünk volt, hárman háromfelé néztünk. Fleshről azt gondoltam, hogy ő inkább beveti magát a vadonba. Ezért megint a Naplás felé vettük az irányt. Benéztünk az olyan helyekre ahol bejuthat az erdőbe. Traktorbehajtók a földekre,  kis erdei ösvények, lovardák udvara. Majd egyszer csak az egyik traktorbehajtón megláttuk, kb. 1 kilométerre a házunktól. Egyszerre kiáltottunk fel, hogy OTT A KUTYA! Azonnal satuféket nyomtam, keresztbe fordultam az úton, és kipattantam a kocsiból. Az úttól kb. 50 méterre feküdt és látszott rajta, hogy valami nem stimmel. Zoli megszólította, erre felkapta a fejét, azután meglátott engem és elindult felém. Zoli visszaült a kocsiba, én meg leguggoltam és a lehető legkedvesebb, leggügyögősebb hangomon (amit elég nehéz volt kipréselni magamból) elkezdtem hívni. Akkor felállt és kicsit csóválva megindult felém, de elég furcsán, leszegett fejjel jött, meg-meg állt és közben folyamatosan nézett jobbra-balra nagyon idegesen. Amikor odaért hozzám és megöleltem, kb. fél perc után borzasztóan sírni kezdett. Fizikailag nem volt sok baja a kb. 3 kiló bogáncson kívül, de lelkileg nagyon megviselt volt.Ölbe vittem a kocsiba, utána a házba is. Bár ráraktunk egy pórázt, nem akartam letenni, mert láttam, hogy nincs magánál teljesen. Nagyon zavart volt. Amikor hazahoztuk és meglátta Winniet a lakásban, akkor láttam, hogy lassan kezd magához térni, de csak másnap reggelre volt nagyjából újra önmaga.
A keresés alatt sokan kérdezték, hogy miért nem látszik rajtam az idegesség. Egyrészt mert teljesen biztos voltam benne, hogy meglesznek, másrészt mert ilyen helyzetben akkor leszek ideges amikor vége. Addig annyira leköt, hogy megoldjam a problémát, hogy nem vagyok képes idegeskedni, és nem is akarok. Egyszerűen meglesznek és kész. Nincs más alternatíva. 
És így is lett, végre itthon vannak. Az biztos, hogy az új zár mellé hétfőn felszereltetek egy biztonsági reteszt, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. 
Az egyébként egészen megdöbbentő, hogy mennyien siettek azonnal a segítségünkre. Mindenkinek nagyon-nagyon köszönöm! Az együttérzést, a biztatást, az aggódást, a keresést, a rengeteg megosztást, és mindent amit az elmúlt pár napban kaptunk!