A cikk-sorozat korábbi részei: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész
Kapcsolódó bejegyzés: A magyar kutyakiállítások történetének kezdete
A leközölt törzskönyvekben, adatokban még lehet hiba! Folyamatos töltés és javítás alatt állnak! Egyelőre csak tájékoztató jellegűek!
Ahhoz, hogy a collie tenyésztésbe jobban belelássak, próbálok minél pontosabb képet kapni a korszakról ('60-70-es évek), már ami a kutyázást illeti.
Szóval... folytatván, kiegészítvén a korábbiakat... A II. VH előtt egészen nyugat-európai szintű, magas színvonalú kutyázás, kutyatartási kultúra kezdett kialakulni az országban. Széles körű felvilágosítás folyt a kutyákkal kapcsolatban. Nem csak szaklapokban, hanem minden típusú újságban. Így a korszerű kutyatartási tanácsok jóval szélesebb réteghez eljutottak. A háború után mindez törlődött.
Az emberek az őket ért hatalmas stresszt, sokszor az állatokon vezették le. Borzalmas cikkek jelentek meg arról, hogyan bántak az emberek a kutyákkal. Efelett utólag nagyon könnyű lehet ítélkezni, de asszem nekünk már fogalmunk se lehet arról, miken mentek keresztül azok az emberek. A lényeg, hogy valami nagyon megváltozott, és ez a mai napig érezhető. Az állatokkal szembeni viselkedés morális romlása sok sajtóanyagban visszaköszön. Bár úgy gondolom a morális zűrzavar ekkor az élet minden területén jelen volt.
A kutya-népesség a '60-'70-es években - főleg a nagyvárosokban - egyre csak növekedett, és a kutyatartási kultúra hiánya miatt kezdett egyre ellenségesebb hangulat kialakulni kutyások és nem kutyások közt. A nem kutyások nehezményezték például az utcákat, játszótereket, lifteket, lépcsőházakat, elborító kutyapiszkot, a lakásokból kiszűrődő kutyaugatást, és a rengeteg kóbor kutyát. Az A Kutya újságban minden problémára megpróbáltak rávilágítani, és megoldásokat javasoltak a helyzet kezelésére. A gond csak az volt, hogy a legtöbb javaslat süket fülekre talált. A kóbor kutyák helyzetének rendezésére javasoltak pl. felvilágosító kampányokat az állattartók részére, hogy ne eresszék már szélnek az állataikat ha megunták, vagy nincs rá szükségük. Javasolták menhelyek, állatvédelmi csoportok létrehozását. Végül a karhatalom úgy rendezte a helyzetet, hogy vadászokkal kilövették a gazdátlan kutyákat. Az egyik vadászlapban beszámolnak egy vadászról, aki egy alkalommal 600 kutyát lőtt ki. A kutyapiszok problémára ajánlották megoldásnak - külföldi mintára - az ürülékszedő zacskó használatát. A karhatalom ismét intézkedett. Végül inkább kitiltották mindenhonnan a kutyákat, sokszor még az utcákról is. Kitettek egy táblát, hogy ebbe az utcába kutyával bemenni tilos, és kész. El volt rendezve a dolog. A kutya újságban meg csak ámultak a külföldi kutyatartók lehetőségein, akik még éttermekbe, szállodákba is magukkal vihetik kedvenceiket. Itthon meg még sokszor a járművekre sem szállhattak fel. Mondjuk a kutyatartók hozzáállása sem segített a helyzeten. A kutyapiszok felszedését nem akarták vállalni, mondván más is eldobál szemetet az utcán, csikket, sörösüveget, mi-egyebet, miért tegyenek ők akkor másképp?! Ha a liftbe bepisilt a kutya, nem törölték fel, otthagyták. Annyira nem volt kutyatartási kultúra, hogy az A Kutya folyamatosan közölt "kutyás illemtan" cikkeket, hogy mikre kéne odafigyelni a kutyatartóknak, a konfliktusok elkerülése érdekében. Szájkosár, póráz használata, kulturált utazás kutyával, kutyatartás városi albérletben, ilyenek. De nem nagyon használt. Egy idő után annyira elmérgesedett a helyzet, hogy lapok beszámolnak olyan településekről, ahol rendszeresen, tömegesen mérgezték a kutyákat. Az állatvédelem helyzete nagyon rendezetlen volt, és rettentően hiányzott a széles körű edukáció, a megfelelő felvilágosítás.
Egyébként is... A kutya egy lehetett, hasznos és semmi más. A magyar fajták az ideológia részévé váltak (bár közülük se mindegyik), más fajta akkor nyert maradást, ha hasznosnak nyilvánították. Minden fajtának megvolt a maga feladata. Az egyik legfontosabb megbízatás a patkányfogó kutyákra várt, mivel a háború után rettenetesen elszaporodtak a rágcsálók. Lényeg a munka, a kutya használhatósága: kártevő-irtás, vadászat, rendőrkutya, határőr eb, stb... A foxi volt az univerzális, ami rókát is fog, meg patkányt is, meg mindent csinál, amit csak kell. De hát örülhetünk, mert végül a colliet is hasznos kutyának nyilvánították (úgy ahogy), és hamar felduzzadt az itthoni állomány.
Egyébiránt van itt valami ami nagyon elgondolkodtatott. A kommunizmusban a nemesekre irányuló megvetés ugye a kutyáikra is rávetült. De az vajon, hogy lehet, hogy a németekkel szembeni intézkedések nem érintették a német kutyafajtákat? Hogy lehet, hogy miközben Magyarország teljes területén folyt a német származású családok tömeges kitelepítése, és világszerte zajlottak a németek ellen irányuló megtorlások, addig a német fajták tenyésztése és foglalkoztatottsága mindenhol virágzott? Hogy lehet, hogy a német fajták sorsát nem pecsételte meg a politika? Vagy a hasznosság még ennél is fontosabb volt? Bár az feltűnt, hogy néha megvádolták a tenyésztőket azzal, hogy árja fajtát tartanak, ezért több országban pl. a német juhászt, elzászi farkaskutyának, meg minden másnak nevezték. Innen ered az is, hogy a köznyelvben sokszor még ma is, a német juhászkutya inkább farkaskutya. Szocialista hagyaték. Az egyik a sok közül.
Talán az egyik olyan kutyafajta, ami még a collienál is osztályidegenebb volt, az az orosz agár. Érdekes, hogy orosz fajtaként azt gondolnánk, ennek a fajtának a tenyésztése, tartása a szocialista országokban nem lehetett gond, és de. Hiszen a cári Oroszországot szimbolizálta. "A borzoi Oroszországban mindig is az arisztokrácia kutyája volt, a jómód jelképe, amit a nemességgel együtt elsöpört az 1917-es forradalom, az uralkodó osztállyal együtt a kutyáknak is pusztulniuk kellett. A XX. század elején annyi borzoit öltek meg Oroszország területén, hogy nagyrészt kihaltak saját szülőföldjükön, szerencsére azonban a nyugati arisztokrácia biztosította a fajta túlélését." - forrás. Ha mégis megjelentek egy-egy magyar kiállítási beszámolóban, odaírták a képhez, hogy "Nem státuszszimbólum! Kedvtelés!". Hasonló feliratokkal egyébként colliek esetében is találkoztam.
Visszatérve...
Másrészt, sok cikk jelent meg - többek közt a hivatalos szakmai lapban, az A Kutyában is - arról, hogy a kutya a legjobb karácsonyi ajándék. Hogy micsoda örömöt lehet okozni ezzel, főleg a kisgyerekeknek. Vegyen hát mindenki kutyát karácsonyra! Ezzel voltak tele a lapok már szeptembertől. A tenyésztők úgy hirdették almaikat, hogy nincs szebb ajándék a fa alatt, mint egy ... kennelből származó kiskutya. Azután januárban arról tartottak a lapok képes beszámolót, hogy nézzék csak az emberek, hogy csillog a kisgyerek szeme, amikor megkapta a várva várt kutyakölyköt. Ezek a képek is azt igazolták, hogy kutyát adni karácsonyra jó dolog.
Harmadrészt; kutyákkal kapcsolatos felvilágosító cikkek csak szakmai lapban jelentek meg, ami a kutyatartó közösségnek csak kis hányadához jutott el. Próbáltak tanácsot adni táplálásban, tartásban, de mai szemmel már ezek a tanácsok is elég érdekesek. Az etetéssel kapcsolatban például azt javasolták, hogy nyugodtan kapja a kutya azt amit a család eszik, eheti a háztartási moslékot, csak némi főtt csontot kell adni kiegészítésnek. Néha pedig olyanokkal etették a kutyákat, mint sör meg kukoricadara. Bizonyos diétákhoz pedig kenyeret javallottak. Kutyatáp mint olyan, még kísérleti szakaszban volt. Már a háború utánihoz képest, mert ugye az 1800-as évek végétől lehetett itthon kapni import, és hazai gyártású, elég jó összetételű tápokat. A szocialista érában viszont mindent a nulláról kellett kezdeni, és a kutyatáp gyártás még csak elméletben létezett. Legfurcsábbnak sokszor a tenyésztőknek szánt ajánlásokat tartottam, mint pl. az ideális alom-létszám tartása. Miszerint a szuka első almából max. 3-4, a következőkből pedig max. 5-7 kölyök tartandó meg. A többit állatorvos segítségével ki kell szelektálni. Kiderült, hogy nálam jóval tapasztaltabbak számára ez az infó nem volt meglepő, mivel állítólag egy bevett módszer volt, nekem a hideg futkos tőle a hátamon.
A 70-es években kutyatenyésztő és kutyatenyésztő között hatalmas volt a szakadék. Volt egy nagyon vékony réteg, aki tényleg tudta mit csinál, volt valami koncepciója, és a lehető legjobban igyekezett azt megvalósítani. És volt a másik réteg, jóval többen, akiket főleg az anyagi haszon motivált. Ők igyekeztek mindent kisajtolni a kutyákból, majd rövid úton megszabadulni tőlük. A törzskönyvekkel való visszaélés is folyamatosan probléma volt. Állítólag néhány törzskönyvezett keverék kutya is mászkált itt-ott. De sok aggodalmat szült a valódi tenyésztők részéről, az elhanyagolt dokumentáció, a szakszerűtlen párosítások gyakorisága, és a minőség figyelmen kívül hagyása. Gyakran emlegetik, hogy "a tenyésztői kedv mellől sokaknál hiányzik a hozzáértés". Például külön felhívást intéztek hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy fajta és nem faj, amivel az általuk tenyésztett kutyát jelölik. Kérték, hogy eszerint hivatkozzanak rájuk a hirdetésekben. Ehhez hasonlóan kérték a tenyésztőket, hogy a kifacsart, kiöregedett, vagy tenyésztésben már nem használható kutyáikat, ne tegyék ki az utcára. És még a végtelenségig lehetne sorolni olyan dolgokat, amiket ma már természetesnek tartunk, hogy nem csinálunk.
(Magyarország, 1974-04-21 / 16. szám)
Mindeközben a collie növekvő népszerűségéhez - Lassien kívül - az is hozzájárult, hogy a fajta szépségét és eleganciáját ismét felfedezte magának a sztárvilág. Medveczky Ilona mellett a kor számos elismert színésze, írója, zenésze, mindenféle művésze mutatkozott kamerák előtt skót juhászkutyákkal. (A Lassie-láz kibontakozásáról szóló anyagom egyre csak duzzad, így arról majd egy külön bejegyzés lesz.)
(A Kutya, 1966. július - augusztus)
A háború utáni kutyázás központi eleme egyértelműen a kiképzés lett, őrült nagy hangsúlyt fektettek rá. A MEOE-nek is rengeteg kutyaiskolája nyílt, ahol tömegesen képezték a kutyákat. A kiállításokkal kapcsolatban néha úgy érzem, mintha kissé a nevetségesség hatását kívánnák kelteni. Már ahogy beszélnek róla, hogy az a "léhűtő", meg "semmittevő" kutyák reszortja. Nem sok respektje volt. A kutyakiállítás érdemi részének a munkakutyák, és a kiképző iskolák - kissé militáns jellegű - bemutatóit tartották. Ez a tendencia a hetvenes évek közepére csúcsosodott ki.
Ettől függetlenül volt collie jelenlét a kiállításokon folyamatosan, de, hogy a kiállított kutyák milyen arányban voltak az ország teljes állományához képest, hát az merő homály.
(A Kerteskői kennel érkezése a kutyakiállításra, 1966. Budapest, Városliget. Teljes videó bejátszó; 1 perc, ITT)
Annyit még hadd jegyezzek meg a kiállításokkal kapcsolatban, hogy; a hetvenes évek közepére a kiállítások elképesztően népszerűek lettek, mind a kiállítók, mind a látogatók körében. Volt olyan CACIB, ahol majd 4000 nevezett kutya volt. A fajták aránya azonban nagyon el volt tolódva. Mai viszonylathoz képest kevés fajta volt jelen az országban. A beszámolók szerint egy átlagos CAC-on kb. 30 fajta képviseltette magát, egy átlag CACIB-on 50-80, egy nagyobb CACIB-on kb. 100. A legtöbb fajtából kevés kutya volt, sokból csak 1-1 példány. Volt viszont pár kiemelten népszerű fajta, amiknek a nevezési létszáma kiállításokon egészen elképesztő méreteket öltött. Míg a '60-as évek legnépszerűbb fajtái a foxi és a boxer voltak, addig egyértelmű, hogy a 70-es években a német juhász átvette a vezetést. De torony magasan. Bár a magyar fajták egy része is jelentős létszámmal képviseltették magukat a kiállításokon (gondolom a hathatós állami közbenjárásnak köszönhetően), népszerűségük meg sem közelítette a német juhászét. A collie a középmezőnyben volt.
Azt hiszem ilyen vastag katalógus soha nem volt a kezemben, már ami a magyar CACIB kiállításokat illeti. Eszerint: 1974. április 27-28. Jubiláris Nemzetközi CACIB (csoportbontással). Össznevezési létszám 3896 kutya, ebből; 712 német juhászkutya (14 körben bírálták őket), 326 boxer (korábban a boxerek nevezési létszáma is 450-550 körül volt), 211 uszkár, 189 rövidszőrű magyar vizsla, 170 kuvasz, 124 puli, 92 doberman. Collieból ezen a kiállításon 74 nevezett kutya volt. Bár a fajta népszerűsége egyre csak nőtt, még közel sem érte el azt a nevezési létszámot, amit a következő két évtizedben volt jellemző. No de ne szaladjunk ennyire előre...
Én úgy látom, hogy ez az 1971-es vadászati világkiállítással egybekötött CACIB - ami meghatározó fordulópontot jelentett a hazai collie tenyésztés szempontjából - a kiállítások megítélésén is változtatott. Mintha ettől a momentumtól kezdték volna komolyabban venni. A fáma szerint ugye ez volt az a bizonyos kiállítás, ahol a magyar collie tenyésztők először láttak nagyobb külföldi állományt a sajátjaik mellett, és úgy érezték, ideje elkezdeni felzárkózni. (Tudom, hogy már volt, de bedobom, hogy ne kelljen visszakeresni.) Hogy milyen nagy hatása volt ennek a kiállításnak, az is bizonyítja, hogy az a magyar collie, aki a legjobb eredményt érte el a kiállításon, aki többek szerint megütötte a külföldi mércét, a legkeresettebb fedezőkan lett. Ő pedig nem volt más, mint Cservenkai Aga. Legalább 12 alom született tőle, és nálam is él olyan kutya jelenleg, akinek benne van a vonalában.
(A Kutya, 1972)
No de nézzünk néhány collie-konkrétumot a hetvenes évekből...
Az 1970-es években olyan - ma is ismert - collie kennelek alakultak Magyarországon, mint a:
Khán kennel - Zvekán József és Zvekán Józsefné (alapítva: 1972)
Rovelburgi kennel - Sulyok Imre (1972)
Kőakói kennel - Harsányi Péter (1976)
Fontaneblui kennel - Horner Miklósné sz. Nagy Ilona (1977)
Fenyőligeti kennel - Szabó Sándor (1979)
Róluk később részletesebben... mivel jelen állás szerint úgy gondolom, hogy az 1970-es évek kb. 5-6 további bejegyzést fog kitölteni, és velük szeretnék majd részletesebben foglalkozni.
Addig is...
Amikor a kenneleket, almokat tanulmányoztam, belefutottam egy Kisbaconi nevű tenyészetbe. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de a név nagyon megragadt bennem. Azután megláttam egy címlapot, amin a Kisbaconi kennel tenyésztője volt colliejával, és akkor már nagyon érdekelt kiről lehet pontosan szó, ezért kicsit utánajártam. A tenyésztő: Dr. Benedek István, neves és elismert orvos, író, művészettörténész, politikus, polihisztor volt. Szoros kapcsolatban állt a magyar irodalom számos nagy alakjával, mint pl. Karinthy. Benedek doktor modern, felvilágosult, humánus gondolkodása, forradalmi fejtegetései a pszichiátriáról, sokaknak szúrta a szemét, ezért két évre internálták.
Kennelét nagypapája tiszteletére, és emlékére nevezte el Kisbaconi-nak. Dr. Benedek István ugyanis Benedek Elek, a híres meseíró és politikus unokája volt, aki az erdélyi Kisbacon faluban született és halt meg, hagyatékát a kisbaconi Benedek Elek emlékház őrzi.
Elolvastam Benedek István pár munkáját, és azt kell, hogy mondjam, le vagyok nyűgözve. Mély gondolatok, hatalmas élettapasztalat, gazdag érzelmi világ, az ősök tisztelete, az emberi psziché, az irodalom és a történelem szenvedélyes kutatása, az írás, a colliek iránti rajongása... Azt hiszem a kutatás során eddig még nem találkoztam olyan emberrel, akivel ennyire tudtam volna azonosulni, és aki iránt ilyen mély tiszteletet éreztem volna. Az egyik lentebbi fotó, amin budai házának kertjében ül, körülötte a kutyái, valami olyan idillt fest le, amire mindig is vágytam. Azt hiszem bármit megadnék, ha egy órára ott ülhetnék és beszélgethetnék vele. Mérhetetlen tiszteletem és főhajtásom Dr. Benedek István előtt, aki még a legembertelenebb körülmények között is ember tudott maradni.
(Budapest, 1969. április 19. Benedek István elme- és ideggyógyász, neves író feleségével, Szerző Rózával és kutyájukkal a Vércse utcai otthonuk kertjében. MTI Fotó: Molnár Edit, szerzői joggal védett kép)
