2019. március 25., hétfő

Szimulátor és szürkület (avagy a színésznő és a máltai szürke igaz története)


Nemrég beszélgettem valakivel a tudás - nem tudás témaköréről, már úgy a kutyákkal kapcsolatban. Ez most több dolog miatt is felmerült. Majd későbbi bejegyzésben erről részletesen… addig is…

Én egy dolgot tudok biztosra állítani, minél többet próbálok tanulni a kutyákról, annál kevesebbet tudok. Legalábbis nagyon úgy érzem. Egyrészt mert amint megtanulok valamit, kiderül, hogy ahhoz még számtalan más dolog kapcsolódik amiről megint alig tudok valamit, vagy éppen semmit, meg ugye közben ott vannak a kutyák, akik non-stop meg tudnak lepni. Mindennel, a lehető legváltozatosabb módokon. Azt hiszem, hogy ismerem a kutyám? Francokat. Még 10 év után is meg tud döbbenteni ugyanaz az eb. Vagy valamiről azt hiszem, hogy „ó hát ez annyira de annyira ritka, hogy majd visszatérek rá tanulmányozni ha lesz időm.. egyszer csak”, azután elfelejtem, amíg szembe nem jön.

Először pár szóban az Oscar átadáson méltatlanul mellőzött kutyámról, öreg Winnie, Winifred Sandersonról…

Minden collie nagyon más, de tényleg állatira. Nagyon nehéz úgy a természetükről beszélni, hogy általánosítunk. Amikor azt kérdezik milyen a collie természete, lehet rá mondani pár általánosságot, de az nem biztos, hogy köszönőviszonyban lesz azzal a kutyával, akivel éppen együtt élünk.

Előzmények……
Win pl. imád a lakásban lenni és annak különböző pontjain héderelni. Ennél jobban semmit sem szeret. Mondhatni foglalkozásszerűen űzi a fetrengést más és más pózokban. Már 8 hetesen is ilyen volt, ahogy pedig öregszik, még inkább. Persze nem engedem folyton a lakásban heverészni, de ő mindig próbálkozik.
Első körben a legegyszerűbbnek tűnt megtanulnia kinyitni az ajtókat. Rövid időn belül ezt úgy elsajátította, hogy minden gond nélkül járkált ki-be a lakásba, vagy bárhová ahova éppen kedve szottyant. Ennek úgy vetettem véget, hogy mindent kulcsra zártam és kivettem a kulcsot, mivel azt is megtanulta elforgatni. Van olyan ajtó, amit még egy szalaggal is átkötök, mivel csomót (még) nem tud bontani. Egyszerűen meguntam, hogy rendszeresen rám nyit és halálra ijeszt. Tiszta para amikor este épp a tévét nézem, pihenek, mint egy ember, erre ez benyit és behívja a haverjait is. Első alkalommal amikor ezt játszotta, majd szívinfarktust kaptam.
Amikor az ajtónyitás már nem volt járható út, új tervet eszelt ki. Miszerint addig kaparja, meg döngeti az üvegajtót, amíg az meg nem adja magát. Volt, hogy úgy karmolászta az üveget, mint amikor valaki a táblán csikorgatja a körmét, a víz vert tőle. Hát ezt a cselekvést nagyon hamar kiiktattam, mindenki védelmében. De akkor sem adta fel.
Rájött ha az egyik kutya visít, azonnal kimegyek. Ezért ha be akart jönni, jól megtépte Maddoxot, hogy az visítson, majd amikor kinyitottam az ajtót, hogy mégis mi folyik ott, akkor a lábamnál észrevétlenül beslisszant. Na ennek szintén nagyon hamar véget vetettem, már csak csóri Maddox érdekében is.
Ezután jött az idegőrlő ugatás. Kitapasztalta, hogy melyik az a típusú ugatás, mi az a frekvencia és sűrűség, amikor tuti kimegyek, hogy kussoljon már, amit nem bírok túl sokáig hallgatni, és azt rendszeresen gyakorolta. Csak egy nagy, éles vakkantás, de azt 2 percenként, órákig. A hajam kitéptem. Párszor működött is neki, mivel amikor már 3 napja nem aludtam tőle, mert minden éjjel végig nyomta, gondoltam nem kínzom tovább se magam, se a szomszédokat és beengedtem. Hát nem kellett volna. Gondoltam ezt is rövidre zárom, és ugathat napestig, amíg ugat, tuti nem jön be. Azután feladta, bár néha még próbálkozik vele.

Az utóbbi időkben sokat voltak bent a kutyák. Maddoxnak jött ugye a véreset hányós party, majd rá 1-2 hétre Ivy lepett meg egy sugárba hányós teljes hétvégével (akut bélgyulladása volt), majd végül Winnie dőlt ki. Hát nem akartam elhinni, de sajnos a baj a kutyáknál is sokszor csőstül jön, ezen már nem csodálkozok. Néha előfordul, majd vége lesz egyszer csak.
Winnie viszont nagyon aggasztott. Nem evett. Egyetlen falatot sem. Ami nála nagyon de nagyon nem jellemző. Olyan szinten kajás, hogy nem is emlékszem, hogy lett volna olyan valamikor, hogy ő nem fogad el ételt. Amikor azt mondták, hogy onnan látom ha vemhes, hogy többet fekszik, akkor csak azt kérdeztem minél többet? Mert ennél többet már nem lehet. Amikor azt mondták szülés előtt nem esznek, hát nála az se jött be. Simán telerámolta magát mielőtt elfolyt a magzatvíz. Jó kicsit kisebb elánnal, de evett. Szerintem ha teheti szülés közben is bekap egy sült csirkét. Most meg itt áll lassan 11 évesen, és egy falat sem megy le a torkán, mondom nagy a baj. Bár az fura volt, hogy más tünete nincs. Lázát megmértem, meg pár dolgot megnéztem rajta amit Bence kért amikor beszéltünk, de semmi, így másnapra Bence jött is sebbel-lobbal. Winnie addig bent volt velem, hogy mindig lássam.
Megjött Bence, alaposan átvizsgálta Winniet, vért is vett tőle meg minden, de semmit sem látott rajta. A fizikális vizsgálaton nem érzékelt semmi kóros eltérést. Ezért is akartam a labort. Meg azért mert már benne van a korban. (Annyi mindenre kértük a vizsgálatot, hogy végül vagy 5 oldal lett az eredmény.) Babéziára, mindenre megnézettem, bár semmi nem utalt rá. Csak a gyomra korgott-morgott az asztalon vizsgálat közben, Bence mondta is milyen üres, de ennyi. Azután mondta, hogy adjak neki olyan kaját aminek nem tud ellenállni. Win kapott pár nagyon enyhe szurit, majd összeállítottam neki a gourmet vacsit, amit ezerrel be is csavart.
Minden rendben volt, mellettem aludt, evett rendesen, reggel pattogott, mint a nikkelbolha, mondom minden ok.  Egészen másnap estig. Este kiment pisilni, kiviszem neki a kaját, megint nem eszik. Elesetten néz, kaparja az ajtót, lefekszik, a hátára fordul, ha odarakom a kaját fanyalogva elfordul. Ő nem kéri, ő olyan rosszul van, hogy nem megy le egy falat se. Engedjem be. Ok, beengedem, és hívom Bencét. Illetve hívnám, mert ugye én a nappaliban, Win meg kint piheg az előtérben borzasztó rosszullétek közepette. És egyszer csak érdekes zajt hallok. Lábujjhegyen kimegyek, Win meg éppen derékig elmerül a magamnak kikészített currys csirkés vacsiban. Olyan szinten csámcsogott, meg se hallotta, hogy ott vagyok. Oszt mondom az öregasszonynak jó hangosan, hogy „Hát te? Itt meg mi folyik?”… ő meg…. ööö semmi és lemászik, majd lefekszik a helyére. (megj. Soha nem vettek még el a kutyáim semmit, még ha előttük is hagyom, ezért merem bárhol letenni a tálat, vagy bármi kaját.)
Ezután odaviszek neki kaját, odanyújtom, hát csavarja be ezerrel. Majd kinyitom az ajtót, és megpróbálom ugyanezt a küszöbön kívül, és semmi. Lefekszik, néz rám, hogy rosszul van, és kapar, hogy bemenne, mert ő bizony nagyon beteg. Azonnal írtam egy üzenetet Bencének, hogy asszem tudom mi a kutya baja, de azért várjuk meg a labort. Bence visszahív, majd azt mondja, a labor megjött, és tudja, hogy ez furán hangzik, de szerinte a kutya szimulál. A véreredménye tökéletes, semmilyen fertőzés, betegség, rossz érték nincs. Sőt ha csak a vérképét látja, azt gondolja, a kutya kb. 3-4 éves lehet. Azután elmondtam neki a látottakat. Hát azt hiszem mindkettőnket egyszerre öntött el a döbbenet és a csodálat. A diagnózis: a kutya jó benti evő.
Winnie alaposan kifigyelte, hogy amelyik kutya beteg, rosszul van, annak korlátlan a bent tartózkodása van, meg ugye extra ellátásban részesül. Ezért volt a színjáték. El se tudom képzelni mekkora önuralom kellett neki ahhoz, hogy egész éjjel volt előtte kaja, de nem nyúlt hozz. Azt hiszem megértettem az üzenetet, és igyekszem annyit beengedni őt amennyit lehet, nem akarok már ezen háborúzni vele. Ha ő ennyi mindent megtesz azért, akkor tuti nagyon akarja. Meg egyébként… le a kalappal a tekervényes agya előtt!

És, hogy mindig van új a nap alatt, azt semmi nem bizonyítja jobban, mint Eliza és Maddox tegnap született alma. Amikor megtudtuk, hogy Eliza vemhes, nagy volt az öröm. Fogalmunk sem volt hány kölyök van benne pontosan, és milyenek lehetnek, de hát ez majd kiderül ha szül, nem is az a lényeg, hanem, hogy megszülessenek épségben, egészségben és se nekik, se a mamának ne essen baja. Már pénteken megindult a testhő csökkenés, de szombatra már nagyon lement, mégse történt egész nap semmi. Csak vártunk iszonyat ideg közepette. Éjjel már Eliza lihegett ezerrel, látszott, hogy valami elindult, de egy bizonyos ponton megállt a folyamat. Magzatvíz, vagy bármilyen váladék nem jött. Vasárnapra már nagyon meg kellett volna születniük, ezért – telefonos egyeztetés után - Eszter elvitte Elizát az orvoshoz (Dr. Thuróczy Julianna). Végül meg kellett császározni, mivel a kölykök még a szülőcsatorna közelében sem voltak. A császár hamar, zökkenőmentesen lezajlott, és végre ott voltak ők, akikre annyit vártunk. Öten. (Mikor Eszter elmondta mennyit nyomnak a kölykök, arra gondoltam, lehet, hogy ebből a szempontból is jól jött a császár, ezeket a kölyköket nagyon megszenvedte volna szegény Eliza az tuti. A legkisebb 427 a legnagyobb 496 g.) szóval a világra jöttek a kis krumplik J
2 merle, egy szuka és egy kan, két tricolor kan, és egy…. szürke kan. Amikor Eszter mondta, hogy a kölyök konkrétan szürke, beugrott egy pár éve látott kutya, meg a róla készült cikk – amit ha megfeszülök sem találok, pedig a collie online-on volt. Hogy tudom, hogy már láttam ilyet korábban egyszer-kétszer, de mi a fene volt az, mi volt a dolog neve. nem emlékeztem. Pedig akkoriban több cikket is átfutottam róla, bár túl sok info nem volt a neten. Márti viszont azonnal rávágta, hogy máltai szürke, és akkor már tudtam keresni, megvolt a cikk, legalábbis az egyik, a collie online-osat azóta sem találom. Szóval a „minden napra egy meglepi a kutyáktól” aznapi csomagjában egy máltai szürke kiskutya volt. Azóta persze ezerrel keresek, érdeklődők, hogy hátha van olyan aki erről sokkal többet tud, de ez a dolog annyira ritka, hogy így külön legfeljebb az foglalkozik vele, akit érint, vagy aki nagyon beleássa magát a színgenetikába. Ami nem túl sok ember. Szóval nagyon szeretnék sokkal többet megtudni erről a különleges kiskutyáról.
(Érdekes egyébként, hogy általában szokott valami megérzésem lenni az alomszámmal, meg a szín/nem arány eloszlással kapcsolatban, de ez esetben semmi nem volt. Azt éreztem 4 és 10 között bármennyi lehet, színekről, nemekről meg semmi megérzésem nem volt, csak egy nagy katyvasz.)

A hír után rögtön néztem Kakas Timi szakdogáját a színgenetikáról, meg is találtam benne a máltai szürkét, de csak pár sor erejéig:
„"D" gén: színhígító gén. A "D" intenzív szőrszínt produkál. A "dd" felelős a "máltai szürke" színért. A szőrszálak teljes hosszúságukban egyszínűek. A feketét egyszínű szürkére a sablét beige színűre hígítja. A merlétől abban különbözik, hogy nem hagy foltokat, és a szem és orr színét is világosítja.”

Szóval ami – némi körbejárás után - úgy néz ki tuti:
- Ez egy blue merle kölyök. Nem fakó fekete, nem tricolor, hanem egyértelműen merle.
- A máltai szürke a blue merle szín egyik igen ritka mutációja. Ahogyan a cryptyc és a harlequin is.
- Dilute merle / Maltese Grey / Maltese Blue / Normal Grey Collie / Blue Merle Collie, ezek mind egymás megfelelői.
- NEM összekeverendő a Gray Collie Syndrome-val! Ez nem egy betegség! Csak egy külsőségekben megjelenő mutáció. Szervi elváltozást, vagy bármilyen egészségügyi károsodást nem okoz! 
- A nem érintett merle alomtestvérek nem hordoznak nagyobb máltai szürke kockázatot, mint bármelyik másik merle.

A máltai szürke kutya tenyésztésbe nem vonható, ezt mondjuk sejtettem, de azért hipotetikusan érdekelne az öröklődése. Elviekben ha jól értem, akkor ha két máltai szürkét párosítanak, nem jelennek meg a fehér kölykök, mint két normális merle esetében. Hogy pontosan mi jön ki, lövésem sincs. Máltai szürke és tricolor pároztatás esetében máltai szürke és tricolor kölykök lesznek, normál merle nem.

És itt most muszáj szó szerint idéznem Kakas Timit (akinek ezúton is köszönöm a gyors info-segítséget!), akivel arról értekeztem, hogyan jelenhetett ez meg ennél a párosításnál:

„A génmutáció a kutyánál, mint fajnál egy elég gyakori dolog. Van amit látunk, van amit nem látunk.  A színek is mind mutációval alakultak ki.
A máltai szürke tulajdonképpen elfoglalta a merle gén helyét. A merle gén külön öröklődik az alapszín génjétől és csak úgy születhet, hogy egyik szülő merle. De ha kihasad egy máltai szürke, ami elfoglalja a merle helyét, és az jelenik meg, akkor ez így ebben a formában csak mutáció révén jöhet létre, mert egyik szülőjétől sem örökölheti.
A "D" szürkítő gén - D gén alkotja a pl. a kék bordert - inaktív a collienál. Tehát ez sem tud szülő által bekapcsolódni, ez viszont külön öröklődne a merlétől, tehát akkor lehetnének szürke merlék is, amiről nincs hír.”

Próbálok annyi infót összeszedni erről amennyit csak lehet, de elég nehéz, mert kevés az anyag róla, és csak franciául, németül és angolul elérhetők. Ok beszélek annyira angolul, hogy elboldogulok vele, de ilyen szintű szakszöveg, aminek nagyon fontos, hogy minden betűje jól értelmezhető legyen, hát ez így elég nehéz. A google fordító erre teljesen alkalmatlan, kivéve ha jót akarok nevetni, akkor néha használom. Szóval a kutakodásom a máltai szürkék világába megkezdődött, és abba nem hagyom, amíg azt nem érzem, ok, most már kellő mennyiségű az info.

A témával foglalkozó oldalak: 

No meg akkor feljön az a kérdés ugye, hogy ilyenkor adminisztráció szintjén mi van? Hiszen a szülei alapján a kiskutyának egyértelműen járna a törzskönyv, gyakorlatilag viszont ki tudja?! Nincs bevett gyakorlat a máltai szürke kutyák regisztrálására, törzskönyvezésére… sőt nem is tudok ilyen esetről Magyarországon. Attól még lehet, hogy volt, csak én nem tudok róla. Se más a környezetemben akiket eddig megkérdeztem. Elviekben regisztrációs lapot kaphat, ami igazolja a származását, de tenyésztésbe nem állítható vele.

„A regisztrációs nyilvántartásba kerülnek azok a kutyák:…..
…. 3. „N” jelű Regisztrációs lap:
a.) -melyek a tenyésztő bejelentése vagy az alomellenőr jelzése alapján olyan tenyésztésből
kizáró hibával rendelkeznek mely egyértelműen és jól látható már születéskor vagy néhány hetes korban és a fejlődés során biztosan nem fog változni. (pl. színhiba, vagy nem
megengedett szín, szőrzet, csonka farok stb.) Ezt a tényt a tenyésztőnek az alombejelentőn fel kell tüntetnie, illetve az alomellenőr jelentése alapján a fajtagondozó szervezetnek az alombejelentő ellenőrzése során jeleznie kell a MEOESZ felé…..

Az ilyen egyedek részére, az alombejelentő benyújtása után az MEOESZ kiállít egy „N” jelű
regisztrációs lapot, melyen a kutya neve, születési ideje, egyedi azonosítója, apja és anyja neve, azok FCI törzskönyvi száma, tenyésztőjének és tulajdonosának neve szerepel, de a további
ősi sorok üresek. Az „N” jelű regisztrációs lap nem komfirmálható, az ilyen egyedek nem kerülhetnek át a főtörzskönyvbe.
Az „N” jelű Regisztrációs lap feljogosít munka vizsgán, munkaversenyen való részvételre. Az
„N” jelű Regisztrációs lap alapján export származási lap nem állítható ki.
Regisztrációs lappal rendelkező szülők utódai részére nem állítható ki sem származási lap sem regisztrációs lap.”

(TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT, Egységes szabályozások az AAPKK és a HCSC Egyesületekhez tartozó kutyafajtákra vonatkozóan)


Szóval feladta a kiskutya a leckét, megérkezett és rögtön kiosztotta a házi-feladatot.
Ha bárkinek bármi olyan infója van ezzel kapcsolatban, ami fontos, vagy érdekes lehet, ne tartsa magában! Vélhetően hiányos tudásomat ez esetben is vállalom!



UI: 

Kedves Jóisten!
Nagyon kedves tőled, hogy a genetikai ritkaságok iránti masszív érdeklődésemet ily módon honoráltad. A sorozatgyilkosok is nagyon érdekelnek, kérlek azt NE küldj! Köszi! Adi



Fotók a kis szürke eminenciásról, és kistestvéreiről







UPDATE! 

A kiskutya (Max vagyis hivatalos nevén Elendil) DNS mintája be lett küldve a Vemodia (mostanra Tilia) labornak merle szín-tesztre. Eszerint a kutya: m/Ma+ (259 bp) vagyis atípusos (atypical) merle. A megfelelő labor, valamint a megfelelő szín-teszt kiválasztásában nagyon sokat segített az alábbi - igen hasznos és érdekes - merle színgenetikával foglakozó Facebook csoport:



Max DNS eredménye a Tilia labortól



Pár kép Maxről ahogy cseperedik...











2019. március 10., vasárnap

A CRUFTS



Ha jól emlékszem 12-13 éves lehettem, amikor először olvastam egy kutyás lapban a Crufts-ról (csak viszonyítás-keppen, most vagyok 40). Addigra már bele-bele pillangattam az itthoni kutyakiállítások világába, és teljesen lenyűgözött amit erről a rendezvényről írtak. Emlékszem vagy százszor elolvastam a rövidke kis cikket, nézegettem az arról készült első rajzokat, karcolatokat, fotókat. És akkor megértettem… ez A KIÁLLÍTÁS, csupa nagybetűvel, a legnagyobb, a leghíresebb, a legrégebb óta folyamatosan futó, és a legkiemelkedőbb presztízzsel bíró. Akkor határoztam el, hogy ezt nekem egyszer mindenképpen látnom kell.

A Crufts sokáig csak vágyálom volt a külföldi kiállítóknak, korábban csak angol kutyák vettek részt rajta, azután gondolom a szervezők osztottak-szoroztak, és egyszer csak nemzetközivé vált, de még mindig csak egy szűk rétegnek elérhető. Talán többek közt ez az elérhetetlenség az, ami sokak számára oly vonzóvá teszi.

Králl Nóri volt az első a közvetlen környezetemben, akinek személyes tapasztalatai voltak a ködös Albion, s egyben a világ legnagyobb kutyás eseményével kapcsolatban. Emlékszem, amikor hazajött, és itthon egy kiállításon mesélt róla, hogy micsoda kalandon van túl. Persze egy kiállítás nem alkalmas arra, hogy bármiről hosszas, mély beszélgetést folytassunk, de arra tökéletesen elég volt, hogy rájöjjek, mennyire nem tudom hogyan működik ez az egész. Hogy a fenébe lehet pontosan kijutni a Cruftsra?

Akkoriban egy kutyás lapnál dolgoztam újságíróként, és a főszerkesztőmnek bedobtam az ötletet, hogy esetleg írnék arról, milyen a Crufts magyar szemmel. Hogyan lehet kijutni, milyen feltételek vannak, stb, stb, stb. Mindezt persze Nóri személyes történetén keresztül, mivel már abban a korábban elejtett néhány mondatában is igazi érdekességek voltak. A főszerkesztőm rámondta az áment, így neki is álltam a cikknek.
Nóri nagyon készséges volt, hamarosan össze is ültünk egy belvárosi pubban, hogy alaposan végigvegyük a sztorit. Megkaptam minden infót, dokumentumot és fotót. Nóri még egy kézzel írt jegyzetet is átadott hozzá, így hamarosan elkészült és megjelent a cikk, ÁLOM ÉS VALÓSÁG: A CRUFTS címmel (lentebb olvasható). A cikk azután valamilyen úton-módon eljutott Angliába, ahol nagyon érdekesnek találták, egyrészt a külföldi nézőpont miatt, másrészt azért mert egy tradicionális angol fajtán, a corgin keresztül mutatta be a folyamatot. Ezután az angol OUR DOGS magazin megrendelte a cikk angol nyelvű fordítását egy kis kiegészítéssel, ami minden változtatás nélkül meg is jelent a lapban THE RISE OF A CORGI címmel. (Nórinak ezúton is nagy köszönet mindenért!)

Ez az élmény, - főleg a Nórival való beszélgetés - csak megerősített abban, hogy nekem ide egyszer el kell jutnom. Persze ez sosem olyan egyszerű. Egyrészt az anyagiak, másrészt az idő miatt. Sokszor nekiindultam, sokszor meghiúsult. Volt amikor minden klappolt, de közben kiderült, hogy almot várok ezért az utazás ismét elmaradt. Ettől függetlenül türelmesen vártam, tudtam, hogy csak idő kérdése.

2019 januárjára már biztossá vált, hogy utazhatok, így azonnal nekiláttunk a szervezésnek. Időpontok összehangolása, repülőjegy és szállásfoglalás, meg minden más, amit előre el lehet intézni. 2 nap alatt minden megvolt. A kiállításnak helyet adó NEC környékén már nem igazán volt elérhető szoba, ezért Birmingham belvárosában foglaltunk, ott még volt bőven, és csak 20 percre van a helyszíntől.

Közben azon gondolkoztam, mit is akarok kint csinálni pontosan. Megnézni a collie bírálatot persze, az egyértelmű volt, de azon kívül… az egész kiállítást be akartam járni, még ha többen is figyelmeztettek rá, hogy az szinte lehetetlen a rendezvény monumentális méretei miatt. Látni akartam minden sarkot, minden zugot, érezni-tapintani-megszagolni az atmoszféra elsöprő erejét. Erre pedig nem elég egy nap. Ráadásul nem akartam úgy beesni a collie bírálatra, hogy akkor kezdem el felfedezni a területet, és azt sem tudom mi van.

Ezért úgy döntöttünk pár nappal korábban megyünk, és jegyet váltunk a pastoral group-ot megelőző napra is. Hogy legyen egy kis bevezetés, lássam milyen az egész, megismerjem a helyet, tudjam mennyi idő alatt lehet eljutni Á-ból B-be. Katalógust, guide-ot szerezni, megnézni a ringek elosztását, meg egy pusztítóan nagyot vásárolni. Nem hétköznapi kutyás cuccokat, hanem kifejezetten olyan dolgokat, amik fajtaspecifikusak, amiket itthon nem kapok meg, meg persze valamennyit a Crufts merchandise kínálatából. Arról egyébként már évekkel ezelőtt leszoktam, hogy az utazásaimról bármi tárgyat hazahozzak, nem igazán szoktam vásárolni (inkább az élményre koncentrálok), max törölközőt vagy hasonló használati tárgyat, de itt muszáj volt. Ezért is érkeztünk félig üres bőrönddel, és vittünk a kiállításra üres hátizsákot. Hát… az első nap végére rendesen tele lett…

No de kezdjük az elején…

Miután Birmingham-be csak kedden ment közvetlen járat, ezért kedden kora hajnalban indultunk. Megérkeztünk és elfoglaltuk a szállásunkat. A következő napot a hotelben töltöttük, és óráról órára átbeszéltük a következő napok forgatókönyvét. Szállás-választásnál az is fontos szempont volt, hogy a szállásunkon legyen pl. étterem, mivel tudtam, hogy egy ilyen nap után nem lesz kedvünk vacsorázó helyet keresni.

 Diszkrét esőfelhők és kilátás Birmingham központjában a szállásunk (Pentahotel) ablakából. 


Csütörtökön reggel pedig nekiindultunk. Miután a helyismeretünk egyenlő volt a nullával, ezért taxival vitettük ki magunkat a NEC-be (National Exhibition Centre), ami tulajdonképpen az angol Hungexpo, ahol folyamatosan mindenféle kiállításokat tartanak. Indulás előtt néztünk egy pontos időt, hogy lássuk, kényelmes tempóban pontosan mennyi idő eljutni a szállodai szobától a ringekig. Összesen durván másfél óra volt. Egyébként már a reptértől ki van táblázva, mindenhova kiírva, merre van a Crufts (szinte a reptér mellett van közvetlen).  Számomra már az oda vezető út is teljesen átláthatatlan volt, ráadásul kezem-lábam remegett az izgalomtól. Semmire nem tudtam koncentrálni, csak, hogy érjünk már oda. Olyan voltam mint a Shrek-ből a szamár. 

A taxi egy gigantikus parkolóban tett ki minket, ahonnan fogalmunk sem volt hogyan tovább. Valószínű, ha aznap vannak a colliek, és akkor kell ilyenekkel tökölni, a falat lekaparom. Mindegy, most van időnk, követjük a tömeget és kész, hisz itt már mindenki oda tart. A NEC parkolója egyébként valamivel több, mint 17 000 férőhelyes, nem lehet csak úgy átsétálni rajta, ráadásul tilos is a kocsik között közlekedni. A parkolóból egy ingyenes belső buszjárat viszi az embereket a főbejárathoz, a komplexum szívéhez, a Piazzához. Annak ellenére, hogy voltunk már Angliában, és folyamatosan figyeltük az időjárás előrejelzést, nem voltunk megfelelően felkészülve arra a pusztítóan csontig hatoló jeges szélre, amiben ott várakozni kellett. Mindenkinek vacogott a foga, amíg vártuk azt a járatot amire végre felférünk, hisz a buszmegállóban több száz ember várakozott. Tanulság: másnapra még 4 réteg ruha kell.


A NEC parkolójának bejárata, ahol kitett minket a taxi, és a busz ami a bejáratig vitt. 

A NEC orbitális főbejárata. 

Bejárat csak kiállítóknak. Ebből rengeteg volt.

Majd végre elértünk a központi részhez, legalábbis reménykedtünk, hogy jó helyen vagyunk. A csarnok már első ránézésre is embertelen nagynak tűnt, a beáramló tömeg pedig még annál is nagyobb. Végre bent voltunk, melegben. Legalábbis azt hittük. A csarnok minden szegletébe állati erősen fújják be a levegőt, úgyhogy míg kint oldalról vert telibe a jeges szél, itt a plafonról kaptuk ugyanazt. Szóval a 4 réteg ruha bentre is elkél. Az eső elleni védelem pedig nem is volt kérdés.

Egyébként azt kell, hogy mondjam minden iszonyatosan olajozottan zajlott. Azt hittem nagy sorban állások lesznek – ezért is váltottunk mindenre jegyet előre – de olyan könnyen hatoltunk egyre beljebb, mint kés a vajban. A netes igazolás ellenében megkaptuk a jegyet. Vagy 100 pénztár volt, sorba se kellett állni. Mindent kézben tartanak. Mondjuk egy ekkora rendezvényt másképp nem is lehet. Már a parkolótól mindenhol személyzet irányítja az embereket, nehogy valaki rossz helyre tévedjen. Bent is minden kitáblázva, mindenhol ezer és ezer szervező és segítő, akik nagyon készségesek, türelmesek, ha bárki elakad, vagy nem tudja mi-hol van. Amikor túljutottunk a jegyellenőrözésen, és végre bent voltunk, akkor már engedélyt adtam magamnak, hogy kicsit elsírjam magam. Ott álltam a WELCOME TO CRUFTS! felirat alatt könnybe lábadt szemmel, és el se akartam hinni, hogy végre itt vagyok. Nem tudom elmondani milyen izgatott voltam, azonnal akartam mindent látni, felfedezni, csak menjük-menjünk egyre beljebb.


 A megérkezés utáni percek már bent. (Színek csatája a Crufts szőnyegén.)

De előtte még volt pár intézni való. Minden bejáratnál vagy egy stand, ahol a katalógust és a guide-ot árulják. A guide tartalmaz minden infót, amire az embernek szüksége van. Pontos térképek, időbeosztások, rengeteg infó, egy rendes nagy vastag könyvben (mint egy telefonkönyv akkora), ami már nem volt ismeretlen, Nóri is mutatta. Miután ezeket beszereztük, nekiálltunk a technikai lehetőségek feltérképezésének. Azt tudtam, hogy akarok majd feltölteni ezt-azt, ezért szükségem lesz netre. Az már korábban kiszasszeroltam, hogy ingyen wifi-re van lehetőség, ezért nekiálltunk beregisztrálni, hogy hozzáférhessünk (ezzel se lett volna türelmem tökölni a collie bírálatok alatt). Amikor már megvolt a katalógus, a guide és a wifi is működött, belevetettük magunkat a rengetegbe. Hogy merre, fogalmam se volt, nem volt türelmem térképezgetni, menni akartam azonnal. Azt gondoltam teljesen mindegy, ez a nap úgyis a felfedezésekről, meg a kincs-keresésről szól.



A kiállítás 6 csarnokban zajlott: 1, 2, 3, 3A, 4 és 5 hall. Hála az égnek hamar kiderült, hogy ezek a hall-ok nem úgy vannak elrendezve, mint nálunk a Hungexpon, nem kell kimenni az utcára ahhoz, hogy átmenjünk az egyikből a másikba. Az összes csarnok U alakban helyezkedik el a Piazza körül, vagyis onnan mindegyikbe közvetlenül be lehet jutni. Illetve egyikből a másikba szintén. A csarnokok nem külön épületben vannak, hanem mind egybe, és csak pár lépcsőnyi szintkülönbség választja el őket. Minden csarnoknak más a színe, és minden falra óriási számokkal fel van festve, hol is vagyunk pontosan. Semmit sem bíznak a véletlenre. Minden csarnok több oldalán van mosdó, étterem, ilyen-olyan kajáldák, meg minden amire szükség lehet. Az árusok pedig nem egy külön hall-ban vannak elhelyezve, hanem mindegyikben vannak ringek, és különböző portékával kereskedő árusok is. Egyik felén a ringek, másik felén vásár ezerrel. Annyi inger ért már az első néhány percben, hogy csak kapkodtam a fejem. Rendesen szédültem. Kb. 3 órát mentünk egy huzamban, mire képes voltam valamennyire megnyugodni. Leülni, enni, pihenni, ezekre gondolni se tudtam, mind elvesztegetett perc lenne.

Az 5-ös csarnok az elválasztó lépcső tetejéről. Minden csarnoknak külön színe van. De ha azt valaki nem vágná, be van lógatva középre is, meg bazi nagyba felfestve minden falra.

Az első csarnok egyébként ahova bementünk, tele volt fajta-pavilonokkal (Frontline pavilonok). Minden fajtának van egy saját standja, ahol bemutatják őket. Magát a fajtát, a fajtamentést, meg mindent, ami hozzájuk kapcsolódik. Az egész úgy van berendezve, hogy tükrözze a fajta származását, eredeti funkcióját, minden dekor erről szól. Fotók, zászlók, ilyen-olyan kiegészítők, meg persze az adott fajta néhány ismerője, és eleven képviselője. Nagyon érdekes volt. Több olyan fajtát is láttam, amit korábban csak könyvből ismertem. Azután megláttam a collie standot és rögtön rohantam megnézni, ki és mi van ott. A Midland Collie Club képviselte a colliet, volt ott két igen kedves hölgy, akikkel beszélgettem is pár szót, majd jól megburgáltam az ott lévő kutyákat. Az egyik azonnal betolatott a lábam közé egy kis popó-vakiért. Úgyhogy most már teljesen biztos, hogy legyen egy collie bárhonnan a világon, popó-vakival mindegyiket le lehet kenyerezni. Bújtak hozzám rendesen, és ha az ember távol van a sajátjaitól, olyan jól esik egy kis spontán collie-simi... Szóval a fajtapavilonokat nagyjából végignéztük.  




Séta és egy kis collie burgálás a Frontline fajtabemutató pavilonoknál. 

Olyan apró dolgok annyi mindenről árulkodnak egyébként. A szőnyegek például. A Crufts hivatalos színe a zöld ugye, nem is akármilyen, hanem a Crufts zöld. Viszont miután a rendezvény fő szponzora a Eukanuba, gondolom ragaszkodnak ahhoz, hogy a csarnokok legalább egy részét magentával vagy mivel borítsák, de az angolok ez ellen talán tudat alatt is finoman lázadnak, és még a pink szőnyeg alatt is sok helyen kibukkan a zöld. Hagyományok vs. szponzoráció jeligével. 

Az már az elejétől nem volt kérdés, hogy itt minden arról szól, hogy vegyél-vegyél-vegyél, vegyél meg mindent amit csak elbírsz. Míg a ringek körül mindig volt üres szék, sőt teljes szék-sorok addig a vásári térben sokszor mozdulni is alig lehetett. Ettől függetlenül szuper dolognak tartom, hogy minden ring köré két sor szék van lerakva, így kényelmesen lehet nézni a bírálatokat bárhol. CC és BOB bírálatoknál mondjuk tuti mindegyik tele volt.
Ráadásul a ringek mérete óriási. Egyetlen ring akkora, mint nálunk egy kisebb-közepes kiállítás BIS ringje. Főleg azoknál a fajtáknál, ahol óriási nevezési létszámok mennek, és a fajta mérete, mozgatása is megkívánja a teret, hát nem fukarkodnak vele. Itt meg lehet egy kutyát futtatni rendesen. Illetve lehetne…
A kutyákat ugyanúgy kell tartani a kiállításon, ahogy azt a régi grafikákon is ábrázolták. 

Crufts 1891 (forrás: Wikipédia)

Minden kutyának van egy méretének megfelelő fakkja, rajta a startszáma, hogy neki ott a helye aznap. Sokszor ott is hagyják őket, mi meg csak néztünk, hogy mennyi jól nevelt kutya, nem mennek el sehova, mindegyik marad a helyén akkor is ha a gazda nincs ott. Azután észrevettük, hogy a fakk padlózatán van egy láncos karabiner, legtöbbször azzal vannak kikötve. De aki teheti inkább maga mellett tartja a kutyát.

           Gyakorló sheltie az obedience ringnél.                              Kutyák a fakkokban.  




Kisebb focipálya méretű labradoros ring. Na ebben lehet szaladgálni ezerrel. 




Minden ringnél van egy fajtás kis ministand, ahol az adott fajtamentésnek gyűjtenek, és fajtás tárgyakat árulnak, rögtön tudtam, hogy azt másnap fel kell keresnem a collie-nál. Hátha lesz még valami frankó collies kincs. Ugyanígy minden ringnél van egy tábla, ahol pontosan kiírják: ki a bíró, milyen fajta, milyen osztálya megy épp, illetve az előző osztály első 5 helyezettje, ha valaki fel akarja írni. Ezt a ringsteward-ok (ringtitkárok) tartják folyton frissen. Ez amúgy nagyon nem árt, mivel másképp egyszerűen követhetetlen annak akinek nincs tapasztalata az angol kiállításokkal. Mivel minden teljesen másképp van mint nálunk. Más osztályok, más sorrend, más sorolás, más címek. Nálunk pl. a Reserve vagyis Res. ugye a 2. helyet jelöli, itt a 4. hely. Az első öt: 1. – 2. – 3. – Res. – és VHC (a lenti cikkben részletesen!). És ugyan már százszor elolvastam melyik osztály mit jelent, még mindig nem teljesen vágom.

Belenéztünk pár bírálatba, meg közben azt figyeltük hol jelzik a ringek számát. Minden ring fölé több 10 méter magasból óriási számokkal jelezve vannak a ringek, így a csarnok bármelyik pontjáról látni lehet melyik hol van, nem kell körberohangálni.

A collie ring fölött belógatott, az űrből is jól látható ring number. 


Ringsteward és írnok az asztalnál, mögöttük a bírálatokról információt adó (ez esetben sajnos kissé hiányosan kitöltött) tábla. 

A kutyákat a kiállítás ideje alatt nem lehet kivinni, vécézni sem, ezért a ringektől nem messze elkerített kutya vécék vannak felállítva, ami egy kordonokkal körbekerített területet jelent, ami vastagon van leszórva homokkal. Az egész területet folyamatosan takarítják, sehol nem volt egyetlen kutyapiszok sem. Ha ilyesmi baleset történne, azonnal szórják a homokot, mosnak takarítanak. nagyon rendezett minden.

Kutya WC a Crufts-on. 

Iszonyatosan ügyelnek a kutyák és az emberek, meg persze a kiállítók kényelmére, ezért mindenhol vannak ülőhelyek és olyan szolgáltatások, amik ezt segítik. Sminkes pavilon, ahol a kiállítókat profi sminkesek veszik kézbe. Masszázs pavilonok, vagy 20, ahol kezet, lábat, hátat, lehet masszíroztatni. Vagy akár teljes testmasszázs fotelekben, gépekkel és kézzel. Cipőtisztítás, ruhatisztítás és javítás, szóval bármi ami kellhet.

A sminkes sarok. 

Az árusok kínálata pedig végtelen. Van minden ami közvetlen vagy közvetve kapcsolódik a kutyákhoz. Táposok, felszerelések, ketrecek, boxok, egyedi cuccok, emberi és kutyaruhák, de még utánfutók, sőt komplett kocsik is, amikben a gazda teljes biztonságban tudhatja kedvencét, hő és pára-szabályzóval, légkondival, mindennel. A nagy világmárkák standjai egészen lenyűgözők. A Royal Caninnak olyan standja volt, a szavam elállt. Minden oldalán óriási led falak, amiken gyönyörű fekete-fehér lassított felvételek mennek különböző fajtákról. Elképesztő volt. Ahol valami egyedi fajtás cuccokat árultak, ott mindenhol csak annyit mondtam, kérek mindent ami rough collie és már pakoltam is el. Startszámtartók, autómatricák, kulcstartók, kitűzők, collies flaska, üdvözlőlap, szobor, tollak, jegyzetfüzet, póló, luckky charm-ok, hűtőmágnes, stb. már alig fértünk el a nagy hátizsákban. Azután végre megtaláltuk a Crufts hivatalos merchandise boltját, úgyhogy azt is végigdaráltam. Sose szoktam ajándékot hozni az utazásaimról, erről is rég leszoktam, de most azt is akartam. Annának shelties dolgokat, miután nélküle el sem tudtam volna utazni, hisz ő vigyázta addig az ebeket, meg persze a legjobb barátaimnak is, akik pontosan ugyanannyira értékelik ezeket a dolgokat, mint én.

(Nagyon sokszor próbáltam már nagyobb kiállításokon pl. collies startszám tartót venni, de nem nagyon volt. Itt csak azt kérdezték: Sable, tri vagy merle? Fej vagy álló legyen? Sziluettes, vagy teljes képes? Mekkora méretű legyen? Hát ájultam.)

A Royal Canin hiper-szuper standja. Le a kalappal, hátast dobtam olyan fantasztikus látvány volt, ahogy az egész mozgott. 


 Pár portéka. Egyedi kutyás cuccok csak fémből. 



Kutyásoknak kialakított autók, utánfutók, sátrak, székek, minden ami egy kiállítónak kellhet. 

 Fotósstand mindenhol...


Lakásfelszerelés kutyásoknak. Bútoroktól, a speciális kutyafürdetős zuhanyfejen át, a tisztítószerekig minden kapható.

Egyedi festmény készítése képről, vagy élő kutyáról.  

Egyedi kutyás szobor készítése helyben a saját kutyádról.  

 Egyedi kennel-logós táblák. 


Ágyak, nyakörvek, pórázok elképesztő kínálata.


Pólók bármilyen fajtával.

Kutya mosó és szárítógép.

Kb. 4-5 órája mehettünk egyhuzamban mire annyira elfáradtunk, hogy már muszáj volt pihenni kicsit, ráadásul a cuccunk is egyre több volt. Úgyhogy picit beültünk egy étterembe, ahol nem is értem hogyan, de még a falból is süvített a befújt hideg levegő. (Egyedül a vécékben volt szélcsend.) Pár falat után még 1-1,5 órát vásároltunk, nézelődtünk, majd jól megpakoltan a kijárat felé vettük az irányt. A családnak is akartunk hozni valamit, erre pedig tökéletes volt a Piazzánál található üzlet, ahol angol édességeket, meg mindenféle klassz ajándéknak valót lehet venni. A világon mindent lehetett kapni. 

Kb. 6-7 óra mászkálás és kb. 10 megtett km után, a dugig pakolt táskával, fogtunk a bejáratnál egy taxit és visszamentünk a szállásra. A küldetést teljesítettük, a Crufts teljes területét bejártuk, minden szegletet felfedeztünk, minden infó a táskában, ami másnapra kellhet.

Otthon nekiálltam ajándékokat szortírozni, hátha kimaradt valami, majd elővettem a guide-ot és megnéztem hol lesz a collie másnap, mikor kezd. 1-es Hall, 1.-2. ring. Tudtuk már addigra pontosan hol van, tudtuk, hogy a Piazzáról közvetlen balra bejutunk és ott lesznek.
Ezután gondoltam dobunk egy vacsit a szálloda éttermében, majd alvás. Hát ez utóbbi nem igazán ment. Egyrészt az izgalomtól feküdni is alig bírtam, másrészt az utazás nem várt hozadékaként meg tudtam nézni a tv-ben a Leaving Neverland című dokumentumfilmet, amire már vagy 1 hónapja rá vagyok pattanva. Utána totál zakatolt az agyam. A film sokkolt, és borzasztóan izgultam a másnap miatt. Alvás nem sok volt. De nem is ezért jöttünk, tudtuk, hogy ez az utazás nem a pihenésről fog szólni.

Péntek.
Kelés jóval korábban, mint csütörtökön, csak érjünk ki minél hamarabb. Taxiba pattantunk és irány megint a NEC, akkor már jóval nagyobb helyismerettel és magabiztossággal.
A taxi most a bejáratig vitt, nem kellett buszra szállni, pedig jól beöltöztünk. A tömeg nagyobb volt mint előző nap, de a bejutás így is állati gyorsan ment. Megvettük a katalógust (majd ide beszkennelem rendesen pár nap múlva, addig FB-on elérhető), és irány a collie ring. Éppen elkezdődött a collie mire megérkeztünk, így azonnal izzítottam a telót, tudtam, hogy élőzni akarok, hogy ezt meg akarom osztani másokkal is. A wifi viszont folyamatosan szakadozott, hülyét kaptam tőle. Arra tökéletes, hogy az ember messengert nézzen, vagy 1-2 képet feltöltsön, de élőre már nem jó, ezért rányomtam a rendes adatforgalmat, és úgy már patent volt. A rengeteg réteg ruhában alig bírtam a telót tartani, ráadásul úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Hát így sikerültek...

Videó 1.    -   Videó 2.   -   Videó 3.    -   Videó 4.
Videó 5.    -   Videó 6.    -   Videó 7.    -   Videó 8.

A collie bírálat 2 ringben zajlott, egyikben a kanok, másikban a szukák. Magyar szempontból azért is érdekes a kan bírálat, hiszen az AAPKK klubkiállításán ugyanez a bíró (Mr. John Catliff) fog bírálni júniusban, és ha valaki még nem találkozott vele, így szerezhet arról némi benyomást arról, mit szeret, hogyan bírál. Nekem már volt szerencsém hozzá korábban, ezért nagyjából vágtam.
Egyik ringből a másikba rohangáltam, fotó, videó, élő, minden legyen. Bár fotót nem sokat csináltam, ahhoz egy telefon nem elég, túl messze van minden, és a videó úgyis jobban visszaadja a dolgokat. Próbáltam annyi kutyát megnézni amennyit csak lehet, de mindet egyszerűen képtelenség volt. Sajnos a ringsteward a collie ringnél nem volt valami aktív, így az osztályok nem voltak kiírva, a nyertesek száma is csak az első körben, és egyszerre az eseményt rögzíteni, meg a totál átláthatatlan katalógust bogarászni képtelenség volt. Ráadásul egyszerre néztem a kanokat és a szukákat, úgyhogy valamiről mindig lemaradtam.
Az osztályok bírálata nagyon sokáig tartott, hiszen egyrészt rengeteg kutya volt ( összesen 227 collie-t neveztek), másrészt a bírók nagyon alaposak voltak. Nem kicsit nyomkodták át a kutyákat. Meg voltak vizsgálva rendesen, és nem kapkodtak.

Pár kép a ringből...

















Azért volt pár dolog ami nagyon érdekes volt. Volt aki ott állt mellettem kabátban, nagy oldaltáskával, majd látom megy be a ringbe. Azt hittem csak átsétál rajta, de nem, bement felvezetni. Futás közben össze-vissza csapódott a lábához a táska, párszor a kutya is megijedt tőle. Volt aki olyan hosszú ruhában vezetett fel, ami őt is és a kutyát is jól láthatóan akadályozta a mozgásban. És több alkalommal láttam olyat, hogy egy kutyát két ember vezetett fel, sőt volt olyan amikor 3. Egy aki bevitte és állította, egy másik pedig futtatta. Amikor a bíró mozgást kért, az állító csak kiintett és már jött is egy handler lefuttatni a kutyát, majd visszaadta és kiment. Az egyik handler még gyorsan pórázt is cserélt a kutyán, meg kicsit átkefélte, mindezt bírálat közben. Nem a sorára várt a ringben, épp őt bírálták. Ráadásul a handler egy kb. 4 méteres pórázon vitte a kutyát, aminek a fele csak úgy lógott a földön, állandóan azt néztem mikor tanyál el benne. Volt aki kerekesszékkel vitte be a kutyát, vele ment egy kísérő is aki segített neki, majd futásnál egy harmadik ember kezébe került a kutya.
Megmondom őszintén, hogy amekkora lehetőség egy ilyen méretű ring, annyira kihasználatlan maradt. Olyan igazán lendületes, nagy mozgatást, csak nagyon kevésszer láttam. És nem azért, mert a kutya ne lenne képes rá. Ezt kicsit sajnálom.

Azt már Nóri elmondásából tudtam, hogy a Cruftson nem lehet a kutyát fullra kozmetikázni, nyírni, vagy vegyi anyagokat (kozmetikai asztalt is csak nagyon-nagyon kevesen visznek), max egy kefét. De az nagyon fura volt, hogy a kutyákat sokan akkor fésülték, amikor már a ringben álltak. Állításnál csak kevesen használtak jutifalit (inkább csak az összecsípett újukat tartják fel, vagy azt sem), a kutya lábait se nagyon pakolgatják, egyszerűen megállnak ahogy megállnak és kész.
A ringbe az emberek egy csomó olyan dolgot bevittek, amiknek ott semmi helyük, majd ezeket vagy elhagyták, vagy eldobták menet közben, de az osztályok után a bírók! szedték össze a bent eldobált cuccokat, és keresték a tárgyak tulajdonosait. Kefe, labda, mobiltelefon, minden volt a földön mikor végzett egy osztály.
Miután az osztályok nem voltak kiírva, és egy kutya több osztályba is nevezhető, ezért egyszerűen nem tudtam követni, mikor ki van a ringben. Néha pár készséges angol segített, hogy éppen hol tartunk.
Azt egyébként nagyon furcsállottam, hogy milyen kevés tricolor kutya van. A szukáknál még nem is annyira, ott azért akadt pár szinte minden osztályban amit sikerült megnéznem, de a kanok közt nagyon kevés volt a tricolor, még merle is sokkal több volt. Pedig nagyon kíváncsian vártam a tricolor kanokat. Ráadásul azt már ránézésre megállapítottam, hogy a kutyák jó része nem angol, legfeljebb a tulajdonos az. Francia, orosz, olasz, még skandináv kutyák is voltak szép számmal.
3 és fél óra aktív rohangászás, fotózás, videózás után úgy elfáradtam, hogy muszáj volt egy kis szünetet tartani. Kis pihi, egy jó fish & chips ha már ott vagyunk, gyors wc, és mehet tovább. Vissza a ringhez. A colliek bírálata olyan 5-6 órán át tartott, azt képtelenség ott végigállni, vagy végigülni, muszáj volt mozdulni, akkor is ha minden elszalasztott percért majd megszakadt a szívem. Ráadásul vagy az egyik, vagy a másik ringet tudtam nézni, egyszerre a kettő nem ment. A szuka CC-ről így lemaradtam, de a kan CC-t, a BOB- ot, a Best Puppyt és a veteránokat láttam. A veteránok nagyon tetszettek! De persze volt még pár kutya, akik nagyon bejöttek. A szukákat bíráló bírónőt még nem láttam,de nagyon szimpi volt, és nagyon tetszett ahogy bírált. Nem volt egyszerű dolga, brutál felhozatal volt. Volt olyan óriási létszámú osztály, ahol csak végignézni alaposabban a soron is vagy fél óra volt, de a szemem rögtön megakadt két kutyán, egy sable és egy merle szukán. Nagyon tetszettek. Mindkettőt helyezte a bírónő, egyiküket első, másikukat 3. helyre tette. Asszem a yearling volt.


Pár kép ringen kívül...











Miközben a collie bírálat a végéhez közeledett, azon gondolkoztam, hogy egyetlen igazán fiatal angol tenyésztőt sem láttam. Pedig engem nagyon érdekelne a fiatal angol generáció, hogy ők milyen jövőt álmodtak meg a fajtának, merre mutatnak irányt. Nagy nevek, tradicionális angol kennelek, sokan voltak kint, de kifejezetten új generációs fiatalok nem igazán. Bár lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen. 

Valahogy az egésznek annyira más hangulata volt, mint bármilyen más kiállításnak. Az angolok végtelen nyugalommal csinálják végig az egészet, nincs rohangálás, nincs lökdösődés, nincs kiabálás vagy óriási hangzavar. Olyan türelemmel állnak sorban bárhol, hogy döbbenet. De ez inkább talán a vérmérséklet miatti különbségnek tudható be. A magyarok, pláne versenyhelyzetben ettől sokkal vehemensebbek. Csak egy eset volt amikor furcsának találtam ezt a csendes nyugalmat. Amikor a fajtagyőztes választás volt. Én azt várnám, hogyha egy ilyen kaliberű kiállítást ha megnyer valaki, ott orkán-szerű taps törjön ki, és rengjen a föld a dübörgéstől. De legyen minimum egy határozott vastaps a győzteseknek. Ez itt elmaradt. Némi visszafogott taps és ujjongás kísérte a nyertes colliek tiszteletkörét.

A nap végére teljesen kidőltem. A csütörtök és a péntek után képtelen lettem volna még egy napot végigcsinálni, úgyhogy nem is bántam, hogy szombaton indultunk haza.

Összességében mint rendezvény azt kell, hogy mondjam az angolok elképesztő munkát végeztek. Olyan olajozottan működik minden, annyira ügyelnek a gördülékenységre, a kényelemre, mindenre, hogy le a kalappal, de komolyan. Hát igen, az évek és a rutin nagyon látszik, meg az az elképesztő mennyiségű pénz ami ebben lehet.

És, hogy mit érzek most, hogy láttam?
Ha az embernek egy ilyen nagy vágya teljesül általában ürességet érez, hogy akkor mire vágyhat még. Én nem. Még mindig olyan izgatott vagyok, alig tudok írni. De minél hamarabb akartam, hogy ne kopjanak az emlékek, hogy minden friss és ropogós legyen. Azt hiszem még kell pár nap, vagy hét, hogy mindezt feldolgozzam (meg kialudjam magam), azután szépen elkezdem magamban hasznosítani az ott látottakat. És következő lépésben talán… egyszer majd, egy saját tenyésztésű kutyával állhatok abban a nagy, zöld ringben, mérhetetlen gyomorideg közepette. Mert valahogy biztos vagyok benne, hogy nem most léptem át utoljára a CRUFTS bejáratát…


Ezt a blogbejegyzést ajánlom annak, aki valóra váltotta ezt a gyerekkori vágyamat, aki mindig mindenben támogat, aki képes órákig ülni, vagy menni velem, ha kutyákról van szó, akkor is ha ez nem az ő álma… nagyon-nagyon-nagyon köszönöm neked Anyukám! Ezt is!





Álom és valóság: A CRUFTS



Kiállítók millióinak álma, hogy eljusson a világ legnagyobb és legrangosabb kutyakiállítására a Crufts-ra. S hogy mi kell ahhoz, hogy magunk is részvevőivé várjunk eme kultikus eseménynek? Először is kell hozzá egy kutya, aki kiemelkedő képviselője az adott fajtának, valamint rendkívül jó idegrendszerrel és türelemmel bír. Szükségeltetik még egy jó adag önbizalom, mellyel nem árt ha mind a kutya, mind a gazda egyaránt rendelkeznek. Emellett elengedhetetlen hozzá: – ahogy Montecuccoli mondta – pénz, pénz és pénz. Ha elhatároztuk, hogy nevezünk a kutyakiállítások Mekkájába, ajánlatos segítséget, tanácsot kérnünk, Crufts-os tapasztalatokkal már rendelkező sporttársaktól.

Králl Nóra osztotta meg velünk személyes tapasztalatait, aki maga is ringbe szállt a 2011-es Crufts-on Duncan (Marrow A New Star at Melnroses) nevű cardigan welsh corgijával.

Magyarként a Crufts-ra kétféleképpen nevezhetünk: kvalifikációs kiállításon nyert CACIB illetve HPJ címmel, vagy a már kezünkben lévő Internationale Champion de Beauté oklevéllel. A kvalifikációt nem feltétlen Magyarországon kell megszerezni (a Crufts honlapján utána tudunk nézni az adott évre vonatkozó összes kvalifikációs kiállításnak). Amennyiben kutyánk eleget tett a követelményeknek és elhatároztuk, hogy megmérettetünk, először ki kell váltani egy úgynevezett ATC (Authority to Compete) számot (ügyintézés 28 nap, ára 12 GBP).  A kiállítással kapcsolatos minden ügyintézés on-line működik, a befizetés is csak bankszámláról lehetséges. A Crufts honlapjáról le kell tölteni az ATC számot kérelmező nyomtatványt, azt kitöltve (plusz a törzskönyv másolatát, hogy igazoljuk a tulajdonosi viszonyt) el kell küldeni a weblapon megadott címre. A befizetéshez nem szükséges átutalás, a rendező szervezet az általunk megadott számlaszámról automatikusan leemelik a fizetendő összeget. Az ATC regisztrációs számot elektronikusan és postai úton is megküldik. ATC számot csak egyszer kell kiváltani, ezek után bármilyen Egyesült Királyságban rendezett kiállításra nevezhetünk vele. Ha megérkezett a regisztrációs szám, on-line nevezhetünk a kiállításra. Nevezésnél mindenképpen vegyük figyelembe a következőket: Angliába nem ugyanazok a fajtacsoportok (7 fajtacsoport van), nevezési osztályok, mint máshol Európában, egyszerre több osztályba is nevezhetünk egy kutyát (egy nevezési díj ellenében: 22 GBP), nem minden FCI által elfogadott fajta nevezhető a Crufts-ra, egyes osztályokba pedig csak brit kiállítók nevezhetnek. A nevezési osztályokat kor, és az addig elért címek alapján különböztetik meg (utóbbi csak az angol győztes kutyákra vonatkozik).
A nevezési határidőt szigorúan be kell tartani! A nevezési lapon meg kell jelölni többek között azt is, hogy szeretnénk –e katalógust vásárolni (a katalógus nem jár automatikusan a nevezéshez, ára 5.50 GBP). Katalógust mindenképpen vegyünk, hiszen ebből tudjuk majd meg kutyánk startszámát (a nevezési visszaigazoláson szereplő szám csak a fajtát és az osztályt jelöli). A költségekhez még hozzájön 1 GBP adminisztrációs díj és az előre megváltható belépők, a kísérők számára (legalább egy ajánlott, ára:12 GBP/fő).

Az Egyesült Királyságba való belépéshez a kutyának rendelkeznie kell beültetett, regisztrált mikrochippel, kötelező oltásokkal (kombinált és veszettség elleni oltások, melyek közt nem lehet időbeni megszakítás), valamint nemzetközi útlevéllel. A kiutazás előtt minimum fél évvel el kell vinni a kutyát vérvételre. A levett vérből egy akkreditált laborban ellenanyag szintet mérnek (a vizsgálat ára: 15-20 ezer Ft). Ha az ellenanyag mennyisége a vérben megfelelő (a vizsgálat eredményét postai úton kapjuk meg) vissza kell menni az állatorvoshoz, aki az eredményt beírja az útlevébe, majd pecséttel, aláírással igazolja azt. Ha az ellenanyag szint nem megfelelő, megtagadhatják belépésünket az országba, így az eredmény megérkezése előtt nem ajánlatos elkezdeni az ATC szám igénylési és nevezési procedúrát.

Utazás előtt közvetlen, újfent fel kell keresni az állatorvost (ekkor már tudnunk kell az Egyesült Királyságba való belépés várható időpontját). A határátlépés előtt nem kevesebb mint 24, és nem több mint 48 órával be kell adatni a kutyának féreghajtót és le kell kezelni kullancs elleni szerrel. Ezt ugyan magunk is el tudnánk végezni, de ebben az esetben az állatorvosnak kell (az erről szóló igazolás szintén az útlevélbe kerül óra, perc pontossággal, lepecsételve, aláírva). Ugyanekkor a kutyának át kell esnie egy általános kivizsgáláson. Az állatorvos ennek igazolását is jegyzi az útlevélben, miszerint a kutya egészséges, állapota alapját úti céljára szállítható. Amennyiben az utolsó vizsgálatot és az élősködőmentesítést nem tudjuk itthon megoldani, az autópályák mentén találhatunk állatorvosokat, akik segítségünkre lehetnek.

Az utazást érdemes jóelőre, alaposan megtervezni. Gondoskodjunk róla, hogy az út során, a kutyának megfelelő, kényelmes és biztonságosan rögzített helye legyen (szállítóbox, ketrec). Legjobb ha a kocsival való közlekedést választjuk (kb. 25 órás az út, 2000 km), mert nem ajánlatos kitenni a kutyát a repüléssel járó traumának (kivéve talán ha a kutya méretéből kifolyólag szállítható az utastérben), főleg egy ilyen fontos megmérettetés előtt. Az utazás időtartamába kalkuláljuk be az esetleges kényszermegállásokat. Autópályán haladhatunk a francia kikötővárosig Calais-ig, ahonnan komppal kelhetünk át a szigetországba. A kutyának a kompon, végig a kocsiban kell maradnia. A kompjegyet az Interneten még itthonról megválthatjuk előre, így jóval olcsóbb (25-100 GBP/gépkocsi az indulás időpontjától függően). Becsekkolásnál ellenőrzik a kutya papírjait. Ha tudunk, feltétlen vigyünk magunkkal GPS-t, igencsak megkönnyítheti az utunk, ha nem, vásárolhatunk térképet a kompon. Bár Birmingham-ben számtalan szálláshely körül választhatunk (ahová kutyával is mehetünk), vegyük figyelembe, hogy a Crufts-ra kb. 25 000 kiállító és majd 160 000 látogató érkezik egy évben, így nem árt szállásunkat jóval kiutazásunk előtt lefoglalni. Feltétlen vigyünk magunkkal áramátalakító adaptert, arra az esetre ha például szárítót, vagy mobiltöltőt szeretnénk használni. Szállodai szobánk minden valószínűség szerint alkalmatlan lesz egy alaposabb fürdetésre, kozmetikára, így jobb ha a kutya szőrét még indulás előtt felkészítjük. Nagyobb kozmetikázásra a kiállításon sem lesz lehetőségünk.

Az esemény maga nagyon olajozottan zajlik. A kiállítás területe elképesztően nagy. Ehhez hatalmas parkoló tartozik, ezért a parkolás viszonylag egyszerű. A parkoló nagy része salakos, így egy kifürdetett, hosszú vagy világos szőrű kutyának ezt az utat nem ajánlatos a saját lábán megtennie. A hall bejáratánál elkérik a visszaigazolást, ennek egy darabját letépik, ezt feltétlen őrizzük meg, mert ennek hiányában nem hagyhatjuk el a kiállítás területét. A ringek körül úgynevezett (az adott fajta méretéhez igazított) branch-ek vannak elhelyezve minden nevezett kutya számára. A katalógusból tudjuk meg saját kutyánk startszámát, így az ezzel a számmal ellátott branch-et kell megkeresnünk. A startszám (két darabot kapunk) a branch fölé van elhelyezve, egyik a ringbe lépéshez szükséges, a másikat a helyén kell hagyni. A branch jelzi a számunkra kijelölt helyet. Ezt a helyet a kiállítás ideje alatt nem hagyhatjuk felügyelet nélkül. A ringek nem érnek össze, nincs körülöttük elválasztó szalag, székekkel van körberakva, ahol nézők ülnek. Ez a szituáció egy rosszabb idegrendszerű kutyára nagyon rosszul hathat. Minden ringnél feltüntetik a bíró nevét. Amennyiben bíróváltozás történik innen értesülhetünk róla.

A bírók listáját már a kiállítás előtt 8-10 hónappal felteszik a hivatalos weboldalra. Érdemes a bírónak előre utánanézni, milyen típust szeret, milyen felvezetést, szőrfelkészítést vár el. A bírók több mint 90 százalékban angol bírók, nem különböző országokból meghívott fajtaspecialisták (a kiállítóknak is maximum öt százaléka külföldi). Bíróváltozás csak nagyon indokolt esetben történik (pl. haláleset vagy súlyos betegség), sajnos Duncanékkel is épp ez esett meg.

Az egyes fajták bírálatai teljesen különböző időpontokban kezdődhetnek. Az osztályok bírálata más sorrendbe történik mint itthon. Az idei Crufts-on elsőnek a veterán kutyák léptek a ringbe. Időben a ring szélén kell állni, mert elkezdhetik a bírálatokat anélkül, hogy az összes nevezett kutya a ringben lenne. Ringbelépésnél nem számít a katalógusban leírt sorrend, oda lehet állni ahová a kiállító szeretne. Ha esetleg olyan fajtánk van, amiből itthon kevés van és a kutya azt szokta meg, hogy rajta kívül maximum egy kutya van a ringben, problémát okozhat a sok idegen kutya körülötte. Erre készítsük fel itthon a kutyát. Amelyik osztályba nevezünk, oda be is kell menni, ha egy osztályt kihagyunk eleshetünk bizonyos címektől. Amikor már a ringben vagyunk: első körben összbírálat van állásban, majd mozgásban, ezek után egyenként bírálják a kutyákat (állásban és több fajta mozgásban) a végén pedig a bíró kér még egy összmozgást, ezt követően pedig ötös-hetes szűkítést csinál és besorolja a kutyákat. Amint a bíró végzett egy kutyával és megfordul, a másiknak már készen kell állni a bírálatra. Nagyon figyelni kell, hogy a bíró milyen mozgást kér, mert egy rosszul bemutatott (pl. háromszög helyett oda-vissza) mozgás akár két-három helyezést is visszavethet. Leíró bírálatot csak a győztes kutyák kapnak, hogyha a tulajdonos kéri. Helyezések a Crufts-on: 1st, 2nd, 3rd, Res, VHC. Az osztálygyőztes kutyákat (a Puppy kivételével) nemenként összevetik (hasonlóan a CACIB konkuráláshoz), majd kiválasztják a CC (Challenge Certificate) és Res.CC kant és szukát, végül a CC kan és szuka közül választják ki a BOB-ot. A két Puppy osztály győztesét pedig összevetik a Best Puppy címért. S bár a kiállítás pénzdíjas, a Best In Show győztese is csak 100 GBP-t kap. A kiállítás területét kutyával délután 4 óra előtt nem lehet elhagyni. A kutyának végig a branch-ben kell lennie, vagy a ring környékén a tulajdonossal együtt. A kiállítás területéről nem lehet kivinni a kutyát sétálni sem, minden hallban, egy forgáccsal borított kutyavécé van kihelyezve. Előfordulhat hogyha elhagyjuk a helyünket, hangosbemondóban szólítanak fel a visszatérésre (ez büntetést is vonhat maga után). Azonkívül ugyanis, hogy ez egy kiállítás, rendkívül jó lehetőség a kapcsolatépítésre. Rengeteg tenyésztő és érdeklődő figyeli a kutyákat. A velük való foglalkozás pedig szinte kötelező. Legyen nálunk a kutya törzskönyvének egy másolata, hogy meg tudjuk mutatni az esetleges érdeklődőknek. Nem árt, ha némi angol nyelvtudással is rendelkezünk.

A teljes szervezés, az előkészületek majd egy évet vesznek igénybe. S bár a 2000 óta külföldi kutyák is indulhatnak, számuk mégis alig érte el az 5%-ot a 2011-es rendezvényen. A Crufts-on való részvétel – ha többen utazunk és megosztjuk a költségeket - mindenestül minimum 150-200 ezer Ft-ba kerül. Függ attól, hogy milyen szállást, utazási módot választunk, alkalmazunk e professzionális handlert, hány segítőt, kísérőt viszünk magunkkal, stb.

A Crufts kiállítóként, rendkívül költséges, hosszú és nagyon fárasztó, ugyanakkor csodálatos élmény. Eredménytől függetlenül, elismerés illet minden olyan magyar kiállítót, aki – pénzt és időt nem sajnálva - végigcsinálta ezt a megpróbáltatást.


  
HJCH, HCH, SrbCH, HSCH, IntCH
Marrow A New Star at Melnroses „Duncan”
Fiatal Európa Győztes 2008, Magyar Derby Győztes 2008, Szlovén Fiatal Klub Győztes 2009, Magyar Fiatal Klub Győztes 2009, Horváth Klub Győztes 2009, Champion of Champions 2009, Magyar Klub Győztes 2010, Cseh Klub Győztes 2010, Fiatal Klub Sztár 2008, Felnőtt Klub Sztár 2009,2010, Cruft’s 2011 best 7 males from 15 males (6th place)


/A cikk megjelent: Kutya szövetség Magazin, XIV. évfolyam 8. szám / 2011. augusztus 14.- 15. -16. oldal, szerző: Varga Adrienn/




Duncan 2016-ban a Crufts-on veterán osztálygyőztes