Agent Provocateur Collies: Belépés csak páncélzokniban!

A kölykök lassan 6 hetesek.

A feladatok most kezdenek annyira besűrűsödni, hogy visszakívánom az elmúlt pár hét viszonylagos nyugalmát. A kicsikkel nem is annyira több, mint inkább más jellegű feladatok vannak, viszont meg kellett kezdenem az adminisztratív és egyéb munkálatokat.

A kölykök most már komplett babzsákok. Megkapták az első kinti helyüket, egy rácsos kutyaovit, amit a következő napokban folyamatosan bővíteni fogok. Arra, hogy kitegyem őket és non-stop visítsanak benne pár órát, 1 db is megfelel. A héten viszont hozzákapcsolok még egyet, sőt lehet kettőt. Fogalmam se volt melyik kutyaovit vegyem, jártam már meg ilyen rácsos cuccokkal, dobhattam ki az egészet. Ezeknél a kutyás dolgoknál tényleg van egy csomó minden, amiből muszáj a lehető legjobb minőséget venni, mert az köszönőviszonyban sincs a többivel. Rácsok, asztalok, fürdetőcuccok, mindenre igaz. Ez a Savic Dog Park nagyon bejött. Könnyű volt felállítani, stabil mint atom, és rendesen szép is, úgyhogy nagyon elégedett vagyok vele. Most már amennyit lehet kipakolom őket, muszáj kint lenniük a levegőn. Az ovit olyan helyre állítottam föl, ahol 3 különböző helységből is rálátok, fölülről meg két nagy fa árnyékolja. A fény csak finoman szűrődik rájuk a nap bármelyik szakában.

Hát nem mondom, hogy elsőre imádták, jobbára csak visítottak benne. Azután amikor valami utcai történés miatt a nagyon mind elkezdtek ugatni, akkor csak néztek a kis buci fejükkel, hogy most mi a fene van. Tettem ki nekik egy puha takit meg vizet. A vizet az első másodpercben kiborították, a puha takit 2 perc alatt három centi vastagon egyenletesen beborították kiskutyakaksival.

Ezt egyébként bent is nagyon szeretik csinálni. Mondjuk ott a vizet nem borogatják, de bármilyen fekhelyet, takarót beteszek nekik, azt simán csak vécének használják, és inkább a parkettán fekszenek. Bentre is kialakítottam a helyüket. Az előző házban volt egy teljesen külön szoba a kutyáknak, meg hátul a kennel ha nagyobbak, simán megoldottam. De itt a kiskutyaszoba átjárós, a kennel pedig bazi messze van, nem teszem be őket olyan távolra, nem látom, nem hallom ha bármi történik. Az, hogy átmeneti szobában vannak kiengedve nem megoldás, mert éjjel ha kimegyek a fürdőbe, akkor át kell mennem rajtuk, és jelen állapotban mezítelen lábban közéjük menni kész láböngyilkosság. Pont abban a korban vannak, amikor szívesen mennek lábra, és a tűhegyes kis fogaikkal rá is fognak rendesen. Hát az nem fini. Meg az sem amikor menekülés közben belelépek mezítláb egy kaksiba, egy pisibe, majd megint egy kaksiba. A fő program a kicsikkel kapcsolatban jelenleg a takarítás, meg a pakolgatás, no meg az abajgatás persze.

Bár még napi 1-2 alkalommal rábuknak a csecsre, már rendesen eszik a tápot. A kecsketej készlet kifogyott, újat már nem veszek. Ivy egyébként rekordot döntött, összesen 25 liter kecsketejet nyomott be az elmúlt hetekben. A kicsik is toltak egy keveset, anyjukhoz képest elhanyagolható 5 litert. Ivy most már csak 2 alkalommal eszik egy nap, reggel csak kevesebbet, este kicsit többet. Szárazat és konzervet. A kiegészítő vitaminokat még kapja, Elevitet és Cal D Phost. Vedlik mint a rohadás, ömlik róla a szőr. Amikor a kicsik megkaparják, úgy néz ki a lakás mint a gyapotföld. Mindenhol apró szőrpamacsok. El is kezdtem kiszedni a szőrét, de majd ha lement minden meg is fürdetem a kis mamatestét. A kicsik jelenleg száraztápot tolnak, amit forróvízzel felengedek és hagyom állni. Mire kihűl addigra szépen meg is szívja magát. Tolok rá nekik egy kis tejport, és azzal együtt megy nekik, ha már szobahőmérsékletűre hűlt. Nagyon, de nagyon szeretnek enni. 1 perc alatt betolnak mindent.

Most már látogatók is érkeznek alkalmanként, ami több okból is nagyon jó. Egyfajta ellenőrzés, visszaigazolás ez nekem, hogy a kicsik hogy viselkednek idegenekkel, mások mit látnak a kölykökön, meg minden ilyesmi. Miután képtelen vagyok arra, hogy patikamérlegen számolgassak mindent én a kutyáknak hozzávetőlegesen szemre adom a kaját. Nagyjából megnéztem mennyi kell nekik, és kábéra annyit kapnak. Inkább kicsit többet, mint kevesebbet. A tejpor egyébként nem feltétlenül lenne szükséges, de el akarom használni, a következő alomig úgyis rám romlik. A kicsik meg imádják, és csupa vitamin, napi 1-2 kanál nem árt nekik. Amíg tart, tolom nekik. Szóval most ez megy nekik: száraztáp vízzel, meg tejporral (3-4-szer / nap). Vizes tál már régóta kint van nekik, isznak is ezerrel, én meg örülök, különben honnan lenne egy nap alatt ennyi saját kiskutya pisim.

Visszatérve a látogatókra. Az, hogy nekem mindegyik kicsi csóválja a farkát ezerrel ha meglát, természetes, hiszen én vagyok velük születésük óta, de mindig kíváncsian várom, hogy idegenekkel is ismerkedjenek. Bár most annyiban más a helyzet, hogy napközben amíg én dolgozom bébiszittelik a kicsiket. Tudom, hogy már „nagyok”, meg simán otthon lehet már hagyni őket több órára, de én egyszerűen képtelen vagyok rá. Akkor minden pillanatban azon aggódnék mi van otthon. Ilyenkor szemeim előtt egy lángoló ház, vagy valami borzalom, amiből nem tudom őket kimenekíteni, mert nem vagyok otthon. Túlaggódás vagy nem, én ilyen vagyok. A lényeg, hogy Anyu, Ancsa és Eszti felváltva segítenek szittelni, úgyhogy a kicsik már őket is teljesen megszokták. Az elmúlt napok látogatási után azt kell mondanom, hogy szívesen vannak emberi táraságban, elég hamar oldódnak bárkivel, és nagyon barátságosak. Mondjuk Su nem szeret úgy klotyózni ha valaki ott van, olyankor elvonul. Milyen kis szemérmes lett, ahhoz képest, hogy nemrég még illetlenül érintkezett a ládában a testvéreivel. Mostanra kifejezetten szemérmes viszont nagyon hangos lett.

Szóval a látogatók visszaigazolást adnak arról milyennek látják a kicsiket. Főleg ha tenyésztő jön, érdekel, hogy jó súlyban vannak –e, megfelelően néznek –e ki (és itt nem küllembírálati, hanem egészségi szempontból gondolom). A Jolly Joker látogatók persze a nagy tapasztalattal rendelkező tenyésztők, akik rengeteg hasznos dolgot tudnak mondani. Folyamatosan tanulom, hogy mik azok a külső tulajdonságok amik már kis korban is egyértelműen mutatnak valamiféle jövőképet, de annyira még tuti nem vágom mint ők. Amikor külföldről akartam kiskutyát venni, és 2 kölyök között vacilláltam, akkor is kértem segítséget Erától (Lissai Erika – Rineweld kennel). Megnézte a két kölyköt minden oldalról lefotózva, majd elmondta nekem, hogy melyik kb. milyen lesz, milyen már akkor látható hibái vannak, mire lehet számítani ha felnő. Még az is megmondta, hogy kiállításokon kb hogy fog szerepelni, ha csak a küllemét nézzük. És pakkra bejött, de totál. Hát le voltam nyűgözve. Hát igen, az évek, a rutin és a collie-látó szem.

Akik már ezer éve tenyésztenek, azoknak ez természetes, én ezt a részt még tanulom, de már egyre jobban megy. Ennél az alomnál van is lehetőség bőven gyakorolni. Most nagyon sokat segített, hogy Józsi (Szalczinger Józsi – Prince Of Sunlight kennel) jött megnézni a kicsiket, mert már majd meghaltam a kíváncsiságtól. Az alom ugye nem túl homogén, miután jól meg lett keverve a törzskönyv. Nagyon érdekelt, hogy pl. a skandináv vonal mennyire jelenik majd meg, mivel azt nagyon imádom. Nixon esetében az első meglátásom az volt, hogy olyan mintha amcsi kölyök lenne, de azóta finomodott kicsit. Ettől függetlenül most már többen is megerősítették, hogy ő inkább skandináv típus. Szóval beütött a skandi vonal rendesen. Olyan karaktere és kiállása van a kölyöknek, hogy imádom. Azt is folyton vizslatom, hogy melyiknek lesz kék szeme. Minden kölyök kék szemmel születik, de ez a kék, nem az a kék. A babák szeme miután kinyílik, olyan füstös, szürkés sötétkék. A szemszín csak akkor derül ki, amikor a bepigmentálódott szivárványhártya már átüt azon a szürkés hártyán vagy min, hát ezt meg nem mondom pontosan. A lényeg, hogy Erától tanulva napfény felé tartva már látszik ha világos lesz valamelyik szeme, mert az már ilyenkor átüt a sötéten. Minden álmom egy két kék-szemű merle szuka lenne, de hát ne legyünk telhetetlenek, örüljünk ha egyáltalán van, nemhogy mindkét szeme kék is legyen. Nem is nagyon volt még nálam kék szemű kölyök. Az első alomból Royse, akinek részlegesen kék a szeme, meg a második alomból volt Jay, akinek az egyik szeme kék volt, a másik barna. És ennyi. Most viszont úgy látom rám mosolygott a szerencse a gallér és a kék szem osztásánál, mert ez az első almom, ahol minden kutyának teljes körgallérja van, és ahogy látom, elég sok lesz a kék szem. Nixonnak úgy látom mindkét szeme részben vagy teljesen kék, Mambonak és Babirkának szintén. Sőt Józsi szerint a kis Sushinak is kékellik valami itt-ott.

Amiért fontos, hogy más tenyésztők is lássák a kölyköket: ők nem csak úgy nézik a kölyköket, hogy mindegyik de cuki, hanem elemeznek rendesen, és utána őszintén el is mondanak mindent, amit meg nem, azt úgyis látom az arcukon. Egyébként ebben az esetben muszáj őszintének lenni, mert én is abból tanulok. Rengeteget kell tanulni, és minél többet csinálom, annál jobban azt érzem, hogy ebben is meg abban is mennyi mindent kell még megtanulnom. Esküszöm tök jó lenne egy olyan oldal ahol van egy „tapasztalat válaszol” rovat, ahol legalább 20-30 éves múlttal rendelkező tenyésztőktől lehetne kérdezni, véleményt kérni erről-arról. Nekem most házhoz jött a rovat. Józsi elégedett volt a kicsikkel, és ő is mondta (amit én is egyértelműen látok), hogy Babirka és Nixon egymás mellett olyan mintha nem egy alomból lennének, Mambo meg olyan mintha Erától jött volna vendégszerepelni. Ezt egyébként egy ideje már boncolgatjuk, hogy hogyan lehet egy olyan kiskutya az alomban aki ennyire Rineweld, amikor elvileg sok köze nincs hozzá, egyetlen Rineweld kutya sincs a törzskönyvben. Viszont sok olyan vonal van bennük, amik a Rineweldekben is megtalálható, valószínű ez okozza. Jaj de várom már az Erát.
Mambo bébi. Hát az az igazság, hogyha lenne helyem egy kannak, őt nagyon megtartanám. Nem csak a külleme, de a karaktere is fantasztikus. Jaj mindegyiket másért imádom, de mindegyiket szeretem, olyan kedves alom ez, látszik, hogy kis Vivi kölykök. Meg persze az apjuké is.

Az apjukról eddig olyan nagyon még nem is beszéltem, úgyhogy ideje, hogy ejtsek pár szót róla. Chuck (Prince of Sunlight Sweetest Smile) még csak 3-4 hónapos volt amikor először találkoztam vele. Azon kívül, hogy a ringben állva nagyon tetszett a kiskutya testfelépítése, ami baromira lenyűgözött az a karaktere, idegrendszere. Nagyon kedves volt, mindenkivel barátkozós, mosolygós, folyton jókedvű és jól láthatóan cseppet sem idegbeteg kutya. Jók a szűrései, a spermája eszményi, a törzskönyvét imádom. Egyáltalán nem bántam meg, hogy vele fedeztettem, nagyon elégedett vagyok az alommal.

Chuck (Prince of Sunlight Sweetest Smile, fotó: Lenka Petraskova)

A látogatók azon kívül, hogy a kölyköket vizslatják, azt is látják, hogy Vivi milyen anya. Olyanokat szokott csinálni, úgy viselkedik a kölykökkel, hogy néha frankón elbőgőm magam rajta. És sose tudom ezeket a pillanatokat megörökíteni, mert akkor mindenki elmozdul. A mai napig olyan türelemmel szoptatja őket, mintha meg sem érezné, hogy azóta foguk és karmuk nőtt. Játszik velük, pattog neki, és hagyja, hogy a kicsik az egész testét játszótérnek használják. Úgy tépik a szőrét, a farkát, a lábát, meg ugrálnak rajta, hogy mindig azt nézem, na most fog nekik odaverni egy rohadt nagyot, és nem. Csak nyalogatja, kurkászgatja őket. Úristen hát annyira imádom ezt a kutyát, hogy nem tudom elmondani. Akkora mint egy tank, de olyan végtelenül kedves és mindenre fogékony, érzékeny kutya, amilyen csak egy collie tud lenni. Ivy mindaz amit én imádok ebben a fajtában, ezért megmondom őszintén, hogy nem érdekel, hogy ő nem az a tipikusan mai collie ideál, és mindig megkapom, hogy nem ez a kívánatos fejtípus, meg minden. Szőre sincs akkora mint sok mai collienak és valóban, a megjelenése sokkal inkább az ’50-es, ’60-as évek colliejait idézi. Ilyen típusú kutyával nagyon tarolni kiállításon nem lehet, de vele élni, és tenyészteni, az olyan élmény, hogy semmiért nem cserélném őt el. Ahogy a születése pillanatában is tudtam, ő valaki nagyon különleges. Azt hiszem még soha nem szerettem annyira kutyát, mint őt. És végtelenül büszke vagyok arra, hogy mindenki megjegyzi, hogy mennyire elképesztően jó anya, és milyen kedves kutya. Ezért is akartam mellé egy olyan kant, aki hasonló természetű, és Chuck pont olyan.

Visszatérve az elejére. A mennyi adminisztrációra. Holnap jön Bence. Nagyon sok dolgunk lesz. A kicsiket féreghajtani, chippelni, oltani kell, meg át kell esniük egy vérvételen is, hogy a mintájukat a legnagyobb gyomoridegek közepette elküldjem a laborba genetikai vizsgálatra. Hát imádkozom ezerrel. Azután irány a MEOESZ, mert be kell nyújtanom a kicsik törzskönyvét. Ezt minden alkalommal imádom, mert ahányszor eddig almom született, mindig teljesen más volt a menet. Mire végigküzdöm magam az egyik rendszeren és megtanulom a dolgokat, addigra felejthetem is el, mert a következőre megint változik. Most ahogy látom visszatértek az eredeti verzióhoz, és simán csak beszaladok a MEOESZ-be a szükséges adatlapokkal és fénymásolatokkal és annyi. Hát esküszöm ez így a legegyszerűbb. Szerdán el is intézem.

A kicsik benti titkos kis lakása.

A pillanat amit sosem tudok elkapni, amikor Ivy játszik a kölykökkel, mert amint megmozdulok, ő is feláll. Ez itt a majdnem pillanat, utána rögtön felállt.