6 hetes tortúra

A tegnapi nap elég mozgalmasan telt, sőt ez a hét úgy ahogy van ilyen volt / lesz. A babákra tegnap Ancsa felügyelt amíg én dolgoztam, majd hazaérve tartottunk egy kis fél-spontán fotózást. A kicsik nem nagyon értették, hogy mit akarok, azt hitték ez valami játék, ezért nem nagyon akartak egy helyben maradni, de megmondom őszintén, én ezt nem is várom el egy 6 hetes kölyöktől. Még egy felnőttet is nehéz megállítani jól fotóra (persze vannak kivételesen modell-vénájú kutyák akiket nem), nemhogy egy ekkora kölyköt. Ami már egy perc után nagyon ment nekik, az a próbálkozás a halálugrással. Amint asztalra kerültek, már akartak is lefejelni róla. De nem hagytam. Itt egy kiskutya se lehet öngyilkos, se bungee jumping bajnok. Nem engedem és kész. És mikor szarozzák magukat össze a legjobban? Hát persze, hogy pont előtte. úgyhogy meg is kellett kozmizni őket picit. Olyan reflexből kezdtem el őket fésülni, hogy eszembe se jutott, hogy még nem találkoztak nagyon fésűvel. Miután nem különösebben izgatta őket a fésülés, én sem csináltam ügyet belőle, meg lettek búbozva és kész. Ancsa lőtt pár fotót róluk, nekem annyi bőven elég volt, és szerintem nekik is. Bár Riri nagyon élvezte, mint mindig amikor felveszem. Úgy jár a kis farka mint a propeller, és csak puszizik ezerrel. Az a baj, hogy már attól bekönnyezek ha eszembe jut, fogalmam sincs, hogy fogom őt odaadni bárkinek. Mondjuk kicsit megtörte a nagy idillt, hogy játék közben a lábával a számba lépett, előtte meg egy nagy kupac „tündértrágyába”.

Éppen befejeztük a dolgokat amikor megérkezett Bence (dr. Balázs Bence az állatorvosunk) rengeteg cuccal. Így a kicsik sokat nem pihentek. Egyesével jöttek be a házba, mindegyiket feltettük az asztalra, és mindenki átesett a chippelésen, az első oltásán, széles spektrumú féreghajtáson, meg egy vérvételen is. Amitől én voltam rosszul. Megmondom őszintén nagyon nem örültem, hogy ilyen pici kutyákat szúrni kell DNS mintavételhez, de muszáj volt. Volt amelyikük jól viselte, meg se nyikkant, csak szegény Babirka szenvedte meg, neki nehezebben jött le a vére. Pedig drága kis Babirka olyan végtelen nyugodt, türelmes kiskutya, hogy tényleg lehet vele bármit csinálni meg se nyikkan. A szívem megszakadt ahogy sírt. Még szerencse, hogy Anna ott volt és segített, mert nekem ki kellett mennem. Nem bírom hallgatni ha így sír egy kiskutya, a szívem szakad meg, amikor Riri került sorra átmentem a ház másik felére, de Riri egy hangot sem adott, vért viszont annál többet. Apró fennakadást csak a vérvétel okozott, amúgy minden másra teljes közönnyel reagáltak, egy hangjuk nem volt a vizsgálatok, a chippelés vagy az oltás alatt. Mondjuk Bence mindig borzasztóan odafigyel, így én is totál nyugodt vagyok, mert benne teljesen megbízok. Jó alaposan meg is lettek vizsgálva a kis babzsákok, hogy minden rendben van –e velük. Mindenki ok. Közben ezerrel ment az adminisztráció, papírtöltögetés, oltási könyvek, a DNS tesztek netes megrendelése, stb. Kb. röpke 3 óra alatt végeztünk mindennel. Úgyhogy mindeki beoltva, bechippelve, féreghajtva, a DNS-ük pedig már úton van a laborba. Most már csak az idegzsába van, amíg megérkezik az eredmény.

Ma benyújtottam a törzskönyvezéshez szükséges doksikat is, és akkor már csak 2 klinikai (szem és vese) szűrés, még egy oltás + féreghajtás, és a nagyjából megvagyunk.