2013. december 9., hétfő

Pörgős napok

Az elmúlt napok igencsak bővelkedtek tennivalókban. Több vendég is érkezett; Luca barátnőm a családjával, Laci barátom, Zoli is jött többször, Anyu is megnézte a törpöket. Kicsik és nagyok egyaránt meg lettek dögönyözve, méghozzá jó alaposan. 1-2 órán belül pedig újabb vendégeket várunk. 

Ivy komoly beszélgetéseket folytatott Luca anyukájával

Majd befeküdt pocak-simire :-)


Leesett az első hó, amiben a pindurkák fel-alá futkostak, játszottak, nagyon tetszett nekik a dolog. Csináltunk is egy csomó játszós képet, de csak elmosódott pacák lettek belőle. Majd megint megpróbálom, de addig is...



Ma újra állatorvoshoz vittük a babákat Zolival. (Útközben gyönyörködtünk a hatalmas szivárványban, ami szinte egész Pesten átívelt.) Megkapták a Parvovírus elleni oltásukat, a negyedik féreghajtást, és megvizsgáltattuk a veséjüket. Az autózást nagyon jól bírták, pár perc hiszti volt csak az elején, utána síri csend. Főleg visszafelé, mert csórikáim annyira kimerültek, hogy a szemüket sem bírták nyitva tartani. Elég sokáig voltunk ott, de minden el van intézve, az eredmények nagyok jók lettek, és ez a lényeg. Mikor hazaértünk kaptak egy jó nagy adag kaját és le is feküdtek aludni. 3 órával később felkeltek, ekkor egy újabb etetés, kis játék és már alszanak is. 


Ivy kineveti azokat akik egy papucson civódnak.

Majd rájön, hogy a papucs klassz és neki is kell.

Kék tengeri csillag Balázsnak :-)


Végre megjöttek a várva-várt DNS eredmények. Ezzel a kicsik túl vannak az összes szükséges vizsgálaton. Így már nyugodt szívvel adhatom át őket a leendő gazdiknak. Az eddigi vizsgálatok eredményei:

Agent Provocateur Heatherette Blue "Ivy" (blue merle szuka, született: 2013.10.12.)
  • CEA/PRA/KAT klinikailag mentes (vizsgálva 6.5 hetesen)
  • Renal Dysplasia klinikailag mentes
  • PRA crd2 genetikailag mentes
  • DM hordozó
  • MDR1 -/-

Agent Provocateur Mistress Maleficent "Demi" (tricolor szuka, született: 2013.10.12.)
  • CEA/PRA/KAT klinikailag mentes (vizsgálva 6.5 hetesen)
  • Renal Dysplasia klinikailag mentes
  • DM hordozó

Agent Provocateur Para-Noir "Kókuszka" (tricolor kan, született: 2013.10.12.)
  • CEA/PRA/KAT klinikailag mentes (vizsgálva 6.5 hetesen)
  • Renal Dysplasia klinikailag mentes
  • DM hordozó
A fejemben zajló vitát is eldöntöttem végre. Most már teljesen biztos, hogy Ivy nálam marad. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése