A tavasz eljövetelét nem is
jelezhetné más jobban, mint az idei első kullancs amit Flesh-ből szedtem ki. Rühellem
őket, meg undorodom is tőlük rettenetesen. Bár amióta kutyázgatok már megtanultam
leküzdeni az undort és simán kikapom. Utána meg legyilkolom a klotyóba. Kuli-szedés
közben mindig eszembe jut amikor egyszer megkérdeztem egy állatorvost, hogy
most akkor merre kell kicsavarni a kullancsot; az óra járásával azonos, vagy
ellentétes irányba? Mire totál értetlenkedő arckifejezéssel azt mondta: „Tök
mindegy, nincsen benne menet.” Szóval azóta csak kiszedem és kész. Egyébként
nagyon régen találtam utoljára kulit bármelyik kutyában. Talán 2-3 éve. Akkor
is döglöttet. Elvittem vele a kutyát a dokihoz, mert a kuli olyan fura bőrszínű
volt (így még undorítóbb), mire mondta, hogy kinyírta a spot on és halott a kis
vérszívó azért olyan fura a színe. A mostani is ugyanilyen volt. Ez már jó pár
napja történt, és a kutya egyelőre semmilyen tünetet nem mutat, így remélem megússza.
Azért folyamatosan figyelem. Vettem nekik új Bravecto-t, meg be is csöpögtettem
őket Advantix-szel. Általában ezt a kettőt szoktam használni. A spot on-t néha
cserélgetem, mert állítólag egyazon fajta spot on tartós használata egy idő
után csökkent védettséget nyújt. Pedig nekem az Advantix jött be a legjobban,
meg persze a Bravecto. Volt olyan spot on amitől olyan égett szaga volt a
kutyáknak, hogy rendesen rosszul voltam tőle. Vagy két órát filóztam rajta,
hogy vajon minek lehet ilyen odakozmált szaga mire rájöttem, hogy a kutyák
bűzlenek. A legtöbb ilyen cuccal egyébként az a bajom, hogy a merle szőrt
elszínezi. Erre akkor jöttem rá, amikor Sophiet első alkalommal csöpögtettem
be. Kiállítás előtt megfürdettem a kutyát, majd becsöpögtettem, mert tudtam,
hogy olyan helyre megyünk ami elég kullancsos. Reggelre csodaszép barackszínben
pompázott a háta ott ahol becseppentettem. Hát nincs is jobb annál, mint a jól
elszíneződött hátszőr egy klubkiállítás reggelén. Az ilyen szőrelszínezős
dolgokat egyébként mindig nagyobb kiállításokra időzítem. Hm… mert hát miért ne
lehetne jó töményen rátenni a színkiemelő sampont a kutya fehér gallérjára
(budapesti CACIB előtt), attól biztos sokkal szebb lesz meg még fehérebb.
Kiderült, hogy azért, mert attól konkrétan citromsárga lesz. A következmény: én
gazdagabb lettem egy tanulsággal, Ivy meg egy hétig rohangált naposcsibeként. Visszatérve…
a lényeg, hogy a merléknek csak oda csöppentek spot on-t ahol fekete folt van. A
kullancsok ellen egyébként szerintem már minden létező dolgot végigpróbáltam,
nekem ezek váltak be a legjobban. Sokáig keringtek olyan információk, hogy
bizonyos spot on-ok nem adhatók MDR1 -/--os kutyáknak, mert ivermectin
származékot tartalmaznak, ami ugye rájuk nézve veszélyes lehet. De ezek a
készítmények olyan minimális mennyiségbe tartalmaznak ivermectin származékot,
hogy nem okozhatnak gondot. 1000 állatorvost megkérdeztem, mindenféle
tájékoztatót elolvastam, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy nem indukál
tüneteket egyik ilyen spot on se. Féreghajtóból is Milbemaxot használok, abban
is van némi ivermectin származék, és azzal sincs gond, pedig van 3 -/- -os kutyám és évek óta kapják. Na de ennyit
az élősködőkről.
Dasha itt töltött nálam egy
hetet, egyfajta csapatépítőként. Amikor mentünk érte, vittem magammal Ivy-t
aminek Dasha állatira örült. Nem is gondoltam volna, hogy emlékszik rá. Azután ott volt még Dior, aki ugye Dasha lakótársa (Ivy féltestvére), és Drake baba is bemutatkozott a kis csapatnak. Dasha ittléte alatt egyébként két dologra jöttem rá. Egyrészt, hogy én is totál lelazulok,
majd elalszok a kutyameditációs zenére, másrészt, hogy mennyire látszik a kutyák
között a különbség gyerekkel való szocializáció szempontjából. A séták során
Dasha úgy állta a gyerekek dögönyözését, hogy öröm volt nézni, látszott, hogy
hozzá van szokva. Ivy viszont kissé kimért a gyerekekkel első blikkre. Ha
közelítenek felé, finoman elhúzódik, majd miután rájön, hogy a kis kezükkel
milyen finoman tudják simizni, akkor már pakolja magát. De neki kell az az 1-2
perc oldódni. Dashának nem.
Drake tündérbaba és Dasha játszanak
Dasha...
Ivy-ról is szerettünk volna lőni pár normális képet mielőtt a maradék szőrét is levedli, de ő inkább úgy döntött, hogy aznap csak futkorászik, vagy függőlegesen ugrál.
A beceneve kiskora óta: A NYŰL:-D
Dasha, Ivy, a kis és a nagy focilabda
Apropó Dasha… A minap ismét
bepróbáltuk egy kiállításon. Jó korán odavittük, volt ideje akklimatizálódni
bőven, ott a helyszínen is gyakoroltunk vele, és úgy nézett ki működik a
rengeteg belé fektetett energia. Legalábbis addig úgy tűnt, amíg be nem ment a
ringbe bírálatra. Egyszerűen semmi mást nem láttam rajta, minthogy ki akar
menni a ringből, és esze ágában nincs semmi olyat megcsinálni, amit kéne. Még a
mozgás ok, futott rendesen, de állni nem volt hajlandó. „Csak el innen ebből az
egészből” - ez az egy gondolat látszódott rajta. Ilyenkor pedig felmerül a
kérdés, hogyha a kutya zsigerből ennyire utálja ezt az egészet, akkor meddig
érdemes erőltetni. Az az igazság, hogy találkoztam jó pár olyan kutyával az
elmúlt években, aki jól láthatóan rühellte ezt az egész kiállításos macerát,
meg olyannal is aki imádta mindenestül és nem győzte feszíteni magát a ringben,
meg persze olyannal is aki feladatszerűen – esetenként tökéletesen –
végrehajtotta amit kellett, de olyan halálosan nem élvezte. Akármennyire fáj is
ezt kimondanom, eddigi tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy ez csak kis
mértékben változtatható állapot. El tudom képzelni, hogy rengeteg munkával
bizonyos esetekben persze javulhat a dolog, de vajon mekkora változás érhető el, és főleg... érdemes e erőltetni? Winnie
– mint már ezt többször is említettem – szintén nagyon utálta. Még a fürdés ok,
az utazással sincs gond, meg ácsorog is ha kell, de az, hogy ő pár gramm
jutifaliért kiköpje a tüdejét a ringben, na azt már nem. Pedig még a ringbe-menetel
előtti gyakorlásnál is tök szépen csinált mindent, de élesben egyszerűen nem
volt hajlandó dinamikusan mozogni, inkább csak cammogászott. (Ilyen szó
szerintem nincs, de én megalkottam Win kedvéért :-) Miközben az arcán olyan
kifejezés volt, hogy egyértelműen látszott a kutya bárhol szívesebben lenne
mint itt és halálosan unja az egészet. Minden porcikájával tüntetett a kiállítás
ellen. Winnie bírálati lapjaiból tudom, hogy hány szinonima van arra, hogy: végtelenül
unott. A listavezető az ’enervált’ volt. Dashával a közös pontjuk
egyértelműen az, hogy úgy húznak kifelé a kiállítási területről, mint akit
kergetnek. Ez így senkinek se jó. Se a kutyának se nekünk, ezért úgy
döntöttünk, hogy maximum két esélyt még kap, de ha akkor sem hajlandó teljesíteni, és
ennyire tiltakozik, akkor jó darabig biztos nem lesz kiállítva. Azután majd
meglátjuk. Igazság szerint a szívem megszakad érte, de egyszerűen nem lehet
ráerőszakolni a dolgot ha ő ennyire nem akarja. Ez sajnos nem feltétlen
előrelátható, amikor az ember kiállítási kutyát vesz. Nincs garancia arra, hogy
egy kölyök majd beválik showkutyaként. Miközben azzal amit küllemre elvártam
ettől a kutyától, azt maximálisan hozta is. Ezért is különösen bosszantó, de
sajnos ezen is meg kell tanulni túllendülni. Ha teljesen őszinte akarok lenni,
ez egyelőre nem sikerült maradéktalanul. Azért még hátha nincs minden veszve. Maradjon ez a dolog még képlékeny. Hát ő az.......
Dasha 17 hónaposan
Ettől az eseménytől függetlenül
nagyon jól éreztem magam a kiállításon. Ilyen sok impulzus egyszerre már jó rég
nem ért. Rengeteg kutyát láttam, rengeteg mindenkivel találkoztam, és számtalan
érdekes eszmecserét folytattam. Mindenképpen megérte. Hiszen ez az egyik
legjobb a kiállításokban. Meg az, hogy sok olyan kutyát, akit addig csak
fotókról láttam, vagy hallomásból ismertem, azokat ott láthatom élőben. Ha
pedig a végén spontán kiskutyalátogatásos mini traccspartiba torkollik a nap,
az talán a tökéletes lezárás. J
Márti, ha véletlenül olvasod….
akkor…. S-U-S-H-I J És hatalmas köszönet a képekért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése