2017. március 6., hétfő

3 az 1-ben

Topic 1. 

Spermavizsgálat Volume 3.
Avagy további barangolások a szaporodásbiológia útvesztőjében.


Nemrég sor került Maddox újabb spermavizsgálatára. Megmondom őszintén baromira izgultam, hogy mi lesz. Valahogy nem mertem bizakodni. Végül nem az Egyetemre mentem vissza ahogy eredetileg terveztem, hanem felkerestem dr. Thúróczy Juliannát (kinek doktori címeinek kibogozásával vagy 2 órát töltöttem). A mintavétel hála az égnek gördülékenyen zajlott. Valamiért ilyenkor mindig az a parám, hogy nem fog sikerülni, kierőltetni meg ugye nem lehet. Ezért nagy könnyebbség amikor túl vagyunk rajta. A többi már úgyse rajtunk múlik.
A kutya 1.6 ml tiszta anyagot adott le, ami nem túl sok ugyan, de még határon belül van. 2-3 ml lenne az ideális. Az összes létező vizsgálatot kértem rá, morfológiát, bakteriológiát, stb, szóval egy mindenre kiterjedő vizsgálatot.  Első ránézésre nem volt vele semmi probléma, de ez nem nyugtatott meg, mert a múltkor is a morfológia mutatott eltérést. Mert - mint kiderült – lehet egy sperma a mikroszkóp alatt akármilyen perfekt, ha a többi vizsgálat ezt nem erősíti meg. A legutóbbi vizsgálaton (2016. november) ugye az derült ki, hogy a kutya spermájában:
abnormális sejtek aránya: 70% 
normális sejtek aránya: 30%
Az abnormalitás a spermiumok farokrendellenessége, illetve, hogy néhány sejt esetében a farok elválik a fejtől. A spermiumok száma, és előrehaladó mozgása ugyanakkor megfelelő volt. Az, hogy ezt az elváltozást mi okozhatta, csak találgatták, de mindenféleképpen valami külső behatásra gyanakodtak. Azért jött szóba Maddox korábbi szteroid kúrája, meg hasonlók.
Az előző vizsgálathoz képest a mostani (2017. február) eredményei:
174 millió spermium/ml (100 millió fölött jó az érték)
Mozgásuk: 85%
abnormális sejtek aránya: 18% 
normális sejtek aránya: 82%
Maddox így a sperma-megfelelési vizsgán most sokkal jobb eredménnyel végzett. S bár még így sem tökéletes, azért mindenesetre biztató. A mikrobiológiai vizsgálatok (pl. baktertológia, mycoplasma) eredménye mind negatív lett. Az orvos szerint így már nyugodtan meg lehet vele próbálni egy fedezést. 

Maddox eredménye


Maddox kezelésként táplálék-kiegészítőket kapott az elmúlt hónapokban (és a következőkben is ezeket fogja, mivel a teljes javuláshoz kb. 6 hónap kell):
  •           Selen Pet kapszula
  •           Virbac Megaderm szőr és bőrkondicionáló oldat
  •           lazacolaj (Brit Care vagy Grizzly Pet)
  •       C11 Complex tabletta (amit eredetileg a szalagsérülés miatt kap, de nem kizárt, hogy ezen is segít kicsit)

Persze ezeket nem mind egyszerre kapja, hanem váltva. Kivéve a C11-et, azt folyamatosan. Megadermből végigcsináltunk egy kúrát, egy dobozt evett meg a kutya. Amikor annak vége volt, elkezdtem adni a Selen Pet-et… stb.

Maddox a szalagsérült lábára most semmi mást nem kap, csak a porcerősítőt, meg sok pihentetést. Minden más kezelést abbahagytunk, mert úgy láttam, hogy csak romlik. Hasonlót tapasztaltam mint Sophie esetében, hogy amikor elkezdődtek a célzott kezelések, a kutya nem jól reagált. Így most figyelem hogyan változik az állapota, és esküdni mernék rá, hogy kicsit mintha javult volna. Egyelőre nem szeretném ha műtenék. Túl nagy műtét, túl rizikós.
Szóval visszatérve a spermavizsgálatra, engem baromira érdekelt, hogy mégis mi okozhatta ezt a problémát, mi lehet az a sokat emlegetett külső behatás. Toxikus anyag, károsító tényező, vagy legyen az bármi. Azért jó ilyenekről tudni, hogy mi az ami kerülendő. Beszélgetésünk során a Doktornő azt mondta neki van egy gyanúsítottja. Merthogy ez a fajta spermaelváltozás gyakran fordul elő olyan kutyáknál, akik padlófűtéses házban élnek. Majd megkérdezte, hogy nálam az van e. Hát most már nincsen – mondtam – de egy évvel ezelőttig egy olyan házban laktam ahol padlófűtés volt. A következő kérdése az volt, hogy mennyit feküdt rajta a kutya. Olyan nagyon sokat nem feküdt rajta, mert ugye ők télen vannak a legnagyobb szőrben, amikor ment a padlófűtés, és olyan melegük volt rajta, hogy inkább kimentek. De azt nem állítom, hogy sose feküdt rajta, néha előfordult. Így kiderült, hogy már a költözéssel javítottam a kutya spermaminőségén. 
Basszus bele se gondoltam, hogy konkrétan éppen a kutya tojásait sütögeti a padló, miközben békésen heverészett rajta!!! Anyám, a padlófűtés??? Ez szembe se jutott, annak ellenére, milyen kézenfekvő. Szóval… a tanulság: olyan kant, akit valaha is szeretnénk tenyésztésbe vonni, soha, de soha ne engedjünk padlófűtésen heverni! Viszont kapjon Selen Pet-et, az ártani nem árt, sőt…

Ja, és mint korábban ígértem azon rendelők, állatorvosok igen rövid listája, akikhez szaporodásbiológiai dolgokban lehet fordulni:

Ani Rep Kisállat Szaporodásbiológiai Szakrendelő
1119 Budapest, Etele út 28.
Dr. Szász Ferenc

Budafoki Állatgyógyászati Központ
1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 52.
Dr. Thúróczy Julianna

SZIE Állatorvos-tudományi Kar 
Szülészeti és Szaporodásbiológiai Tanszék és Klinika
1078 Budapest, István u. 2. 
Dr. Cseh Sándor

A vidéki lehetőségek még feltérképezésre várnak....


Topic 2. 

A merle szuka kérdéskör

Átlagban havonta-kéthavonta keresnek meg azzal a kérdéssel, hogy van e eladó blue merle szukám, vagy tudok e ajánlani valakit. A legutóbbi ilyennél úgy gondoltam itt az ideje komolyan feltérképezni a helyzetet. Megint. Magyarországon alig születik merle szuka, ha egy évben 1 vagy 2 akkor sokat mondok. Több csak igen ritkán. Ezek a kölykök viszont szinte sosem eladók. A tenyésztők igyekeznek a merle szukákat megtartani, vagy társtulajdonba adni. Esetleg odaadják olyan gazdinak aki kiállításozni, tenyészteni szeretne vele. Hobbira nem. Hobbira blue merle szukát találni szinte lehetetlen. Van aki frankón 4-5 éve vár rá. Éppen ezért alaposan körülnéztem merle szuka ügyben Európa nagy részén, elsősorban a környező országokban. Hát nagyjából mindenhol hasonló a helyzet mint itthon, sőt… pár országban szinte egyáltalán nem hoznak le merle almokat, vagy csak nagyon ritkán. Nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy az ember egy merle szukát tudjon venni, pláne hobbira. Egyébként a probléma nem új keletű, merthogy nálam Flesh és Maddox is merle szukának indult. Hát lett belőle egy tricolor és egy merle kan, de másodszorra legalább a szín stimmelt. Ha jól látom most se lenne egyszerűbb dolgom, ha merle szukát vennék. Egyszerűen tényleg elképesztő, hogy mennyire nincs.


Topic 3. 

Szemléletváltás

Muszáj volt, kénytelen voltam, mert ha ez úgy folytatódott volna ahogy, akkor tuti bekattanok. Szóval…
A kutyakiállítás dolog nálam tényleg szerelem volt első látásra. Olyan sokáig néztem vágyakozva a ringet kívülről, hogy el sem hittem, mikor végre megvalósult az álmom. Sőt elég nagy szerencsém is volt, mert volt a kezemben egy olyan kutya akivel nyerni is lehetett. Azután elkapott a láz. Elkezdtem ezerrel kiállításozni minden koncepció nélkül, ahova csak tudtam mentem. A kanokkal pedig mindez csak fokozódott. Csak nyerni, nyerni, nyerni, gyűjteni a címeket, meg elrohanni még ide-oda, mert kell még 2 pont a Club-Starhoz. És már semmi öröm sem volt benne. Hajtás, idegeskedés, stressz és csalódás majd újratervezés ha a kutya nem nyer. Ha nyer akkor meg azért.
Azután jött egy nagyobb szünet, mert Winnek babái voltak, és amikor visszatértem elhatároztam, hogy változtatok a dolgokon.
Nézegettem a régi kiállítási képeket és próbáltam az emlékeket előcsalogatni akkorról, amikor még örömmel jártam kiállítani. Rájöttem, hogy magammal és a kutyáimmal szemben is túl nagy lett az elvárás. Mert valójában mit is ad egy plusz cím, ha közben nem élvezzük a dolgot. Ez egy hobbi, ami örömöt kell, hogy okozzon. Ezért úgy döntöttem: szigorúan csak egy kutyát viszek magammal, és a napot úgy fogom alakítani, hogy az mindkettőnk számára a legjobb legyen. Nem nézek előzetes statisztikát, nem érdekel kik az ellenfelek, nem stresszelek előtte, csak a kutyával foglalkozom. Mert neki – akit viszek – legyen az egy kitüntetett nap, amikor csak vele vagyok. Nem viszek ketrecet, boxot, a kutya végig velem van. Amit viszont kap, az nagyobb mennyiségű isteni jutifalat, sok odafigyelés, törődés, és ismerkedés, játék más kutyákkal, Szóval kaja, pia, rágcsa, társaság, futkározás. Azt szeretném, hogy a kutya érezze jól magát velem, az a nap csak róla szóljon, és nem érdekel, hogy nyer e vagy sem. Volt ahol még a bírót sem tudtam, hogy kicsoda, de mentem mert volt kedvem. És számomra ez lett a kulcs. Akkor megyek ha van kedvem. Nem pedig akkor amikor kell. 
Így pedig már teljesen más a helyzet. A szemléletváltás óta sokkal jobban érzem magam, megint élvezem a kiállításokat, és Ivy - akit mostanában cipelgetek - olyan örömmel jön, ha látja, hogy reggel készülődök, hogy csak na. Arra is figyelek, hogyha hazaérünk a nap további részét is velem töltse, mellettem aludjon el. Isteni extra vacsi neki és nagy pihi ahol ő akarja. Egy teljes nap, ami csak az övé, a mienk. A kiállításokat tenyésztési szempontból továbbra is elengedhetetlennek tartom, mert jelen kell lenni, hogy az ember a köztudatban maradjon, hogy lássa az aktuális állományt, hogy kapcsolatokat építsen, ápoljon, stb. Ezeknek viszont nem feltétele a nyerés. Se fedezőkan, se kölyökválasztásnál nem befolyásolja a döntésemet, hogy az adott kutya az adott kiállításon nyert e vagy sem. Azt gondolom, hogy mindenkiben aki ezzel foglalkozik benne van a kiolthatatlan versenyszellem, ez így rendben is van, de azt többé nem hagyom, hogy ez a dolog ennyire rám telepedjen.

 Ivy az AAPKK klubkiállítás bírálata után a Lunától lopott legklasszabb rózsaszín labdival. Ezután kicsit pihizett amíg én karattyoltam, majd kimentünk még egy másik tenyésztő fiatal szukájával egy jó nagy futásra. Szerintem élvezte :-) És én is...



Az említett témákban való rengeteg segítségért és a fantasztikus fotókért ezúton is szeretnék köszönetet mondani Alexnek és Mártinak! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése