2015. július 6., hétfő

Húzós harmadik

A babák ma lettek 3 hetesek. Nagyot nőttek. Az anyjuk már nem nagyon hajlandó lefeküdni a szoptatáshoz, így a babák kénytelenek állva szopizni. Ez nem mindegyiknek megy annyira könnyen. Az egyik kis kan annyira mohón próbál falni, hogy az orra és a szája is úgy telemegy tejjel, hogy a végén picit visszaöklendezik. A másiknak meg kaksizási nehézségei támadtak, mivel most már egyedül is kell végezniük a dolguk, ami még szintén nem megy zökkenőmentesen. Ezért ordítva kaksizik. A ládába már kezdenek unatkozni, ezért folyton kimásznak, de kint hagyni nem merem őket, ahhoz még túl picik. Így megkezdődött a folytonos ki-be pakolás. 
Ma egy kicsit fogytán van az erőm, és a türelmem is. Ez gondolom a kialvatlanság és az irtózatos meleg kellemes együttesének eredménye lehet. Ráadásul ma eltörtem az ovális ládát, ami plusz szívás, mert legtöbbször abban alszanak a gyerekek. Azon kívül egy olyan dologgal kellett szembesülnöm, amivel eddig még nem. Nálam eddig csak téli alom volt. Azoknál nagyon könnyű volt a hőmérsékletet szabályozni, mert csak fokozatosan egyre lejjebb csavartam a fűtést és kész, de hűteni a babákat, na az nem egyszerű. Még ha lenne is légkondim, ami nincs, akkor sem nyomhatnám rájuk. Ugyanez a helyzet a ventilátorral is. Szerintem többet árt mint használ. Már ilyen kisbabák esetében. Este kinyitnám náluk az ablakot, de akkor meg mindig rájuk jön a sivíthatnék, ezért be kell csuknom, különben az egész környék azt hallgatná. Nappal besötétítem őket, csak a szobaajtón keresztül szellőztetek, mert a lakás elég hűvös. Éjjel szintén, bár néha megpróbálok egy kis ablakot nyitni. 
A héten bepróbálkozom a hozzátáplálással. Remélem sikeresen. Néhány random kép a mai napról.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése