Elég sokat gondolkodtam az utóbbi
időkben. Az ember amikor ilyen dolgokat csinál, mint a kölykök gondozása,
nevelése, mindig megkérdőjeleződik, hogy vajon azt amit csinálok, jól csinálom
e. Van e olyan, hogy túl sok gondoskodás. Szerintem egy szoptatós anyakutya és
a kölykei esetében nincs. Hagyni, hogy érvényesüljenek az anya ösztönei, s
közben támogatni, segíteni őt amiben csak lehet, ez a legjobb talán amit
tehetek, illetve tehetünk Zolival együtt. Annyira kíváncsi lennék, hogy mások
hogy csinálják. Nem sok viszonyítási alapom van. Korábban segédkeztem alom
felnevelésében más fajtánál. Akkor rengeteg tanácsot kaptunk egy
fajtaspecialista állatorvostól. Az akkor hallottak ma is nagyon sokat
segítenek. Mert amúgy a kutyatenyésztés – már ami a kifejezett gyakorlati
részét illeti - nem egy egzakt tudomány. Nincsenek rá írott szabályok, vagy
definíciók, csak szájról-szájra terjedő tapasztalatok, amik nincsenek
dokumentálva. Pedig jó lenne. Emlékszem, hogy az első alomnál napi legalább 5
órát telefonáltam, mert ott voltak azok a csepp babák, és fogalmam sem volt,
hogyan kell őket életben tartani. Az alapokat persze elmondták, és volt pár
tenyésztő aki nagyon sokat segített, de egy csomó dolog ismeretlen volt, s így
egy kicsit ijesztő is.
Persze volt aki nem is értette
mit molyolunk mi ennyit a kutyákkal, hisz egy keverék kutya simán megszül egy
rókalyukba és fel is neveli a kölyköket. Ez valóban igaz, de arról nem szól a
fáma, hogy ezeknél az almoknál milyen a túlélési arány, vagy mennyire
zsarolódik le a szuka szervezete.
Gyakran gondolkodom azon is, hogy
mi lett volna, ha Ivy fedeztetése sikerül.
Ivy-t nem terveztem egyelőre
fedeztetni, még vártam volna vele kicsit. Bár már betöltötte a szükséges
korhatárt, és a papírjai is szinte mind megvoltak. De vannak olyan esetek,
amikor muszáj azonnal dönteni. Ez is olyan volt. A közelbe került egy olyan kan,
akitől nagyon de nagyon szerettem volna egy almot. Csak pár hétre jött egy
szomszédos országba, és Ivy pont betüzelt. Ezért megpróbáltam hátha… De nem
sikerült. Ahányszor látok egy képet a kanról a FB-on, a szívem szakad meg érte.
Olyan gyönyörű kutya, hogy sírnom kell, és élőben még szebb. Közben meg néha
azt gondolom, hogy lehet, jobb is így. A babák annyi időt igényelnek, hogy nem
tudtam volna megadni Ivy-nak azt a figyelmet amit érdemelne. Valószínűleg
semelyikük sem kapott volna 100%-os figyelmet. Sem Win és babái, sem Ivy és
babái. Ettől pedig rosszul éreztem volna magam. Ivy-nál azért sajnáltam volna
különösen, mert élete első almánál csak rá akarok koncentrálni, Win pedig az
utolsó almát hozta le. A sors ezt így akarta. Pár napig gyászoltam a meg sem
született almot, de igyekeztem hamar túllépni rajta. Előre kell nézni. És
biztos vagyok benne, hogy jön még Monsolana az én utcámba.
Szerbia; kimaradt jelenetek
Reggeli kávézás Ivy-val Novi Sad-ban.
Zoli Collie-Disneyland-ben :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése