Nem vidám

Tollba mondott gondolataim a tenyésztésről egy igencsak rossz nap, és egy üveg vörösbor után... 

Mostanában megint annyiszor eszembe jut a Sophie. Az évek múlásával elvileg enyhülnie kéne a gyásznak, de ez valahogy nem akar. Azt hiszem ha meg kéne neveznem egyetlen eseményt az egész eddigi kutyázásom alatt, ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem, az egyértelműen az ő halála. Azt hiszem az az eseménysorozat konkrétan traumatizált. Már az is amikor megtudtam a diagnózist, meg ahogyan megtudtam. Tele volt a kicsi szoba állatorvostan hallgatókkal, a professzor pedig nekik magyarázta mit lát a kutyán és, hogy mennyi ideje van hátra. Azt mondta maximum fél év. Én meg csak álltam ott és fel se fogtam amit mond, csak arra tudtam koncentrálni nehogy bőgjek. Hogy legalább addig bírjam ki amíg kiérek az utcára. Azután ott a Lehel út sarkán összeroskadtam, átöleltem a kutyát és csak sírtam. A járókelők meg csak bámultak. Volt aki odajött és megkérdezte, hogy tud e segíteni valamiben, ami annyira jól esett, hogy azután már azért is sírtam. Nem is emlékszem hogy jutottam el a kutyával a kocsiiig, utána meg haza. A történtek ellenére soha egy pillanatig sem bántam meg, hogy őt választottam. Mert legalább azt a keveset vele tölthettem.

És akkor még mindig ott van az elkerülhetetlen önvád. Hogy vajon mit tehettem volna még? Mit csináltam rosszul?

Istenem ez az egész annyira összetett. Egy külső szemlélőnek felfogni, megérteni azt, hogy mi napi szinten miken megyünk keresztül… szerintem lehetetlen. Még úgyis ha elmesélem. Mert nem érzi úgy, nem tud úgyse bevonódni olyan mértékben.

És persze gyakran elhangzik tenyésztők szájából, hogy „de nem nyavalyoghatunk, mert mi választottuk”, ami igaz is, de attól még beszélhetünk róla, hogy mennyire nehéz. Legalább így egymás közt. Talán kicsit könnyebb úgy elviselni, hogyha megosztjuk a terhet, és nem kell nekünk cipelni az egészet a vállunkon.

Lehet azért is foglalkoztat mostanában jobban ez a halál dolog, mert gyakran gondolok arra, hogy három 10 éven felüli kutyám van. Hamarosan megint át kell élnem hasonlót. Próbálom magam felkészíteni lelkileg, miközben pontosan tudom, hogy nem lehet. Erre egyszerűen képtelenség felkészülni. Ezért néha csak állok és nézem őket, miközben arra gondolok, Istenem kérlek még ne vedd el őket!

Néha annyira tudom utálni ezt az egészet. Hogy miért nem gyűjtök inkább bélyeget, vagy bármit, ami sokkal kevésbé fájdalmas. Mert ez a tevékenység érzelmileg akkora amplitúdóval mozog, olyan hatalmasak a hegyek és a völgyek, hogy néha tényleg azt érzi az ember, hogy belebolondul. Néha meg csak pusztítóan fáj.  Mert a születésnek – ami a kezeink között megy végbe – szoros hozzátartozója a halál. Ott lépked folyton, közvetlen mögötte. A meg nem született almok, az elvesztett kiskutyák, és a mindennél fájdalmasabb… felnőtt kutya elvesztése. Mennyi álmatlan éjszaka, mennyi könny és véres verejték. Úgyhogy tényleg őszintén pofán tudnám csapni, aki legközelebb megkérdezi, hogy mi kerül ezen a kutyán ennyibe? Többek közt az cseszdmeg, hogy mindezeket nekem kell átélni azért, hogy neked lehessen kutyád!

Arcanum VIII. avagy a collie magyarországi történetének nyolcadik része

Figyelem! Figyelem! Barry z Peresa nevű hosszúszőrű collie kan származása továbbra is nagy erőkkel kerestetik! Barry z Peresa 1968 körül született, Csehszlovákiából importálták a Lajta-Hansági Állami Gazdaság kutyatenyészetébe. 1970. június 7-én rendezett Mosonmagyaróvár CAC-on biztos, hogy ki volt állítva. Ha van bárkinek olyan katalógusa, törzskönyve, vagy bármi dokumentuma, amin fellelhető mindkét szülője, sírva kérem juttasson el hozzám egy másolatot!

A leközölt törzskönyvekben, adatokban még mindig lehet hiba! Folyamatos töltés és javítás alatt állnak! Egyelőre csak tájékoztató jellegűek! 

A cikk-sorozat korábbi részei: 1. rész,  2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész

Nah... folytatván a korábbiakat... A collie hazai népszerűségének és populációjának növekedéséhez az 1970-es években két dolog járult hozzá. Az egyik mindenképpen LASSIE...

A lassie; egy skót szó, mely kisleányt, fiatal lánykát jelent. Ez a kifejezés az 1800-as években volt divatban, nem kizárólagosan angol nyelvterületen. Számos korabeli magyar irodalmi műben, újságcikkben is találkozhatunk vele, pl. "egy kedves kis lassie sétált át az úton kosárkával a keziben". 

Amikor a XIX. század elején / közepén elkezdődött a fajtatiszta állatok tenyésztése, előszeretettel adták a Lassie nevet nőstény lovaknak, illetve bármilyen fajtájú szuka kutyának. Ha átböngésszük a régi collie törzskönyveket, már az 1800-as évektől találhatunk rengeteg Lassie nevű kutyát. Lassie első történetének megjelenése is kb ekkorra tehető. Hiszen nem Eric Kinght volt az első, aki egy Lassie nevű hős colliet említ irodalmi műben. 1859-ben jelent meg Elizabeth Gaskell: Féltestvérek című könyve, melyben Lassie a collie szuka megment két elveszett testvért. 

A megmentő hős collie később egy dokumentált igaz történet kapcsán is megjelenik. A történet szerint, 1915-ben - az I. Világháborúban - Anglia partjainál a németek végzetes csapást mértek egy hajóra. A rengeteg partra mosott áldozatot nem győzték felhalmozni a parti városka halottasházában. Nem is fértek el ott mind, ezért a helyi kocsma tulajdonosa felajánlotta a pincéjét. Amikor a holttesteteket elhelyezték a kocsma  padlóján, a kocsmáros collieja Lassie, odament az egyikhez és nyalogatni kezdte, majd melléfeküdt, hogy melegítse. Ezt a kutya több mint fél órán át csinálta, mire a halottnak hitt tengerész magához tért. Miután észrevették, hogy még él, kórházba került, és teljesen felépült. Később visszatért a kocsmába, hogy megköszönje a kutyának, hogy megmentette az életét. A tengerész számos helyen megosztotta történetét. Rövid novellák, inspiráló mesék, újságcikkek, de még hadi-könyvek is megörökítették a hős collie szívmelengető történetét, mely ezután hazafiasságot ösztönző mítosszá vált, a háborús sérülésekből lábadozó, morális válságban lévő Angliában.  

Valószínű ezen történetekből inspirálódva írta meg Lassie a skót juhász történetét egy rövid novellában 1938-ban Eric Kinght. Az újságban megjelent sztorinak akkora sikere volt, hogy két évvel később - 1940-ben - könyv formájában is megjelentették. Majd 1943-ban 'A' kategóriás hollywoodi sztárokkal leforgatták az első filmet, Lassie hazatér címmel. Ezután a filmipar és a különböző médiumok ontani kezdték a Lassie produktumokat. Több film, rajzfilm, sorozat, képregény, és rádiójáték született belőle. 

Magyarországon a könyv és a film is pár évvel a II. Világháború után jelent meg. Akkor pedig hiába is lendítette volna fel a keresletet a colliek iránt, nem volt az országban a fajtából egy sem. A film nem kapott túl nagy publicitást, így itthon csak a könyvből ismerhették Lassiet. Az amerikai Lassie sorozatok nem jelentek meg Magyarországon, és a következő mozifilm magyar bemutatója is még jó sokáig váratott magára. A 'Bátor mint Lassie' hazai megjelenését 1956 októberére időzítették, így az is elsikkadt az események árnyékában. Ezután jó darabig nem igazán hallani Lassieről, majd...

1972-től megjelent a népszerű Képes Újság képregénye, a Lassie hazatér. Majd Knight könyve bekerült az ajánlott irodalomba, ezért  - hosszú idő után - 1975-ben nagy példányszámban újranyomták a könyvet, és rádiójáték készült belőle. 1978-ban pedig hatalmas csinnadrattával megérkezett a magyar mozikba a Varázslatos Lassie című film.  Az egész család számára élvezhető ifjúsági filmek alig szerepeltek a mozik kínálatában, pedig hatalmas volt az igény rá.  Lassie a hetvenes években minden létező tömegkommunikációs platformon megjelent itthon, így minden réteget elért. Miután a hűséges, okos munkás-eb ideológiailag is megfelelő története a német és a szovjet mozikat is letarolta, Lassie ismertsége és népszerűsége az egekbe ugrott.

(A Kutya, 1969. március)

(A Kutya, 1978. 6. és 7. szám)

Ráadásul a collie egyre több reklám-anyagban is feltűnt, és ahogy már korábban említettem, az ismert emberek is propagálták a fajtát. (A Kutya évkönyv, 1974) 

Mindez elég inspirációt adott ahhoz, hogy az emberek felfigyeljenek a fajtára. A valódi népszerűséget azonban az hozta meg, amikor élőben látták őket. Ahogy a hazai populáció növekedett, és már az utcán is lehetett látni igazi Lassiet, - olyat amit addig csak könyvekben, újságokban, meg filmekben - na az indította el igazán az őrületet. Ahogy ezt a lentebbi levél is jól példázza. 

(Kincskereső, 1977.12.01. / 9. szám)

A kereslet csak nőtt, a tenyésztők pedig nem tudták kiszolgálni azt. És mi történik egy fajtával, ha kereslet jóval nagyobb, mint amit a tenyésztői társadalom ki tud szolgálni? Megjelennek a szaporítók. 

A szaporító szó a 70-es években tűnik fel először. Ekkor kezdik el a szaklapok taglalni a különbséget tenyésztés és szaporítás közt. Megjegyezném, hogy a háború előtti kutyás anyagokban, amikor a tenyésztés anyagi vonzatáról beszélnek a nemes urak, mindig kiemelik, hogy sosem szabad nézni a kutya árát, csak a minőségét. Erre igen gyakran felhívják a figyelmet, úgy ahogy a törzskönyv fontosságára, és a kutyák egészségére is. A 70-es évektől megjelenő szaporítók minderre fittyet hánytak, legtöbbjüknél főleg a pénzszerzés volt a cél, így kialakult az a jelenség, amit a mai napig ismerünk. 

De mindig voltak olyan valóban elhivatott tenyésztők, akiknek azért fontos volt a fajta minősége, valamint az állomány egészségügyi, küllemi helyzetének javítsa is.

Egyértelmű, hogy a '60-as évek két legmeghatározóbb collie tenyészete; a Lágymányosi (tenyésztő: Dr. Kubinszky Ernő) és a Kerteskői (tenyésztő: Simor György) kennelek voltak. Simor az évtized végére felhagyott a collie tenyésztéssel, más fajtára váltott. Kubinszky viszont még legalább 15 évig aktívan részt vett a fajta hazai tenyésztésében.

A jelenleg rendelkezésemre álló információk szerint a háború után az első import colliet Kubinszky doktor hozta be. Ez a tricolor kutya - Ambra Jivi - lett a Lágymányosi kennel alapító szukája, legalább három alom született tőle. Ambra Jivi apai ágon féltestvére volt Simor György kennelalapító sable szukájának, Zeggi z Ovci Farmy-nak. (Részletek a linkekre kattintva, és a lentebbi import táblázatban.) A két csehszlovák szuka felmenőit vizsgálva most már láthatjuk, hogy a modern magyar állományt megalapozó cseh importok milyen régi angol vonalakból származtak. Olyan angol kennelek kutyáira bukkanhatunk felmenőik közt, mint a; Southport, Parbold, Eden, vagy a Laund. Ezek a kutyák nagyjából ugyanazokból az angol vonalakból voltak, mint a háború előtti magyar állomány. Ami mondjuk nem is meglepő, tekintve országaink szoros kapcsolatát ez ügyben. Hozzávetőlegesen 120 éve adjuk-vesszük a colliekat egymás közt. (Milyen szép lenne egyszer ezt egy közös rendezvénnyel megünnepelni.) Ezekkel a csehszlovák importokkal tehát tulajdonképpen visszakaptuk a korábban megsemmisült állományunk egy darabkáját. 

(A Kutya, 1973. október és Bíró András: A 100. év elé..., 1996)

A hetvenes évek legelején jelenik meg a hazai collies életben a Zvekán házaspár, Zvekán József és felesége. Eleinte még nem önállóan, hanem Kubinszky doktorral (Lágymányosi kennel) kooperálva tevékenykedtek. Kutakodásaimra alapozva azt gondolom, hogy a két tenyésztő házaspár először a Lágymányosi "N" alom során működött együtt. Az almot a Zvekán házaspár nevelte fel, és meg is tartottak belőle egy szukát (Lágymányosi Nicollie, szül. 1971.01.06.), akitől később legalább 5 alom született. 

(Képes Újság, 1973. március 17.)

A hetvenes évek legelején közösen hoztak be egy sable cseh szukát (Etta z Marantu), és egy igen meghatározó cseh tricolor fedezőkant (Iron z Marantu), akitől 1973-1978 között legalább 20 hazai alom született. A Zvekán házaspár 1973-ban és 1974-ben - a II. VH után - elsőként importált blue merle kutyákat, náluk született az első merle alom. 

(A Kutya, 1975. április, 1976. március és 1979 szeptember)

Az első almok 1972-től, Lágymányosi-Khán kennelnév alatt jöttek le. Zvekánék a collien kívül később foglalkoztak bobtailok és sheltiek tenyésztésével is, utóbbit szintén Kubinszky doktor közreműködésével. Az első Lágymányosi-Khán alom Kubinszky német import szukájától (Bella vom Herrnholz) született. Azután valami történhetett, mert 1974-ben különvált a két kennel. Kubinszky doktor ismét Lágymányosi kennelnéven tenyészt, és megszületnek az első Khán almok, a Lágymányosi-Khán almok betűrendes haladását folytatva. 

(A Kutya, 1974. augusztus, a képen: "CAC, Lágymányosi Khán Ottó Jacky, másfél éves collie kan, Tenyésztő: dr. Kubinszky; tulajdonos: Kókai (Bpest.) Simai István felvétele") Bakker mekkora lehetett ez a kutya?

Zvekánék forgószélként érkeztek a hazai collies életbe. A zsigereimben érzem azt a hatalmas energiát, amivel belevágtak ebbe az egészbe, és ami több éven át ki is tartott. Fontos megemlítenem velük kapcsolatban, hogy bár a legtöbb helyen csak Zvekán József neve szerepel mint tenyésztő, egyáltalán nem elhanyagolható a felesége szerepe sem, hiszen jól láthatóan igen aktív részese volt a tenyésztésnek. Sőt! Jegyzem meg.... akárcsak a Kubinszky házaspár esetében. 

A teljesség igénye nélkül...

Lágymányosi-Khán és Khán almok 1972-1978 között

Zvekánék almainak vizsgálata során mellékinformációkból sikerült rájönnöm valamire, az 1971-es budapesti világkiállítással kapcsolatban... 55 hosszúszőrű collie volt nevezve ugye, ebből 13 magyar tenyésztésű. A legjobb helyen magyar kutyák közül a már említett Cservenkai Aga végzett, a világgyőztes kan és a fajtagyőztes pedig; Black Royal Rovelty z Gatebeckparku lett. A világkiállítás után született tőle alom a Lágymányosi-Khán, és a Virányoshegyi kennelben, illetve két kölyköt is importáltak tőle a későbbi években. 

(Népszabdság, 1973. január 14.)

A Zvekán házaspár aktívan részt vett a hazai collies életben, és igyekeztek népszerűsíteni a fajtát. Zvekán Józsefnek rendszeresen jelentek meg írásai az A Kutyában. Ezen kívül ő volt a Collie – Schnauzer Szakosztály collie titkára 1976 és 1981 között. (A szakosztályban egyébként ahogy látom elég pezsgő élet folyt. Rendszeresen szerveztek összejöveteleket előadásokkal, programokkal. Volt pl. elméleti és gyakorlati ringdresszúra oktatás, képes, filmes úti beszámoló külföldi  kiállításokról, más országok állományáról, egyéb fajta-rendezvényekről, de rendszeresen tartottak kiállítási eredmény-értékelő diskurzusokat is.)  

(A Kutya, 1976. / 9. szám)

(A Kutya, 1978. / 9. szám)

Arra egyelőre nem sikerült rájönnöm, hogy mikor és miért fejezték be a collie tenyésztést. 1981-ben egyszer csak hirtelen eltűnnek. Ők is és a kutyáik is.... Vajon mi történhetett? Hova lettek Zvekánék?

A Zvekán házaspár import kutyái mind Csehszlovákiából érkezett hazánkba, akárcsak a legtöbb akkori import collie. Ott viszonylag sok volt az angol kutya, főleg keleti blokk más országaihoz képest. Több olyan kutya is érkezett tőlük, akinek legalább az egyik szülője, vagy nagyszülője angol volt. Minimum 7 import collie apja volt például Alan z Metmary, akinek négy nagyszülőjéből három, angol kutya volt. Szóval azért csepegett be angol vonal elég rendesen.

Alan z Metmary (csehszlovák sable kan, született: 1967.04.22.) 

Voltak 100%-ban angol vonalú Magyarországra importált cseh kutyák is, főleg Ladypark, Dunsinane, Rokeby, és Corydon vonalakból, mint pl. Sulyok Imre (Rovelburgi) két cseh import féltestvér kutyája; Evendawn Sussi Tatranska Romanca (Digger of Dunsinane x Dairymaid of Dunsinane) és Shenon Ajax Tatranska Romanca (Leepark Starstone x Dairymaid of Dunsinane). 

Egy kis statisztika szerűséget nézve:

Import colliek 1960-1969 között: legalább 12 kutya (5 kan, 7 szuka) javarészt sable, néhány tricolor, származási ország szerint: 6 Csehszlovákiából, 2-3 a Szovjetunióból, 2 Németországból, 1 Lengyelországból. 

Import colliek 1970-1979: legalább 41 kutya (21 kan, 20 szuka) javarészt sable, néhány tricolor, 3 blue merle, származási ország szerint: 33 Csehszlovákiából, 2-3 Jugoszláviából, 2 Angliából, 1-2 a Szovjetunióból, 1 Németországból. 

Az import colliek és almok listája 1958-1980 közötti időszakból ITT elérhető! Még szerkesztés alatt!

Ami még feltűnt egyébként a Khán kennellel kapcsolatban, azok a nevek. Baromi jó neveket adtak! Stipi-stopi az összes! Na jó kivéve talán a Khán Klu-Klux-Klan. Ez ma már valószínű kiverné a biztosítékot. Nem valami PC. Meg egyébként se. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy régen hogyan, s mi alapján adtak nevet a kutyáknak. Ma már elég szabad a gondolkodás ezzel kapcsolatban. Bár vannak fő csapásvonalak, szokások, alapvetőn változatos a névadás.  

Az  A Kutyában 1969-ben megjelent egy ajánlás (dr. Balássy Zoltán: Milyen nevet adjunk a kutyának?), hogy milyen szempontok szerint javasolt nevet adni a kutyáknak. Vonatkozott ez a törzskönyvi nevekre éppúgy, mint a hívónevekre. Ez a javaslat, vagy inkább szabályzás határozta meg a következő évtizedek névadási trendjét. A legfontosabb, hogy a "kennelnév ne leplezze le a tenyésztelep tulajdonosának nemzetiségét. Magyar tenyésztő válasszon magyar kennelnevet... még ha a tenyésztelepen más nemzetiségű kutyafajtát tenyésztenek is". Jelölje pl. a helyet ahonnan származik. Nem Angliát persze ha onnan, de Bugacpuszta simán lehet. Vagy válassza a tenyésztő a saját vezetéknevét, vagy egy személyéhez kapcsolódó szót, esetleg képző segítségével egészítse ki azt .....-házi, ......-vári -ra. 

(Dunántúli Napló, 1976. augusztus)

A kutyanevek, főleg a törzskönyvi nevek adása elég népszerű téma volt, elemezték őket minden szempontból. Nagyon izgalmas nyelvészeti fejtegetéseket lehet olvasni a témáról, tele apró érdekességekkel. Az egyik írás pl. megemlíti, hogy lajstromozott kennelnevet 1920 óta használnak a tenyésztők, de hazánkban hivatalosan csak 1960-ban vezették be. A Lassie név elég népszerűnek számított, J. Soltész Katalin ki is tér rá alábbi tanulmányában. 

(Magyar Nyelvőr, 1970 / 3. szám, J. Soltész Katalin: Kutyanevek 1969. részlet)

Miközben a kutyaneveket vizsgáltam, többször találtam leírást arról, hogy miért adtak a kutyáknak bizonyos neveket, legfőképpen olyanokat, amik összefüggenek a vízzel. Folyók, patakok, tavak neve pl. A vízzel kapcsolatos név - a hiedelmek szerint - védelmül szolgált a korszakot rettegésbe tartó veszettség, vagyis avétos megnevezésén a víziszony ellen ellen. 

"Ami a folyónevek veszettség elleni védőerejét illeti, egyszerű analógiás eljárásról van szó, amely Európa-szerte ismeretes. A betegség egyik tüneteként, a torok majd a nyelőcső görcse miatt a kutya képtelen vizet inni, népiesen fogalmazva „irtózik a víztől". Viszont ,,a jószág . . . nevének kiviseli természetét" (Luby Margit: A pásztoréletről. Nyr. 66:35). Ezért ha folyóvíznevet kap, nem irtózik a víztől, azaz nem veszik meg. Európai példák szerint megfelelő védelmet nyújthat maga a víz szó is."  - J. Soltész Katalin: Kutyanevek 1969.

Márpedig a hetvenes években a veszettségtől való félelem meglehetősen indokolt volt. Miután az A Kutyában elég sok cikket találtam a veszettségről, utánanéztem a korabeli sajtóanyagokban mennyire volt jelen itthon a betegség, de semmi. Nagy olvasottságú orgánumok (napilapok pl.) nem említették, hogy lenne veszettség Magyarországon. Pedig...

"Hazánkban a XX. század elején a veszettség ún. urbánus („városi”) járványtani formájában volt jelen, ami azt jelenti, hogy a vírus elsősorban a kutyák, macskák körében volt gyakori. Az 1930-as évekre néhány szigorú hatósági intézkedés (így a betegség bejelentésének kötelezővé tétele, az ebnyilvántartás és az ebek évenkénti kötelező védőoltásának bevezetése) eredményeként Magyarországon a veszettségnek ezt a formáját sikerült felszámolni. A XX. század közepén azonban észak felől a vadon élő rókák állományában jelent meg a vírus. A betegség 1966-ig csak szórványosan fordult elő, ám ezt követően a Dunántúlon robbanásszerűen jelentkezett, így az 1970-es évekre már az egész ország fertőzötté vált. Járványtani szempontból ezt a formát szilvatikus („erdei”) veszettségnek hívjuk, ilyenkor alapvetően vadállatok körében terjed a vírus, de alkalmanként átadhatják a fertőzést háziállatoknak is." - veszettsegmentesites.hu

A betegség olyannyira jelen volt, hogy az A Kutya folyamatosan közölte a figyelmeztető cikkeket, a kertekbe is betörő veszett állatokról. Vagyis a kutyák még otthon, a kertben sem voltak biztonságban. A kutyatartók közül viszont még így is sokan voltak, akik elbagatellizálták a helyzetet és nem oltatták be az állataikat. Pedig elvileg kötelező volt és elmulasztását erősen torolták. Évente kiírtak egy dátumot, hogy meddig kell beoltatni a kutyákat, a határidő lejárta után pedig a főállatorvos elrendelte a kimaradt kutyák kiirtását. Mindeközben... a veszettségről, sokan azt hitték, a szomjúság meg az éhiség, a forró étel, vagy a párzás hiánya okozza, amit gyógyfüvekkel, népi gyógymódokkal ki lehet kezelni ("kutyaharapást szőrivel"). 

Persze tudom, hogy mindez nem tartozik szorosan a colliehoz, de nagyon érdekes fajtakutatás közben figyelni a kutyatartási kultúra, a kutyákkal kapcsolatos általános gondolkodás, vagy tájékozottság alakulását Magyarországon. Hiszen sok dolog amit ma már természetesnek gondolunk, pár évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem volt az. 

(A Kutya, 1979. február, Szelíd halál a kert alatt)

(A Kutya, 1979. március)

(A Kutya, 1969. december)

Az újságcikkekből jól kitűnik, hogy milyen egyéb egészségügyi veszélyek leselkedtek a kutyákra a 60-70-es években. A veszettségen kívül a kutyatartók küzdöttek a szopornyicával, az élősködőkkel és a gyógyszer-hiánnyal. Kutya-gyógyszereket ugyanis alig lehetett kapni, legtöbbször haszonállatoknak szánt kemikáliákat adtak nekik, ami gyakran káros, esetenként pedig végzetes volt. Sok volt a baleset, a fizikai sérülés, a mérgezés, és a lenyelt idegen test esete. 

Nagyon elkanyarodtam, sorry... visszatérve még egy gondolatra a colliehoz...  

Elgondolkoztam rajta, hogy vajon mi foglalkoztathatta a hetvenes években a collie tenyésztőket? Már az általánosságokon túl. Az egyik egyértelműen látom a fül kérdés volt. A hetvenes években a túl könnyű, felálló fület tűzzel-vassal próbálták irtani. Ettől függetlenül... ha megnézzük a colliekat az évtized elején meg a végén, megállapíthatjuk, hogy elég nagy küllemi változáson ment keresztül a hazai állomány. A nyolcvanas évekhez közelítve már látni olyan kutyákat, akik egyértelműen megütötték az akkori nemzetközi mércét. Az évtized második felében pedig már jeletek meg olyan írások, melyek kifejezetten a  fajta küllemét, eleganciáját méltatták. Persze továbbra is a hasznosság volt a fő. Ha mást nem "az élő természetet képviseli a természettől elidegenedő ember otthonában". De azért lassan kezdett nagyobb hangsúlyt kapni más perspektíva is. 

"FIGYELEM! Intelligens, elegáns megjelenésű kutyát akar? Skótjuhászt vegyen! ...." - a Rovelburgi kennel hirdetéséből, 1974.

(A Kutya, 1979. október)

(A Kutya, 1976. / 6. szám)

(A Kutya, 1979. szeptember)

(A Kutya, 1976. / 6. szám)

(A Kutya, 1978. / 10. szám)

(Kennel-hirdetés kutyakiállítási katalógusban, 1980. szeptember 28.)

(Katalógus: Budapest CACIB, 1971. május 9.)

(Katalógus: Budapest CACIB, 1974. szeptember 1.)

Hát mára ennyi. Folyt. köv.

Szeretnék óriás köszönetet mondani Nagy Margitnak a hihetetlen sok segítségért, Nagy Ilinek (Fontaneblui) és Kakas Timinek (Lucky-Luke), valamint a nemzetközi collie-történeti kutató csapatnak a felbecsülhetetlen információkért! Legfőképpen... Thank you so much Zdenka for your help!

UI. Sajnos a hetvenes években a legtöbb fotóhoz nem írták oda a rajta szereplő kutya nevét, akkor sem ha címlapon volt. Annyit írtak max., hogy "Címlapon: egy igazi skót....". Hát köszi! Szóval ha valaki véletlenül  tudja, kik azok a kutyák, akinek a képéhez nem írtam nevet, ne tartsa magában!

  

Arcanum VII. avagy a collie magyarországi történetének hetedik része

A cikk-sorozat korábbi részei: 1. rész,  2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész

Kapcsolódó bejegyzés: A magyar kutyakiállítások történetének kezdete 

A leközölt törzskönyvekben, adatokban még lehet hiba! Folyamatos töltés és javítás alatt állnak! Egyelőre csak tájékoztató jellegűek! 

Ahhoz, hogy a collie tenyésztésbe jobban belelássak, próbálok minél pontosabb képet kapni a korszakról ('60-70-es évek), már ami a kutyázást illeti. 

Szóval... folytatván, kiegészítvén a korábbiakat... A II. VH előtt egészen nyugat-európai szintű, magas színvonalú kutyázás, kutyatartási kultúra kezdett kialakulni az országban. Széles körű felvilágosítás folyt a kutyákkal kapcsolatban. Nem csak szaklapokban, hanem minden típusú újságban. Így a korszerű kutyatartási tanácsok jóval szélesebb réteghez eljutottak. A háború után mindez törlődött. 

Az emberek az őket ért hatalmas stresszt, sokszor az állatokon vezették le. Borzalmas cikkek jelentek meg arról, hogyan bántak az emberek a kutyákkal. Efelett utólag nagyon könnyű lehet ítélkezni, de asszem nekünk már fogalmunk se lehet arról, miken mentek keresztül azok az emberek. A lényeg, hogy valami nagyon megváltozott, és ez a mai napig érezhető. Az állatokkal szembeni viselkedés morális romlása sok sajtóanyagban visszaköszön. Bár úgy gondolom a morális zűrzavar ekkor az élet minden területén jelen volt.

A kutya-népesség a '60-'70-es években - főleg a nagyvárosokban - egyre csak növekedett, és a kutyatartási kultúra hiánya miatt kezdett egyre ellenségesebb hangulat kialakulni kutyások és nem kutyások közt. A nem kutyások nehezményezték például az utcákat, játszótereket, lifteket, lépcsőházakat, elborító kutyapiszkot, a lakásokból kiszűrődő kutyaugatást, és a rengeteg kóbor kutyát. Az A Kutya újságban minden problémára megpróbáltak rávilágítani, és megoldásokat javasoltak a helyzet kezelésére. A gond csak az volt, hogy a legtöbb javaslat süket fülekre talált. A kóbor kutyák helyzetének rendezésére javasoltak pl. felvilágosító kampányokat az állattartók részére, hogy ne eresszék már szélnek az állataikat ha megunták, vagy nincs rá szükségük. Javasolták menhelyek, állatvédelmi csoportok létrehozását. Végül a karhatalom úgy rendezte a helyzetet, hogy vadászokkal kilövették a gazdátlan kutyákat. Az egyik vadászlapban beszámolnak egy vadászról, aki egy alkalommal 600 kutyát lőtt ki. A kutyapiszok problémára ajánlották megoldásnak  - külföldi mintára - az ürülékszedő zacskó használatát. A karhatalom ismét intézkedett. Végül inkább kitiltották mindenhonnan a kutyákat, sokszor még az utcákról is. Kitettek egy táblát, hogy ebbe az utcába kutyával bemenni tilos, és kész. El volt rendezve a dolog. A kutya újságban meg csak ámultak a külföldi kutyatartók lehetőségein, akik még éttermekbe, szállodákba is magukkal vihetik kedvenceiket. Itthon meg még sokszor a járművekre sem szállhattak fel. Mondjuk a kutyatartók hozzáállása sem segített a helyzeten. A kutyapiszok felszedését nem akarták vállalni, mondván más is eldobál szemetet az utcán, csikket, sörösüveget, mi-egyebet, miért tegyenek ők akkor másképp?! Ha a liftbe bepisilt a kutya, nem törölték fel, otthagyták. Annyira nem volt kutyatartási kultúra, hogy az A Kutya folyamatosan közölt "kutyás illemtan" cikkeket, hogy mikre kéne odafigyelni a kutyatartóknak, a konfliktusok elkerülése érdekében. Szájkosár, póráz használata, kulturált utazás kutyával, kutyatartás városi albérletben, ilyenek. De nem nagyon használt. Egy idő után annyira elmérgesedett a helyzet, hogy lapok beszámolnak olyan településekről, ahol rendszeresen, tömegesen mérgezték a kutyákat. Az állatvédelem helyzete nagyon rendezetlen volt, és rettentően hiányzott a széles körű edukáció, a megfelelő felvilágosítás. 

Egyébként is... A kutya egy lehetett, hasznos és semmi más. A magyar fajták az ideológia részévé váltak (bár közülük se mindegyik), más fajta akkor nyert maradást, ha hasznosnak nyilvánították. Minden fajtának megvolt a maga feladata. Az egyik legfontosabb megbízatás a patkányfogó kutyákra várt, mivel a háború után rettenetesen elszaporodtak a rágcsálók. Lényeg a munka, a kutya használhatósága: kártevő-irtás, vadászat, rendőrkutya, határőr eb, stb... A foxi volt az univerzális, ami rókát is fog, meg patkányt is, meg mindent csinál, amit csak kell.  De hát örülhetünk, mert végül a colliet is hasznos kutyának nyilvánították (úgy ahogy), és hamar felduzzadt az itthoni állomány. 

Egyébiránt van itt valami ami nagyon elgondolkodtatott. A kommunizmusban a nemesekre irányuló megvetés ugye a kutyáikra is rávetült. De az vajon, hogy lehet, hogy a németekkel szembeni intézkedések nem érintették a német kutyafajtákat? Hogy lehet, hogy miközben Magyarország teljes területén folyt a német származású családok tömeges kitelepítése, és világszerte zajlottak a németek ellen irányuló megtorlások, addig a német fajták tenyésztése és foglalkoztatottsága mindenhol virágzott?  Hogy lehet, hogy a német fajták sorsát nem pecsételte meg a politika? Vagy a hasznosság még ennél is fontosabb volt? Bár az feltűnt, hogy néha megvádolták a tenyésztőket azzal, hogy árja fajtát tartanak, ezért több országban pl. a német juhászt, elzászi farkaskutyának, meg minden másnak nevezték. Innen ered az is, hogy a köznyelvben sokszor még ma is, a német juhászkutya inkább farkaskutya. Szocialista hagyaték. Az egyik a sok közül. 

Talán az egyik olyan kutyafajta, ami még a collienál is osztályidegenebb volt, az az orosz agár. Érdekes, hogy orosz fajtaként azt gondolnánk, ennek a fajtának a tenyésztése, tartása a szocialista országokban nem lehetett gond, és de. Hiszen a cári Oroszországot szimbolizálta. "A borzoi Oroszországban mindig is az arisztokrácia kutyája volt, a jómód jelképe, amit a nemességgel együtt elsöpört az 1917-es forradalom, az uralkodó osztállyal együtt a kutyáknak is pusztulniuk kellett. A XX. század elején annyi borzoit öltek meg Oroszország területén, hogy nagyrészt kihaltak saját szülőföldjükön, szerencsére azonban a nyugati arisztokrácia biztosította a fajta túlélését." - forrás. Ha mégis megjelentek egy-egy magyar kiállítási beszámolóban, odaírták a képhez, hogy "Nem státuszszimbólum! Kedvtelés!". Hasonló feliratokkal egyébként colliek esetében is találkoztam. 

Visszatérve... 

A hetvenes évek kutyatartási szemléletével kapcsolatban elég sok érdekességet találtam a régi lapokat böngészve. Egyrészt, mindenkit kutyatenyésztésre buzdítottak. A lapok folyamatosan azt szajkózták, hogy a kutyatenyésztés micsoda "bomba üzlet" mekkorát lehet vele szakítani. Aki magyar fajtát tenyészt, az egyrészt igazi hazafi, másrészt jól jár anyagilag is. De más - külföldi - fajtákkal is megéri foglalkozni, mivel a tenyésztés mesés, több százezres haszonnal kecsegtető üzletág. Csekély keresettel rendelkező munkásoknak kifejezetten ajánlották fizetés-kiegészítésnek. Folyamatosan villogtatták az export lehetőségét, hogy mekkora kereslet van a fajtakutyákra világszerte, illetve lehetett szerződést kötni, a még meg nem született almokra, hogy azokat majd jó-pénzért felvásárolják különböző célokra. Rendszeresen hirdettek pl. szerződéses eladási lehetőséget a német juhászkutya tenyésztők és a rendfenntartó szervek között. Hamar sokan megérezték a kutyatenyésztésben lévő anyagi lehetőséget, és egyre többen kezdtek el tenyészteni. Sokan lakásokban, bérleményekben. Ez elég sok problémát okozott. Mind az embereknek, mind a kutyáknak. 

Másrészt, sok cikk jelent meg - többek közt a hivatalos szakmai lapban, az A Kutyában is - arról, hogy a kutya a legjobb karácsonyi ajándék. Hogy micsoda örömöt lehet okozni ezzel, főleg a kisgyerekeknek. Vegyen hát mindenki kutyát karácsonyra! Ezzel voltak tele a lapok már szeptembertől. A tenyésztők úgy hirdették almaikat, hogy nincs szebb ajándék a fa alatt, mint egy ... kennelből származó kiskutya. Azután januárban arról tartottak a lapok képes beszámolót, hogy nézzék csak az emberek, hogy csillog a kisgyerek szeme, amikor megkapta a várva várt kutyakölyköt. Ezek a képek is azt igazolták, hogy kutyát adni karácsonyra jó dolog. 

Harmadrészt; kutyákkal kapcsolatos felvilágosító cikkek csak szakmai lapban jelentek meg, ami a kutyatartó közösségnek csak kis hányadához jutott el. Próbáltak tanácsot adni táplálásban, tartásban, de mai szemmel már ezek a tanácsok is elég érdekesek. Az etetéssel kapcsolatban például azt javasolták, hogy nyugodtan kapja a kutya azt amit a család eszik, eheti a háztartási moslékot, csak némi főtt csontot kell adni kiegészítésnek. Néha pedig olyanokkal etették a kutyákat, mint sör meg kukoricadara. Bizonyos diétákhoz pedig kenyeret javallottak. Kutyatáp mint olyan, még kísérleti szakaszban volt. Már a háború utánihoz képest, mert ugye az 1800-as évek végétől lehetett itthon kapni import, és hazai gyártású, elég jó összetételű tápokat. A szocialista érában viszont mindent a nulláról kellett kezdeni, és a kutyatáp gyártás még csak elméletben létezett. Legfurcsábbnak sokszor a tenyésztőknek szánt ajánlásokat tartottam, mint pl. az ideális alom-létszám tartása. Miszerint a szuka első almából max. 3-4, a következőkből pedig max. 5-7 kölyök tartandó meg. A többit állatorvos segítségével ki kell szelektálni. Kiderült, hogy nálam jóval tapasztaltabbak számára ez az infó nem volt meglepő, mivel állítólag egy bevett módszer volt, nekem a hideg futkos tőle a hátamon. 

A 70-es években kutyatenyésztő és kutyatenyésztő között hatalmas volt a szakadék. Volt egy nagyon vékony réteg, aki tényleg tudta mit csinál, volt valami koncepciója, és a lehető legjobban igyekezett azt megvalósítani. És volt a másik réteg, jóval többen, akiket főleg az anyagi haszon motivált. Ők igyekeztek mindent kisajtolni a kutyákból, majd rövid úton megszabadulni tőlük. A törzskönyvekkel való visszaélés is folyamatosan probléma volt. Állítólag néhány törzskönyvezett keverék kutya is mászkált itt-ott. De sok aggodalmat szült a valódi tenyésztők részéről, az elhanyagolt dokumentáció, a szakszerűtlen párosítások gyakorisága, és a minőség figyelmen kívül hagyása. Gyakran emlegetik, hogy "a tenyésztői kedv mellől sokaknál hiányzik a hozzáértés". Például külön felhívást intéztek hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy fajta és nem faj, amivel az általuk tenyésztett kutyát jelölik. Kérték, hogy eszerint hivatkozzanak rájuk a hirdetésekben. Ehhez hasonlóan kérték a tenyésztőket, hogy a kifacsart, kiöregedett, vagy tenyésztésben már nem használható kutyáikat, ne tegyék ki az utcára. És még a végtelenségig lehetne sorolni olyan dolgokat, amiket ma már természetesnek tartunk, hogy nem csinálunk. 

(Magyarország, 1974-04-21 / 16. szám)

Mindeközben a collie növekvő népszerűségéhez - Lassien kívül - az is hozzájárult, hogy a fajta szépségét és eleganciáját ismét felfedezte magának a sztárvilág. Medveczky Ilona mellett a kor számos elismert színésze, írója, zenésze, mindenféle művésze mutatkozott kamerák előtt skót juhászkutyákkal. (A Lassie-láz kibontakozásáról szóló anyagom egyre csak duzzad, így arról majd egy külön bejegyzés lesz.)

(A Kutya, 1966. július - augusztus)

(A Metro együttes első kislemezének fotózása collieval, 1966. Ez a collie egyébként nagyon hasonlít arra a kutyára, aki pár hónappal később, feltűnik a filmhíradó - műtermi kutyafotózásról szóló -beszámolójában.)

(A Kutya, 1972. augusztus. a képen: Küküllői-Baráth Carlos Boy, szül. 1970.06.16., Dick of Warderobe x Cservenaki Ada, Tenyésztő: Horváth Éva, tul.: Szűr Szabó József)

A háború utáni kutyázás központi eleme egyértelműen a kiképzés lett, őrült nagy hangsúlyt fektettek rá. A MEOE-nek is rengeteg kutyaiskolája nyílt, ahol tömegesen képezték a kutyákat. A kiállításokkal kapcsolatban néha úgy érzem, mintha kissé a nevetségesség hatását kívánnák kelteni. Már ahogy beszélnek róla, hogy az a "léhűtő", meg "semmittevő" kutyák reszortja. Nem sok respektje volt. A kutyakiállítás érdemi részének a munkakutyák, és a kiképző iskolák - kissé militáns jellegű - bemutatóit tartották.  Ez a tendencia a hetvenes évek közepére csúcsosodott ki. 

Ettől függetlenül volt collie jelenlét a kiállításokon folyamatosan, de, hogy a kiállított kutyák milyen arányban voltak az ország teljes állományához képest, hát az merő homály. 

(A Kerteskői kennel érkezése a kutyakiállításra, 1966. Budapest, Városliget. Teljes videó bejátszó; 1 perc, ITT)

További filmhíradó bejátszók, amiben feltűnnek colliek (kb. 1 percesek):

1932 - 1960 - 1962 - 1963 

Annyit még hadd jegyezzek meg a kiállításokkal kapcsolatban, hogy; a hetvenes évek közepére a kiállítások elképesztően népszerűek lettek, mind a kiállítók, mind a látogatók körében. Volt olyan CACIB, ahol majd 4000 nevezett kutya volt. A fajták aránya azonban nagyon el volt tolódva. Mai viszonylathoz képest kevés fajta volt jelen az országban. A beszámolók szerint egy átlagos CAC-on kb. 30 fajta képviseltette magát, egy átlag CACIB-on 50-80, egy nagyobb CACIB-on kb. 100. A legtöbb fajtából kevés kutya volt, sokból csak 1-1 példány. Volt viszont pár kiemelten népszerű fajta, amiknek a nevezési létszáma kiállításokon egészen elképesztő méreteket öltött. Míg a '60-as évek legnépszerűbb fajtái a foxi és a boxer voltak, addig egyértelmű, hogy a 70-es években a német juhász átvette a vezetést. De torony magasan. Bár a magyar fajták egy része is jelentős létszámmal képviseltették magukat a kiállításokon (gondolom a hathatós állami közbenjárásnak köszönhetően), népszerűségük meg sem közelítette a német juhászét. A collie a középmezőnyben volt. 

Azt hiszem ilyen vastag katalógus soha nem volt a kezemben, már ami a magyar CACIB kiállításokat illeti. Eszerint: 1974. április 27-28. Jubiláris Nemzetközi CACIB (csoportbontással). Össznevezési létszám 3896 kutya, ebből; 712 német juhászkutya (14 körben bírálták őket), 326 boxer (korábban a boxerek nevezési létszáma is 450-550 körül volt), 211 uszkár, 189 rövidszőrű magyar vizsla,  170 kuvasz, 124 puli, 92 doberman. Collieból ezen a kiállításon 74 nevezett kutya volt. Bár a fajta népszerűsége egyre csak nőtt, még közel sem érte el azt a nevezési létszámot, amit a következő két évtizedben volt jellemző. No de ne szaladjunk ennyire előre...

Én úgy látom, hogy ez az 1971-es vadászati világkiállítással egybekötött CACIB - ami meghatározó fordulópontot jelentett a hazai collie tenyésztés szempontjából - a kiállítások megítélésén is változtatott. Mintha ettől a momentumtól kezdték volna komolyabban venni. A fáma szerint ugye ez volt az a bizonyos kiállítás, ahol a magyar collie tenyésztők először láttak nagyobb külföldi állományt a sajátjaik mellett, és úgy érezték, ideje elkezdeni felzárkózni. (Tudom, hogy már volt, de bedobom, hogy ne kelljen visszakeresni.)  Hogy milyen nagy hatása volt ennek a kiállításnak, az is bizonyítja, hogy az a magyar collie, aki a legjobb eredményt érte el a kiállításon, aki többek szerint megütötte a külföldi mércét, a legkeresettebb fedezőkan lett. Ő pedig nem volt más, mint Cservenkai Aga. Legalább 12 alom született tőle, és nálam is él olyan kutya jelenleg, akinek benne van a vonalában. 

(A Kutya, 1972)

No de nézzünk néhány collie-konkrétumot a hetvenes évekből...

Az 1970-es években olyan - ma is ismert - collie kennelek alakultak Magyarországon, mint a:

Khán kennel - Zvekán József  és Zvekán Józsefné (alapítva: 1972)

Rovelburgi kennel - Sulyok Imre (1972)

Kőakói kennel - Harsányi Péter (1976)

Fontaneblui kennel - Horner Miklósné sz. Nagy Ilona (1977)

Fenyőligeti kennel - Szabó Sándor (1979)

Róluk később részletesebben... mivel jelen állás szerint úgy gondolom, hogy az 1970-es évek kb. 5-6 további bejegyzést fog kitölteni, és velük szeretnék majd részletesebben foglalkozni. 

Addig is...

Amikor a kenneleket, almokat tanulmányoztam, belefutottam egy Kisbaconi nevű tenyészetbe. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de a név nagyon megragadt bennem. Azután megláttam egy címlapot, amin a Kisbaconi kennel tenyésztője volt colliejával, és akkor már nagyon érdekelt kiről lehet pontosan szó, ezért kicsit utánajártam. A tenyésztő: Dr. Benedek István, neves és elismert orvos, író, művészettörténész, politikus, polihisztor volt. Szoros kapcsolatban állt a magyar irodalom számos nagy alakjával, mint pl. Karinthy. Benedek doktor modern, felvilágosult, humánus gondolkodása, forradalmi fejtegetései a pszichiátriáról, sokaknak szúrta a szemét, ezért két évre internálták. 

Kennelét nagypapája tiszteletére, és emlékére nevezte el Kisbaconi-nak. Dr. Benedek István ugyanis Benedek Elek, a híres meseíró és politikus unokája volt, aki az erdélyi Kisbacon faluban született és halt meg, hagyatékát a kisbaconi Benedek Elek emlékház őrzi. 

Elolvastam Benedek István pár munkáját, és azt kell, hogy mondjam, le vagyok nyűgözve. Mély gondolatok, hatalmas élettapasztalat, gazdag érzelmi világ, az ősök tisztelete, az emberi psziché, az irodalom és a történelem szenvedélyes kutatása, az írás, a colliek iránti rajongása... Azt hiszem a kutatás során eddig még nem találkoztam olyan emberrel, akivel ennyire tudtam volna azonosulni, és aki iránt ilyen mély tiszteletet éreztem volna. Az egyik lentebbi fotó, amin budai házának kertjében ül, körülötte a kutyái, valami olyan idillt fest le, amire mindig is vágytam. Azt hiszem bármit megadnék, ha egy órára ott ülhetnék és beszélgethetnék vele. Mérhetetlen tiszteletem és főhajtásom Dr. Benedek István előtt, aki még a legembertelenebb körülmények között is ember tudott maradni. 

(Budapest, 1969. április 19. Benedek István elme- és ideggyógyász, neves író feleségével, Szerző Rózával és kutyájukkal a Vércse utcai otthonuk kertjében. MTI Fotó: Molnár Edit, szerzői joggal védett kép)

A képen látható sable szuka Dorka of Warderobe, - Benedek doktor kennelalapító szukája -  szül. 1968.06.02. (Kerteskői Digó Jacky x Lotti of Lockerbic) Tenyésztő: Jurcsik Károly

(A Kutya, 1972. augusztus)

(A Kutya, 1973. február, Jobbágy című rövidke jegyzetét nagyon ajánlom elolvasásra!)

(A Kutya, 1973. augusztus)

(A Kutya, 1973. október)

(Budapest, 1974. július 24. Benedek István író budai villájának kertjében, kedvenc kutyái társaságában, újabb könyve előkészítésén dolgozik. MTI Fotó: Lajos György, szerzői joggal védett kép)

Mint már említettem tenyésztéssel a magánembereken kívül számos állami szervezet foglalkozott. Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, úttörőcsapatok, szocialista brigádok, gyárak, vállalatok is foglalkoztak kutyatenyésztéssel. De még plébánia / plébános is szerepel a tenyésztők között. 

Számunka releváns a Lajta-Hansági Állami Gazdaság. A gazdaságok a köztudatban úgy élnek, mint ahol csak haszonállatok tenyésztésével foglalkoztak. Elvileg a gazdaságokban folyó kutyatenyésztésnek a célja; a háborúban majdnem teljesen megsemmisült, ősi magyar fajták feltámasztása, állományaik növelése, és a fajták népszerűsítése volt. Meg persze ki nem mondva némi anyagi, vagy egyéb haszon. A gazdaságokban lévő kutyák ugyanis rendszerint be voltak fogva valamilyen munkára. Terelésre (a villanypásztor megjelenéséig), őrzésre, rágcsálóirtásra, megannyi feladatra használták őket. Sokszor még a róluk készült kiállítási fotókhoz is oda van írva, hogy a puli szőrzete azért nyírt, mert napi munkát végez a gazdaságban. Ezen kívül a kutyák nem kevés anyagi hasznot hoztak az államnak. A létszámot növelni kezdték, és főleg exportra "termelték" a kutyákat. A kifelé reklámozott "csak magyar fajtákkal foglalkozunk" elképzelés nem hozott elég hasznot, ezért számos külföldi fajtát is bevettek a programba, mint pl. a collie. Másfelől azt is látom, hogy sokszor a gazdaságok kutyatenyészetét (kutyafarmokat), olyan szakértőkre bízták, akik már maguktól is kutyások voltak, és itt tulajdonképpen lehetőséget kaptak arra, hogy elképzeléseiket állami pénzből, állami segítséggel valósítsák meg, ami valljuk be, igencsak megkönnyítette a dolgukat egy sima magánszeméllyel szemben. Hozhattak kutyákat gond nélkül külföldről és még a szállításukkal sem kellett foglalkozniuk, hiszen azt megoldotta a MAVAD (vadgazdálkodási és kereskedelmi vállalat). Szóval - bizonyos korlátozások között - ezek a kutyások önmegvalósíthattak a munkahelyükön. De a gazdaságok alapvető célja, a nagyüzemi tenyésztés, - ezt gyakran ki is hangsúlyozták -  és az exportra való "tömegtermelés" volt. Az viszont feltétlenül a gazdaságok mellett szól, hogy a tartási körülmények, a kutyák gondozása és táplálása, egészségügyi ellátása itt volt a legjobb, hiszen állattenyésztő szakemberek, állatorvosok irányították a folyamatokat. A kutyák mellé gondozók voltak kijelölve, akik egész nap velük foglalkoztak. Ráadásul saját kiképző központot is üzemeltettek, hogy az eladó kutyák már alapképzéssel kerüljenek gazdához (pl. vadászatra kiképzett vizslák). 

Visszatérve... a Lajta-Hansági Állami Gazdaság kutyatenyészetének két vezetője volt. Dr. Borbély Lajos, állatorvos, a hegyeshalmi határállomás hatósági állatorvosa, és a MEOE mosonmagyaróvári szervezetének elnöke. Valamint Dr. Szajkó László, az Agrártudományi Egyetem, Állattenyésztési Tanszékének vezetője Mosonmagyaróváron. A tenyészet szerződéses partnere volt a MAVAD-nak, így az export-import ügyleteket ők bonyolították. Annak ellenére, hogy elvileg a magyar fajták mentése volt a cél, mindketten főleg airedale terrierekkel foglalkoztak, könyvük is jelent meg a fajtáról. A gazdaság olyannyira belefolyt a kutyázásba, hogy a hatalmas területen kiállításokat is rendeztek, Dr. Borbély szervezésében. A gazdaságban tenyésztett kutyák Universal kennelnével jöttek le. Ilyen nevű colliet azonban nem találtam. (Lehet, hogy azért, mert ők szinte kizárólag exportra tenyésztettek.) Azt viszont biztosra tudni lehet, hogy a '60-as évek végén a csehektől behoztak egy sable collie kant, bizonyos Berry z Peresa-t, aki hatással lett a magyar állományra, és akiről egy korábbi bejegyzésben fotót is tettem fel, de beteszem ide is. (Bármit megadnék annak a kiállításnak a katalógusáért, ahol ez a kutya indult, mivel a származását egyszerűen nem sikerül kiderítenem. Persze ez nem azt jelenti, hogy soha nem is fogom. Tuti meglesz egyszer csak...)

 

                                    Magyarországra importált colliek 1957-1969 között

Szóval Barry z Peresa megérkezett és a környéken hamar fellendült a collie tenyésztés. Legalább három kennel alakult ebben az időben Mosonmagyaróváron: a Remetelaki, a Vízimalom, és a Mosonmagyaróvári - Lajtaszeri. Ezek a kutyák sok mai collie törzskönyvében is megtalálhatók, így Berry z Peresa is. 

Néha csak a kiállítási katalógusokban vázolt bonyolult tulajdonosi, tartói viszony árulkodik az állami jelenlétről. 

(Katalógus, Füzesabony Tájjellegű Kiállítás, 1976.04.11. )

Kicsit szomorú azt látni, hogy a collie tenyésztés sokaknak inkább csak egy mellék vagy vakvágány, esetleg kezdeti próbálkozás volt, mielőtt más fajta mellé tették volna le a voksukat egy életre. A gazdaságokban bár a kutyatartási körülmények és feltételek nagyon jók voltak, magával a fajtával, annak alakulásával a collie esetében nem sokat törődtek. Bár a Lajta-Hansági gazdaság esetében Barry z Peresa elég jó választásnak bizonyult, hiszen mai szemmel nézve is elég mutatós kutya. Talán Kubinszky doktornál érzem a fajta iránti valódi lelkesedést és elkötelezettséget először, de végül ő is inkább sheltie tenyészete miatt lett ismert angolpásztoros berkekben. Azt kell mondjam, hogy Kubinszky ezt az egész colliezást elég titkosan csinálta, alig van valahol valami nyoma. Azt se hittem volna, hogy egyáltalán sikerül egyetlen képet is összevadásznom Lágymányosi kutyákról, mert sokáig semmit sem találtam. 

 

(A Kutya, 1971. augusztus. Beszámoló a győri CAC kiállításról 1971.06.06-án)

Hm de érdekes. Már megint feltűnik Mosonmagyaróvár, és Winkler M. Zoltán, aki tudjuk, hogy szoros együttműködésben állt a Lajta-Hansági Állami Gazdasággal. 

1960 és 1970 között alapított collie kennelek párosításai (1960-1979)

Ennél persze jóval több lehetett (importból és alomból is), nem teljes a lista, de legalább valamennyit látunk abból, milyen kutyákkal, milyen vonalakkal dolgoztak a '60-as évek tenyészetei. 

Az almokat törzskönyv-rekonstrukció céljából rögzítem, hogy vissza tudjuk vezetni a magyar kutyák vonalát. Nagyon szeretném, ha idővel minden kutya felkerülne a collie-online-ra. A következő bejegyzésbe fel fogom tölteni excel formátumban (már ha megoldható), hogy le lehessen tölteni, ha valaki akar, lehessen benne keresni. A teljes táblázatban jelenleg 217 alom szerepel, az 1960-1980 közötti időszakból. Így láthatjuk a tenyészetek, vonalak alakulását, vagy akár a tenyésztők közötti összefonódásokat, kapcsolatokat. A Khán kennel különösen érdekes lesz ebből a szempontból, de róluk majd később....

(A Kutya, 1971. június és 1970. február. Borítókon a Lágymányosi "M" alom kiskutyái, Móni és Mercédesz.)

 

(Lágymányosi Mary, Szekszárd híres kutyája az újságokban. A Kutya, 1972. október. Beszámoló, a szekszárdi kiállításról.)

(Lágymányosi Mary a helyi lapokban. Dunántúli Napló és a Somogy Megyei Hírlap, 1972/8. számai)

(A Kutya, 1971. október. Beszámoló a nyíregyházi CAC kiállításról, 1971.07.25.)

(A Kutya, 1973. május)

A collie létjogosultsága a szocializmusban

Ahogy látom, a kutyafajtáknál - akárcsak a zenekaroknál - volt egy ki nem mondott TTT, azaz; Tűrt  - Tiltott - Támogatott kategória. A collie elvileg angol nemesi származása, korábbi luxuskutya, illetve státuszszimbólum mivolta okán, a tiltott kategóriába volt sorolható. Ez alól csak akkor kaphatott felmentést, ha bizonyított, mint munkakutya. Akkor megtűrték, de semmiképpen sem támogatták. Az olyan támogatott kutyafajtákról, mint a német juhász, a boxer, vagy a foxi, rendszeresen jelentek meg kennelbemutatók, állati alaposak és részletesek, sokszor több oldalon keresztül. A champion kutyák is oldalas bemutatásokat kaptak a lapban ezekből a fajtákból. De collie tenyészet, vagy champion collie bemutatása egyetlen egy sincs. Pedig Kubinszky doktor Lágymányosi kennele például tenyésztési nagydíjas lett egy 1974-es kiállításon, de sehol egy fotó, vagy bármi ami egyéb részletet említene.

Nagyon sok volt az előítélet már magával a fajtatiszta kutyákkal szemben is, nemhogy a collieval kapcsolatban. Túl arisztokratikus volt. A tenyésztők nem győzték bizonygatni, hogy márpedig ez munkakutya, ráadásul viszonylag univerzális. Akkoriban ugyanis minden fajtának ki kellett jelölni valami "foglalkozást", hogy mire is használható. Amikor a kutyás szaklap címoldalán szerepelt egy fajta, vagy fajtaismertetőt közöltek róla, akkor a legfontosabb adat, a fajta foglalkozása volt (pl. a chow chow: kígyóölő, a chihuahua: ékszer-őr). Olyan nincs, hogy "csak úgy" tarjuk a kutyát, hiszen az egészségileg káros lehet az emberre is (frankón ezt írták több helyen). Szóval ha valamiért az eredeti munkakörében nem tudták elhelyezni, akkor új szakma után néztek a fajtának.  Márpedig terelni eleinte nem nagyom akartak collieval. A juhászok még a magyar fajtákat sem merték használni, hiába kaptak párat ajándékba, hogy tereljenek velük, nem mertek. Mivel átadáskor elmondták nekik, hogy a fajtatiszta kutya milyen értékes, inkább bezárták biztonságos helyre, nehogy baja legyen, és tereltek tovább a szokott keverék kutyáikkal. Elmondásuk szerint más kutyát azért nem használtak, mert azt a fajta rideg tartást, csak kevés kutya bírja, a sajátjaik meg ez alapján vannak szelektálva. Így fajtatiszta kutyákkal kezdetben nem is próbálkoztak. De akkor milyen munkát lehet találni a collienak? Már, hogy ne legyen közveszélyes munkakerülő, léhűtő, haszontalan állat. Elkezdték hát őket őrző-védő feladatra kiképezni. Meg amire még csak tudták. A lényeg, a hasznosság volt. A colliek pedig tulajdonképpen egész jól beváltak, sok kutya több különböző munkavizsgával rendelkezett, és többüket használták valódi munkára, napi szinten. Az emberek mégis fanyalogtak, ezer cikkből süt, mennyire lenézett fajta volt a collie, sőt, ennek még ma is érezni nyomát. Ezeket az előítéleteket jómagam is megtapasztaltam, amikor az első colliemma1 1992-ben először mentem kutyaiskolába, pedig Lédám nagyon okos kutya volt, jól is teljesített, de akkor is kívülálló voltam egy collieval a sok boxer, német juhászkutya, meg kuvasz között. Folyamatosan kaptam a megjegyzéseket a "semmire sem jó" fajtámra. 

(A Kutya, 1973. július)

Külön érdekesség; a jobb alsó fotón lévő két munkavizsgás collie. A bal oldali kutya, Sulyok Imre - ha jól gondolom - első almából származó kölyök látható, Kék Sugár Dinó Bonnie, mivel Sulyok Imre ekkor még Kék Sugár kennelnéven tenyésztett. A Rovelburgit-t, csak a következő almoktól használta. Kék Sugár Dinó Bonnie, 1972 márciusában született Sulyok kennelalapító szukájától, Erdőkerti Agáta Kitty-től. Szóbeszédből úgy tudom, hogy az első párosításból ez az egy kutya született. Az apa kiléte még ismeretlen. A képen látható másik munkavizsgás collie, Soóty András (Christopher kennel) alapító szukája, Virányoshegyi Böbe (szül. 1972.04.09., Black Royal Rovelty z Gatebeckparku x Erdőkerti Almira). Vagyis mindkét kutya anyja, az Erdőkerti kennel "A" almából volt (Tenyésztő: Sáringer Kálmán). Annak ellenére, hogy Sáringer Kálmán nem hozott le túl sok almot, mégis nagy hatása volt, mivel az "A" alomból 3 kutya is tenyésztésbe került. Erdőkerti Agáta Kitty lett ugye a Rovelburgi kennel alapító szukája, 6 alom biztosan született tőle. Testvére Erdőkerti Almira lett a Virányoshegyi kennel alapító szukája, legalább 3 (de inkább 4-5) alom született tőle. Kan testvérük, Erdőkerti Alfa Aramis szintén tenyésztésbe került, legalább 2 alom született tőle (Remetekertvárosi és Csatószegi kennelekben). 

Érdekes, hogy Sáringer Kálmán eltűnése után, a '70-as évek végén megjelenik a collie tenyésztők közt egy bizonyos Sáringer József, és Fürdőkerti kennelnévvel tenyésztésbe kezd, korai Rovelburgi kutyákkal, vagyis Erdőkerti Agáta Kitty leszármazottaival. 

A Christopher kennel tenyésztője, Soóty András egyébként megfogta az Isten lábát ezzel a szukával (Virányoshegyi Böbe), mivel a kutya nem csak képzettsége miatt volt kiemelkedő, de kiállításokon is nyeregetett, és ahogy látom jó tenyészszuka is volt. Három alom egészen biztosan született tőle, és legalább kilenc kölyke került kiállításozó és / vagy tenyésztő gazdához. Róluk részletesebben később...

(A Kutya, 1972. február)

(A Kutya, 1977. 10. szám. Colliek a nemzetközi kutyakiállításon, a kutyaiskolák bemutatóján.)

(A Kutya, 1977. 4. szám)

( A Kutya, 1976. 9. szám)

Folyt. köv.