2015. június 21., vasárnap

Collie bölcsi

A babák 6 és fél naposak. Win már kezd magához térni a szülés okozta fáradalmakból. Most már egészen fit kismama. A kölykök szívóreflexe most már olyan erős, hogy nagyjából fél óra alatt megvagyunk egy etetéssel. Persze mindig van valaki aki még visszakúszik egy kis repetáért. Az első hét végére eljutottunk odáig, hogy Win már kihagy 2 órát az etetések között. Ilyenkor pihizik a nappaliban, vagy kint a kertben. A fél órás etetés alatt a babák úgy teletömik a pocakjukat, hogy néha attól félek szétdurrannak, de csak nem...


Valamelyikük elkezdett háton szopizni, ez a többieknek is megtetszett,, így van amikor az egész brigád a hátán fekve nyögdös. Hát meg kell őket zabálni. 

Put your legs up in the air! :-)


Látszik, hogy már kezdenek hozzászokni a napi rutinhoz és nem hisztiznek ha betesszük őket kicsit a fürdőbe. Egyelőre nagyon szépen nőnek. Nincs köztük egy sem amelyik nagyon kilógna, elég homogén az alom. Kinézetre is nagyon hasonlítanak, és méretben sincsenek hatalmas nagy differenciák. Még egy pár napig azért mérjük őket. A ma esti állás:
Bal, vastag félgalléros kan: 70.6 dkg 
Jobb. vékony félgalléros kan: 62.2 dkg 
Teljes galléros kan: 69 dkg 
Majdnem gallértalan kan (Mr. T): 64.9 dkg 
Kislány (Miss M): 60.3 dkg  






A KÖR

A nap képe :-)

2015. június 19., péntek

Szagos mérlegelés

A kicsik 5 és fél naposak. Win kezd átszokni, ami a szoptatási szokásait illeti. Az első 3 napban szinte alig hagyta el a ládát (ez a korábbi almoknál is így volt). Mostanra már tart egy kis szünetet a szoptatások között. Valamikor 1 órát, de most volt, hogy 2 órát is pihent mellettem. A babáknak is kell az alvás, meg neki is. No meg persze a tejnek is újra kell termelődnie, és az sem árt, ha a kicsik nem tépázzák egész nap az emlőit. Nagyon erősen szívják és gyömöszölik, kell neki egy kis nyugi nekik. 
Szóval Win szépen kijön és lefekszik a nappaliban aludni. Közben pedig élvezhetjük a kecsketej áldásos hatását. Kissé felfújja a kutyát, ezért folyamatosan ereget. Hát van egy szag körülötte. Konkrétan olyan bukéja van, mint egy Toi-Toi wécének. A babáknak viszont bejön az a lényeg.
A kicsiket már nem tudjuk simán a patikamérlegre tenni, mert minden irányban lelógnak róla, ezért Zoli összedobott egy mérődobozt. 

Igen..... Ilyen baba-hercegnős melegítőpalack polár-borítón mérjük őket :-)



A ma esti mérés eredménye:
Bal, vastag félgalléros kan: 60 dkg (a születési súlyhoz képest + 25.8 dkg)
Jobb. vékony félgalléros kan: 51 dkg (a születési súlyhoz képest + 21.1 dkg)
Teljes galléros kan: 57 dkg (a születési súlyhoz képest + 26.1 dkg)
Majdnem gallértalan kan (Mr. T): 52.1 dkg (a születési súlyhoz képest + 22.4 dkg)
Kislány (Miss M): 50.1 dkg  (a születési súlyhoz képest + 20.4 dkg)

Valaki megint különcködik

Kleopátra étkezése :-)

Fekete bársonyfóka bébi

Puppy-perspective




2015. június 18., csütörtök

A negyedik napon

A babák ma négy naposak. A napi rutin szerint én vagyok a nappalos, Zoli az éjszakás. Az idő teljesen összefolyik, néha fogalmunk sincs milyen nap van. Reggel Win kap először enni. Megkapja a kecsketejet, valamilyen husit, meg a vitaminjait. Egész nap szinte folyamatosan eszik, mindig viszek neki valami fincsiséget. Luca barátnőm szerint Win ilyenkor olyan mint Kleopátra. :-) Csak fekszik a ládában, mi meg adogatjuk neki a falatokat. Ha túl nagyra vágom a kaját, vagy kicsit fel merem vizezni e kecsketejet, olyan fejjel tud nézi, hogy "Most komolyan rágnom is kell? Ez a felvizezés meg nem komoly ugye?". Tényleg már csak egy nagy pálmalegyezős szolga hiányzik mellőle aki legyezgeti éjjel-nappal. A kicsik meg szinte non-stop esznek. Win befekszik szoptatni, bent van 3 órája. Majd feláll, kijön, hogy most egy időre végzett, de 10 perc múlva megint a ládából pislog. A kicsiket csak naponta egy órára választjuk el, amíg kiszellőztetjük a szobát, infrázunk, és Zoli kitakarítja a ládát. Most éppen ez zajlik. Ezt Win nem igazán szereti, de muszáj. 
Apropó kecsketej. Már említettem, hogy most először vettünk frissen fejtet amit forralni kell. Első próbálkozásnál odakapott kicsit, így második alkalommal lassan melegítettük. Nagyon, nagyon lassan. Mint utólag kiderült, így kell ricottát készíteni. Az eredmény 1 kg friss kecskesajt lett. Tanulság: lassan kell melegíteni, de azért nem 4 órán át. Winnek viszont nagyon ízlett, csak úgy falta. Bár az ő ízlésére nem igazán lehet adni, mert szerinte a friss babakaki is igazi delikát falat. 
A kicsik nagyon nőnek. Amikor felkelek első utam hozzájuk vezet, és esküszöm egy éjszaka alatt is sokat nőnek. Nagyon erős babák, alig lehet őket kézben tartani, úgy tudnak rúgkapálni. Minden nap mérjük őket, ami egyre nehezebb mutatvány. 
A jelenlegi állás:
Bal, vastag félgalléros kan: 55 dkg (a születési súlyhoz képest + 20.8 dkg)
Jobb. vékony félgalléros kan: 42.6 dkg (a születési súlyhoz képest + 12.7 dkg)
Teljes galléros kan: 48 dkg (a születési súlyhoz képest + 17.1 dkg)
Majdnem gallértalan kan (Mr. T): 43 dkg (a születési súlyhoz képest + 13.3 dkg)
Kislány (Miss M): 45 dkg  (a születési súlyhoz képest + 17.5 dkg)
Átlagban napi kb. 3-5 dekát híznak. 
Apropó: Win hasmenése teljesen elmúlt, úgyhogy most már tuti, hogy a placenta volt a ludas.
Még folyamatosan ürül belőle valami cucc, úgyhogy esténként egy picit kozmetikázunk a feneke körül. Csak finoman egy kis pucolás, fésülés, ha kell kis nyírás. 


Hm, delikát babakaki :-)

Nonkomformista kisbaba különcködik:-)






2015. június 16., kedd

Másfél nap

A babák most kb. másfél naposak Reggel felkeltem és elvittem Wint állatorvoshoz. Addig Zoli maradt a babákkal. Wint megvizsgálta a dokink, kapott egy oxitocin injekciót, hogy minden kiürüljön belőle, megnézte van e rendesen teje, meg hasonlók. Ilyenkor azt is megbeszéljük az orvossal, hogy a következőkben mi a teendő, mikor miért kell menni. Nem kutyával, csak odaszaladok amiért kell. Legközelebb kb. 1 hét múlva megyek Stronghold-ért, ami most, hogy leírom jó nagy badarság, mert ma is megvehettem volna. Na mindegy, nem is baj. Időnként nem árt a kicsik miatt egy-egy konzultáció az állatorvossal. 
A doki után picit sétáltam Winnel, de csak tényleg 10 percet. Amúgy sem szeret ilyenkor elmenni itthonról. Látszik, hogy feszült és sietne haza. Van egy kis hasmenése, emiatt is akartam az orvossal beszélni, mert nem tudtam, hogy nem a kecsketej okozza e. Bár eddig is mindig kapta, de most először frissen fejtet. Felforraljuk és visszahűtjük, hogy ne legyen gáz. Ezért sem értettem a hasmenést. Nagy valószínűség szerint nem is az okozott egy kis hasmast, hanem az 5 jó nagy darab felzabált placenta. Nem kap rá semmit, majd elmúlik magától. Estére már jobb is lett. 
A babák jelenlegi fázisukban egész napos melót jelentenek. Takarítás, szoptatás, Win etetése, a láda fertőtlenítése infrával, stb.. Nem nagyon infrázzuk a kicsiket, mert amint bekapcsoljuk visítani kezdenek. Bent van a hőmérő és sosem megy 26-27 fok alá. Infrázva 35 fok van benne. Az már sok. De a fertőtlenítés miatt muszáj, így a napi nagy szellőztetéskor a kicsik a fürdőben relaxálnak, míg az infra dolgozik. 
Az etetéseket nem számoljuk, mert szinte egész nap esznek. Próbáljuk Wint rávenni, hogy időnként jöjjön ki kicsit pihenni. Neki is kell napi egy-két óra pihi. a kicsik szopiznak mint a gép. Zoli épp bent volt velük, én meg néztem mi történik, és látom, hogy frankón mesét mond nekik. :-) Még nem mertem neki szólni, hogy a babák tök süketek, és egyébként sem tudják mi az a minion. :-D Azért valamit biztos érzékelnek belőle, mert egészen nyugisak voltak. Egyébként jó babák, teszik ami a dolguk: esznek, kaksiznak, alszanak. 
Wint szoptatás közben etetjük. Elég sok mindent kap így az elején. A kecsketej alanyi jogon jár neki, napi kb. fél liter. a párizsi-láz sem szűnt meg, kiköveteli a napi adagját, le is csúszott ma fél kiló, meg egy kis Jack szalámi kiegészítésként. A száraztáp szóba se jöhet, nem is akar hallani róla. Kap napi egy szőlőcukrot az energiaszint miatt, kalcium injekciót, magneB6-ot, meg Immunovetet, ami segíti a regenerálódásban. Az nagyon bejött neki, mert marhahúsos, úgyhogy simán elcsócsálja. 
Meg is mértük a babákat, hogy mi újság van velük, mert bár esznek, azért jó pontosan tudni hogyan is állunk. 
Bal, vastag félgalléros kan: 41.3 dkg (a születési súlyhoz képest + 7.1 dkg)
Jobb. vékony félgalléros kan: 33.5 dkg (a születési súlyhoz képest + 3.6 dkg)
Teljes galléros kan: 37.3 dkg (a születési súlyhoz képest + 6.4 dkg)
Majdnem gallértalan kan (Mr. T): 34.5 dkg (a születési súlyhoz képest + 4.8 dkg)
Kislány (Miss M): 32.8 dkg  (a születési súlyhoz képest + 5.3 dkg)



Kedves Gyerekek! A mai mese a minionokról szól.... :-) Mindezt collies pólóban :-D

A "Megfejelem a lábad!" ebben a képi kontextusban kissé komolytalan :-)










2015. június 15., hétfő

Kisbabák

Hát ez a nap is eljött...... persze nem előzmények nélkül. 
Már nem emlékszem hol hagytam abba a testhő jegyzését, de a lényeg, hogy június 13-án szombaton este Winnie-nél 37.4 fokot mértem. Utána ahányszor mértem ugyanennyi volt. Sose tudom eldönteni mikor jó a testhő, de a szakszervezet (Collie Kismamákat Védő Szakszervezet vagyis Anyu) szerint megvolt az egy fokos esés, mivel Winnie testhője általában 38.5 vagy kicsivel afölött. A szakszervezet véleménye azért is nagyon fontos,  mert ott is van kisbaba-kutyás tapasztalat. Így tudni, hogy nem a levegőbe beszél. 
Szóval Win testhője leesett, és hamarosan el is kezdett erősen vackolgatni meg nyögdécselni. Vasárnap délutánra már olyan erősen voltak a jelek, hogy bár sejtettem még nem jönnek a babák, azért jobbnak láttam ha nem vagyok egyedül. Zoli itt is volt hamar. Csórit kirángattam egy szülinapi buliról. Bocsi! Ilyen az élet! :-)
Szóval vártunk, de nem jött senki elő a mamakváriumból. Vasárnap délutántól éjjel 2-ig vártunk mire le mertünk feküdni. Addig figyeltük Win minden mozdulatát, kapott inni, meg kereste a kedvenc ikeás kiságyát, amibe szülni szokott, így azt is megkapta. Enni már akkor egy napja semmit sem evett. Éjjel kettőkor elaludtunk. Win is lenyugodott, pihent egy nagyot mellettem. 3.5 órával később, azaz 2015 június 15-én hétfőn hajnali 5:30-kor Win felkeltett, hogy ki akar menni. Kiment, pisilt, utána visszajött és nagyon vackolt. Nem akartam senkit ilyen hajnalban felkelteni, de 7 óra előtt valamivel elment egy kis magzatvíz. Megrepedt a burok. Felkeltettem Zolit, hogy idő van. Minden és mindenki nagyon nyugodt volt. Win óceán hangos meditációt hallgatott szülés közben, meg persze mi is. :-) Esküszöm mindegyikünknek jót tett.
Az első baba 7:20-kor érkezett. Tricolor kan, kis T alakú gallérral (Mr. T) a nyak közepén. 29.7 dkg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vemhességi ultrahangon cisztákat találtak Win méhében, ezért mondta az orvos, hogy bár szerinte nem lesz emiatt probléma a szülésnél, viszont a babák kicsik lesznek, mert nincs olyan nagy helyük nőni. Ráadásul mindenki egy oldalon volt, egy kupacban a méhben. Hát ehhez képest egy majdnem 30 dekás baba nem rossz. Farfekvéses volt a drága, de elég könnyen kijött. A legdurvább az, hogy Winnie már megtanult parancsszóra nyomni, így amikor megfogtam a babát és kértem, hogy nyomjon egy nagyon, ő meg is tette, így a bébi szépen kicsusszant. Köldökzsinór elvág, Win meg megreggelizte a fincsi placentát. Hmmm, nyámi :-) 




Ezután kis pihi jött. Odatettük a kisbabát Winhez, aki szép fényesre nyalta. Win egyébként is orálisan fixált. Ilyenkor meg pláne. A kezemet is halálra nyalogatja, hogy odateszem neki és úgy csinálok mint aki fagyit tart. :-) Az első baba után majd egy órával érkezett a következő. Míg Zoli az egyik kezével az első kicsit ciciztette, addig a másikkal már a következő fejét tapogatta. A második baba fejjel előre jött ki. Kicsit nehezebben mint az első, mert bazira nagy feje van. Alig tudtam megfogni, úgy csúszott és csak egy nagy fej jött ki, meg egy végtelenített nyak. Azt hittem sose lesz vége a nyaknak, de végre megláttam a vállait. Win nyomott egy nagyot és godzilla is kicsusszant. Vastag félgalléros tri kan, 34.2 dkg, született 8:20-kor. Még szerencse, hogy kis méretű babákat jósoltak. Mi lett volna ha nagyok. :-) 
Win ivott egy kis vizet és folytatta. A nagy godzilla baba után a többiek simán kicsúszdáztak. Komolyan mondom Win ilyenkor olyan mint egy gép. Egészen elképesztő. A harmadik és negyedik baba nagyon gyorsan, szinte segítség nélkül megszületett. Egy újabb tricolor kan 8:35 kor (súlya: 29.9 dkg) és egy negyedik kan 8:55-kor (súlya: 30.9 dkg). 

A látszat csal, Win nem egy füstös lokálban szült, csak a telefonom nem szereti a benti fényeket.
Win a második baba születése közben.


4 babát láttak az ultrahangon. Mindenki megérkezett...

Legalábbis mi azt hittük. Kicsit sajnáltam, hogy egy kislány sem lett, de ilyenkor ezen nem tudok keseregni. Az a legfontosabb, hogy mindenki egészséges legyen, egyen és Win is jól viselje. A kicsiket mamástúl átpakoltuk a babaszobába. Megkezdődtek a telefonos értesítések, hogy túl vagyunk a dolgon. Az állatorvos után éppen Eszter barátnőmnek ecseteltem az részleteket, amikor láttam, hogy Win felállt és egy nagy véres tócsa lett alatt, amit nagyon nyalogatott. A tócsa közepén egy addig ismeretlen baba. Ilyen már fordult elő, hogy azt hittük vége, de nem. Meglepi vendég jött. Egy ötötödik baba, akire nem számítottunk. És KISLÁNY! Juhhé! Hát mégsem hagyott cserben az én drágám és dobott egy spontán kislányt. :-) 9:20-kor született, súlya 27.5 dkg. 
Ezután mindenki cicire került. Win megpihent. 

Babakutyák várják a nappali-babaszoba transzportot.

Zoli kezében a nagy tri kan.


Szoptatós szelfi :-)

Win végül megpihent, majd megivott majd egy liter kecsketejet. Egyszerűen nem bírt leállni. Nagyon imádja a kecsketejet. Tettem bele neki kalcium injekciót és egy szőlőcukrot is. Ez a mennyiség a felzabált méhlepénnyel már egy kicsit sok lehetett neki, mert vissza is hányt egy kicsit. Asszem a leggusztább dolog amit életemben láttam, az a placentával dúsított kecsketejes hányás. Nyámi :-) Persze Win nem hagyta, hogy az értékes tápanyag veszendőbe menjen, ezért felzabálta megint. Ú de guszti :-)
Win a szülés óta kétszer volt kint wécézni, amúgy megnyitotta az évek óta nagy sikerrel üzemelő szezonális tejbárt. A kicsik azóta esznek és bújnak. Olyan édesek, hogy az nem is igaz. Most jöhet, az "ó csak minden rendben legyen a babákkal" izgulás...
Wint a ciszták miatt ivartalaníttatni kell ha vége a szoptatásnak, de ezt amúgy is megtettük volna, mivel ez volt a 4. alom tőle. Utána élvezheti boldog nyugdíjas napjait. Bőven teljesítette amit vártam tőle. Nagyon szeretlek Win, és nagyon köszönöm ezeket a csodaszép kisbabákat. Meg persze Zolinak is az emberfeletti teljesítményt :-)
Fleshnek is gratuláltunk, hogy apuka lett. Kapott egy szivar alakú jutifalatot is ez alkalomból. :-) Most éppen tejfakasztó partyt tart a kertben. 

2015. június 10., szerda

Várakozás

Eljött az az időszak amit a legkevésbé szeretek, hogy finoman fogalmazzak. Várakozunk. Winnie elméletileg a hét második felében szül, de sosem lehet tudni, ezért már napi készültség van. Ilyenkor már azt is nézem, hogy veszi a levegőt. Elég keveset eszik, bár naponta többször próbálom etetni nem mindig kell neki. Valami rejtélyes oknál fogva állandóan ott terem ha kenyérféleséget lát. A leesett abonettet is úgy beporszívózta, hogy csak na. Persze nem tömhetem őt kenyérrel, de egy-egy falatot kap néha. Az előbb szólt, hogy kenyérlángost akar. A Collie Kismamákat Védő Szakszervezet szerint - aki az Anyám :-) - pár falat kenyérlángos nem árthat neki, így kapott. Letépte a karom. Így a szakszervezet indoklását és kérését jogosnak találtam. 
Leadtam a megrendelést a kecsketejre is, remélem holnap megjön. Winnie testhőjét naponta kétszer mérem, reggel és este.
2015. június 8. este: 38.4
2015. június 9. reggel: 37.8
2015. június 9. este: 38.1
2015. június 10. reggel: 38
2015. június 10. este: 38.4
2015. június 11. reggel: 37.7
2015. június 11. este: 38.4
2015. június 12. reggel: 37.5
2015. június 12. este: 37.8
2015. június 13. reggel: 38.1
Hát azt nem mondanám, hogy élvezi a hőmérőzést, de jól tűri. Szinte egész nap alszik. Eszméletlen sokat. Kis kaja, kis WC és vissza szunyálni. Amúgy is sokat alszik, de szerintem most simán megvan a napi 20-22 óra. Bent hűsöl, már nem nagyon rakom ki. Mert már nagyon de nagyon terhes :-) Látom, hogy nehezére esik a felállás is. Meg elég sokat vackol. Mindent összegyűr amit aláteszek. Én szépen megcsinálom a kényelmes kismama fekhelyt, odateszek neki vizet, inni, rágcsát. Ő végigszaglászik mindent, az ágyat jól összegyűri, majd kifekszik az előszobába. Ennyi. Az Elevitet még kapja.

2015. június 6., szombat

Visszaszámlálás és előkészületek

Közeledik a szülés napja, ezért megkezdtük az előkészületeket. Zolival beszereztünk mindent ami nem romlandó, de mindenképpen szükség lesz rá. Készítettünk egy listát, és összeállítottuk a beszerzési sorrendet, aszerint, hogy mit, hol lehet megkapni. 
A nagyja már megvan (lista a végén). Kecsketej majd még kell. Találtunk egy jó kis kecsketej házhoz-szállítót, meg egy közeli üzletet, ahol lehet Vetbed-et kapni. Végre vettünk Vetbed-et. Mindenki ódákat zeng arról, hogy milyen jó, úgyhogy kíváncsian várom, hogy használatba vegyük.
Állatorvoshoz is kellett mennünk. Winniet és Flesht is vittük. Fleshnek volt egy kis lábsérülése, őt amiatt, Winniet meg megnézettem, hogy rendben van e. Majd az állatorvos előkészítette Winniet a szüléshez, szépen lenyírta a pocakját, meg kinyírta a szőrt a péra körül. Meg is mértük. A versenysúlya olyan 21 kg, most majdnem 26. 

Winnie pihizik

Itthon még egy kicsit kozmetikáztunk rajta. Rendbe tettük a bundáját, és még lenyírtuk a nagyobb belógó tincseket. de csak nagyon óvatosan. 
Winnie a fedeztetés óta folyamatosan kapja az Elevitet, szerintem még adom neki egy darabig. Elég sokat eszik meg alszik, szerintem már várja a végét. Nagy sétákra már nem merem vinni, pláne ilyen melegben, de az állatorvos környékén azért sétáltunk velük kicsit. Ellátogattunk a káposztásmegyeri kutyafuttatóba is, amiben csak ők ketten voltak. Onnan figyelték a telepi eseményeket. :-)





Előkészítettük a babaszobát is. Úgyhogy várjuk a babákat felkészülve, sok szeretettel :-) 



Bepróbáltuk a Vetbedeket a ládába. Vettünk egy feketét és egy mályvát.

Állatorvos:
-         Stronghold (szülés előtt és után 10 nappal)
-         Kalcium injekció (csak receptre)
-         multivitamint (Immunovet)
 Gyógyszertár (humán):
-         gumikesztyű
-         Inkontinencia lepedő
-         Fecskendő
-         Ergam cseppek (csak receptre)
-         Betadin
-         Magne B6
Ferssnapf:
-         Cal-D-Phos
-         Tejpor
-     Jack szalámi 
Hipermarket:
-         infraégő
-         fertőtlenítő kézmosó
-         Takarók, törülközők
-         Szőlőcukor