Kor-kérdések

Néha az ember észre sem veszi, ha teljesül egy kívánsága. Annyi mindenre vágyunk, annyi dolgot szeretnénk az életben, hogyha valami valóra válik, simán átsiklunk rajta. Ezért jó ha valaki – aki szem és fültanúja volt a kívánalomnak - ilyenkor figyelmeztet, hogy…. emlékszel még mit kívántál?

És valóban…. nem mindig. Mostanában elég sokat foglalkoztat a kutyáim kora, legalábbis elgondolkodom bizonyos dolgokon. Éppen erről lamentáltam Anyámnak, amikor ő megkérdezte, emlékszem –e mi volt a leghőbb vágyam pár évvel ezelőtt. Hogy legyen végre öreg kutyám. Olyan igazán öreg, minimum 10 éves. És tényleg. Tényleg erre vágytam akkor mindennél jobban. Brandy 2007-ben halt meg, nem volt 8 éves sem. 6 éves korában tudtam meg, hogy beteg, 2 évet adtak neki, pakkra annyi volt. Utána jött Sophie, aki 2010-ben ment el, valamivel a 3. születésnapja előtt. Hát nagyon nem számítottam rá, hogy Brandy után megint ilyen hamar temetnem kell. Borzasztóan kiborultam, a lakást sem tudtam elhagyni napokig. Ott szorongattam a Winniet, hogy ő ezt nem csinálhatja meg, hogy ő nem hagyhat el engem ilyen korán, hogy neki muszáj megöregednie tisztességgel. És ő úgy néz ki teljesítette a kívánságomat, hisz pár héten belül betölti a 11-et. Sőt remélem, hogy a többiek is csatlakoznak az „éljünk minél tovább” kampányhoz.

Amikor hozzám kerültek, tudatosan figyeltem arra, hogy ne legyen túl sok egykorú kutyám, mivel azok ugye egyszerre öregszenek meg. Ha valaki, mint én, 5 kutyára van kapacitálva, és azok mind egykorúak, akkor 10 év múlva lesz 5 öreg kutyám és semerre tovább.  Így is van most 3 öreg, akik közül kettő már teljesen inaktív. Már tenyésztési és kiállítási szempontból, mert amúgy cseppet sem mondhatók inaktívnak.

Flesh…. 

(Akinek a füle széle úgy őszül, mint azoknak a nagyon jóképű, őszülő halántékú brit nemes uraknak. Még gondolkozom rajta ki szinkronizálná, egyelőre Mihályi Győzőre, esetleg Szabó-Sípos Barnabásra voksolok. Valamiért Flesh állatira emlékeztet Mr. Sheffield-re A dadus című sorozatból.)

Bence pár hete volt nálam oltani. Össze vannak hangolva a kutyáim kötelező oltásai, a kanok áprilisban, a szukák augusztusban kapják a nagykombináltat. Ilyenkor az oltás mellett mindig átesnek egy általános kivizsgáláson. Sőt az idősebb kutyáknál ez kiegészülhet évi egyszeri vérvétellel, akkor is ha semmi bajuk. Lássuk mi van bennük. Szóval Bence épp Fleshit vizsgálta, amikor mondta, hogy az egyik golyója kisebb mint a másik, és az állaga sem túl biztató, lehet át kéne beszélnünk egy esetleges ivartalanítást. Miután valamiért hetek óta amúgy is gondolkoztam rajta, mondtam, hogy ok. Bence olyan nyugalommal kezelte a helyzetet, hogy valahogy én sem lettem ideges. Pedig pár perce közölte, hogy a kutyának valószínű here-daganata van. Később el is kezdett zavarni a túl nagy nyugalmam, hogy miért nem vagyok idegesebb, ezért felhívtam, hogy kell –e izgulnom. Mondta, hogy nem igazán, elég jól körülhatárolt a dolog, teljesen el is van szeparálódva, és az ilyen típusú daganat a legritkább esetben okoz áttétet, az ivartalanítás megoldja a dolgot. Más kezelés nem kell. Igazából az évek alatt egy dolgot tuti megtanultam. Amíg az állatorvos arcán nem látok valódi aggódást, addig nem aggódok, ha igen, akkor tudom, hogy komoly baj van. Láttam már olyat, pontosan tudom, hogy milyen... sajnos.

Kis Fleshkelődés a vérvétel után.

(helyszín: GIZMÓK Állatorvosi Rendelő és Patika)

Szóval elvittem Fleshit az előkészítő vizsgálatokra, vérvétel, meg ilyenek, azután egyeztettünk műtéti időpontot. Közben azon méláztam, hogy valószínű azért is nem izgulok annyira, mert Flesh olyan beton-acél-bika állat, hogy el sem tudom képzelni, hogy bármi komolyabb baja legyen. Ezt alátámasztandó, a laboreredménye teljesen frankó lett, sok szempontból fizikailag korát meghazudtoló állapotban van (idén tölti a 10-et). 

Érdekes, hogy míg Winnienél nem volt semmi kétségem, vagy fura gondolatom az ivartalanítással kapcsolatban, Fleshinél ez kicsit más volt. Nem tudom miért, pedig sosem értettem azokat az embereket, akik a kan kutyájuk kasztrálását úgy élik meg, mintha őket pakolnák ki. És most valamiért mégis ezt éreztem. Flesh olyan nagyon kan, annyira kifejezetten férfias kutya, hogy kicsit kegyetlen dolognak éreztem az egészet. Miközben tudom, hogy egészségügyileg baromira indokolt. Valahogy elképzeltem a jelenetet, ahogy a műtétből felépülve a lába közé dugja a fejét és nincs ott a legnemesebb szerve, illetve annak egy része, amit úgy szeret cuppogva nyalogatni (ez különösen akkor guszta, amikor én eszek, ő meg a lábamnál fekszik). Na mindegy hát ezeken kár gondolkozni, biztos nem fogok a kutyában hagyni egy daganatos golyót. A műtét egyébként megerősítette Bence diagnózisát, a golyót megvizsgálta, hát nem lett volna jó ha bent marad, de azt mondta, ez nagyon az elején el lett kapva. Szóval Fleshi átesett a beavatkozáson (+ fogkő-leszedés + bűzmirigy-kinyomás), minden rendben volt, elég jól viselte a műtétet, zabálta a drogot mint az atom. Bence ugye a korából adódóan nagyon finoman adagolta az altatót, de némelyik collie olyan mint egy drog-szivacs, csak úgy szívja fel a begye a sok cuccot. Csóri hát nem volt a legjobb formában utána, de túl volt rajta, ez a lényeg. Ettől függetlenül még mindig nem aggódtam. Már frankón azon kezdtem el aggódni, hogy miért nem aggódok.

Flesh a műtét után 2-3 órával.

Frissen műtött kutya nálam nem mehet az udvarra, pláne ha az egy szétcuccozott tölcséres mcfreeze-re hajaz. Mert persze arról el is feledkeztem, hogy szegény megnyerte a gallért, amit úgy szeret. Volt már rajta, és azt kell, hogy mondjam, Flesh simán írhatna egy könyvet „1000 egyszerű, de hatásos módszer a gallér eltávolítására” címmel. Asszem mindegyik kutyámon volt már gallér, valamelyiken többször is, de Flesh az extra profi szabadulóművész. Winnie pl. nagyon jól viselte, állati hamar megtanult benne közlekedni, meg bármit csinálni, de ő amúgy sem szokta piszkálni ha valami műtéti vagy más sebe volt. Ő ebből a szempontból totál nyugi. Maddoxnak nincs sok ötlete a gallér eltávolítására (se), ő tűri a sorsát ha kell. Emlékszem egyszer gallérban nézte az eget, a kert közepén ülve..... függönyszerűen ömlő esőben. Miközben az ablakból néztem, végig azon gondolkoztam, hogyha a tölcsér egyszer megtelik, ez ott fullad meg ülve a kert közepén. Egyem meg a szívét, ő olyan kis bumbika.  

De Flesh... hát ő mindent bevet. 

A legbiztosabb módszere az, amikor két épület közé bepréseli a teljes gallért, és úgy húzza ki a fejét. Próbálkoztam már mindennel nála, de ha ő valamit nagyon akar vagy nem akar, akkor megoldja. Elképesztően okos kutya, asszem ő a legokosabb colliem ever. Próbáltuk azt a kék nyakmerevítőt is, ami a bulldogoknál tök jól bevált, ha rárakod a bulldogra, úgy megilletődik, soha többet nem mozdul. A collie viszont? Minden gond nélkül eléri benne továbbra is minden testrészét. Azután gondoltam arra a műtét utáni kis-ruhára, amit annyit reklámoznak, hátha nem szedi le, de kiderült, hogy az csak yorki méretben van és flitteres, csillogós, arany. Hát megnéztem volna benne Fleshit, de sajna ilyen méretben nincs. Szóval marad az orvosi gallér, amit a lehető legjobban igyekszem rárögzíteni. Bár nagyon cuki volt annak az asszisztensnek a próbálkozása, aki azt hitte egy gézszalag rajta tart egy ilyet a furmányos csőfejű collien. Végül más nem jutott az eszembe, mint az, hogy leülök és megbeszélem vele. Amikor már kevésbé volt kóma az altatás után - miután öntudatlan állapotában sikerült ráapplikálnom a gallért - elmagyaráztam neki, hogy miért fontos, hogy rajta maradjon, és ha leszedi azzal csak azt éri el, hogy még tovább kell hordania… és láss csodát, nem szedte le. Meg se próbálta. Azután persze pár nap után de, de visszatettem, átbeszéltük még egyszer, kicsit erélyesebben, és utána nem nyúlt hozzá. Amikor egyszer leszedte, akkor rögtön ellenőriztem nem burgálta -e meg a sebét, de hála az égnek nem, a varratok is mind bent voltak, minden pöpec. 10-12 nap gallér, hát valahogy ki kell bírnia.

Négy napig csak klotyózni mehetett ki. Fleshben egyébként az a jó, hogy általában semmi sem érdekli, csak megy mint egy tank. Így van ez a gallérral is. Mintha rajta se lenne megy neki mindennek, borogat ezerrel azzal a tölcsérrel a fején. Gond nélkül kiveri a gázcsövet is vele (körbe is barikádoztam rendesen). Csóri Winniet párszor úgy feldöntötte vele, rendesen oldalról telibevágta, a lépcsőn lelökte, de Win annak ellenére, hogy rohadt ideges volt az állandó taszigálástól, nem szólt semmit. Tudja ő is milyen a tölcséres fagyik élete. Szóval Flesh éppen jön be a szobába a szokásos nagy dirrel-durral, olyan diszkréten mint Gozilla Tokióba, és akkor valami megcsapta az orrom. Pár nappal a varratszedés előtt. Három szagot egyértelműen felismerek bármi van, a tüzelés, a szülés és a genny szagát. Ennek gennyszaga van basszus. Benéztem a lába közé, és tádám… meg is volt az aggódás amit úgy hiányoltam.

Bencének küldtem pár fotót a kissé levedző sebről, gondoltam örülne neki ebéd közben. Nem sokkal később már robogtam is a rendelő felé, ahol Bence jól megpucolta a sebet, meg adott neki antibiotikumot. Azt mondta csak a seb vége irritálódhatott kicsit, lehet radírozott egyet a seggével a kertben vagy ilyesmi, és az megsértette. Mert amúgy tényleg, a beszélgetésünk után Flesh aszketikus elszántsággal tűrte a gallért. Nem is próbálkozott.

Az antibiotikum végigment neki, tegnap kiszedték a varratokat is (nem volt egyszerű), és végre lekerült a gallér. Majd még el kell beszélgetnem vele a tök-hiányról, gondolom észrevette, hogy nincs ott, és nem akarom, hogy értetlenkedjen, vagy aggódjon.

Egyébként viccen kívül, néha tényleg érdemes elmagyarázni dolgokat a collieknak, frankón egy csomó mindent megértenek.

Mint amikor Sophie állandóan beleült a beszélgetéseim közepébe, és úgy forgatta a fejét kettőnk között, mintha ő is részt venne a társalgásban. Ami persze nem baj, szeretettel látom bármelyiküket, csak üljön kicsit hátrébb és ne lihegjen émelyítően büdös rohasztott halas-szájszagot a képembe miközben lelkizek valakivel. Ezt elmagyaráztam neki, onnantól kezdve kicsit távolabb fekve, de ugyanúgy részt vett a beszélgetésekben.

Visszakanyarodva...

Tényleg észre se vettem és tényleg valóra vált az az álmom, hogy végre van öreg colliem, nem is egy. Ezzel persze jött pár öregkori probléma. Winnienek pl egy ideje észrevettem, hogy van egy kis inkontinencia zavara. Fekvés után van, hogy egy kis tócsa lesz alatta, egyszerűen kifolyik belőle, ha nagyon bealszik. Nem mindig, de előfordul. Ezeken már nem mindig lehet segíteni, de mindentől függetlenül nagyon örülök, hogy vannak. És remélem, hogy még jó sokáig lesznek is. Nagyon szeretnék egyszer egy olyan igazi veteránt, egy 16-17 éves kutyát.

Öregkorban ez van. A fiataloknál meg más. Mütyi elérte a kései kamaszkort, én meg néha frankón nem tudok vele mit kezdeni. Tudom, elcseszek dolgokat, és ha nagyon cuki egy kutya, hajlamos vagyok kicsit elkényeztetni, amit utána meg is szívok rendesen, de ha Mütyi pofijára nézek, attól teljesen kész vagyok, annyira édes. Miközben olyan mint egy romboló harcigép. Életemben még nem volt colliem aki ennyi kárt okozott volna, ennyi mindent tett tönkre. Hát mondhatnám, hogy eleven, de….

Tök mindegy mi a program, tök mindegy hány órát futott, sétált, utazott, csinált bármit, hazaérve mindig kész egy kis rombolásra. Falat bont, ajtót rág, alagutat ás. Alagutat basszus! Nem gödröt, mint minden normális kutya, hanem egy 1,5-2 méter hosszú alagutat a föld alatt, olyat ahova az egész teste befér. Úgy bemászik a föld alá, hogy még a farka vége sem lóg ki. Mint egy földikutya. Persze ezt a legjobb helyre, a vízóra és az utcafronti kerítés közé. Olyan sikeres volt a 2019-es vakond-programja, hogy vagy 30 centi vastagon sikerült betemetnie a vízórát, amit éppen ki akartak cserélni, de semmi gond… kipucoltatom, és majd kérek még egy időpontot, meg egy nap szabit erre, mert hát a kutya szeret ásni… Frankón mondom, ha Mütyire lenne bízva a metróépítés, már olyan lenne a hálózat, mint Shanghaiban. Amikor meg éppen nem ugrál, ás, kapar, vagy rág, akkor ugat mint a gép, de úgy rendesen sikítva. Igazi huligán-collie. 

Eddig még olyan colliem se volt, aki non-stop ugrál, ezért nincs is nagy gyakorlatom a leszoktatásban. Mütyi non-stop nyomja. Olyanokat ugrik, hogy néha kiveri a szemem, állon vág, homlokon nyal, meg ilyenek. Ha leülök, azonnal ott terem és teljes testével rám mászik. Megy mint a tank. Már csak abban reménykedek, hogy az időközben bevetett ellentmondást nem tűrő nevelés, és a felerősödött anyai szigor megteszi hatását. Ugyanis Mütyi kedves édesanyja, Vivi is kezdi látni, hogy leánya cseppet elkanászodott, így időnként felkeni a falra, vagy arra ami éppen ott van. Én balga meg egyszer véletlenül rászóltam Vivire, hogy ne verje már azt a szerencsétlen kislányt. Mire olyan fejjel nézett rám, hogy rögtön vissza is szívtam és mondtam, hogy folytassa nyugodtan belátása szerint. Utána bocsánatot is kértem tőle, hogy beleszóltam a nevelésébe, ami eddig igen engedékeny volt. Egyébként is olyan fejet vágott, hogy „Most komolyan leállítasz? Hát te hol éltél az elmúlt napokban?”. És igaza van, ő az anyja. Egyébként meg ha belegondolok abba, hogy Ivy is milyen rakoncátlan volt ebben a korban (bár közel sem ennyire)… akkor tulajdonképpen még bármi lehet belőle, de az biztos, hogy kell neki a szigor. Próbálkozom vele legalábbis. Csak ne lenne ennyire cuki.

Mütyi a hétvégi kiállításon dolga végeztével, kölcsönjátékkal, amit ezúton is köszönünk szépen! És ha az ember azt gondolná, hogy egy hosszabb utazás, a kiállítás, a játék és miegyebek 10 óra alatt sikeresen lefárasztotta, hát nagyon téved.... (Nagyon köszönöm a fotót Alex és Márti!)

Az egyébként nagyon érdekes, hogy a kis Mütyi közelsége mennyit fiatalít Maddoxon például, aki az utóbbi időkben sokkal játékosabb, sőt még ugrálni is próbál, mert megtetszett neki Mütyi pattogása. Vivi szintén sokat játszik a gyerekkel.

Összegezve: van Mütyi, a kis huligán-vakond, Ivy és Maddox még a középmezőnyben, és a két ivartalan veterán.

Egyébként ezen már olyan sokat gondolkozom olyan régóta, hogy vajon mit gondolhatnak a colliek? Néha amikor ránézek a fejükre azt gondolom, hogy egyértelműen látom, de lehet, hogy tévedek. Azután pár napja láttam egy videót a Facebook-on, amin egy colliera fordítógépet raknak, ami az ugatást emberi beszédre fordítja. Hát azon kívül, hogy sírtam a nevetéstől, nagyjából pont ilyennek képzelem el őket. Amikor alszanak a konyhában-előszobában, én meg kimegyek és felkapcsolom a villanyt, Vivi meg nagyot sóhajt, majd megvetően rám néz, nem kérdés mire gondolhat.

A collie szerintem pont olyan lehet, mint ezen a videón. De azt hiszem pont ezért is imádom annyira őket. :-)