Merengő

A múlt hét nagyon töményen a colliezásról szólt. Először is ugye készültünk a klubkiállításra…

Mütyit megint megfürdettem. Tudom, hogy nemrég volt, de akkor is. Azt szeretem ha a kutya a kiállításon tiszta és szálára szárított. Ezért hiába telt el csak pár hét a legutóbbi kiállítás óta, ment a kádba mint a vöcsök. Azt a részt, amikor átmosom az egész testét samponnal, és csak masszírozom, meg dörzsölgetem, azt nagyon imádja, akárcsak a többi kutya. Ami az első kozmetikázásoknál kiváltja a hisztit, az általában a blaster. De igazából pár alkalom után azt is megszokják. Mütyi most negyedszerre volt fürdetve, és max 2 nyüsszögés volt, amúgy már szépen hagy mindent. Ilyenkor csak az a félelmem, nehogy levesse magát az asztalról, ezért ilyen fiatal kutyát sosem csinálok segítség nélkül. A kozmetikához magához nem kell, de ahhoz, hogy valaki figyelje a kutyát minden pillanatban, ha kell nyugtassa, simogassa, vagy éppen eltartsa a fejét, ahhoz muszáj. A blasterhez úgy szoktatom őket, hogy először csak a leggyengébb fokozaton bekapcsolom úgy, hogy a kutya lássa mit csinálok, majd szép lassan a fejétől a lehető legtávolabb elkezdem szárítani. Pár perc bevezetés után viszont feltekerem, különben sose szárad meg. Első körben mindig a popót szárítom, mivel megfigyeléseim szerint a fejüknél viselik a legkevésbé jól. Addig tiszta nyugi van, de a fejüknél mindig forognak, nehogy már elérjem rendesen.

Most már szinte ugyanannyi őt megcsinálni mint egy felnőtt kutyát. Testméretre – pár centi híján - már szinte elérte a felnőtt kori méretét, a szőre pedig egyre hosszabb, vaskosabb. Már nem végzek vele egy óra alatt, legalább 1,5 óra kell a teljes kozmihoz, de inkább kettő. A nyírást még a múltkor Komáromban Mártira bíztam, ő ezt a témát nálam sokkal jobban vágja, azóta is elég jól tart. Ezt a „fülszőr tépdesős” technikáját egyszerűen képtelen vagyok elsajátítani, hiába figyelem hogy csinálja.

Szóval Mütyi tisztán és frissen érkezett a klubra.

Hát ez a hely…

Láttam már életemben pár kiállítási helyszínt, de ez volt az egyik legjobb (Aero Hotel & Étterem és Sportrepülőtér, Jakabszállás). Először is sík terepen van, az odáig vezető út végig sík. Ennek mindig nagyon örülök, mivel a hegyi szerpentinek kanyarjaiban rendszeresen totál hányingerem van. Utálok a hegyekben vezetni. Sétálni, kirándulni, az tök ok, csak ott vezetni ne kelljen.

Az egész terület nagy, tágas és minden van ami ahhoz kell, hogy komfortosan legyen az ember és a kutya is. Az idő is jó volt, és ha ennyi collies, meg collie közt lehetek, nekem az mindig öröm. Sokszor beszéltem már arról, hogy a tenyésztés mennyire intenzív társas tevékenység, mennyire kell, hogy kommunikáljunk. Az ilyen alkalmak pedig erre is tökéletesek

A kutyák egymással barátkoztak, mi meg közben beszélgettünk. Mütyi láthatóan nagyon jól érezte magát. Imád ennyi collie közt lenni. Már ismerős kutya-arcok, új pajtások, megmászható emberek, akik folyton simizték, meg egy csomó csirke. Hát neki ez maga a Kánaán. Én meg közben olyan mérhetetlen büszke voltam rá. Hogy milyen jó kiskutya, mennyire szociális, és milyen végtelenül barátságos mindenkivel, és egyszerűen nem akart elfáradni.. Még a bírálati lapjára is rákerült, hogy milyen kiváló karakterű kutya. Édes kicsi kincsem, hát olyan tündér volt meg kellett zabálni. 

Mütyi békában figyeli az eseményeket. Ezen valamiért mindenki csodálkozott, én annyira nem, hisz a majd 11 éves nagyanyja a mai napig csak így fekszik. (fotó: Kormos Nikol)

A kiállításra mostanában szigorúan egy kutyával, egy székkel, és egy hátizsákkal megyek. Nem viszek boxot vagy ketrecet, a kutya végig velem van. Kivéve azt a párszor pár percet amikor mosdóba megyek, vagy papírokat intézni, vagy hasonlók. Asztalon sem állítom túl sokat, max 15 percet közvetlen a bírálatok előtt. Úgyis frissen van fürdetve, és a csarnokban nem tudja úgy összedzsuvázni magát ha lefekszik utána a földre. Mondjuk Mütyi akkor is képes összekoszolni magát ha steril szobába teszem. Olyan mint egy nagyon rossz gyerek, aki állandóan saras, a hajába különféle növényi fragmentumokat gyűjt, és folyton leeszi magát. Amikor nyerset kap – legalább hetente négyszer - az egész mellét képes összevérezni. Főleg ha egy nagy marhabordáról cuppogtatja épp le a húst. A múltkor össze-vissza kőrözött vele a lakásba, majd azt találta ki, hogy az ágyamban fogyasztja el. Szépen felcűgölte a húst és a pihe puha takimon falatozott. Volna…  Olyan reflexből kezdtem el ordítani, hogy rögtön le is pattant. Hát nehogy már azért. Mindennek van egy müttyenetnyi határa. A kutyáimnak ugyanis két dolog szigorúan tilos: emberi bútoron, főleg ágyon feküdni, és kunyerálni. (Hogy pontosan miért, most nem mennék bele részletesen, de megvan az oka.) Engem ez a két dolog a régi kutyáimnál annyira zavart, hogy a mostani brigádot már eleve úgy szoktattam, hogy ezt a kettőt soha. Bár Mütyi nagyon próbálkozik, ezekből nem engedek.

Vacsi az ebeknek: kacsanyak, csirkeszív, zúza, darált pulyka

A kis tündérke ez a kis darab szaftos marhát óhajtotta az ágyamban elmajszolni. 

A lényeg, hogy a kiállításon szinte végig pörgött. Az osztálybírálat után kimentünk velük hátra megfuttatni őket. Össze-vissza rohangáltak, még az sem zavarta őket, hogy tulajdonképpen egy reptéren vagyunk, ahol a hátuk mögött pár tíz méterrel landoltak és szálltak fel a gépek. Ez volt aztán az igazi karakter teszt, de a kutyákat nem nagyon érdekelték a járművek, futottak mint a villám össze-vissza. Csak akkor mentünk vissza amikor már közeledett a Best in Show.

(Mütyi a kiállításokon – Karen Walker „Anastasia Beaverhausen” alteregója után szabadon - álnéven, mint Lütyevics Franciska létezik. A kis Franci. J Lütyevics – vagyis Lütyő, mint Louis de Funès a Csendőr-filmek sorozatból, és Franci, mint a Nagy franc a kis francia, vagy a fene tudja, de tetszik ez a név. Tulajdonképpen a turbó-Mütyit takarja.)

Lütyevics Franciska bevetésen (fotó: Szalai Ádám, BLUE WOLF)

fotó: Gács Varga Zoli

Mütyi ismerkedik a vele hasonló korban lévő kan kölyökkel - Spryangels Batman (fotó: Angyal Mónika)

Rohangálás ezerrel (fotók: Gulyás Alex)

A tri és merle szekció egy része...

Balról jobbra:

Nolynna Lux Blue Apocalypse - Nolynna Lux Blue Dakar - Agent Provocateur Lili Marlene - Eric Knight of Sherborne - Nolynna Lux Black Diara - Everlasting Fantasy of the Holy Mountain - Trasdepastores Blueduero - Nolynna Lux Blue Druantia - Nolynna Lux Black Charisma - Allil Blue Destiny - Nolynna Lux Blue Atlantis - Celestial Wonder's Blue Spirit of Dreams - Nolynna Lux Black Aphrodisiac - Celestial Wonder's Best Choice

A nap végére már azért mindketten lefáradtunk. És még várt ránk a másnap. Illetve csak rám, mert Franci a kiállítást pihente ki.

Mütyi megpihen (fotó: Farkas Márta Barbara)

Másnap töményen borult rám a téma, én meg csak úszkáltam benne nagy örömmel. Részt vettem egy jubileumi ünnepségen, ami több előadással volt egybekötve. Előadás a collieról, emlékezés a régmúltra, és beszélgetés, meg hedonizmus rogyásig. Rengeteg téma merült fel, olyanok is amikről már régóta akartam írni. Nagyon jó volt, hogy tudtam ezekről beszélgetni a többiekkel, nálam sokkal tapasztaltabbakkal is, vagy akár az adott téma szakértőjével. Kíváncsi voltam bizonyos dolgokról hogyan vélekednek mások, mik az ő tapasztalataik, kinek milyen tervei, elgondolásai vannak az adott témával kapcsolatban a továbbiakban.

Az egyik legsarkalatosabb pont a genetikai betegségek, és a hozzájuk kapcsolódó genetikai szűrések.

És közben azon gondolkoztam…

A kutyák - legalábbis az itthoni collie állomány - genetikai szűrése csak pár éve került a gyakorlatba. amikor pl. Sophiet, vagy Winniet vettem, még nem volt ilyen szerves része a kutyázásnak. Igazából Flesh első – sikertelen – fedezése volt az ami miatt tulajdonképpen rákényszerültem arra, hogy a kutyáim első géntesztjét elvégeztessem, akkor még csak az MDR1 defektre. 

Ez 2011-ben volt. Azaz 7 éve. Bevált gyakorlattá illetve szinte elvárássá viszont csak az utóbbi 3-4 évbe vált. Mindez az idő arra lett volna elég, hogy egyáltalán feltérképezzük a helyzetet, megismerjük alaposan a betegségeket meg az öröklődésmenetüket, és leszüressük az aktív tenyészkutyákat, majd gondolkozzunk hogyan tovább. De valahogy felgyorsultak a dolgok és mindenki már kész instant megoldásokat akar. Csak mentes kutyák, csak mentes párosítások, miközben az üveg nyaka folyamatosan szűkül.

Képtelenség ennyi idő alatt megváltani a világot, ráadásul tényleg lehetetlen küldetés. Meg ez az egész magával vonzott egy csomó várt, és nem várt hozadékot. Legalábbis számomra.

Várt következmény:

Az egyes betegségekre terhelt kutyákat sokan már kapásból elutasítják. Egy DM terhelt kannal pl. alig akar valaki, vagy sok esetben inkább senki sem akar fedeztetni. Sőt számomra döbbenetes módon sokan az MDR1 terhelt kutyákat is rögtön kiejtik. A mentes szukákat nem arra használjuk amire kéne, hogy kimentsük a terhelt, de sok más szempontból értékes kanokat. Hanem arra, hogy mindjárt első körben csak mentes kölykök szülessenek. Persze nem azt mondom, hogy minden mentes szukára mindig csak terhelt kan szabadna pakolni, de bizonyos esetekben ki kéne használni a mentességüket. Szerintem nem az a legfontosabb, hogy most a jelenben szülessen egy, mindenre mentes alom, hanem, hogy globálisan, a következő évtizedekre, több generációra előre gondoljunk. Nem lehet úgy beszűkíteni az állományt, hogy csak erre meg arra mentes kutyákat használunk. Amúgy is sok a korlát, sok a megkötés, és ha minden ilyen szempontot ennyire lecsupaszítva értelmezünk, akkor egyszerűen kinyírjuk a fajtát. Ebben a hatalmas szűrési lázban akkora lett a szűrések jelentősége, hogy az minden más elnyom. Pedig….

A nem várt következmények:

A szűrési eredmények megléte és kezelése nagyon bizonytalan lábakon áll. Mivel csak pár éve szüretünk, csak most bukkannak elő a téma gyerekbetegségei.

Csak az utóbbi két év terméseiből és csak a mi fajtának, a mi állományunkat érintő esetekről:

- Előfordul, hogy a labor téved...

Kiderül, hogy az egyik genetikai betegségre mentesnek hitt kutya mégis terhelt. Ez egy esetben úgy derült ki, hogy az utódok szűrései eredménye a szülőkhöz képest némi anomáliát mutatott. Nem volt száz százalékig biztos, hogy az eredmény rossz, de azért a tulajdonos a teszt megismétlését kérte. Az eredmény ismét mentes volt. Majd egy másik laborhoz is küldött mintát, onnan már terhelt eredmény jött vissza.

- Előfordul, hogy a teszt nem megfelelő...

Az egyik előadás amin részt vettem megerősítette azt a korábbi elgondolásomat, miszerint egy genetikai teszt csak akkor működik megbízhatóan (vagy megbízhatóbban), ha az adott fajta, adott populációjára van kifejlesztve. No de melyik tenyésztő fog minden egyes tesztnél utánanézni, hogy az adott labornak adott tesztje megfelelően van e akkreditálva. Mert persze vannak szinte tuti laborok, de olyan összegekért szűrnek, hogy abba belerokkanunk.

- Kísérleti teszteredmények rosszul kezelése...

A korábbi években pár labor adatot akart gyűjteni bizonyos fajták egészségügyi helyzetéről, ezért tényleg jelképes összegért, vagy ingyen, leszűrtek egy csomó kutyát. Persze elmondták, hogy ezek az eredmények csak tájékoztató jellegűek, és csak akkor lesz hivatalos az eredmény ha ezt egy későbbi vizsgálat is megerősíti, erről írásos anyag nincs. A kísérleti tesztek eredményei betűre megegyeznek a végleges tesztekkel (nincs rajta semmi megkülönböztetés vagy figyelmeztetés), így a mentesnek gondolt kanról csak akkora derült ki, hogy terhelt, mire már lejött tőle jópár alom. És a tulajdonos még csak nem is hibáztatható, mivel semmi bizonyíték sincs arra, hogy a második eredményről kiértesítették, mint ahogy arról sem, hogy az első nem jó.

- Az emberi gyarlóság...

Azaz a visszaélések. A tenyésztők létszáma csak a kontinensen több ezerre, vagy inkább tízezerre tehető. Ugyanúgy vannak köztük jó és rossz emberek, mint a társadalom bármely szegmensében. És sajnos van olyan aki nem akar lemaradni a jó kis bevételekről, csak azért mert terhelt a kutyája, ott van hát a photosop, rá lehet menni és ki lehet szépen javítani azt az eredményt, ahogy erre korábban már volt precedens.

És gondolom ezekkel megint csak a jéghegy csúcsát kapargatom. A nagy része ott van rejtve a felszín alatt.

Mindezek ellenére mégis úgy érzem, hogy képtelenek vagyunk arra, hogy megálljunk egy pillanatra, vegyünk egy nagy levegőt, és mi magunk átgondoljuk mi is lenne a legjobb lépés a továbbiakban. Inkább megkezdődött a kutyák ész nélküli szelektálása, és sajnos sok értékes kutya így esélyt sem kap. Mintha a rengeteg szűrési eredményt felsoroló számon és betűn keresztül képtelenek lennék meglátni a lényeget. Hogy az összes problémát ami az elmúlt több mint 100 évben felgyűlt, azokat most és azonnal akarjuk megoldani. Ez egyszerűen lehetetlen. Főleg a rengeteg más fontos szempont mellett.

Vegyük csak egy fedezőkan kiválasztását.

Az elsődleges szempont számomra:

Hogy egy kutya megfelelően termékeny legyen. Mert hiába van egy tök jó mindenre mentes kutya, ha nem tud szaporodni. Hiába van egy kutyának ezer győztes címe, ha nem tud szaporodni. Hiába van egy kutya akitől ájulok, ha nem tud szaporodni. Hány olyan kutyát láttam már, aki tényleg lenyűgöző megjelenésű, amit a kiállítási eredményei is jól mutatnak, mégsem született soha egyetlen kölyke sem. Gondolom nem azért mert nem akartak tőle almot. Szóval nálam ez az első, hogy a kutya tudjon egyáltalán szaporodni, addig mással nem is érdemes foglalkozni.

A második:

A kutya feno- és genotípusa. Kiállítási címektől függetlenül el tudom dönteni, nekem mi tetszik. Tőlem lehet egy kutyának akárhány címe, ha nem jön be, nem jön be. És lehet, hogy csak egyetlen Res.CAC címe van, de ha meg vagyok érte halva, akkor meg vagyok érte halva.

Az adott kutya tulajdonságaival párhuzamba nézem a kutya törzskönyvét, amit mindig visszafele kezdek. A 6. generációtól. Tudni akarom, hogy milyen vonalakból van összerakva. Ezek mellett azt is, hogy a kutya milyen karakterű, milyen a habitusa, mennyire stabil az idegrendszere.

A harmadik:

Na itt jönnek elő a szűrések. Amihez a legfontosabbnak tartom, hogy az ember rendelkezzen a megfelelő mennyiségű információval. Hogy tudja mi az a betegség pontosan, hogyan öröklődik, meg mindent ami fontos. (Hiszen ismeretek hiányában hogyan lehet dönteni bármiben is?) Ezek után majd mérlegelem. Nálam a lista legvégén az MDR1 szűrés kullog. Nem vagyok hajlandó az alapján szelektálni, mivel szimpla odafigyeléssel kezelhető a dolog. Első helyen pedig egy olyan betegség, amire jóformán senki sem szüret, mivel megfelelő genetikai szűrés nincs rá, klinikailag meg csak az szüret aki már találkozott vele (JRD). 

Ez tulajdonképpen minden betegséggel így van. Attól félünk a legjobban, ami már egyszer megsebzett. Ezért a szűrési eredmények egyéni kiértékelése minden esetben szubjektív lesz. Ha valaki látott már DM-től lebénult kutyát, annak az lesz a legfontosabb, ha CEA-tól megvakultat, akkor az, ha erősen HD-set akkor az, ha pedig vese DP-ét akkor az. Egyébként azt sem árt tudni, hogy mi a szakértői és a nemzetközi vélekedés e téren. Mert ha egy párosítást, még a legszigorúbb – mondjuk német – tenyésztési szabályzat is enged, és a szakértők is támogatják az elgondolást, akkor nem fogok valamit csak azért nem meglépni, hogy ne szóljanak be a FB-on.

Mert igen, itt megint bejön a közösségi média hatalma, a tömeg ereje, és sokan csak azért rettennek el bizonyos párosítások meglépésétől, mert mit szólnak hozzá mások. Na ennek már tényleg képtelenség megfelelni. Ezek az én döntéseim, amikért vállalom a felelősséget, de eszem ágában sincs úgy táncolni, ahogy mindenki fütyül.   

Nem azt mondom, hogy a szűrések szükségtelenek, sőt, nagyon is fontosak, csak tudni kell őket a helyükön kezelni, és ebben egyelőre nincs egységes vélemény, gyanítom nem is lesz.

Ez csak egy a sok téma közül, amikről legalább érintőlegesen beszéltünk az ominózus napon. És mint minden buliban, itt is a dohányzóban folytak a legérdekesebb csevejek.

Az összejövetelről:

A sok inger alatt párszor rendesen elérzékenyültem. A visszatekintés a múltra, az engem valamiért mindig megríkat. Istenem azok a kutyák… akiket úgy csodáltam, rajongásig szerettem… hogy milyen régen elmentek már. Emberek, akikkel még sok személyes élményem volt, és akik már nincsenek köztünk.

Gellén Tibi bácsi is szóba jött.

Még csak 2-3 éve látogattam a kiállításokat (kutya nélkül) amikor először beszéltem vele. Volt egy kutyája Gaucho (Gaucho-Gold of Irish Home) akiért akkoriban nagyon odavoltam, meg vissza. Az egyik CACIB kiállításon akartam róla csinálni egy pár képet, Tibi bácsi készségesen állítgatta, és várta, hogy ellőjem a fotót. Majd megkérdezte, hogy megtennék e neki valamit. A bejáratnál minden nevezett kutyának jár egy Royal Canin ajándékcsomag, de ő nem tud elmenni érte. Megkért, hogy a kutyával és a startszámmal menjek oda, és kérjem el az övét, majd kezembe adta Gaucho-t. Hááát anyám én olyan büszkén vittem azt a kutyát, hogy majd szétvetett. Vonultam vele össze-vissza. Fiatal életem egyik legboldogabb napja volt. Tibi bácsi borzasztóan kedves volt velem. Utána többször beszélgettem vele, és nagyon figyeltem amit csinál, szerettem a Szépreménységi kutyákat. Később, mint bírót is megismertem, Sophiet és Winniet is sokszor bírálta. Sőt Sophie tőle kapott először Fajtagyőztes címet.

Nem direkt vágás, egyszerűen csak bazi bénán fotóztam, de... Tibi bácsi és Gaucho Gold of Irish Home (1993. július 10. CACIB Bp. Építők Sporttelep)

Tibi bácsi kiadja Sophie első Fajtagyőztes címét (2009 Bp., felvezető: Takács Ancsus)

Ezután sorba jöttek a hasonló emlékek, és amikor megláttam a régi Silver Dream kutyákat, ott végem volt, eltörött a mécses. Ez a téma mindig érzékenyen érint. Persze igyekeztem nem túl feltűnően ríni, de amikor körbenéztem, és sokak szeme könnyes volt, akkor már elég nehéz volt visszafojtani. Ugyan mindenki más miatt hatódott meg, mindenkinek más a meghatározó pont, mindenkinek más emlékei, tapasztalatai vannak, asszem mégis mindenkinek jól esett elmerülni kicsit a múltban.