2018. június 28., csütörtök

Gróf Almási Babirka

Lassan az utolsó simításoknál tartunk ami a „B Pavilon” almot illeti. Az idő szokás szerint észrevétlenül elröppent, a múlt hétvégén Mambo vagyis most már Figo is gazdához költözött. Már csak Babirka van velünk, meg ugye Su a nyúl, de ő marad. A kicsiket lélekben már elengedtem, újfent mantrázva magamnak, hogy nem meghalnak csak elköltöznek, így valamivel könnyebb. Mambotól is elbúcsúztam, remélhetőleg csak egy rövid időre.

Drága Mambo!
Te voltál az első aki megszületett, Ivy első saját kicsije, ezért is vagy nekünk ennyire különleges. Már az első pillanatban láttam milyen szép kiskutya vagy, ehhez pedig csak hozzáad a személyiséged, hogy olyan végtelenül szerethető vagy, és, hogy annyira tudsz szeretni. Feltétel nélküli rajongással fordulsz minden élőlény felé (tudom, tudom a pókokat inkább felnyalod). Kívánok neked csodálatos hosszú életet és remélem mihamarabb találkozunk! Nagyon szeretlek csöppem!

Ma már csak egy legény van itt a gáton Babír, az almatolvaj, vagyis Gróf Almási Babirka, aki 4 nap múlva hagyja el a fedélzetet. Babírról az derült ki az utóbbi időkben, hogy hihetetlen gyors kiskutya, olyan sebességgel tud futni, hogy a róla készült fotókon csak egy elmosódott kondenzcsík látszik. Főleg ha almát kell kimenekítenie a várszomjas Su fogai közül. Tettem ugyanis egy gyenge kísérletet arra, hogy a kölykök belekóstoljanak a BARF világába. Már régóta kacérkodom a gondolattal, hogy legalább néha szívesen megetetném őket ilyen-olyan nyers dologgal. Az az igazság, hogy csak azért nem totál nyerssel etetek, mert megoldásra váró tárolási és feldolgozási problémáim vannak. Amúgy zöldséget és gyümölcsöt a felnőttek is szoktak enni. A két tri nem rajong érte, ők inkább vadásznak, de a két merle szereti.  Maddox imádja a paradicsomot, az almát, szoktam vele felezni és ropogtatni. A lényeg, hogy miután a kölykök folyton rágnának, úgy gondoltam kapnak egy kis almát, répát, ezt-azt nyersen. Hát IMÁDTÁK! De nagyon. Rövid ismerkedés után rájöttek, hogy ez egy elfogyasztható játék. Babír amikor meglátta, hogy már csak 1 cikk maradt belőle, ellopta, majd őrült futásba kezdett, ami azért volt jó, mert épp az édesanyja is bent tartózkodott, és kihívásnak vette Babír futását, be is csatlakozott hozzá. Ott pattogtak össze-vissza. Nagyon cukik voltak.




Ivy egyébként most már újfent korlátlan hozzáférést kapott a kölykökhöz. Kis időre megvontam tőle a láthatást, hogy teljesen elapadjon a teje. Most már egy kanyi sincs, ennek ellenére totál rácuppannak. Bár szívesen tartanám totál kint a kölyköket, nincs megoldva fedett helyük, ezért esténként, vagy rossz idő esetén visszajönnek a házba édesanyával és játszunk, meg tévézünk.

Esti tévézés a renitens gróf Almási Babirkával, akit nem érdekelt a mozi ezért széttrollkodta a családi idillt. 



Su egy az egybe tiszta anyja. Pont úgy pörög mint Ivy, pont olyan nagyokat ugrik (gond nélkül átugorja az 50x50x50-es kis-asztalt, meg fel-le a teraszról), és ő is állandóan az arcomba mászik. Amikor nézem ahogy pattognak össze-vissza, arra gondolok tényleg nem kutyát, hanem valami foltos óriás nyúl féleséget tenyésztek ott a berekben. Ivy állatira örül, hogy végre ilyen klassz játszópajtásai vannak, mindig vágyott rá. Most szült magának párat, és végtelenül boldog. Ha csak teheti velük van. Nyalogatja, tisztogatja őket, pattog, játszik, figyelgeti őket folyamatosan.
Egyébként Ivy mérhetetlenül vedlik. Ahogy látom édesanyjához hasonlóan ő is bőrig vedlik a szülés után. Már csak cafrangok lógnak róla, álladóan jön belőle mindenhonnan a szőr, folyton szedegetem.  Róla is meg utána is. Ez persze természetes folyamat, nem aggódok miatta, de tuti kell fürdetni rajta egy nagyot. Jövő héten be is vágom a kádba.
Na jó, ezt a két vidit csak azért nem akartam megosztani, mert Ivy pusztítóan néz ki rajta, de ezt most levetkezem és feldobom, mert egyébként imádom :-D 





Ivy vamzerkodik - Megint ellopták a papírtörlő gurigát.... meg a papucsot is...  csak szólok...

Babirka kicsim van kedved ananásszal játszani?

Ananásszal? Ananásszal nem. De van nálam  ALMAAAAA! 


A kölyköket egyébként még mindig nem szeretem túl sok időre magukra hagyni. Ezért Anyu naponta átugrik hozzám kicsit, megpucolja a kakás brigádot, ad nekik ebédet, friss vizet, kiteszi őket a játszótérre, kapnak simit, meg ilyenek. Persze Anyu a felnőttekkel is foglalkozik a kölykök mellett, főleg Maddox veszi igénybe a speciális szolgáltatást. Lop játékot a kölyköktől és viszi, hogy dobálja neki. Csak egy kicsit legalább. S bár Anyu ugye maga is több kutyát tart, de mivel a collie nagyon más mint az angol bulldog, ezért néha felmerülnek bizonyos kérdések. Anyu pl. korábban többször gondolta, hogy meghaltak a kutyák, merthogy alvás közben csendben vannak. Egy angol bulldog ugyanis irtózatos hangokat produkál alvás közben, a collie meg ugye max dünnyög kicsit. Egyébiránt úgy néz ki, egy bulldog-gazdinak nem olyan egyszerű megfejteni a collie finom célzásait. Ekkor telefonos segítséget kér: 

ANYA  - Szerinted mit akar?



ÉN - Ölelést és puszit.

Nem sokkal később....

ANYA - És ha megkapta , akkor utána ez mi ?


ÉN - Nem volt elég.  :-) Van egy rossz hírem. Sosem elég!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése