2015. október 28., szerda

Az ígéret szép szó

A mostani időszak részben a téli előkészületekről szól. Ilyenkor "elteszem" az ebeket télire, vagyis mindegyik átesik egy nagy kozmetikán, és ismét elkezdem nekik adni azokat a táplálék-kiegészítőket amik szükségesek ahhoz, hogy tavaszra szép szőrben legyenek (Brit Care lazacolaj, Selen Pet-tel váltva, Dorwest barnamoszat por). Az összes elhalt szőr eltávolításra kerül, vagyis kapnak egy alapos átkefélést, fürdetést, és teljes szálára bontást. A két lány már túl van rajta, most Flesh volt soron. Hát kellett hozzá egy pár óra, de kész van, az a lényeg. 
Frissen mosott Fleshi

Ezen kívül beváltottam a lányoknak tett ígéretemet, és elvittem őket a veresegyházi medveotthonba. Winnie-ből kikerültek a varratok, Ivy pedig határozatlan időre felmentést kapott a kiskutya-sittelés alól. Mindketten sokat dolgoztak, segítettek nekem az utóbbi időkben, így a wellness nap után, itt volt az ideje egy nagyobb kiruccanásnak. Indulás előtt egy nappal mindkettőt becsöpögtettem spot-on-nal. Ezt mindenképpen tegyük meg, ha kilátogatunk oda kutyával. Hoztunk már onnan haza pár kullancsot. 
Winnek nem volt újdonság a medvepark, mert már többször volt, de Ivy még medvepark-szűz volt. 




Míg az anyja unottan szaglászott, és csak félvállról figyelte a vadállatokat, addig Ivy teljesen fel volt pörögve. 

Winnie hanyagul vizslatja a medvét

Az nem mondanám, hogy Ivynak a medve a kedvenc állata. Az elején egy kicsit megijedt tőlük, mert hirtelen nagyon közel ott állt előtte 3 hatalmas medve. Utána már megszokta a dolgot és nem érdekelték különösen a macik. A farkasok viszont kifejezetten nagyon izgatták, és vice versa. Elég sokan voltak a parkban, viszont kutyával csak mi, és az mindig egy érdekes momentum, amikor kutya és farkas találkozik. Többen is érdeklődve figyelték a két faj reakcióját egymásra. Az egyértelműen látszódott, hogy a kutyák tudják, hogy ez majdnem kutya, de nem. Teljesen másképp közelítenek, mint egy másik kutya felé. Sokkal óvatosabbak. 


Ez a mai nap abszolút kedvenc képe. Ivy szemez a farkassal. 


Ivy nagyon érdeklő volt. A legnagyobb kedvencei pedig az ormányos medvék lettek. Azok nem néztek ki túl veszélyesnek, viszont nagyon kíváncsiak és barátkozók. Ivy szeretett volna hazahozni egy saját ormányost, de ezt természetesen nem engedtem neki. :-) Ha rajtuk múlna minden kutyám tartana egy állatot. Win és Maddox nyuszi fanatikusok, Ivy az ormányos medvék bűvöletében él, Fleshnek meg mindegy csak ehető legyen.

                Az ormányos banda bepörgött és megpróbáltak olyan közel kerülni, amennyire csak lehet.


  


Hatalmasat sétáltunk, és ahogy láttam mindenki jól érezte magát. Gyönyörű időnk volt, és csodaszép környezetben lehettünk. Szerintem a medvepark embernek és kutyának is nagy élmény, én mindenkinek csak ajánlani tudom. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése