2013. október 26., szombat

2 hetesek

Off: a mai napon két tőlem származó kutyát is kiállítottak a salgótarjáni kiállításon. Dior (akit már korábban említettem és képet is tettem fel róla) újfent megnyerte a fiatal osztályt, Royse (ő Winnie első almából származik) pedig a második helyen végzett növendék osztályban. Mindkét kutyára rettenetesen büszke vagyok, nagyon nagy gratula és köszönet a gazdiknak!
Royse azaz Agent Provocateur Belville Blues

A babák ma lettek két hetesek. Ezért tegnap elmentem féreghajtó pasztát venni, hogy ma elvégezhessem az első féregtelenítést. Már amikor kibontottam a pasztát láttam, hogy valami nem stimmel vele, mert nem volt rajta a kis kupak. Olyan szinten ki volt száradva, hogy csak hosszas szenvedés után bírtam belőle kipréselni valamit, az sem paszta állagú volt, hanem inkább valami porszerű izé. Szóval használhatatlan volt. Így elmentem és vettem egy másikat. Még szerencse, hogy több állatpatika is van a közelben. Etetés után kapták meg a pasztát, amit az ujjamra nyomva a szájpadlásukra kentem fel finoman. Persze előtte vagy százszor kezet mostam kézfertőtlenítővel. Elég jól viselték a dolgot, szépen nyammogták befelé a pasztát.
Miután betöltötték a 2 hetes kort, az etetéseket is megritkítom. Már csak 4 óránként kapnak enni. A szemecskék nagyon szépen nyilogatnak, de az "egész nap ülünk és csak nézünk, mert végre látunk" időszakra még pár napot várni kell. Felállni is próbálkoznak ezerrel, s ugyan még kicsit nehézkes a dolog azért nagyon ügyesek.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése