2021. február 1., hétfő

Arcanum VII. avagy a collie magyarországi történetének hetedik része

A cikk-sorozat korábbi részei: 1. rész2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész

Kapcsolódó bejegyzés: A magyar kutyakiállítások történetének kezdete 

A leközölt törzskönyvekben, adatokban még lehet hiba! Folyamatos töltés és javítás alatt állnak! Egyelőre csak tájékoztató jellegűek! 

Ahhoz, hogy a collie tenyésztésbe jobban belelássak, próbálok minél pontosabb képet kapni a korszakról ('60-70-es évek), már ami a kutyázást illeti. 

Szóval... folytatván, kiegészítvén a korábbiakat... A II. VH előtt egészen nyugat-európai szintű, magas színvonalú kutyázás, kutyatartási kultúra kezdett kialakulni az országban. Széles körű felvilágosítás folyt a kutyákkal kapcsolatban. Nem csak szaklapokban, hanem minden típusú újságban. Így a korszerű kutyatartási tanácsok jóval szélesebb réteghez eljutottak. A háború után mindez törlődött. 

Az emberek az őket ért hatalmas stresszt, sokszor az állatokon vezették le. Borzalmas cikkek jelentek meg arról, hogyan bántak az emberek a kutyákkal. Efelett utólag nagyon könnyű lehet ítélkezni, de asszem nekünk már fogalmunk se lehet arról, miken mentek keresztül azok az emberek. A lényeg, hogy valami nagyon megváltozott, és ez a mai napig érezhető. Az állatokkal szembeni viselkedés morális romlása sok sajtóanyagban visszaköszön. Bár úgy gondolom a morális zűrzavar ekkor az élet minden területén jelen volt.

A kutya-népesség a '60-'70-es években - főleg a nagyvárosokban - egyre csak növekedett, és a kutyatartási kultúra hiánya miatt kezdett egyre ellenségesebb hangulat kialakulni kutyások és nem kutyások közt. A nem kutyások nehezményezték például az utcákat, játszótereket, lifteket, lépcsőházakat, elborító kutyapiszkot, a lakásokból kiszűrődő kutyaugatást, és a rengeteg kóbor kutyát. Az A Kutya újságban minden problémára megpróbáltak rávilágítani, és megoldásokat javasoltak a helyzet kezelésére. A gond csak az volt, hogy a legtöbb javaslat süket fülekre talált. A kóbor kutyák helyzetének rendezésére javasoltak pl. felvilágosító kampányokat az állattartók részére, hogy ne eresszék már szélnek az állataikat ha megunták, vagy nincs rá szükségük. Javasolták menhelyek, állatvédelmi csoportok létrehozását. Végül a karhatalom úgy rendezte a helyzetet, hogy vadászokkal kilövették a gazdátlan kutyákat. Az egyik vadászlapban beszámolnak egy vadászról, aki egy alkalommal 600 kutyát lőtt ki. A kutyapiszok problémára ajánlották megoldásnak  - külföldi mintára - az ürülékszedő zacskó használatát. A karhatalom ismét intézkedett. Végül inkább kitiltották mindenhonnan a kutyákat, sokszor még az utcákról is. Kitettek egy táblát, hogy ebbe az utcába kutyával bemenni tilos, és kész. El volt rendezve a dolog. A kutya újságban meg csak ámultak a külföldi kutyatartók lehetőségein, akik még éttermekbe, szállodákba is magukkal vihetik kedvenceiket. Itthon meg még sokszor a járművekre sem szállhattak fel. Mondjuk a kutyatartók hozzáállása sem segített a helyzeten. A kutyapiszok felszedését nem akarták vállalni, mondván más is eldobál szemetet az utcán, csikket, sörösüveget, mi-egyebet, miért tegyenek ők akkor másképp?! Ha a liftbe bepisilt a kutya, nem törölték fel, otthagyták. Annyira nem volt kutyatartási kultúra, hogy az A Kutya folyamatosan közölt "kutyás illemtan" cikkeket, hogy mikre kéne odafigyelni a kutyatartóknak, a konfliktusok elkerülése érdekében. Szájkosár, póráz használata, kulturált utazás kutyával, kutyatartás városi albérletben, ilyenek. De nem nagyon használt. Egy idő után annyira elmérgesedett a helyzet, hogy lapok beszámolnak olyan településekről, ahol rendszeresen, tömegesen mérgezték a kutyákat. Az állatvédelem helyzete nagyon rendezetlen volt, és rettentően hiányzott a széles körű edukáció, a megfelelő felvilágosítás. 

Egyébként is... A kutya egy lehetett, hasznos és semmi más. A magyar fajták az ideológia részévé váltak (bár közülük se mindegyik), más fajta akkor nyert maradást, ha hasznosnak nyilvánították. Minden fajtának megvolt a maga feladata. Az egyik legfontosabb megbízatás a patkányfogó kutyákra várt, mivel a háború után rettenetesen elszaporodtak a rágcsálók. Lényeg a munka, a kutya használhatósága: kártevő-irtás, vadászat, rendőrkutya, határőr eb, stb... A foxi volt az univerzális, ami rókát is fog, meg patkányt is, meg mindent csinál, amit csak kell.  De hát örülhetünk, mert végül a colliet is hasznos kutyának nyilvánították (úgy ahogy), és hamar felduzzadt az itthoni állomány. 

Egyébiránt van itt valami ami nagyon elgondolkodtatott. A kommunizmusban a nemesekre irányuló megvetés ugye a kutyáikra is rávetült. De az vajon, hogy lehet, hogy a németekkel szembeni intézkedések nem érintették a német kutyafajtákat? Hogy lehet, hogy miközben Magyarország teljes területén folyt a német származású családok tömeges kitelepítése, és világszerte zajlottak a németek ellen irányuló megtorlások, addig a német fajták tenyésztése és foglalkoztatottsága mindenhol virágzott?  Hogy lehet, hogy a német fajták sorsát nem pecsételte meg a politika? Vagy a hasznosság még ennél is fontosabb volt? Bár az feltűnt, hogy néha megvádolták a tenyésztőket azzal, hogy árja fajtát tartanak, ezért több országban pl. a német juhászt, elzászi farkaskutyának, meg minden másnak nevezték. Innen ered az is, hogy a köznyelvben sokszor még ma is, a német juhászkutya inkább farkaskutya. Szocialista hagyaték. Az egyik a sok közül. 

Talán az egyik olyan kutyafajta, ami még a collienál is osztályidegenebb volt, az az orosz agár. Érdekes, hogy orosz fajtaként azt gondolnánk, ennek a fajtának a tenyésztése, tartása a szocialista országokban nem lehetett gond, és de. Hiszen a cári Oroszországot szimbolizálta. "A borzoi Oroszországban mindig is az arisztokrácia kutyája volt, a jómód jelképe, amit a nemességgel együtt elsöpört az 1917-es forradalom, az uralkodó osztállyal együtt a kutyáknak is pusztulniuk kellett. A XX. század elején annyi borzoit öltek meg Oroszország területén, hogy nagyrészt kihaltak saját szülőföldjükön, szerencsére azonban a nyugati arisztokrácia biztosította a fajta túlélését." - forrás. Ha mégis megjelentek egy-egy magyar kiállítási beszámolóban, odaírták a képhez, hogy "Nem státuszszimbólum! Kedvtelés!". Hasonló feliratokkal egyébként colliek esetében is találkoztam. 

Visszatérve... 

A hetvenes évek kutyatartási szemléletével kapcsolatban elég sok érdekességet találtam a régi lapokat böngészve. Egyrészt, mindenkit kutyatenyésztésre buzdítottak. A lapok folyamatosan azt szajkózták, hogy a kutyatenyésztés micsoda "bomba üzlet" mekkorát lehet vele szakítani. Aki magyar fajtát tenyészt, az egyrészt igazi hazafi, másrészt jól jár anyagilag is. De más - külföldi - fajtákkal is megéri foglalkozni, mivel a tenyésztés mesés, több százezres haszonnal kecsegtető üzletág. Csekély keresettel rendelkező munkásoknak kifejezetten ajánlották fizetés-kiegészítésnek. Folyamatosan villogtatták az export lehetőségét, hogy mekkora kereslet van a fajtakutyákra világszerte, illetve lehetett szerződést kötni, a még meg nem született almokra, hogy azokat majd jó-pénzért felvásárolják különböző célokra. Rendszeresen hirdettek pl. szerződéses eladási lehetőséget a német juhászkutya tenyésztők és a rendfenntartó szervek között. Hamar sokan megérezték a kutyatenyésztésben lévő anyagi lehetőséget, és egyre többen kezdtek el tenyészteni. Sokan lakásokban, bérleményekben. Ez elég sok problémát okozott. Mind az embereknek, mind a kutyáknak. 

Másrészt, sok cikk jelent meg - többek közt a hivatalos szakmai lapban, az A Kutyában is - arról, hogy a kutya a legjobb karácsonyi ajándék. Hogy micsoda örömöt lehet okozni ezzel, főleg a kisgyerekeknek. Vegyen hát mindenki kutyát karácsonyra! Ezzel voltak tele a lapok már szeptembertől. A tenyésztők úgy hirdették almaikat, hogy nincs szebb ajándék a fa alatt, mint egy ... kennelből származó kiskutya. Azután januárban arról tartottak a lapok képes beszámolót, hogy nézzék csak az emberek, hogy csillog a kisgyerek szeme, amikor megkapta a várva várt kutyakölyköt. Ezek a képek is azt igazolták, hogy kutyát adni karácsonyra jó dolog. 

Harmadrészt; kutyákkal kapcsolatos felvilágosító cikkek csak szakmai lapban jelentek meg, ami a kutyatartó közösségnek csak kis hányadához jutott el. Próbáltak tanácsot adni táplálásban, tartásban, de mai szemmel már ezek a tanácsok is elég érdekesek. Az etetéssel kapcsolatban például azt javasolták, hogy nyugodtan kapja a kutya azt amit a család eszik, eheti a háztartási moslékot, csak némi főtt csontot kell adni kiegészítésnek. Néha pedig olyanokkal etették a kutyákat, mint sör meg kukoricadara. Bizonyos diétákhoz pedig kenyeret javallottak. Kutyatáp mint olyan, még kísérleti szakaszban volt. Már a háború utánihoz képest, mert ugye az 1800-as évek végétől lehetett itthon kapni import, és hazai gyártású, elég jó összetételű tápokat. A szocialista érában viszont mindent a nulláról kellett kezdeni, és a kutyatáp gyártás még csak elméletben létezett. Legfurcsábbnak sokszor a tenyésztőknek szánt ajánlásokat tartottam, mint pl. az ideális alom-létszám tartása. Miszerint a szuka első almából max. 3-4, a következőkből pedig max. 5-7 kölyök tartandó meg. A többit állatorvos segítségével ki kell szelektálni. Kiderült, hogy nálam jóval tapasztaltabbak számára ez az infó nem volt meglepő, mivel állítólag egy bevett módszer volt, nekem a hideg futkos tőle a hátamon. 

A 70-es években kutyatenyésztő és kutyatenyésztő között hatalmas volt a szakadék. Volt egy nagyon vékony réteg, aki tényleg tudta mit csinál, volt valami koncepciója, és a lehető legjobban igyekezett azt megvalósítani. És volt a másik réteg, jóval többen, akiket főleg az anyagi haszon motivált. Ők igyekeztek mindent kisajtolni a kutyákból, majd rövid úton megszabadulni tőlük. A törzskönyvekkel való visszaélés is folyamatosan probléma volt. Állítólag néhány törzskönyvezett keverék kutya is mászkált itt-ott. De sok aggodalmat szült a valódi tenyésztők részéről, az elhanyagolt dokumentáció, a szakszerűtlen párosítások gyakorisága, és a minőség figyelmen kívül hagyása. Gyakran emlegetik, hogy "a tenyésztői kedv mellől sokaknál hiányzik a hozzáértés". Például külön felhívást intéztek hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy fajta és nem faj, amivel az általuk tenyésztett kutyát jelölik. Kérték, hogy eszerint hivatkozzanak rájuk a hirdetésekben. Ehhez hasonlóan kérték a tenyésztőket, hogy a kifacsart, kiöregedett, vagy tenyésztésben már nem használható kutyáikat, ne tegyék ki az utcára. És még a végtelenségig lehetne sorolni olyan dolgokat, amiket ma már természetesnek tartunk, hogy nem csinálunk. 

(Magyarország, 1974-04-21 / 16. szám)

Mindeközben a collie növekvő népszerűségéhez - Lassien kívül - az is hozzájárult, hogy a fajta szépségét és eleganciáját ismét felfedezte magának a sztárvilág. Medveczky Ilona mellett a kor számos elismert színésze, írója, zenésze, mindenféle művésze mutatkozott kamerák előtt skót juhászkutyákkal. (A Lassie-láz kibontakozásáról szóló anyagom egyre csak duzzad, így arról majd egy külön bejegyzés lesz.)

(A Kutya, 1966. július - augusztus)


(A Metro együttes első kislemezének fotózása collieval, 1966. Ez a collie egyébként nagyon hasonlít arra a kutyára, aki pár hónappal később, feltűnik a filmhíradó - műtermi kutyafotózásról szóló -beszámolójában.)


(A Kutya, 1972. augusztus. a képen: Küküllői-Baráth Carlos Boy, szül. 1970.06.16., Dick of Warderobe x Cservenaki Ada, Tenyésztő: Horváth Éva, tul.: Szűr Szabó József)

A háború utáni kutyázás központi eleme egyértelműen a kiképzés lett, őrült nagy hangsúlyt fektettek rá. A MEOE-nek is rengeteg kutyaiskolája nyílt, ahol tömegesen képezték a kutyákat. A kiállításokkal kapcsolatban néha úgy érzem, mintha kissé a nevetségesség hatását kívánnák kelteni. Már ahogy beszélnek róla, hogy az a "léhűtő", meg "semmittevő" kutyák reszortja. Nem sok respektje volt. A kutyakiállítás érdemi részének a munkakutyák, és a kiképző iskolák - kissé militáns jellegű - bemutatóit tartották.  Ez a tendencia a hetvenes évek közepére csúcsosodott ki. 

Ettől függetlenül volt collie jelenlét a kiállításokon folyamatosan, de, hogy a kiállított kutyák milyen arányban voltak az ország teljes állományához képest, hát az merő homály. 

(A Kerteskői kennel érkezése a kutyakiállításra, 1966. Budapest, Városliget. Teljes videó bejátszó; 1 perc, ITT)


További filmhíradó bejátszók, amiben feltűnnek colliek (kb. 1 percesek):
1932 - 1960 - 1962 - 1963 



Annyit még hadd jegyezzek meg a kiállításokkal kapcsolatban, hogy; a hetvenes évek közepére a kiállítások elképesztően népszerűek lettek, mind a kiállítók, mind a látogatók körében. Volt olyan CACIB, ahol majd 4000 nevezett kutya volt. A fajták aránya azonban nagyon el volt tolódva. Mai viszonylathoz képest kevés fajta volt jelen az országban. A beszámolók szerint egy átlagos CAC-on kb. 30 fajta képviseltette magát, egy átlag CACIB-on 50-80, egy nagyobb CACIB-on kb. 100. A legtöbb fajtából kevés kutya volt, sokból csak 1-1 példány. Volt viszont pár kiemelten népszerű fajta, amiknek a nevezési létszáma kiállításokon egészen elképesztő méreteket öltött. Míg a '60-as évek legnépszerűbb fajtái a foxi és a boxer voltak, addig egyértelmű, hogy a 70-es években a német juhász átvette a vezetést. De torony magasan. Bár a magyar fajták egy része is jelentős létszámmal képviseltették magukat a kiállításokon (gondolom a hathatós állami közbenjárásnak köszönhetően), népszerűségük meg sem közelítette a német juhászét. A collie a középmezőnyben volt. 

Azt hiszem ilyen vastag katalógus soha nem volt a kezemben, már ami a magyar CACIB kiállításokat illeti. Eszerint: 1974. április 27-28. Jubiláris Nemzetközi CACIB (csoportbontással). Össznevezési létszám 3896 kutya, ebből; 712 német juhászkutya (14 körben bírálták őket), 326 boxer (korábban a boxerek nevezési létszáma is 450-550 körül volt), 211 uszkár, 189 rövidszőrű magyar vizsla,  170 kuvasz, 124 puli, 92 doberman. Collieból ezen a kiállításon 74 nevezett kutya volt. Bár a fajta népszerűsége egyre csak nőtt, még közel sem érte el azt a nevezési létszámot, amit a következő két évtizedben volt jellemző. No de ne szaladjunk ennyire előre...

Én úgy látom, hogy ez az 1971-es vadászati világkiállítással egybekötött CACIB - ami meghatározó fordulópontot jelentett a hazai collie tenyésztés szempontjából - a kiállítások megítélésén is változtatott. Mintha ettől a momentumtól kezdték volna komolyabban venni. A fáma szerint ugye ez volt az a bizonyos kiállítás, ahol a magyar collie tenyésztők először láttak nagyobb külföldi állományt a sajátjaik mellett, és úgy érezték, ideje elkezdeni felzárkózni. (Tudom, hogy már volt, de bedobom, hogy ne kelljen visszakeresni.)  Hogy milyen nagy hatása volt ennek a kiállításnak, az is bizonyítja, hogy az a magyar collie, aki a legjobb eredményt érte el a kiállításon, aki többek szerint megütötte a külföldi mércét, a legkeresettebb fedezőkan lett. Ő pedig nem volt más, mint Cservenkai Aga. Legalább 12 alom született tőle, és nálam is él olyan kutya jelenleg, akinek benne van a vonalában. 

(A Kutya, 1972)


No de nézzünk néhány collie-konkrétumot a hetvenes évekből...

Az 1970-es években olyan - ma is ismert - collie kennelek alakultak Magyarországon, mint a:

Khán kennel - Zvekán József  és Zvekán Józsefné (alapítva: 1972)

Rovelburgi kennel - Sulyok Imre (1972)

Kőakói kennel - Harsányi Péter (1976)

Fontaneblui kennel - Horner Miklósné sz. Nagy Ilona (1977)

Fenyőligeti kennel - Szabó Sándor (1979)

Róluk később részletesebben... mivel jelen állás szerint úgy gondolom, hogy az 1970-es évek kb. 5-6 további bejegyzést fog kitölteni, és velük szeretnék majd részletesebben foglalkozni. 

Addig is...

Amikor a kenneleket, almokat tanulmányoztam, belefutottam egy Kisbaconi nevű tenyészetbe. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de a név nagyon megragadt bennem. Azután megláttam egy címlapot, amin a Kisbaconi kennel tenyésztője volt colliejával, és akkor már nagyon érdekelt kiről lehet pontosan szó, ezért kicsit utánajártam. A tenyésztő: Dr. Benedek István, neves és elismert orvos, író, művészettörténész, politikus, polihisztor volt. Szoros kapcsolatban állt a magyar irodalom számos nagy alakjával, mint pl. Karinthy. Benedek doktor modern, felvilágosult, humánus gondolkodása, forradalmi fejtegetései a pszichiátriáról, sokaknak szúrta a szemét, ezért két évre internálták. 

Kennelét nagypapája tiszteletére, és emlékére nevezte el Kisbaconi-nak. Dr. Benedek István ugyanis Benedek Elek, a híres meseíró és politikus unokája volt, aki az erdélyi Kisbacon faluban született és halt meg, hagyatékát a kisbaconi Benedek Elek emlékház őrzi. 

Elolvastam Benedek István pár munkáját, és azt kell, hogy mondjam, le vagyok nyűgözve. Mély gondolatok, hatalmas élettapasztalat, gazdag érzelmi világ, az ősök tisztelete, az emberi psziché, az irodalom és a történelem szenvedélyes kutatása, az írás, a colliek iránti rajongása... Azt hiszem a kutatás során eddig még nem találkoztam olyan emberrel, akivel ennyire tudtam volna azonosulni, és aki iránt ilyen mély tiszteletet éreztem volna. Az egyik lentebbi fotó, amin budai házának kertjében ül, körülötte a kutyái, valami olyan idillt fest le, amire mindig is vágytam. Azt hiszem bármit megadnék, ha egy órára ott ülhetnék és beszélgethetnék vele. Mérhetetlen tiszteletem és főhajtásom Dr. Benedek István előtt, aki még a legembertelenebb körülmények között is ember tudott maradni. 

(Budapest, 1969. április 19. Benedek István elme- és ideggyógyász, neves író feleségével, Szerző Rózával és kutyájukkal a Vércse utcai otthonuk kertjében. MTI Fotó: Molnár Edit, szerzői joggal védett kép)


A képen látható sable szuka Dorka of Warderobe, - Benedek doktor kennelalapító szukája -  szül. 1968.06.02. (Kerteskői Digó Jacky x Lotti of Lockerbic) Tenyésztő: Jurcsik Károly

(A Kutya, 1972. augusztus)


(A Kutya, 1973. február, Jobbágy című rövidke jegyzetét nagyon ajánlom elolvasásra!)


(A Kutya, 1973. augusztus)



(A Kutya, 1973. október)



(Budapest, 1974. július 24. Benedek István író budai villájának kertjében, kedvenc kutyái társaságában, újabb könyve előkészítésén dolgozik. MTI Fotó: Lajos György, szerzői joggal védett kép)


Mint már említettem tenyésztéssel a magánembereken kívül számos állami szervezet foglalkozott. Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, úttörőcsapatok, szocialista brigádok, gyárak, vállalatok is foglalkoztak kutyatenyésztéssel. De még plébánia / plébános is szerepel a tenyésztők között. 

Számunka releváns a Lajta-Hansági Állami Gazdaság. A gazdaságok a köztudatban úgy élnek, mint ahol csak haszonállatok tenyésztésével foglalkoztak. Elvileg a gazdaságokban folyó kutyatenyésztésnek a célja; a háborúban majdnem teljesen megsemmisült, ősi magyar fajták feltámasztása, állományaik növelése, és a fajták népszerűsítése volt. Meg persze ki nem mondva némi anyagi, vagy egyéb haszon. A gazdaságokban lévő kutyák ugyanis rendszerint be voltak fogva valamilyen munkára. Terelésre (a villanypásztor megjelenéséig), őrzésre, rágcsálóirtásra, megannyi feladatra használták őket. Sokszor még a róluk készült kiállítási fotókhoz is oda van írva, hogy a puli szőrzete azért nyírt, mert napi munkát végez a gazdaságban. Ezen kívül a kutyák nem kevés anyagi hasznot hoztak az államnak. A létszámot növelni kezdték, és főleg exportra "termelték" a kutyákat. A kifelé reklámozott "csak magyar fajtákkal foglalkozunk" elképzelés nem hozott elég hasznot, ezért számos külföldi fajtát is bevettek a programba, mint pl. a collie. Másfelől azt is látom, hogy sokszor a gazdaságok kutyatenyészetét (kutyafarmokat), olyan szakértőkre bízták, akik már maguktól is kutyások voltak, és itt tulajdonképpen lehetőséget kaptak arra, hogy elképzeléseiket állami pénzből, állami segítséggel valósítsák meg, ami valljuk be, igencsak megkönnyítette a dolgukat egy sima magánszeméllyel szemben. Hozhattak kutyákat gond nélkül külföldről és még a szállításukkal sem kellett foglalkozniuk, hiszen azt megoldotta a MAVAD (vadgazdálkodási és kereskedelmi vállalat). Szóval - bizonyos korlátozások között - ezek a kutyások önmegvalósíthattak a munkahelyükön. De a gazdaságok alapvető célja, a nagyüzemi tenyésztés, - ezt gyakran ki is hangsúlyozták -  és az exportra való "tömegtermelés" volt. Az viszont feltétlenül a gazdaságok mellett szól, hogy a tartási körülmények, a kutyák gondozása és táplálása, egészségügyi ellátása itt volt a legjobb, hiszen állattenyésztő szakemberek, állatorvosok irányították a folyamatokat. A kutyák mellé gondozók voltak kijelölve, akik egész nap velük foglalkoztak. Ráadásul saját kiképző központot is üzemeltettek, hogy az eladó kutyák már alapképzéssel kerüljenek gazdához (pl. vadászatra kiképzett vizslák). 

Visszatérve... a Lajta-Hansági Állami Gazdaság kutyatenyészetének két vezetője volt. Dr. Borbély Lajos, állatorvos, a hegyeshalmi határállomás hatósági állatorvosa, és a MEOE mosonmagyaróvári szervezetének elnöke. Valamint Dr. Szajkó László, az Agrártudományi Egyetem, Állattenyésztési Tanszékének vezetője Mosonmagyaróváron. A tenyészet szerződéses partnere volt a MAVAD-nak, így az export-import ügyleteket ők bonyolították. Annak ellenére, hogy elvileg a magyar fajták mentése volt a cél, mindketten főleg airedale terrierekkel foglalkoztak, könyvük is jelent meg a fajtáról. A gazdaság olyannyira belefolyt a kutyázásba, hogy a hatalmas területen kiállításokat is rendeztek, Dr. Borbély szervezésében. A gazdaságban tenyésztett kutyák Universal kennelnével jöttek le. Ilyen nevű colliet azonban nem találtam. (Lehet, hogy azért, mert ők szinte kizárólag exportra tenyésztettek.) Azt viszont biztosra tudni lehet, hogy a '60-as évek végén a csehektől behoztak egy sable collie kant, bizonyos Berry z Peresa-t, aki hatással lett a magyar állományra, és akiről egy korábbi bejegyzésben fotót is tettem fel, de beteszem ide is. (Bármit megadnék annak a kiállításnak a katalógusáért, ahol ez a kutya indult, mivel a származását egyszerűen nem sikerül kiderítenem. Persze ez nem azt jelenti, hogy soha nem is fogom. Tuti meglesz egyszer csak...)
 

                                    Magyarországra importált colliek 1957-1969 között


Szóval Barry z Peresa megérkezett és a környéken hamar fellendült a collie tenyésztés. Legalább három kennel alakult ebben az időben Mosonmagyaróváron: a Remetelaki, a Vízimalom, és a Mosonmagyaróvári - Lajtaszeri. Ezek a kutyák sok mai collie törzskönyvében is megtalálhatók, így Berry z Peresa is. 


Néha csak a kiállítási katalógusokban vázolt bonyolult tulajdonosi, tartói viszony árulkodik az állami jelenlétről. 

(Katalógus, Füzesabony Tájjellegű Kiállítás, 1976.04.11. )


Kicsit szomorú azt látni, hogy a collie tenyésztés sokaknak inkább csak egy mellék vagy vakvágány, esetleg kezdeti próbálkozás volt, mielőtt más fajta mellé tették volna le a voksukat egy életre. A gazdaságokban bár a kutyatartási körülmények és feltételek nagyon jók voltak, magával a fajtával, annak alakulásával a collie esetében nem sokat törődtek. Bár a Lajta-Hansági gazdaság esetében Barry z Peresa elég jó választásnak bizonyult, hiszen mai szemmel nézve is elég mutatós kutya. Talán Kubinszky doktornál érzem a fajta iránti valódi lelkesedést és elkötelezettséget először, de végül ő is inkább sheltie tenyészete miatt lett ismert angolpásztoros berkekben. Azt kell mondjam, hogy Kubinszky ezt az egész colliezást elég titkosan csinálta, alig van valahol valami nyoma. Azt se hittem volna, hogy egyáltalán sikerül egyetlen képet is összevadásznom Lágymányosi kutyákról, mert sokáig semmit sem találtam. 
 
(A Kutya, 1971. augusztus. Beszámoló a győri CAC kiállításról 1971.06.06-án)


Hm de érdekes. Már megint feltűnik Mosonmagyaróvár, és Winkler M. Zoltán, aki tudjuk, hogy szoros együttműködésben állt a Lajta-Hansági Állami Gazdasággal. 

1960 és 1970 között alapított collie kennelek párosításai (1960-1979)

Ennél persze jóval több lehetett (importból és alomból is), nem teljes a lista, de legalább valamennyit látunk abból, milyen kutyákkal, milyen vonalakkal dolgoztak a '60-as évek tenyészetei. 
Az almokat törzskönyv-rekonstrukció céljából rögzítem, hogy vissza tudjuk vezetni a magyar kutyák vonalát. Nagyon szeretném, ha idővel minden kutya felkerülne a collie-online-ra. A következő bejegyzésbe fel fogom tölteni excel formátumban (már ha megoldható), hogy le lehessen tölteni, ha valaki akar, lehessen benne keresni. A teljes táblázatban jelenleg 217 alom szerepel, az 1960-1980 közötti időszakból. Így láthatjuk a tenyészetek, vonalak alakulását, vagy akár a tenyésztők közötti összefonódásokat, kapcsolatokat. A Khán kennel különösen érdekes lesz ebből a szempontból, de róluk majd később....


(A Kutya, 1971. június és 1970. február. Borítókon a Lágymányosi "M" alom kiskutyái, Móni és Mercédesz.)

 

(Lágymányosi Mary, Szekszárd híres kutyája az újságokban. A Kutya, 1972. október. Beszámoló, a szekszárdi kiállításról.)


(Lágymányosi Mary a helyi lapokban. Dunántúli Napló és a Somogy Megyei Hírlap, 1972/8. számai)


(A Kutya, 1971. október. Beszámoló a nyíregyházi CAC kiállításról, 1971.07.25.)


(A Kutya, 1973. május)


A collie létjogosultsága a szocializmusban

Ahogy látom, a kutyafajtáknál - akárcsak a zenekaroknál - volt egy ki nem mondott TTT, azaz; Tűrt  - Tiltott - Támogatott kategória. A collie elvileg angol nemesi származása, korábbi luxuskutya, illetve státuszszimbólum mivolta okán, a tiltott kategóriába volt sorolható. Ez alól csak akkor kaphatott felmentést, ha bizonyított, mint munkakutya. Akkor megtűrték, de semmiképpen sem támogatták. Az olyan támogatott kutyafajtákról, mint a német juhász, a boxer, vagy a foxi, rendszeresen jelentek meg kennelbemutatók, állati alaposak és részletesek, sokszor több oldalon keresztül. A champion kutyák is oldalas bemutatásokat kaptak a lapban ezekből a fajtákból. De collie tenyészet, vagy champion collie bemutatása egyetlen egy sincs. Pedig Kubinszky doktor Lágymányosi kennele például tenyésztési nagydíjas lett egy 1974-es kiállításon, de sehol egy fotó, vagy bármi ami egyéb részletet említene.

Nagyon sok volt az előítélet már magával a fajtatiszta kutyákkal szemben is, nemhogy a collieval kapcsolatban. Túl arisztokratikus volt. A tenyésztők nem győzték bizonygatni, hogy márpedig ez munkakutya, ráadásul viszonylag univerzális. Akkoriban ugyanis minden fajtának ki kellett jelölni valami "foglalkozást", hogy mire is használható. Amikor a kutyás szaklap címoldalán szerepelt egy fajta, vagy fajtaismertetőt közöltek róla, akkor a legfontosabb adat, a fajta foglalkozása volt (pl. a chow chow: kígyóölő, a chihuahua: ékszer-őr). Olyan nincs, hogy "csak úgy" tarjuk a kutyát, hiszen az egészségileg káros lehet az emberre is (frankón ezt írták több helyen). Szóval ha valamiért az eredeti munkakörében nem tudták elhelyezni, akkor új szakma után néztek a fajtának.  Márpedig terelni eleinte nem nagyom akartak collieval. A juhászok még a magyar fajtákat sem merték használni, hiába kaptak párat ajándékba, hogy tereljenek velük, nem mertek. Mivel átadáskor elmondták nekik, hogy a fajtatiszta kutya milyen értékes, inkább bezárták biztonságos helyre, nehogy baja legyen, és tereltek tovább a szokott keverék kutyáikkal. Elmondásuk szerint más kutyát azért nem használtak, mert azt a fajta rideg tartást, csak kevés kutya bírja, a sajátjaik meg ez alapján vannak szelektálva. Így fajtatiszta kutyákkal kezdetben nem is próbálkoztak. De akkor milyen munkát lehet találni a collienak? Már, hogy ne legyen közveszélyes munkakerülő, léhűtő, haszontalan állat. Elkezdték hát őket őrző-védő feladatra kiképezni. Meg amire még csak tudták. A lényeg, a hasznosság volt. A colliek pedig tulajdonképpen egész jól beváltak, sok kutya több különböző munkavizsgával rendelkezett, és többüket használták valódi munkára, napi szinten. Az emberek mégis fanyalogtak, ezer cikkből süt, mennyire lenézett fajta volt a collie, sőt, ennek még ma is érezni nyomát. Ezeket az előítéleteket jómagam is megtapasztaltam, amikor az első colliemma1 1992-ben először mentem kutyaiskolába, pedig Lédám nagyon okos kutya volt, jól is teljesített, de akkor is kívülálló voltam egy collieval a sok boxer, német juhászkutya, meg kuvasz között. Folyamatosan kaptam a megjegyzéseket a "semmire sem jó" fajtámra. 

(A Kutya, 1973. július)


Külön érdekesség; a jobb alsó fotón lévő két munkavizsgás collie. A bal oldali kutya, Sulyok Imre - ha jól gondolom - első almából származó kölyök látható, Kék Sugár Dinó Bonnie, mivel Sulyok Imre ekkor még Kék Sugár kennelnéven tenyésztett. A Rovelburgit-t, csak a következő almoktól használta. Kék Sugár Dinó Bonnie, 1972 márciusában született Sulyok kennelalapító szukájától, Erdőkerti Agáta Kitty-től. Szóbeszédből úgy tudom, hogy az első párosításból ez az egy kutya született. Az apa kiléte még ismeretlen. A képen látható másik munkavizsgás collie, Soóty András (Christopher kennel) alapító szukája, Virányoshegyi Böbe (szül. 1972.04.09., Black Royal Rovelty z Gatebeckparku x Erdőkerti Almira). Vagyis mindkét kutya anyja, az Erdőkerti kennel "A" almából volt (Tenyésztő: Sáringer Kálmán). Annak ellenére, hogy Sáringer Kálmán nem hozott le túl sok almot, mégis nagy hatása volt, mivel az "A" alomból 3 kutya is tenyésztésbe került. Erdőkerti Agáta Kitty lett ugye a Rovelburgi kennel alapító szukája, 6 alom biztosan született tőle. Testvére Erdőkerti Almira lett a Virányoshegyi kennel alapító szukája, legalább 3 (de inkább 4-5) alom született tőle. Kan testvérük, Erdőkerti Alfa Aramis szintén tenyésztésbe került, legalább 2 alom született tőle (Remetekertvárosi és Csatószegi kennelekben). 


Érdekes, hogy Sáringer Kálmán eltűnése után, a '70-as évek végén megjelenik a collie tenyésztők közt egy bizonyos Sáringer József, és Fürdőkerti kennelnévvel tenyésztésbe kezd, korai Rovelburgi kutyákkal, vagyis Erdőkerti Agáta Kitty leszármazottaival. 
A Christopher kennel tenyésztője, Soóty András egyébként megfogta az Isten lábát ezzel a szukával (Virányoshegyi Böbe), mivel a kutya nem csak képzettsége miatt volt kiemelkedő, de kiállításokon is nyeregetett, és ahogy látom jó tenyészszuka is volt. Három alom egészen biztosan született tőle, és legalább kilenc kölyke került kiállításozó és / vagy tenyésztő gazdához. Róluk részletesebben később...

(A Kutya, 1972. február)


(A Kutya, 1977. 10. szám. Colliek a nemzetközi kutyakiállításon, a kutyaiskolák bemutatóján.)


(A Kutya, 1977. 4. szám)


( A Kutya, 1976. 9. szám)



Folyt. köv. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése