2015. július 7., kedd

Szezám tárulj!

A mai nap már sokkal jobb volt a tegnapinál. Egyrészt mert Luca barátnőm nagyon sokat segített, másrészt mert végre rájöttem, hogy mitől visítanak annyira a babák. Egyszerűen már nem akarnak a ládában lenni, az egész szoba kell nekik. Így a láda ajtaja megnyílt a kirándulni szándékozó babák előtt. Rögtön be is fizettek egy fakultatív csoportosra a radiátorhoz. Ez csak azért fura kicsit, mert a korábbi almok babái nem nagyon akarták elhagyni a ládát 4 hetes kor előtt, hisz elég nagy és kényelmes. Meg persze a küszöb is magas. Ezek meg úgy pattognak ki-be mint a nikkelbolhák. A korábbi kölykök a kitett szőnyeget vagy két napig nem hagyták el. Ha parkettát ért a lábuk, már kúsztak is vissza. Ezek a törpék meg olyan lazasággal jönnek-mennek, hogy wow. Csak úgy suhannak a kis kópék. Kitettem nekik egy vetbedet, és van új kinti láda is, mivel a másikat tegnap sikeresen eltörtem. Nagyobbat vettem, mint az előző volt, elférne benne simán két felnőtt collie. Winnek nagyon tetszik, azonnal birtokba is vette. A kisbabák pedig rögtön startoltak, amikor látták, hogy az anyjuk védtelenül fekszik a közelükben. 


Egyébként jól láthatóan Winnek nagyon tetszik a babaszoba berendezése, szeret bent héderelni a kicsikkel. Én meg nem bánom, mert fel is takarít utánuk. Bár a szája folyamatosan koprofágiától bűzölög, azért kedves tőle, hogy ilyenkor átlényegül szarporszívóvá. 
Apropó.... Holnap fel kell keresnem az állatorvost, mert két kisbabának van egy kis hasmasa. Egyelőre nem olyan vészes, inkább csak lágy a bélsár (ó ez milyen szépen cseng :-), de azért nem ártana nekik valami, még ha nem is gyógyszer, csak némi probiotikum vagy emésztés-támogató. 
Azt hiszem ma egy kicsit túl sokat beszélek a bélsárról, de mint azt korábbi értekezésemben is megírtam, "A kaki a lélek tükre". A kisbabáknál folyton figyelni kell. Azt, hogy mennyi, milyen, hányszor, stb. Ha pedig eltérést tapasztalok, akkor cselekedni kell. Lehet, hogy fáj kicsit a pocijuk, azért is nyűgösek. 
Egyébiránt...
Ma tartottunk egy fotózást csak a kicsi lánynak. Aki át is esett élete első mini-grooming-ján. Nagyon jól tűrte. Meg ügyesen is pózolt. Pár nap múlva majd a többiek is sorra kerülnek. 
A kis videó végén a többi baba is dobott egy rövid cameo-t. :-) VIDEO

Kis bemelegítés után...


Ez az kisbaba, döntsd a kis fejedet, érezd a fényt!

 Most lazulj el, mint egy jó szopizás vagy jóga után! Legyél ábrándos...

 Most csak egyszerűen legyél bájos, vidám kiskutya :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése