2013. december 5., csütörtök

Globális lehülés

Mint arról még az elején említést tettem, a kiskutyáknál folyamatosan figyelni kell a hőmérsékletet. Nem az övékét persze (bár néha azt sem árt), hanem a környezetükét. Az első 10-14 napban még infralámpa fényében növekednek a bébikék. Az első két hétben a hőmérsékletet 28-30 fok körül kell tartani. A második héttől már nincs infra, viszont figyelem a hőmérőt, hogyne essen a szoba hőfoka 25 alá. Ezt kb. a 3.-4. hétig tartom is. Utána már olyan vaskos kis bundát növesztenek a törpék, hogy fokozatosan elkezdem csökkenteni a hőmérsékletet. A fűtést egyre lejjebb veszem, egyre több időt töltenek kint és egyre gyakrabban hagyom nekik nyitva az ablakot a szobájukban, persze ha nem látom őket akkor csak bukóra, mert fő az elővigyázatosság. Mostanra eljutottunk odáig, hogy az ablakot teljesen csak éjszakára csukom be és napi legalább 3-4 órát kint töltenek a kertben, de ha jó az idő akkor többet is. Legalább két etetést szintén a kertben bonyolítok le. A lényeg mindig a fokozatosság.
Flesh szinte folyamatosan ott van a babák mellett. Nézi ahogy esznek, ahogy játszanak, szaglássza őket. Ha idegen kutya mászkál az utcán, Flesh és Win odaállnak a kicsik elé és onnan ordítanak. Valamiért olyan érzésem van, mintha Flesh azt hinné, hogy ő az apjuk, nem is merem neki megmondani, hogy nem. :-)




Demi folyamatos mozgásban van, így ő a fotók állandó elmosódott szereplője

Ivy mélázik a kerítésnél, hogy min, arról fogalmam sincs, majd megkérdezem tőle.

Kókuszka füvet, falevelet, gallyakat gyűjt. Ha valaki szeretne vele füvet gallyra vagy levélre cserélni, az jelentkezzen nála. Minden lehetőség érdekli. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése