Tekergők térképe

Hát... nem is tudom, hogy hol kezdjem. 

Winnie és Flesh eltűnéséről elég sokan értesülhettek a Facebook-on. 

Az egész úgy indult, hogy a 2 merle kutya Ivy és Maddox bent voltak velem a házban, a két tri pedig kint rohangászott. A gép előtt ülve az ablakon át láttam őket ahogy fekszenek a teraszon. Azután átmentem a ház másik felébe. Egyszer csak az tűnt fel, hogy síri csönd van. Olyan gyanús csend. Kimentem, hogy viszek nekik vizet, de egyik kutya se jött oda, pedig ha kinyitom az ajtót, azonnal ott teremnek. Előrementem és észrevettem, hogy a kapu tárva nyitva. A zár teljesen kilazult, elengedett, a kapu pedig a telek lejtésének irányába kinyílt.. A kutyák sehol. 

Elég késő este volt, olyan sötét, hogy alig lehetett látni valamit. Elindultunk a keresésükre, hátha még a közelben vannak. Azután jött egy infó, hogy a Naplás úton látták őket. Végigjártuk a környéket vagy ötször, a Naplást oda-vissza, de sehol semmi. Közben persze a netre is feltettem ahova csak lehet, és igyekeztem figyelni a beérkező infókat. Az egyik nagyon kedves ismerősöm, aki állatorvosnál dolgozik, azonnal ellenőrizte a kutyák adatait, regisztrációit, egyeztettük az elérhetőségemet, és bevezette a PET VET DATA-ba, hogy a kutyákat keresik. Nagyon köszönöm Encő! Elég sok mindenkivel beszéltem, és mindenki nagyon segítőkész volt.

Többen is a kutyák keresésére indultak, nekik ezúton is nagyon köszönöm a segítséget!!! Késő éjjelig vagy 5-6 ember kereste őket, de semmi. Hazajöttünk, majd kora reggel amikor kivilágosodott, újra kezdtük. A helyzetet nagyon megnehezítette, hogy itt hatalmas zöld területek vannak, erdők, szántók, a tó körüli nádas, lovardák, telephelyek, stb. Az viszont adott némi támpontot, hogy részt vettem egy-két elveszett kutya előkerítésében, így volt valami fogalmam arról, hogy mit kell csinálni, mert amúgy kezem-lábam úgy remegett az első pár órában, hogy csak na..... Amit minden alkalommal láttam, hogy a kutyák gyakran nem mennek el messzire, hanem X kilométeren belül bandukolnak. A másik, hogy keresik az emberi társaságot, sokszor próbálnak segítséget kérni. Szóval reggel újabb keresés következett, akkor már gyalog is bevezettük magunkat a Naplás tó körüli óriási susnyásba, erdőbe és füttyentgetve, szólongatva kerestük a két kutyát. A folyamatos rohangálás és a forróság minket is annyira kimerített, hogy muszáj volt egy kicsit hazajönnünk megpihenni. Ez azonban nem tartott sokáig, mert kb. 2 órával később megjelent a szomszédom, hogy menjek azonnal mert megvan az egyik kutya. Mint utóbb kiderült, a szomszédaim elkezdtek körbeérdeklődni, járták a környéket, kérdezősködtek, és belefutottak abba a házaspárba, akik éjjel befogták Winniet. Azonnal átszaladtunk a kb. 1 kilométerre lévő utcába és megkönnyebbülve láttam, hogy valóban Winnie az. Végre megvan. De hol van Flesh? Elképzelni se tudtam, hogy a két kutya különvált. Majd a házaspár elmesélte, hogy Winnie (eltűnése után nem sokkal) a Naplás úton bandukolt, amikor meglátták, és azonnal megálltak, hogy felvegyék, mivel gondolták, hogy nem egy kidobott ebről van szó, a fajtát is felismerték. Kiszálltak, hogy Winniet a kocsiba rakják. Betették, majd észrevették, hogy nincs egyedül, egy másik kutya is van vele. Flesh is el akarták kapni, de a kutya teljesen bepánikolt. Mikor hátulról megfogták, ráharapott a férfi kezére, majd elrohant. Ezek után Winniet hazavitték, majd a harapott seb miatt orvoshoz mentek. A sztori elmesélése után azonnal megmutattam Flesh oltásiját, le is fotózták minden oldalát, én meg közben nem győztem elnézést kérni a történtek miatt. Elképesztően megértőek voltak, tényleg... Szóval Wint azonnal hazahoztuk. Ő nem is értette mi ez a nagy felhajtás. Semmi baja nem volt, csak szomszédolt kicsit. Ő így élte meg. Megitattam, majd azonnal el is aludt. Flesh miatt azonban így már jobban aggódtam. Visszagondolva; Flesh még sosem töltött egyedül egy percet sem. Élete minden pillanatában volt vele valaki, vagy ember, vagy kutya, de általában mindkettő. Azon kívül azt, hogy ő embernek támadott, valami nagyon nagy stressz vagy félelem okozhatta,de majd megkérdezek erről pár nálam okosabbat a témában. 

Flesh keresését délután folytattuk. Márti barátnőm (akinek nem tudok eléggé hálás lenni) szórólapokat, plakátokat nyomtatott, majd átjött, hogy együtt rójuk a környéket.Ragasztgatás közben folyamatosan nézelődtünk, hátha.... Zoli is velünk volt, hárman háromfelé néztünk. Fleshről azt gondoltam, hogy ő inkább beveti magát a vadonba. Ezért megint a Naplás felé vettük az irányt. Benéztünk az olyan helyekre ahol bejuthat az erdőbe. Traktorbehajtók a földekre,  kis erdei ösvények, lovardák udvara. Majd egyszer csak az egyik traktorbehajtón megláttuk, kb. 1 kilométerre a házunktól. Egyszerre kiáltottunk fel, hogy OTT A KUTYA! Azonnal satuféket nyomtam, keresztbe fordultam az úton, és kipattantam a kocsiból. Az úttól kb. 50 méterre feküdt és látszott rajta, hogy valami nem stimmel. Zoli megszólította, erre felkapta a fejét, azután meglátott engem és elindult felém. Zoli visszaült a kocsiba, én meg leguggoltam és a lehető legkedvesebb, leggügyögősebb hangomon (amit elég nehéz volt kipréselni magamból) elkezdtem hívni. Akkor felállt és kicsit csóválva megindult felém, de elég furcsán, leszegett fejjel jött, meg-meg állt és közben folyamatosan nézett jobbra-balra nagyon idegesen. Amikor odaért hozzám és megöleltem, kb. fél perc után borzasztóan sírni kezdett. Fizikailag nem volt sok baja a kb. 3 kiló bogáncson kívül, de lelkileg nagyon megviselt volt.Ölbe vittem a kocsiba, utána a házba is. Bár ráraktunk egy pórázt, nem akartam letenni, mert láttam, hogy nincs magánál teljesen. Nagyon zavart volt. Amikor hazahoztuk és meglátta Winniet a lakásban, akkor láttam, hogy lassan kezd magához térni, de csak másnap reggelre volt nagyjából újra önmaga.

A keresés alatt sokan kérdezték, hogy miért nem látszik rajtam az idegesség. Egyrészt mert teljesen biztos voltam benne, hogy meglesznek, másrészt mert ilyen helyzetben akkor leszek ideges amikor vége. Addig annyira leköt, hogy megoldjam a problémát, hogy nem vagyok képes idegeskedni, és nem is akarok. Egyszerűen meglesznek és kész. Nincs más alternatíva. 

És így is lett, végre itthon vannak. Az biztos, hogy az új zár mellé hétfőn felszereltetek egy biztonsági reteszt, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. 

Az egyébként egészen megdöbbentő, hogy mennyien siettek azonnal a segítségünkre. Mindenkinek nagyon-nagyon köszönöm! Az együttérzést, a biztatást, az aggódást, a keresést, a rengeteg megosztást, és mindent amit az elmúlt pár napban kaptunk!

Választások

Pár napja állatorvosnál voltunk Ivy-val. Már nagyon időszerű volt, hogy megcsináltassam neki a HD szűrést, meg volt egy borsónyi sérve amit el akartam távolíttatni, és egy alapos fogkőleszedés is ráfért, bár hála az égnek ő a legkevésbé fogkövesedő kutyám.
Szóval...
A sérvet még kicsi korában állapította meg a doki, de úgy beszéltük meg, hogy majd a HD szűréssel együtt intézi, azt úgyis muszáj. Sokan azt gondolják, hogyha sérve lesz egy kiskutyának, az biztos valami rossz mozdulat, vagy emelés eredménye. Ezért anno elég sokat kérdezgettem erről az állatorvost, aki elmondta, hogy tök mindegy milyen óvatosan fogom, emelem a kölyköt, ez a dolog nem azon múlik, a sérv legtöbbször veleszületett (bizonyos esetekben persze szerzett is lehet). Egy ilyen pindurka sérv általában nem okoz gondot (elég gyakori jelenség) és műtét nélkül is simán elél vele a kutya akár 15 évig, de előfordulhat, hogy pl. begyullad, amit egy collie szőrben nehéz észrevenni. A begyulladt sérv pedig veszélyezteti a kutya életét, így jobb tőle megszabadulni (pár perces rutin-műtét). Ivy-ét eltávolították, így ez kipipálva.
A HD-ről....
Utálom ezt a parát amivel bármilyen szűrés jár. Az ember úgy izgul minden alkalommal, mintha akarattal megváltoztatható lenne az eredmény. Ivy-nak az összes szűrést megcsináltattam 9 hetes koráig bezárólag. Már csak ez az egy volt hátra, de ezt meg úgysem lehet 1 éves kor alatt. Illetve lehet, csak az még elég bizonytalan és úgyis ismételtetni kell. Szóval a genetikai szűréseket megcsináltattam kb. 5 hetes korában, a szemét 7 hetesen, a veséjét pedig 9 hetesen. Bár semmi olyan tünetet nem láttam rajta ami arra utalna, hogy valami gebasz van a csípőjével, azért izgultam. Ilyenkor nem csak a szűrés miatt vagyok ideges, hanem azért is, mert az altatás sosem teljesen veszélytelen. De nagyon bízok az orvosban, ez sokat segít. Bence tényleg nagyon körültekintően jár el, és a colliet, mint fajtát is elég jól ismeri. Szerencsére Ivy jól viselte a dolgot. A pöttöm sérv kikerült, a csípejéről világbajnok NatGeo fotó készült, a fogai pedig csak úgy ragyognak a tisztaságtól. Hamar magához is tért, majd estig mellettem lábadozott. Ezzel nála az utolsó szűrés is elvégeztetett. Már csak az eredményt várom. (A szűrésekről a közeljövőben mindenképpen szeretnék egy teljes bejegyzést.)

Ha már várakozás....    

Baromi boldog voltam amikor tavaly májusban Maddox teljesítette az Interchampion feltételeit, de tudtam, hogy még hosszú az út addig, hogy az oklevelet a kezembe foghassam. Az utolsó címet a kutya 2015 májusában kapta. Azután vártunk, míg az összes CACIB-ot visszaigazolják. Ez kb. 2015 november végére történt meg. Ezután az összeállított kérelmet végre bevihettem a MEOE-be. 2016 március közepén küldtek egy értesítőt, hogy a kutya megkapta a címet, és hamarosan küldik az oklevelet is. Március végére meg is érkezett a várva várt kartonhenger. Szóval az utolsó cím megszerzése, és a diploma kézhezvétele között kb. 10 hónap telt el. Az oklevelet majd be kell scannelnem, de ezt otthoni körülmények között nem tudom megoldani, mert jóval nagyobb mint a többi oklevél. Asszem kb. 25 éve várok arra, hogy azon nyavalyoghassak, hogy "jaaaaaj, az Interchampion oklevél nem fér be a scannerbe" :-).
Az inter kapcsán eszembe jutott pár szebbnél szebb gondolat. Többek közt felvillant egy emlék, amikor anno láttam nyilatkozni egy tenyésztőt a tévében, aki azt mondta, hogy az Inter nem érdem egy tenyészkutyánál, hanem alapkövetelmény. Ezzel valahogy kicsit degradálta is a címet, mintha egy intert bármilyen kutyával olyan könnyen össze lehetne kalapálni. Hát egyáltalán nem könnyű! Baromi nehéz volt, és én igenis büszke vagyok rá! (ide most egy apró tűzijátékot képzelek el)

Séta közben lőttünk pár blog-dekor képet meg videót az állatkáimról meg a rendszeresen hozzánk csapódó kis Zizikéről (Yzma) :-).

Winnie & Flesh kis videó

Maddox & Yzma & Ivy kis videó I.

Maddox & Yzma & Ivy kis videó II.

Társtulajdon és cumikendőcske

Dásenyka szépen cseperedik Áginál. Ennek kapcsán már többször akartam írni erről a társtulajdonosi (továbbiakban társtuli) témáról, de csak most jutottam el odáig. 

Szóval Dasha élete beindult. A papírmunkák egyelőre várnak, mivel a törzskönyve még nem érkezett meg. Ez egyébként mindig nagy para, hogy mikor jön meg a külföldi kutya törzskönyve. Elég sok "rémtörténetet" lehet hallani olyan kutyákról, akiknek nagyon későn érkezett meg a törzskönyve, vagy éppen soha. Ez függ az adott ország kennelklubjától, meg a tenyésztőtől is. Flesh törzskönyvét átvételkor kaptam meg, de ő akkor már 5 hónapos volt, Szerbiában pedig elég gyorsan megy a törzskönyvezés. Maddoxé kb. 2 héttel a kutya után érkezett. Azt majdnem ki is dobtam, mert egy Royal Canin-os borítékban volt úgy összehajtva mint egy brosúra. Dasha már egy hónapja itt van, de a törzskönyve egyelőre az éterben lebeg valahol Moszkva és Budapest közt.

Ő viszont nagyon aktív mindennapokat él Ágiékkal. Sétál, szocializálódik, kutyaiskolába jár. 

Igen, az a negyed collie az a kis Dasha, aki épen egy fejtágítón vesz részt :-) 

Majd megpihen a teraszon  (paparazzi kép; a mélázó arckifejezés mutatja, hogy nem készült fel a fotózásra)

Szóval, visszakanyarodva az eredeti témához;

a társtulajdon mellett azért döntöttünk, mert én nagyon szerettem volna még egy tri szukát, de nálam mint említettem létszám stop van. Áginál viszont hely volt bőven, és szeretett is volna még egy kutyát Dior mellé. Már egy ideje keresgélt itthon, hátha van valahol eladó jó kis tri szuka, de akkor éppen nagy pangás volt ez ügyben. Így megkerestem Ágit a "külföldi szukát társtuliba" ötletemmel, és ő belement. Sajnos sok példa nincs előttünk, hogy ki, hogyan csinálja a társtulajdont, mert az infó is kevés ezzel kapcsolatban, meg ezt a dolgot valahogy mindenki másképp értelmezi. Az sem mindegy, hogy milyen típusú társtuliról van szó. Ha én, mint tenyésztő odaadok valakinek kedvezményes áron, vagy ingyen egy kutyát azzal a feltétellel, hogy tenyésztésben továbbra is "használhatom" (nem szeretem ezt a szót élőlényekre alkalmazni, de így a legrövidebb), vagy kikötöm szerződésbe, hogy X kiállításra el kell vinni, és én is vihetem ha akarom, az is egy fajtája ennek. Akkor mások a feltételek. Akkor is mások, ha közösen hozunk be a kutyát külföldről. Szóval a társtulajdon milyensége függ attól, hogy a tulajdonosoknak mi a céljuk, és mit vállalnak. Bár most a rengeteg egyéb tennivaló mellett én is megcsúsztam a papírmunkákkal, de elengedhetetlennek tartom, hogy a társtulajdoni feltételeket, igényeket, kötelezettségeket szerződésbe foglaljuk. Így egy csomó felesleges vita elkerülhető. A szerződés hiánya rengeteg galibát okozhat később. Minél részletesebb, annál jobb, de azért ne legyen 3 oldalnál több, nem kell egy komplett litánia, csak a lényeg. Hogy a netről társtuli szerződést  vagy szerződésmintát töltsünk le, azt az elején el is lehet felejteni, mert a varázslatos gugli nem ismeri ezt a dolgot, nincs fent ilyen szerződésminta. Így magunknak kell egyet összekalapálni. Én kértem tenyésztőktől segítséget, de vagy nem kaptam, vagy nem teljesen olyat, mint amire én gondoltam. De ötleteket adtak azért. Amit szerintem a szerződésnek feltétlenül tartalmaznia kell:

• a szerződő felek adatai (név, születési idő, anyja neve, adóazonosító, lakcím)
• a társtulajdonba vett kutya adatai (név, születési idő, fajta, nem, szín, törzskönyvi szám, microchip szám)
• a tulajdoni hányad aránya (általában 50-50%)
• a behozatali költségek megosztása (vételár, szállítás, stb.)
• további felmerülő költségek megosztása (napi tartás, állatorvos, kiállítás, fedeztetés, stb.)
• felsorolva Társtulajdonos I. és Társtulajdonos II. jogai és kötelezettségei (pl. Társtul. I. vállalja a klinikai szűrések elvégeztetését és azok költségeit, Társtul. II. vállalja a genetikai szűrések elvégeztetését és azok költségeit, ezen kívül egyéb költségek, kiállítások megosztása, jövőbeni tenyésztési tervek egyeztetése, stb.)
• egyéb, valamelyik, vagy mindkét fél számára fontos kitételek (pl. táplálás, láthatás, megjelenések, stb.)

Minden apró dolgot át kell gondolni, ami tartás, kiállítás, tenyésztés során felmerülhet. Én pl. baromira háklis vagyok a fotókra. Utálom ha egy kutyámról olyan fotó kerül fel a netre, ami nekem nem tetszik, ami totál előnytelen. Nem ahhoz ragaszkodom, hogy csak nem tudom milyen HD minőségű profi kép kerülhet föl, de ami nagyon előnytelen a kutyáról, az nem mehet ki. Ezért én belevettem ezt is a szerződésbe. Dasha minden "megjelenését" közösen beszéljük meg, de a menedzselését a kutyának nagyrészt én szerettem volna átvenni. Baromira szeretem ha minden apróság a helyén van. Egy tenyészkutya köré ugyanis - tudatosan vagy tudattalanul de - egy komplett marketing stratégiát építünk fel, annak pedig minden részlete számít. Amit gáznak, vagy feleslegesnek gondolok, azokat a fogásokat kerülöm. Egy nagyon rossz szögből fotózott kép sokat ronthat egy kutya megítélésén, ezért nem szeretném ha ilyesmi felkerülne. Szóval magamban végigrágtam egy csomó ilyen apróságot, és a szerződésbe ezek kerülnek bele. A szerződésvázlatot pedig elküldöm Áginak, hogy véleményezze, és vegyük át ami esetleg neki fontos és kimaradt. vagy bármit ami benne esetleges kérdéseket vet föl. Mindent alaposan át kell beszélni, hogy a legkevesebb luk maradjon a történetben. Megmondom őszintén, hogy teljesen kezdő kutyással nem mennék bele ilyenbe, mert azért itt már nem árt tisztába lenni ezzel-azzal. A szerződést az életben rugalmasan kell kezelni, ha a helyzet úgy kívánja. Ha pl. megbeszélünk egy kiállítást Dashának, de aznap Ági nem tudja elvinni mégsem (valaki beteg lesz vagy bármi), akkor majd viszi máskor, vagy viszem én. Ilyen bármikor előfordulhat. Épp az ilyen dolgok miatt nem beszéltünk meg konkrét kiállításokat, hanem csak egy körülbelüli számot (pl. évente mindkettőnk 3-3 magyar kiállítást vállal, külföldre pedig én viszem a kutyát). Persze ha Ági azt mondja, hogy éppen Balin nyaralnak amikor megrendezik a híres Bali szigeti CACIB-ot és oda el akarja vinni Dashát, nem fogom megvétózni. :-) Szóval a szabályozottság, és a rugalmasság is egyaránt fontos.  Mindegy egyéb megállapodás kérdése. De minden legyen írásba fektetve! Arról nem is beszélve, hogy szerintem csak úgy működik ez a dolog, ha a felekben megvan az egymás iránti kölcsönös bizalom és tisztelet. Hát kb ennyi. 

Apropó: a költözés után most már teljesen otthon érzik magukat a kutyák az új helyen. Mindegyiknek kinyílt a csipája, miután körbekakkantotta, majd ordítva körberohanta az új udvart. Kaptak új ágyakat is, meg mindent, hogy jól érezzék magukat. Bár Maddox szerint az egyik kutyaágy nem is annyira fekvőalkalmatosság, mint inkább az ő cumikendőcskéje. Amikor kicsi volt, kapott tőlem egy kutyáknak való nyuszis kis cumikendőcskét, amit valahol sikeresen elhagyott, eldugott vagy fogalmam sincs hova lett. De most van másik, így a plüss kutyaágyat állandóan a szájába hurcolja, és közben csócsálja a sarkát. Ezzel végérvényesen kiderült, hogy Maddox már sose fog felnőni. Hatott a Luca varázslat. :-) Luca barátnőm ugyanis anno amikor Maddox megérkezett, azt mondta, hogy olyan édes ez a kutya, hogy bárcsak sose nőne föl. És most is, lassan 6 évesen olyan mint egy kölyök, és amikor reggel kimegyek, hozza a cumikendőcskéjét. A 3 hónapos kori énjéhez képest a különbség csak annyi, hogy most már meg lehet lovagolni. :-) Egyem meg a szívét.... 

Magamról - a kezdetek

Ezt a bejegyzést Nikolnak ajánlom.......

Ma visszaolvastam pár régebbi bejegyzésem. Tényleg nem volt hülyeség elkezdeni ezt a blogot, mert egy csomó mindenre már nem is emlékeztem. Olykor egészen elérzékenyültem rajta. 

Anno, amikor még a weboldalamat terveztem, gondolkodtam milyen menüpontok legyenek rajta. Nem akartam túl sok dolgot felpakolni. Úgy gondoltam legyenek rajta fent a legszükségesebb információk, de semmi több. A kutyás weboldalak egyik leggyakoribb menüpontját, a "Magamról"-t elhagytam. Pedig előszeretettel olvasgatom mások oldalán, hogy ki, hogyan lett az ami. Mármint tenyésztő. Mert erre mindenkinek más az inspirációja, és szeretem megismerni mások történetét. Érdekel, hogy ki mennyi idősen kezdett el foglalkozni egyáltalán a gondolattal, hogy tenyésztő legyen, vagy kiállításozzon, és mit milyen sorrendben valósított meg. De mindig az indíttatás izgat a legjobban. Mi volt az indukáló tényező? Hogy ez valakinek a hatására történt, vagy más okból? És ha igen, akkor kiére? Mert az elindulás szerintem alapvetően meghatározza a későbbieket. 

Nálam valahogy így történt....

Arra már egyáltalán nem emlékszem, hogy a kutyák iránti szeretetem mikor kezdődött. Szerintem nagyjából akkor amikor először láttam kutyát a babakocsiból. Akárhova mentünk, ha kutyát láttam nem bírtam magammal. Azonnal simogatni akartam. Közben pedig iszonyatosan vágytam rá, hogy nekem is legyen. Később borzasztóan irigyeltem minden osztálytársamat akinek volt kutyája. Ez az egész egyébként azért érdekes, mert Anyu nagyon félt a kutyáktól, de próbált minket úgy nevelni, hogy ebből semmi se ragadjon ránk. Pártolta a rajongásomat, de az, hogy mi kutyát vegyünk, szóba se jöhetett. Ok volt erre a kis lakótelepi lakás, meg Anyu félelme a kutyáktól. 

Ha jól emlékszem 1990-ben kaptam karácsonyra egy állati jó kutyás könyvet (David Taylor: Arany kutyakönyv). Abban láttam egy gyönyörű gold sable kant (majd utánanézek a nevének), akibe egyből beleszerettem. A colliek iránti rajongásom abban a pillanatban kezdődött, amint odalapoztam a könyvben. Egyszerűen nem bírtam levenni a szemem arról a csodaszép kutyáról. Ismertem persze a fajtát már korábban is, de az addig látott colliek még csak nem is hasonlítottak arra a gyönyörű angol kutyára.

Azonnal elkezdtem annyi tudást magamba szívni a collieról, amennyit csak lehet, hogy amikor Anyu elé tárom szándékaimat, legyenek meggyőző érveim, hogy miért pont egy collie kell nekem, és ezzel mindenki milyen jól fog járni. Anyu majd két évig ellenállt. Én meg közben lelkesen gyűjtöttem mindent ami collie. Vettem a kutyás lapokat, hogy kivághassam belőlük a collies képeket, cikkeket, majd egy albumba ragasztottam mindet. Minden kellett ami collies; puzzle, kispárna, szobor, poszter, könyv, stb., szóval tényleg minden. 1991-1992 körül az egyik kutyás lapban olvastam a kutyakiállításokról. Azonnal menni akartam, - nem is volt kérdés - hogy élőben is minél több colliet lássak. Anyu családi program keretin belül kivitt minket egy Budapest CACIB-ra. Az első pár alkalommal még végignéztük az összes fajtát, bár engem csak a collie érdekelt. Láttam, hogy mindenki katalógussal mászkál, és bár fogalmam se volt mi van benne pontosan, de nagyon akartam egyet, úgyhogy vettem. Alaposan áttanulmányoztam, hogy mi-mit jelent benne. Elég sok kiállításra mentem a 90-es évek elején. A pesti rendezvényeken már egyedül is boldogultam, vidékre meg Apu kísért el többször. Tata, Szeged, stb., mentünk ahova csak tudtunk. Ezért nagyon hálás vagyok nekik, mert ha valakit ez nem érdekel annyira, mint engem, akkor nem lehet túl izgis dolog végigállni a bírálatokat a ring szélén. Katalógust minden alkalommal vettem, és különböző színekkel jelölgettem, megjegyzéseket írtam bele a látottakról. Közben előfizettem az Angol Pásztorkutya Híradóra, meg begyűjtöttem az évkönyveket is. Ezeket rengeteget tanulmányoztam. Anyuék már nem is értették mit lehet ezeken annyit olvasni, mindegyik tiszta rongy volt. Szegény Anyu egy főzés alatt sokkal többet tudott meg Kőakói Auróra Pimpáról, mint amennyit szeretett volna (asszem a teljes törzskönyvet felolvastam neki nokedliszaggatás közben). De hát valakivel muszáj volt megosztanom a megszerzett infókat. :-)
1991 végére már elég sokat tudtam a fajtáról, és azt is pontosan tudtam, hogy melyik kennelből akarok kutyát. Anyut is sikerült végre megpuhítanom, így belement abba, hogy legyen egy colliem. Silver Dream kutyát szerettem volna, de mikor Anyu meghallotta, hogy mennyibe kerül, azt mondta, hogy ez biztos nem fér bele a keretbe. 12 000 Ft volt ott egy kölyök akkor. Nekem Anyu 6000-et adott a kutyára. Így felcsaptam az Expresszt, és találtam is magamnak egy gold sable szukát, aki belefér a keretbe. Így került hozzánk Léda, azaz Remetehegyi-Rekettyés Adél /Léda törzskönyve/.

Lédával 1993 nyarán 

Akkor még fogalmam sem volt, mi a különbség kutya és kutya között (mert annak ellenére, hogy a fajtában jártas voltam, a kutyavásárlásban nem). Léda nem egy showkutya volt, de nagyon szerettem. Arról viszont, hogy kiállításra menjek vele le kellett mondanom. Majd az életem alakult úgy, hogy az egész kutyázás dologról le kellett mondanom. Persze azért közben is foglalkoztam vele, de csak passzívan szemlélődhettem. A Silver Dream kutyákért viszont továbbra is rajongtam. Amikor kiállításon megpróbáltam szóba elegyedni pár tenyésztővel sokszor elhajtottak. Pedig nem akartam tolakodó lenni, csak szerettem volna kérdezni pár dolgot, meg kicsit ismerkedni velük, de a fogadtatás nem mindig volt pozitív. Az egyetlen akihez sose mertem odamenni, az pont annak a kennelnek (Silver Dream) a tenyésztője volt, ahonnan kutyát szerettem volna. Azután egyszer összeszedtem minden bátorságomat és írtam neki egy "rajongói" levelet (1992-ben). Szerintem én voltam a legjobban meglepődve, amikor válasz érkezett rá. Ez a levelezés még olyan régimódi formában folyt, papíron. Szóval megérkezett a válasz, és eszméletlen boldog voltam, bevallom kicsit sírtam is. Judit a válaszlevelében meghívott magához, hogy személyesen is megismerkedjünk. Alig vártam a napot, tökre készültem rá. Kihéveztem hozzá Szigetszentmiklósra, és majd az egész napot ott töltöttem. Judit kiengedte nekem a kutyákat, én meg csak tobzódtam köztük. Pont volt nála alom is. Kérdezte, hogy nekem melyik kölyök tetszik a legjobban, én meg rögtön ráböktem egy blue merle babára, aki középen ült. Azt mondta, hogy pont őt akarja megtartani. A kiskutya neve Kiwi volt (Silver Dream Blue Kiwi). A kutyadögönyözés után sokat beszélgettünk. Mesélt is, meg kérdezgetett is. Láttam, hogy felkészültségem néha megdöbbenti, mondta is. A legtöbb kutya törzskönyvét ugyanis oda-vissza fújtam. Attól kezdve ha találkoztunk, mindig köszönt és néha beszéltünk telefonon. 

Azokban az időkben került hozzánk egy Szelim nevű dark sable collie, akinek a gazdájával sétáltatás közben ismerkedtem meg. Baromira irigy voltam rá, mert ő bár nem akart kiállításozni, volt egy olyan gyönyörű kutyája, ami simán bárhol megállta volna a helyét. Amikor a gazda megbetegedett, én vittem Szelimet sétálni egy másik lánnyal a lakótelepről, aki szintén collie fanatik volt. 

Lédától sajnos később meg kellett válnom, mert a sok költözés, változás nagyon megviselte szegényt. Egy barátnőm - aki sok időt töltött nálunk és jól ismerte a kutyát - mondta, hogy ő szívesen gondoskodik róla hátralevő éveiben, így megállapodtunk abban, hogy hozzá kerül. Nagy házuk volt hatalmas kerttel. Párszor lementem meglátogatni, de egy idő után megkértek, hogy ne menjek. Léda ugyanis minden alkalommal utánam szökött és sírva nézett utánam a hévmegállónál. Igazuk volt. Ez senkinek sem volt jó, csak fájó pillanatokat okozott, így nem mentem többé. Lédának kölykei is születtek a szomszéd gold sable collie kantól, a kölykök egy részét pedig hazavittem Pestre, hogy én keressek nekik gazdit. De megtartani nem tarthattam meg egyet sem. Végül mind gazdihoz került.

Amikor végre úgy alakult az életem, hogy vehettem egy colliet, azonnal felhívtam Juditot. A legnagyobb vágyam az volt, hogy Kiwitől legyen egy kölyköm, mert amióta megpillantottam őt kiskorában, azóta vágytam egy merle babaára tőle. Kiwi karrierjét folyamatosan nyomon követtem. Láttam sok kiállításon, és nagyon tetszett. Elképesztően szép színe volt, és csodaszép mosolygós pofija. Elég nagy szerencsém volt, mert pont volt tőle akkor egy alom. Az utolsó. És volt benne 3 merle szuka. Brandy, azaz Silver Dream Blue Gloria Gaynor 2000-ben került hozzám /Brandy törzskönyve/.

Brandy baba 2000 őszén

Nem volt zökkenőmentes az indulás, mert rögtön az elején elkapott valami elég csúnya fertőzést és több hónap volt mire kikezelték. A betegség ideje alatt nem is gondoltam arra, hogy kiállításozzak vele, utána meg sajnos egyéb okokból nem jött össze. Brandy valamivel 8 éves kora előtt halt meg. Jóindulatú daganata volt, de nagyon rossz helyen, amit nem lehetett operálni. 6 évesen lett beteg és kb. 2 évet jósoltak még neki az orvosok. Pont ennyi is lett. Borzasztóan megviselt az elvesztése, de tudtam, hogy nem bírom ki kutya illetve collie nélkül.
Pár hónappal Brandy halála után elkezdtem nézelődni blue merle szuka után. Lissai Erikánál volt egy alom, és én rögtön beleszerettem az egyik merle szukába, aki sajnos már le volt foglalva. Majd egyszer csak kaptam egy telefont, hogy a leendő gazdi visszamondta, és az enyém lehet ha még szeretném. Hát persze, hogy igen! 2008 elején megérkezett hozzám Sophie azaz Rineweld Blue Balys /Sophie törzskönyve/.

Úgy voltam vele, ha törik ha szakad, vele most már mindenképpen el akarok kezdeni kiállítani. Sophieval eleinte lakásban laktam, de hamarosan sikerült kertes házba költözni, így vehettem mellé egy másik kutyát is, akkor jött Winnie, aki Brandy rokona, szintén Silver Dream.
Mint már említettem, Winnie nem rajongott túlzottan a kiállításokért, de Sophie imádta. És nekem életemben először végre volt egy kiállítási kutyám, aki még eredményes is volt. Sophie a legtöbb kiállításon győzött. Én meg állatira boldog voltam, hogy végre, majd 20 év várakozás után teljesült az álmom. De sajnos hamar vége szakadt a sikernek. Sophie nem élte meg a 3. születésnapját. Miután kiderült, hogy beteg még 1 kiállításra elvittem, hogy befejezze a megkezdett címeit azután vége lett. A betegség pár nap alatt, hirtelen döntötte le a lábáról. El kellett engednem.  Azon kívül, hogy majd megszakadt a szívem Sophie-ért, annyira szerettem őt, vele együtt el kellett engednem a régóta dédelgetett terveimet is. De soha nem adom föl, lehet akármilyen nehéz, én akkor is csinálni fogom! Valahogy összekapartam magam romjaimból, és akkor jöttek a fiúk......

Folyt. köv.

Áktüel

Hát azt semmiképpen nem mondanám, hogy mostanában uncsi az élet. Első körben megérkezett Dasha (akiről mindjárt lopok egy képet Ágitól), második körben a kis Babzilla (Naomi x Maddox baba) - akinek innen kívánok boldog elsőhetes szülinapot :-), harmadik körben pedig.....

1 hetes 1 kilós Babzilla

Dior és Dasha kalandozásai :-)

Vannak olyan változások, amik nemcsak az ember életére vannak hatással, hanem a kutyákéra is. A hét végén elköltöztünk. A kutyák már napok óta látják, hogy valami nem stimmel. Nagy volt a felhajtás, a cuccok egyre inkább tünedeztek el, vagy kerültek nekik szokatlan helyekre. A legnagyobb káosz a költözés napján volt. A kutyák jól láthatóan nem értették mi történik. Először a tricolorokat vittem át az új helyre, utána a merléket. Láttam mindegyik milyen zavart, és fogalmam sem volt, hogyan tudok segíteni nekik. A házba még nem mertek bejönni, a kertet nem ismerték, és én is hol előbukkantam, hol eltűntem. Amikor kicsit lenyugodtak a kedélyek igyekeztem többször kimenni hozzájuk. Enni, inni vittem nekik, és kaptak egy kis simit is. Nem tudom mennyi idő lesz míg megszokják az új helyet. Egyelőre javuló tendenciát mutat a dolog, mert a kezdeti pánik már elmúlt. 

Attól viszont frászt kapok, hogy hiába költöztem olyan helyre, ahol a kertben tök jó fedett helyek vannak a kutyáknak, a collie mintha nem értené ezt a dolgot. Van vagy 50 nm fedetten, de ők ott állnak a kert közepén és hisztiznek, hogy rájuk esik az eső. Egyszerűen sosem fogom megérteni, hogy ezt miért csinálják. Emlékszem egyszer valaki (asszem Ági te voltál :-) feltett egy bejegyzést a FB-ra arról, hogy miért nem megy be a collie a kutyaházba akkor sem ha odakint ítéletidő tombol. Látom ahogy más kutyák azonnal keresik a menedéked ha esik vagy hull a hó vagy bármi. Az én kutyáimnak ott van egy nagy fedett kennel (25 nm) kinyitva, teljes kilátással és kijárási szabadsággal az egész kertre. Ott van a két épület között fedett rész ahova szintén bemehetnének. Ott van a fedett teraszos kutyaház is...... És semmi, de semmi nem elég jó nekik ahhoz, hogy bemenjenek ha esik az eső. Ott állnak a kert közepén, és néznek rám, hogy milyen kegyetlen gazda vagyok, aki nem engedi be a nappaliba az állatot. A szőrük viszont napról-napra csapzottabb és ázottabb, amit rossz nézni. Fogalmam sincs mi lenne a jó megoldás...

Kisfiú

Kisfiú megérkezett. Ma éppen 3 napja. Kisfiú aki nincs, de mégis van. No de visszamegyek az elejére....

Két hónapja szállóvendégünk volt. Maddox-hoz jött egy nagyon szép tri lányka, Naomi fedeztetés céljából. Nao egyébként Ivy féltesója, apai ágról. Szóval  itt volt pár napot, aminek Maddox igencsak örült. Utána már nem volt mit tenni, mint várni mi lesz. Nekem valahogy olyan "nem sikerült" érzésem volt, ami tudom, hogy nem jó, de akkor is. Azért reménykedtem. Azután eljött az ultrahang napja. Sajnos az orvos pont azt mondta amit nem szerettünk volna hallani, hogy Nao üres. A gazdija Nikol meg volt arról győződve, hogy vemhes, de a doki mondta, hogy tutira nem. Hát elszontyolodva tudomásul vettük. Mondtam Nikolnak, hogy ne élje bele magát előre, mert akkor rosszabb. Így is elkerülhetetlen, hogy az ember meggyászolja a meg nem született almot. Arra is figyelmeztettem, hogy ne "lásson" a kutyába tüneteket. Viszont az ultrahangot kicsit korainak gondoltam/tuk, ezért még egyre sor került valamivel később. Muszáj volt biztosra menni, mert egy váratlanul beindult szülés azért elég veszélyes lehet. A szuka érdekében tudni kell, hogy egészen biztosan üres e.

A második ultrahangon is azt mondták, hogy nincs benne baba, de valamit látnak, ezért vigye vissza a gazda 1 héttel később. Na pont így lehet a frászt hozni az emberre. Akkor már nem is a meg nem született almon bánkódik az ember, hanem, hogy a szukának ne legyen baja. Az orvos azért annyit mondott nyugtatólag, hogy lehet csak egy kis béltartalom zavar be a képbe. 

A harmadik ultrahangot így elég sok idegeskedés előzte meg. Majd eljött a nap, és gazdája kíséretében Nao ismét ultrahangra ment. A vizsgálat során pedig a "béltartalom" megmozdult. Egy kisbaba ficergett a pocakban. A nagy ijedtségnek hamar vége lett, és mindenki nagyon örült, hogy mégis sikerült legalább egy kisbaba. Nao gazdijának végül is igaza volt, amikor vemhességi tüneteket látott a kutyán. 

Szóval nagyon vártuk a kis jövevényt, és reménykedtünk, hátha kislány lesz. Három napja Naonál beindult a szülés és előbújt Maddox első tricolor kisfia. Bár mindenki szukát várt (én is), mégsem vagyok csalódott, mert csodaszép kisbaba lett. Egy igazi kis alomkoncentrátum. 43 dekával született. Csóri Nao rendesen megszenvedett vele míg világra hozta. 

A három napos mérésén Kisfiú 65 dkg. Egy kis babzilla. :-) Reméljük továbbra is így lesz. Úgy tudok izgulni érte. Nagyon drukkolok, hogy minden rendben menjen. Egyen és növekedjen, ez most a legfontosabb. Alig várom, hogy lássam milyen lesz. Ez mindig baromi izgalmas. Egyik nap még törpevakond, másik nap már kiskutya. :-) Úgyhogy; hajrá babzilla!

Frissen szottyos kiskutya....

....aki azonnal rácsatlakozott a gazdatestre...

.......és nem ereszti :-)

UI: .... extra köszönet Márti! Mindenért!

Dasha beköltözött

Kis Dasha ma végleges helyére költözött. Az átmeneti pesti héderelés után Ágihoz került. Szegényke nem volt az elmúlt pár nap egyszerű neki. Elvitték a kis megszokott helyéről, rengeteget utazott, majd itt volt nálam egy kicsit, de amint igazából feloldódott volna már ment is tovább. Most végre nyugalma lesz, de biztos beletelik kis időbe míg rájön, hogy onnan már nem viszik sehova. Sajnos a szállítás másképp nem megoldható, egy kis kényelmetlenséget biztos jelent a kutyának, de hála az égnek - tapasztalatom szerint - hamar kiheverik. Dasha elég jól viseli az utazást. Nincs hányás, nincs hiszti, szépen, nyugodtan utazik. Főleg, hogy jól láthatóan hosszú útja alatt végig mindenki nagyon odafigyelt a kicsire. Csak azt sajnáltam volna nagyon, hogy Ági arcát nem láthatom amikor megérkezik a kislány, de hála Heniék segítségének erről sem maradtam le.

Így örült Ági Dásenykának :-) A kicsi még nem volt felhőtlen az újabb költözés miatt.

Dasha egészen tündéri kiskutya, nagyon édes kis természete van. Barátságos mindenkivel. Tegnap Anyu átjött, hogy megnézze és 10 perc múlva a kicsi már a lábán aludt. Egész végig amíg itt volt. Simogattatta magát, főleg a kis pocakját, és szórta a puszikat ezerrel. Csak azért nem sajnálom, hogy nem maradt tovább, mert nagyon könnyű őt megszeretni, és úgy nehezebb elengedni. De tudom jól, hogy a lehető legjobb helyre került és szerető közegben fog felnőni. Meg úgyis jön hozzám olykor - olykor, közös utazásokra is megyünk, sokat fogunk találkozni. Nálam viszont betelt a létszám, ez a négy kutya az akikkel úgy tudok foglalkozni ahogy szeretnék. Áginál viszont tökéletes társa lesz Diornak és egy egész család rajongja majd körül. 

Szóval tegnap a megérkezése után igyekeztünk vele úgy viselkedni, ahogy az a kis collie-léleknek a legjobb. Rengeteg simogatást és puszit kapott, Zoli pedig bevetette nála a kiskutya bűvölési technikáját, így 1 órával később már le sem lehetett róla vakarni a kicsit. Evett, ivott, látszott, hogy jól érzi magát. Gardedámot is kapott Ivy személyében, aki mondhatni egészen profi baba-szitter lett. Az előző alomnál sokat gyakorolhatta. A kis golyó tepert össze-vissza utána. A házba nem mert bejönni, de amikor Ivyt megkértük, hogy menjen ki a házból, majd a másik ajtón jöjjön vissza, Dasha követte. Utána annyira jól érezte magát idebent, hogy ki sem akart menni. Estére jól kifáradt, 1-2 rövid intermezzo kivételével szépen aludt mellettem. Lefekvés előtt nézett egy kis rajzfilmet is, biztos azért. :-) Igyekeztem neki annyira jóvá tenni rövid itt tartózkodását amennyire csak lehet. És ha őt a traktoros rajzfilm teszi boldoggá, akkor megkapja.

Amikor elaludt, és békésen szuszogott, csak néztem. Egyrészt azért, mert ilyen kölyköt még az életben nem láttam amin ennyi szőr van, ráadásul elég hosszú. Látszik, hogy jól megedzette az orosz hideg. Ettől teljesen úgy néz ki mint egy felnőtt kutya, csak kicsiben. Persze nincsenek illúzióim, pontosan tudom, hogy nem lesz hatalmas orosz szőre ha itt nő fel, de nem is baj. Szóval a másik amin agyaltam miközben figyeltem a kis alvó pofiját, hogy néha észre se vesszük ha valóra válik egy régi vágyunk, mert azonnal termelődik helyette egy másik. Én viszont most megálltam egy pillanatra, és egyszerűen csak borzasztóan örültem annak, hogy végre itt van. 

Érkezése után.

(most nézem csak milyen Batman maszkja van :-) )

Szóval; bár az elmúlt hónapokban kiállításokra nem jutottam el, azért nem tétlenkedtem/tünk. Megszületett majd elhagyta a házat egy almonyi kisbaba, nem sokkal később pedig megérkezett Dasha. Vele csak most kezdődnek a dolgok, rengeteg teendőnk lesz.

Első körben át kell majd esni pár orvosi vizsgálaton. Először egy általános kivizsgáláson, hogy minden rendben van e vele, majd szűrések sorozata kezdődik. Közben pedig a papírügyeket is intézni kell. Ha megjön a törzskönyv azt honosíttatni, majd hivatalosan is társtulajdonba vetetjük. Szóval vizsgálatok és papírmunka a következő két lépés. Közben majd igyekszem frissíteni a honlapot is, illetve intézem Dasha online életét. Egy collie-online-os törzskönyvre is szüksége lesz, no meg a klub adatbázisába is fel kell tölteni. Persze ezekkel elsősorban mi dolgozunk, nem ő. Kis Dasha feladata jelenleg az, hogy nagyon boldog kiskutya legyen, és érezze jól magát. Pihenje ki a fáradalmakat, érezze biztonságban magát, és akkor lassan elkezdhet felkészülni az első megmérettetésére is. Hát nagyon izgulok, remélem jól alakulnak majd a dolgok. Minden téren.