2016. március 1., kedd

Áktüel

Hát azt semmiképpen nem mondanám, hogy mostanában uncsi az élet. Első körben megérkezett Dasha (akiről mindjárt lopok egy képet Ágitól), második körben a kis Babzilla (Naomi x Maddox baba) - akinek innen kívánok boldog elsőhetes szülinapot :-), harmadik körben pedig.....

1 hetes 1 kilós Babzilla

Dior és Dasha kalandozásai :-)




Vannak olyan változások, amik nemcsak az ember életére vannak hatással, hanem a kutyákéra is. A hét végén elköltöztünk. A kutyák már napok óta látják, hogy valami nem stimmel. Nagy volt a felhajtás, a cuccok egyre inkább tünedeztek el, vagy kerültek nekik szokatlan helyekre. A legnagyobb káosz a költözés napján volt. A kutyák jól láthatóan nem értették mi történik. Először a tricolorokat vittem át az új helyre, utána a merléket. Láttam mindegyik milyen zavart, és fogalmam sem volt, hogyan tudok segíteni nekik. A házba még nem mertek bejönni, a kertet nem ismerték, és én is hol előbukkantam, hol eltűntem. Amikor kicsit lenyugodtak a kedélyek igyekeztem többször kimenni hozzájuk. Enni, inni vittem nekik, és kaptak egy kis simit is. Nem tudom mennyi idő lesz míg megszokják az új helyet. Egyelőre javuló tendenciát mutat a dolog, mert a kezdeti pánik már elmúlt. 
Attól viszont frászt kapok, hogy hiába költöztem olyan helyre, ahol a kertben tök jó fedett helyek vannak a kutyáknak, a collie mintha nem értené ezt a dolgot. Van vagy 50 nm fedetten, de ők ott állnak a kert közepén és hisztiznek, hogy rájuk esik az eső. Egyszerűen sosem fogom megérteni, hogy ezt miért csinálják. Emlékszem egyszer valaki (asszem Ági te voltál :-) feltett egy bejegyzést a FB-ra arról, hogy miért nem megy be a collie a kutyaházba akkor sem ha odakint ítéletidő tombol. Látom ahogy más kutyák azonnal keresik a menedéked ha esik vagy hull a hó vagy bármi. Az én kutyáimnak ott van egy nagy fedett kennel (25 nm) kinyitva, teljes kilátással és kijárási szabadsággal az egész kertre. Ott van a két épület között fedett rész ahova szintén bemehetnének. Ott van a fedett teraszos kutyaház is...... És semmi, de semmi nem elég jó nekik ahhoz, hogy bemenjenek ha esik az eső. Ott állnak a kert közepén, és néznek rám, hogy milyen kegyetlen gazda vagyok, aki nem engedi be a nappaliba az állatot. A szőrük viszont napról-napra csapzottabb és ázottabb, amit rossz nézni. Fogalmam sincs mi lenne a jó megoldás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése