Az elmúlt napokban nagyon
nem fotóztam, pedig voltak történések. Múlt kedden délután látogatóink voltak,
majd rongyoltunk a szemorvoshoz. Már hétfőn is láttam, hogy a kicsik nem valami
formásat kaksiznak, de keddre már aggasztott, hogy jól láthatóan hasmenésük
van. Igazából amióta csak tápot kapnak, nem valami bíztató a kaksijuk. Túl
bűzös, túl híg. Majd több embertől is kaptam olyan visszajelzés, hogy a Real
Nature Wilderness kölyöktáp bármilyen jó összetételű is, a colliek valamiért
nem bírják, megy a hasuk tőle. Kedd délutánra úgy összeszarozták magukat, hogy
alig bírtuk belőle legalább nagyjából kivakarni őket. Úgy mégse indulhattunk
el. Természetesen az volt az első, hogy amint betettük őket a kocsiba, azonnal
bekaksizott az egyik, aminek egész úton – még feltakarítás után is - érezhettük
átható aromáját. A kedvük amúgy jó volt, ettek ittak rendesen, nem látszott,
hogy betegek lennének, de az a fránya hasmars. Ahogy anno egy igen tapasztalt
tenyésztő mondta: nem az a kérdés, hogy fognak –e fosni a kölykök, hanem az,
hogy mikor. Hát ez nagyjából igaz is, eddig csak egy alomnál sikerült megúszni,
a többinél nem. A szemvizsgálat után (mindenki rendben volt) kértem a dokitól
probiotikumot meg egy kis hasfogót. A kajájukat lecseréltem Farmina Gastrointestinal
tápra, ami kíméletes a gyomorhoz. Másnap reggelre kicsit javult a helyzet, de
még mindig nem volt az igazi. Következő napra meg inkább romlott a dolog. Bence
mondta vegyek nekik Endia pasztát és este kijön megnézni őket. Megmérte a
lázukat, nem volt. Megnézte az általános állapotukat, azt mondta az is rendben,
esznek isznak, ellenállnak. Azért kaptak még egy adag Endia pasztát, meg pár
szurit. A pasztát kapták még amíg volt, a szurikat meg vasárnap ismételte. Ma
már formázott bogyeszokat toltak, reméljük így is marad. A legjobb az, hogy
elfelejtettem kivenni a büdös vetbedet a kocsiból, így munkába menet is
érezhettem a szagot. Esküszöm kéne ilyen Wunder-baum illatosító, már tisztára
hiányzik ha valahol nem érzem. Ilyenkor az is mindig eszembe jut, hogy
ugyanattól a tenyésztőtől anno amikor megkérdeztem, hogy mi az amit egy
tenyésztőnek fontos megtanulni, azt mondta a száján keresztül lélegezni. Hát
igen, ez sem volt hülyeség, gyakorlom is rendesen. Jaaaj csak jöjjenek rendbe!
Non-stop ment a para.
Az utóbbi napokban
egyébként több látogatónk is volt, de sokszor inkább rövidebb időre, így nem is
gondoltam arra, hogy közben fotózgassak. Végre eljött Era is megnézni a
kölyköket. Fú de vártam. Annyira kíváncsi voltam, hogy vajon amit eddig
látok/látunk az úgy van –e. És igen, szinte pakkra azt mondta, mint eddig
mindenki más. Azt is betaláltuk, hogy Mambo tiszta Rineweld kölyök, ezt most
már Era is megerősítette. Jaj most nagyon sajnálom, hogy ott és akkor nem
fotóztam, de miután tudtam, hogy csak kb 1 órát marad, inkább kérdeztem. Ririke
közben folyton puncsolt neki, állandóan puszizott és vakartatta magát, a kis
tündérbogaram. Úgy szeretem azt a kiskutyát, meg kell zabálni olyan édes. De az
egész banda borzasztóan barátságos, nagy érdeklődést mutatnak minden és
mindenki felé. Vettem nekik játékokat, azok egyáltalán nem érdeklik őket, csak
a zokni, az üres kólásüveg, meg a papírtörlő guriga kell nekik. Utóbbival csak
addig hagyom őket játszani, amíg csak futkároznak vele, ha megenni akarják
elveszem. Ne egyék már meg. A kólásflakonról is leszedem a címkét és jól
megmosom mielőtt megkapják.
Most már ismerik az
összes felnőtt kutyát, találkoztak Fleshi edző bával, aki futtatja őket, Winnie
nagymamival, aki farokcsóválva üdvözölte az ifjúságot. A két trit viszont csak
rácson keresztül engedem érintkezni a kölyökkel. Persze tök jó lenne, ha mint
egy családi filmben mindenki együtt rohangálna egy nagy mezőn, de megmondom
őszintén a két tri annyira domináns, ráadásul már öregek, nem túl türelmesek,
hogy inkább nem kísérletezek. Bár a két öreg semmiféle agressziót nem mutat
feléjük, jobb nem kísérteni a sorsot. Esküszöm Flesh ahogy öregszik – már a 9.
életévét tapossa – úgy kezd puhulni. Sokszor már inkább bújós szeretetkoldus
puntyurka, mint Zordon az Oroszlánkirályból. Érdekes, hogy amikor Winnie
megjelenik, a kölykök azonnal odarohannak, de sokkal nagyobb tisztelettel
kupordnak elé, mint a többi kutyához. Azért látszik ki az úr valójában, hogy
Win olyan erősen domináns személyiség, hogy azt már a pici kölykök is érzik,
vele máshogy kell viselkedni. Olyan állati érdekes megfigyelni a különböző
viszonyokat, hogy mennyire másképp viselkedik több kutya nagyobb helyen, mint
egy kutya lakásban. Miután mindkettővel van tapasztalatom, látom a
különbségeket. Bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy aki azt hiszi a collie nem
való lakásba, az mekkorát téved. Amikor lakótelepen laktam collieval rengeteget
sétáltunk mindenfelé, elég nagy kutyás társaság is jött össze, akiknek nagy
része collies volt. Nem volt ritka, hogy a békásmegyeri lakótelepen 6-8 collieval
sétáltunk. Azt a környéket a mai napig annyira szeretem, hogy amikor beüt a jó
idő azonnal viszem őket Békásra a Duna partra. A lényeg, hogy a collie lakásban
is pont olyan jól érzi magát, ha rendszeresen – és naponta legalább egyszer
hosszabban - van sétáltatva, és nincs napi 12 órát egyedül hagyva. Nekik csak a
gazda közelsége a fontos. Ezért is engedem be a lakásba mindig a kutyákat, mert
szeretek velük lenni bent is. Szeretem ha odafekszenek a lábamhoz ha tévézek,
vagy mellettem szuszognak ha alszom.
A fentieket pár napja
írtam. Robognak a napok és már a 2. oltásnál és egy újabb féreghajtásnál tartunk, Bence várhatóan pár percen belül érkezik.
A kicsik azóta úgy néz ki rendbe jöttek, remélem az oltás után is így marad. Tegnap
lettek hetesek, már igazi kiskutyák, jól látható személyiségjegyekkel. Rengeteget
játszanak, hatalmasakat futkosnak, ugrálnak, szinte kimeríthetetlen az
energiájuk. Azt szeretnék, hogy egész nap csak velük foglalkozzak, és akkor is
játszunk nagyokat, ha az éjszaka közepén pár percre felkelek. Most kezd
tudatosulni bennem, hogy a hét végére már hárommal kevesebben lesznek. Mindegyiket
nehéz szívvel engedem el. Elég gyakran meg is kérdezik, hogy nem szakad –e meg
a szívem, hogy meg kell válnom tőlük. Hát persze, hogy de, minden kiskutyát
megsiratok kicsit akit elvisznek tőlem. Hiszen én nevelem őket 0 napos
koruktól, elkerülhetetlen, hogy hozzám nőjenek. De azt is tudom, hogy jó helyre
kerülnek, lesz egy (vagy több) szuper gazdijuk, akiknek sök örömöt fognak
okozni, és vica versa. Ez sajnos egy ilyen dolog, mindet nem tarthatom meg. De
néha azért egyet-egyet igen. Most pl. Su a kis Sushi marad velünk.
Szóval lassan ez a kaland
is a végéhez közeleg. A kicsik kirepülnek a fészekből és önálló életet
kezdenek. Mi meg maradunk itt tovább, így hatan, Winnie, Flesh, Maddox, Ivy, a
kis Sushi meg én.
Ancsa jött fotózni a kölyköket, és volt olyan merész, hogy közéjük ült mezítláb.
Sushi, vagyis - Agent Provocateur Lili Marlene
8 hetes blue merle szuka
Nixon, vagyis - Agent Provocateur Hennessey Blue
8 hetes blue merle kan
Neon vagyis - Agent Provocateur Neo Noir
8 hetes tricolor kan
Mambo vagyis - Agent Provocateur Silver Sentinel
8 hetes blue merle kan
Riri, vagyis - Agent Provocateur Norina Noir
8 hetes tricolor szuka
Babirka, vagyis - Agent Provocateur Burlesque Blues
8 hetes blue merle kan
A képekét hatalmas köszönet Takács Ancsának!
Na túl vagyunk a második oltáson, meg egy újabb féreghajtáson is..... folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése