Petit expozíció:
Aki ismer tudja, hogy néhanapján
megfordulok a Lovin. Évi két alkalommal biztos. A lóverseny már régóta vonzott,
asszem a Familia Kft. Nagypapája volt az, aki nagyon felkeltette az
érdeklődésem a Lovi iránt. Olyan izginek hagzott ahogy beszélt róla. Kb. 12
éves korom óta vágytam ki. Végül akkor léptem először a Kincsem Parkba amikor
kutyakiállítást rendeztek. Már lövésem sincs mikor volt, de jó pár éve az tuti.
Mondjuk kiállítási helyszínnek nem mindig volt a legjobb, főleg egyszer, amikor
a bírálatok alatt a ringektől pár méterre lovasbemutatót tartottak sok lóval és
karikás ostorral, mint egyfajta rögtönzött karakterteszt. Ettől
függetlenül ámulva figyeltem a Lovit, és nagyon vágytam vissza. Azután amikor
meghallottam, hogy az év egyik nagy gasztro-eseményének helyszíne a Kincsem, és
össze is kötik lóversenyek éjszakájával, ráadásul agárfutamok is lesznek, hát
tudtam, hogy ott a helyem. Ez a rendezvény évi két alkalommal van, 3 napos.
Miután elég közel lakom a Parkhoz, van, hogy ez idő alatt többször is kimegyek.
A péntek mindig tuti, mert agarak csak pénteken vannak.
A rendezvény nagyon állat
és gyerekbarát. Ettől függetlenül még sosem vittem ki kutyát, mert ha gáz
kimondani, ha nem, nekem szükség van az életemben kutyamentes térre. Rengeteget
vagyok a kutyákkal, nagyon sok időm lekötik. Ha nem közvetlen velük foglalkozom,
sokszor akkor is kutyázok. Írok róluk, collies honlapot szerkesztek, más
tenyésztőkkel beszéljük meg az aktualitásokat, vagy bármit, szóval kutyázás 0-24-ben.
Muszáj néha kiszakadni kicsit. Na ezért megyek olyan helyre, ahol semmi más
nincs, csak lovak és kutyák. Anyááám, ez most esett le. Basszus frankón
0-24-ben kutyázok. Na jó azért néha nem. A Sziget Fesztivál és a hasonló
rendezvények az szigorúan tabu a kutyáimnak, soha nem vinném ki őket, pedig
tudom, hogy simán lehet. Ott olyan por van, olyan zaj, hogy úgy gondolom az
nagyon egészségtelen lenne rájuk nézve. Egy nagyobb bármilyen fesztivál után
fél napig fújja az ember az orrából a fekete port, mit tenne ugyanaz a kutya
hiperérzékeny orrával 1 méterrel lejjebb. Na mindegy nagyon elkanyarodtam, de
nem az a lényeg. J Szóval kutyával még nem voltam a
Kincsemben, az nekem pihenőidő. Barátokkal lenni, kóstolgatni ezt-azt, iszogatni,
fogadni, és a hajamat tépve ordítani a pálya széléről az utolsó hajránál. Erről
szól a Lovi. Ha kutyával vagyok rá kell figyelnem, nem engedhetem el úgy magam.
Most viszont úgy alakult, hogy mire pénteken elindultunk a kasszák felé, hogy
felvegyük a nyereményt, kiderült, hogy már bezárt. Ezért megbeszéltük, hogy a
szelvényeket elteszem én, és majd visszaszaladok valamelyik nap vele. Azután
eszembe jutott, hogy a kis Müttyerrel terveztem némi intenzívebb szocializációs
sétát, így gondoltam kicügölöm magammal beváltani a nyereményt, meg venni valamit
a Smokey Monkies-nál, ha már ott vagyunk.
Tudtam, hogy hétvégén
mindig nagy tömeg van kint, - ezért is szeretem a pénteket, az jóval lájtosabb –
eszméletlen, baromi messze tudtam csak leparkolni, konkrétan vagy 2 km-re, a
Hungexpo B pavilonja mögött még jóval. Ahogy sétáltunk befele a rendezvényre,
elhaladtunk az ominózus B pavilon mellett, ahol méhecskés-beporzós lefinomított
formában elmeséltem Mütyinek fogantatása pillanatát. Egyébként ez volt az első
alkalom, hogy az anyja nélkül jött el velem progira, általában együtt viszem
őket. Most viszont feltétlenül szükség volt arra, hogy megnézzem, vajon Mütyi
hogyan viselkedik egy ilyen helyen az anyja nélkül. Meg egyébként is… le kell
szakadni néha a mamától, muszáj. Már bőven elég idős hozzá. A lényeg, hogy alig
egy hetünk maradt az első kiállítás előtt amire beneveztem Müttyert, és ok,
hogy gyakorlok vele meg minden, de kellenek a zavaró tényezők, kell a zaj, az
idegen hely meg minden. Hát jelentem a világ legjobb szocializációs helyszínét
találtam meg, ami a kiállítási kutyák felkészítését illeti. A kiállítási
környezetet ugyanis nagyon nehéz mesterséges körülmények között előállítani,
pedig amikor ringdresszúrázzuk a kutyákat az a cél, hogy felkészítsük őket
arra, ami a kiállításon rájuk vár. Az, hogy egy kutya pacekra megáll otthon a
konyhában jutifalatért, édeskevés. Ugyanezt megcsinálni egy visszhangos
csarnokban több ezer ember és kutya között, úgy, hogy a hangszóróból ordít a
szöveg meg a zene (jut eszembe mi francért kell nekem állandóan extra hangosan Celine
Diont hallgatni majd az összes kiállításon? kivagyok tőle…), és terjeng a
szárított pacal-szag, na az teljesen más.
A Food Truck Show ebből a szempontból
szuper hely. Rengeteg az ember, rengeteg a kutya, a lovak ugye adottak jó nagy
mennyiségben, lovas rendőrök is a területen meg minden. Utcai zenészek,
artisták, táncosok, és egyéb előadók színesítik az eseményt. Ja meg ugye a
hangszórók is folyton szólnak ezerrel, zene, a konferanszié aki folyamatosan
tudósít arról, hogy éppen mi történik a pályán. Nem beszélve arról, ha futam
közben odaállunk a lelátóhoz, és a véghajránál mindenki ordít mint a sakál,
pusztítóan hangos, dübörög az egész tribün (Mütyit telibe beleállítottam a
közepébe). Óriási húsfüstölők vannak minden beugróban, mindenhonnan étel-illat
árad, szóval mondhatni van elég inger a kutyáknak. Ráadásul vannak jó kis füves
szabad kis területek, ahol kényelmesen lehet gyakorolni is akár. Mászkálás
közben pedig nagyjából 4 méterenként meg akarja valaki simogatni a kutyát,
tehát ebből a szempontból is hasznos. Nekem különösen azért, mert napi szinten
az enyémek nem találkoznak gyerekekkel, így őszintén hálás vagyok minden
gyerekes szülőnek, aki odaengedi a gyerekét a kutyához. Muszáj, hogy ezt is
megszokja, kell nekik a gyerekek közelsége. Mütyi eszméletlenül élvezte ahogy
az apró kezükkel simizgették, olyan édesen tartotta oda a kis pofiját nekik,
hihetetlen büszke voltam rá. Nagyon gyerek-barát kutya.
Ha egy kisgyerek elkezd simizni....
...a többi is megkívánja, még a legkisebbek is...
...Müttyer pedig türelmesen ül, míg a kisfiú simi-engedélyért folyamodik...
.... de utána mehet a tapi ezerrel...
Megmondom őszintén,
kicsit féltem így bevágni őt a mélyvízbe, ami tudom, hogy nem jó, meg ott a
póráz köztünk, mint köldökzsinór, amin keresztül érzi a kutya minden rezdülésem,
meg minden, de fogalmam se volt Mütyi, hogy fog reagálni egy ilyen helyre. Jó
volt, hogy Anyu velünk jött és közben elterelte a figyelmemet. Azután kb. 2
perc volt, hogy megnyugodjak, amikor láttam, hogy Müttyer állati izgatottan
farokcsóválva veti bele magát a tömegbe totál lelazultam. Rengetegen akarták
simizni, én ilyenkor mindenkinek meg is köszönöm, mert ez nagyon fontos. Legyen
csak bizalma az emberek felé. Mütyinek elmondtam, hogy főleg ha gyerek jön,
nincs ugrálás, mert akkor simi vége. Amikor több kisgyerek egyszerre elkezdte
simogatni, ő meg, a legnagyobb lelki nyugalommal ült középen és csak élvezte a
helyzetet, és közben gyakran rám nézett, hogy ugye jó így, hogy jól csinálja –e,
hát ott frankón elsírtam magam. Olyan tündér volt, olyan végtelenül jó
kiskutya, okos, figyelmes. Nem hibátlan persze, és mindig fennáll a veszélye annak,
hogy elkapatom, mert túl cuki én meg túlságosan szeretem, de akkor is. Végig
nyugodt volt, boldogan szedte a kis lábait, minden pillanatot kiélvezett.
Rengeteg kutyával is megismerkedett, versenyagarakkal egyelőre sajnos nem, de
ha végre egyszer sikerül kijutnom egy kis coursing-re, akkor ráeresztem az
agarakat tuti. (Ilyenkor mindig eszembe jut, hogyha nem colliet tartanék, akkor
tuti agaram lenne, rettenetesen szerelmes vagyok beléjük, angol agár kell,
szuka, fekete, fehér lábvégekkel és mellénykével, mégis legyen benne valami
collie J …
úúú meg egy fáraó kutya is kell… na jó megint elkalandoztam)
Szóval nagyon büszke
voltam a kis Müttyerre, olyan jól viselkedett. Ha ma 100 ember nem simogatta
meg, akkor egy sem. Mindenki odavolt a puha kis popperjától. Előtte persze
szépen kifésültem, hogy csinos legyen a Lovin.
A végére rettenetesen
kifáradt csóri, pedig nem voltunk kint túl sokáig. Viszont a rengeteg élmény,
meg minden totál kiszívta. Mikor beálltam sorba az egyik trucknál, lefeküdt és
majdnem el is aludt. A kocsiba hazafelé matt csönd volt, tuti végig szunyált.
Itthon még egy kicsit húzta a gumi-kolbit az anyjával, meg letolt egy kis
csirkelábat, nyakat, combfilét, meg szívet, azóta meg durmol. Asszem végre
sikerült totálisan kifárasztani, ami nála nem egyszerű. A mai napnak egyébként
még egy nagy tanulsága volt – amellett, hogy a Kincsem extrém jó szoci helyszín
– rájöttem, hogyha előbb „lesszizem” le a kutyám, mint az aki odajön, akkor
kevésbé idegesít. Milyen fajta? Lassie. És ennyi, megkíméltem magam mindentől.
Illetve azt hittem, mert elfelejtettem, hogy akkor jön, a „de miért ilyen a
színe? a Lassie nem ilyen”. Ez a merle szín mindenkinek nagy talány aki még nem
találkozott vele, általában azt hiszik őszül, kivéve ha a szeme is kék mert
akkor husky és kész, nincs apelláta.
Mütyi lepihent amíg mi sorba álltunk, és csak kamillázott
Ez a benti sátoros padlózat egyébként szintén jó, mert össze-vissza billegnek az elemek, végighurcoltam rajta a kutyát párszor, nem igazán érdekelte, jött szépen.
Még mielőtt így bevágta magát békába.
A kis Kincsem Tuti
élménysorozat egyébként most nagyon rám-fért. Egy honlapon dolgozok éppen és
olyan szinten pörget, hogy egyszerűen nem bírok leállni. Kivételesen nem saját
magamnak, hanem másnak szerkesztek, egy elég nagy collie kennel honlapját csinálom.
Eszméletlen izgalmas, imádom minden pillanatát. Ilyenkor viszont képes vagyok
arra, hogy addig dolgozzak rajta, míg le nem fordulok a székről. Már nem érzi a
kezem az egeret, de még feltolok pár képet, hogy lássam milyen lesz az a rész
egyben. Annyira izgi, végre minden olyat megtudok erről a tenyészetről ami
régóta érdekelt, mindent fel is tolok amit csak lehet. Mert ez olyan dolog, mint
a főzőműsorok. Nem mindig mond el az illető minden lépést, nem minden részletet
árul el abból ami érdekelné a közönséget. Ezt persze nem szánt szándékkal teszi
az illető, hanem azért, mert neki ez természetes, annyira alap, hogy nem is
érdemes kiemelni. Pedig hogyne lenne érdekes. A nagy tenyészetekről sokszor
azért nem tudnak meg alap infókat, mert azokat annyira evidensen tartják, hogy
amúgy kit érdekelne. Hát engem nagyon, és szerintem sokakat akik lelkesednek a
fajtáért. Én mindent tudni akarok. Főleg az érdekességeket, a történeteket, és
a ’régen hogyan volt’ sztorikat. Meg dokumentumokat is akarok látni, akarom
érezni a régi törzskönyvek szagát. Éppen ezért úgy döntöttem – a tenyésztővel
egyeztetve – hogy kitörlöm azt a basic kennel-történetet ami eredetileg az
oldalon lett volna, és valami egészen mást teszek a helyére. Egy olyan típusú
kennel-történetet, amilyet már régóta szerettem volna olvasni. Róla és másokról
is. Akarom tudni e kezdeteket, a részleteket, az emberi oldalát megismerni az
egésznek. És mindeközben olyan dokumentumok kerülnek a kezembe, olyan információkat
hallok, hogy megbolondulok az izgalomtól és képtelen vagyok kikapcsolni az
agyam, hogy valami mással foglalkozzak. Ez az egész azért is nagyon jó, mert a
skocis oldal miatt szeretném feldolgozni ugye a magyar collie tenyésztés
történetét. Ennek a tenyészetnek a teljes történeti ízekre szedése, majd
újrarendezése a lehető legélvezhetőbb, legolvasmányosabb formában, állati jó
kiinduló pont, hogy lássam pontosan milyen infókra van szükségem, hogy lehet
rendet rakni ebben a tömérdek információban. Ha ez az anyag akkorára duzzad,
hogy esetleg túlmutat egy weboldalon (mármint gondolok itt a teljes magyar
fajtatörténetre), akkor lehet megírom könyv formájában. Nem valószínű, hogy
találok hozzá kiadót, de nem érdekel. Akkor is megírom és akkor is megpróbálom.
UI: Müttyernek a mai teljesítményéért
beírtam az ellenőrzőjébe egy ötöst. Csillagosat. Nagyon ügyes kiskutya volt.
Mütyi figyeli a lovak bemutatását a futam előtt...
Utána megnézett egy utcai zsonglőr produkciót, na az teljesen lenyűgözte.
Utána belekukkantott egy breakdance előadásba, pont a hangfal mellé állt meg, ahol üvöltött a zene, és közben beszéltek a mikrofonba.
A gyerekeknek berendezett kis paraszt-udvarban felfedezett két ejtőző birkát a póni mellett, hát nagyon érdekelték a patások, rögtön rájukszagolt...
Sőt szinte tolakodón bedugta a fejét és megburgálta az egyik birkát. Muszáj lesz elvinnem terelni, nincs mese...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése