2018. április 20., péntek

A KÖR


Esküszöm fogalmam sincs hány alom kell ahhoz, hogy megfejtsem az ideális infrázás titkát. Az infra kell, az egyértelmű. Az első néhány napban mindenképpen elengedhetetlen. Kell a fertőtlenítő hatása miatt (vírusok, baktériumok ellen), a szárító hatása miatt (tüdőből kiszárítja az esetleg bennmaradt vizet), és kell a hőszabályzás miatt. Persze a részletek is számítanak, milyen infra, milyen erős körte, milyen távolságról, meddig, stb. stb. stb. Az ideális hőmérsékletről is hajszálnyira de megoszlanak a vélemények, hogy hány fokon kell tartani a babákat (elvileg 28-30). 
Én az infrát abban a pillanatban bekapcsolom amint megindult a szülés, addig megy a ládára, amit előzőleg persze alaposan kifertőtlenítettem fehérítővel. Általában minden kutyás dolgot fehérítővel fertőtlenítek, mivel az tünteti el legjobban a biológiai szennyeződéseket.
Most új lámpám van, ez nem olyan erős, így kevésbé félek, hogy megsütöm a babákat. Miután az időjárás elég jó, a szobában amúgy is 26 fok körül van. Sokat megy az infra, de időnként kicsit lekapcsolom. A babák ugyanis ha nagyon melegük van, egyszerűen kikúsznak az infra vetítette körből, és a hűvösebb szélek felé vándorolnak, távolabb fekszenek, hogy egymást már ne melegítsék tovább. Ha a babák fáznak, egymáshoz bújva egy kupacba állnak össze. Legtöbbször úgyis bent van az anyjuk, akinek bebújnak a szoknyája alá. Ivy jól láthatóan nem rajong az infráért, amint lehet be is fejezem, de még pár napig tuti nem.

Az első néhány nap egy alomnál azzal telik, hogy beáll a napirend. Az anyakutyának és a babáknak is bele kell jönni ebbe az egészbe. A kölykökkel én egyelőre annyit foglalkozom, hogy figyelgetem, és időnként pakolgatom őket, hisz másra egyelőre még nem alkalmasak, néha egyet-egyet titkosan fölveszek szemlézésre, ismerkedésre. Ivy viszont egész nap a kölykök vegetációs és egyéb szükségleteit intézi. Mint minden kismamának neki is vannak elképzelései arról, milyen módszer szerint szoptat, ő a non-stop vetésforgós módszer híve. Tegnap reggeltől estig háromszor szoptatott, egyszer 4,5 (7:00 – 11:30) majd 5 (13:00 – 18:00), este pedig megint 4,5 (19:00-23:30) órát. Az utolsó után 2 óra pihenőn van, mert azt követően reggelig megint folyamatosan szoptat. A szoptatások között kötelező pihenőt rendelek el neki, menjen ki a levegőre, futkosson kicsit, meg pihenjen. Amúgy ki nem jönne a ládából. Amikor visszamegy szünetről, azonnal befekszik. Első körben mindenki cuclizik, majd valaki bealszik, a többi szopik tovább. Azután kis alvás után vissza a cicire, és néha cicivel a szájukban alszanak. A lényeg, hogy valaki folyamatosan rendel a bárban, nincs záróra, szomjasak a gyerekek. A kötelező pihenőket kivéve semmiben nem korlátozom Ivyt, folyamatos hozzáférése van a babákhoz.  

Éjszakára nem állítok magamnak órát, Ivy úgyse jön ki a ládából. Időnként persze magamtól fölkelek, akkor megnézem minden ok –e. Ivynak ilyenkor adok egy kis kecsketejet + szőlőcukrot, következőre meg kecsketejet + energiapasztát. Éjjel külön nem etetem, de folyadékot, meg plusz energiát, vitaminokat kap.

Vizet csak nagyon keveset hajlandó inni amióta megízlelte a kecsketejet, abból viszont folyamatosan akar, úgyhogy ma meg is kérdeztem Bencét mennyi a max, nehogy végül attól legyen baja. Igyekszem vizezni is, de azt megérzi és nem issza meg, viszont úgy néz rám, mintha megöltem volna valakit, hogy "mi a fene ez a vizezett izé???". Kb. 1,5-2 litert iszik naponta. tudom, hogy sok, igyekszem is csökkenteni, és vizezni amennyire csak lehet. Fél liter elég lenne elvileg / nap.

Amikor Win első szülése volt frászt kaptam, hogy nem eszik, féltem nagyon, hogy elapad a teje. Hiába tettem ki neki szárazat, a legjobb minőségű tápokat, bele sem szagolt. Konzervet is tettem ki neki, azt sem, pedig nagy zabás az öreglány. Végül rájöttem, hogy a szukák se a szülés előtt, se a szülés után pár hétig nem nagyon eszik meg a szárazat, legalábbis nálam nem. Anyu azt mondta nála se ették meg a bulldogok, már a szülés előtt sem, szoptatás alatt meg végképp nem. De nálam még a legfinomabb konzervet sem. Azóta már tudom mit szeretnek, és ez Ivynál is bevált. Ja, és nem esznek ládán kívül, csak szoptatás közben a ládában, úgyhogy bent ülök vele, és adogatom neki a falatokat a szájába. Napi 4-5 alkalommal etetem.

Ami jelenleg kap / nap:
  • Kecsketej
  • Calcimusc (kalcium injekció szájon át napi 2 x 1, én kecsketejbe keverve adom)
  • szőlőcukor napi 1
  • MagneB6 napi 1
  • Vitaminos energiapaszta (PetBalance WelpenKraft Paste – napi 3 x 1,5 centis csík)
  • Jack kutyaszalámi (min. 70-80%-os friss hústartalom, napi kb. fél kg)
  • zsíros sajt (pl. tappista vagy óvári, kapuvári, 15-20 dkg)
  • magas hústartalmú felvágottak, hús (20 dkg)


Persze ilyenkor mindig eszébe jut az embernek, hogy régen is megszültek a kutyák valahogy és felnőttek a kölykök minden infra, extra táplálás, vagy egyéb kiegészítő nélkül, sőt sok kutya ma is úgy neveli a kölyköket, csak nem mindegy, hogy a szoptatás befejeztével, a kölykök felnevelése után az anya milyen állapotban van. Mennyire zsarolja le a szervezetét ez az egész. Az, hogy szoptatás után  levedlik egy anyakutya, szinte kopaszra, úgy hogy a bőre látszik, az teljesen természetes. De ha a szőre száraz, töredezett, a bőre korpásodik, a csontja elmegy, túlzottan lesoványodik, na az már nem jó. Én azért látom el az anyát minden létező földi jóval, és kap meg mindent amit megkíván, hogy neki másra ne legyen gondja csak a babákra, erős legyen, legyen bőven teje, és érezze a lehető legjobban magát, meg persze hamar regenerálódjon.
Ezen kívül napi szinten nyirbálom a szőrét, hogy a kicsik ne akadjanak bele folyton, és ne legyen tele a szuka hátulja dzsuvás szőrrel. Mert ilyenkor még folydogál belőle, ez-az.

A legnagyobb isten áldása tuti, hogy a vetbed. az rengeteget segít. Nem kell szenvedni a kutyapelenkákkal, törcsikkel, meg takarókkal, amiket a szuka vackolás közben rendszeresen felkapar, meg a kölykök is könnyen belecsavarodnak. A vetbed a kutyás világ egyik legjobb találmánya. Könnyen tisztán tartható, jó nagy, és merev, nem gyűrődik össze-vissza. Bár kiállításokon nem igazán szeretek vásárolni, mert ott úgyis annyi a cucc, de ott mindig olyan bazijó vetbedeket látok, hogy tuti beruházok még párba. Most van két jó nagy, az elég.

Egyelőre nekem is szoknom és alakítanom kell a dolgokat, mivel ebben a házban még nem volt alom, nincs mindennek meg a bevált helye, de azt már most imádom, hogy az alomláda az átmeneti szobában van. Így a kölykök helye védett a huzattól, viszont jól szellőzik, ami ennyi kecsketej mellett nem árt, mivel Ivynak enyhén fokozódott a gázképződése a kecsketej hatására. (milyen szépen megfogalmaztam, hogy telepukkantja a szobát. :-D ) És mivel nem szeretném se a kölyköket, se magamat elgázosítani, jó ha jól szellőzik a helyiség.

Este mérem a babákat, de ahogy látom szépen kerekednek a kis hurkák, remélem így is marad…


Az alomláda kitakarításának idejére átköltöztek a babák a szülőládába, ami azóta átesett egy alapos mosáson. (és igen... az ott középen egy vakond :-D )

Vivi természetesen nem hagyhatta, hogy a babák egyedül legyenek addig se míg takarítok...

picit nyugtató-cucliztatta őket...

a kicsik meg örök kaksi-testvérséget fogadtak egymásnak...




próbálnék én képet készíteni róluk egyesével, de akkor visítanak ezerrel, Ivy meg mindig beletrollkodik, itt éppen a kis merle szukát ellenőrzi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése